50km
Gizionok az Omszki Ultrán
Eredmények
50 km
Halász László 3:52:17, 3. helyezett
Szőnyi Gábor 4:30:25
Evetovics-Balla Hanka 4:32:10
Ficzere Julianna 5:17:32
100 km
Evetovics Milán 9:42:17
Neubrandt József 11:44:23
Németh Szilvia 12:02:49
100 km páros
Paulovics Rebeka – Jány Attila 8:05:37, 2. helyezett páros
Hanka beszámolója
Február második hete óta nagyon gyötrelmesen mentek a futások, egyszerűen nem ment jól, valahogy erőtlen voltam, pedig egészséges vagyok és voltam is, nem voltam beteg, minden oké. Közben a meghúzódott farizmom miatt is szenvedtem, és egyre ment el a kedvem az egésztől amiatt, hogy nem megy. Elég rossz érzés, amikor az ember hobbija öröm helyett szenvedést okoz, de tudtam, hogy ha leállok és kihagyom a futásokat, akkor még rosszabb lesz. Így mentem és csináltam, még ha szarul is esett, és bíztam benne, hogy az elvégzett edzések beépülnek.
Az utóbbi 1-2 hétben már volt egy-egy futásban olyan rész, amikor futásra emlékeztetett, amit csináltam, a maradék megmaradt a döglött hattyú táncának. A farizmom hol javult, hol picit visszaesett, de azóta, hogy 1 évnyi kihagyás után végre újra eljutottam Kriszhez masszázsra, az is jobb lett. Futni végig lehetett vele, csak éreztem, hogy nem százas. Mentek a 20-30-as edzések is, ezek hatására nem lett rosszabb soha, úgyhogy futottam, és mellette csináltam a gyógytornát, erősítést, nyújtást, hengerezést.
Ilyen előzmények után jött el március 26., az Omszki ultra 50 km-es távja. Őszintén, szinte semmi lelkesedésem nem volt hozzá, de úgy voltam vele, hogy kell ez az 50-es edzés, és jobb lesz verseny keretében lefutni, mint egyedül. Tudtam, hogy le fogom tudni futni, de arra számítottam, hogy rossz lesz, nem fog menni – de majd végigküzdöm valahogy magam, és meglesz.
Azért valamiféle versenydrukk mégiscsak volt bennem, mert azt álmodtam hajnalban, hogy elaludtunk és nem értünk oda a versenyre, és őrjöngve hívtam Gabit, hogy miért nem hívott fel, hogy hol vagyunk. Amikor felébredtem, jót mosolyogtam ezen: ha a rajt előtt fél órával hív fel, hogy hol vagyunk, akkor sem értünk volna oda a versenyre, sem álmomban, sem máshogy. De a valóságban szerencsésen megérkeztünk Milánnal reggel 7-re az Omszki-tóhoz, lepakoltunk a Gizion főhadiszállásra asztallal és székkel, felvettük a rajtszámokat, és nem győztünk köszöngetni a rég látott ismerős futóknak. Jó nagy nyüzsgés volt, elég sok futóval, ez legalább felfelé húzta a hangulatomat – ugyanakkor féltem, milyen lesz a futás.
8-kor elrajtoltak a 100 kilométeresek, köztük Milán, illetve Szilvi és Józsi Gizion csapattársaink, mi pedig Gabival, Lacival, Gáborral, Julival (szintén Gizionok), illetve Mónival (ő az én futóm) kiegészülve ballagtunk a rajthoz, ahol Tibivel (szintén futóm) is sikerült végre személyesen találkozni.
8:15-kor elrajtoltunk, kezdetét vette az 1,6 km-es körön való tekergés az Omszki-tó körül. Klassz napsütéses idő volt, kis széllel, jó futóidő. Kíváncsi voltam, hogy reagál a szervezetem a futásra és milyen érzésekkel tudok menni. Kifejezetten jól kaptam el a rajtot, ez esetemben nem azt jelenti, hogy legyorsultam mindenkit, hanem hogy kényelmesen és jólesően tudtam indulni, és nem volt nyoma semmilyen erőtlenségnek vagy kedvetlenségnek bennem. Gondoltam, hogy addig haladok rendesen, ameddig tudok, hátha ez a jó érzés és állapot minél tovább kitart, és nem állok fejre. Csak magamra figyeltem, befelé koncentráltam, hogy ne zökkentsen ki semmi, dolgoztam azon, hogy minden rendben legyen. Teljesen jól haladtam kényelmesen 5:40 körüli tempóban – ez az utóbbi hetekben szinte gyorsnak számított nálam – és a kedvemmel sem volt semmi gond. A 3. körben elvettem Gabitól a kis kulacskámat, benne a GU Roctane epres változatával, ez képezte a frissítésem alapját, azt kértem, hogy ez a kis kulacs (egyébként 1,5 decis GU gélkulacs) mindig legyen tele, egyszer leadom, legközelebb tele felveszem és viszem magammal. Ezt apránként kortyolgatva folyamatosan tudom bevinni a frissítést úgy, hogy nem lötyög a gyomromban, hanem szépen tud szívódni, az őszi balatonfüredi 12 óráson is így csináltam, bevált. Mellé a frissítőasztalról markoltam fel 2x egy marék sós perecet, mert megkívántam. A körök igazából eseménytelenül teltek, mentem, és mentem, és mentem, előztem és engem is előztek, szurkoltam, ha ismerős mellett mentem el, pár szót váltottunk. Hallgattam a zenémet, kb. ezzel kapcsolatban volt egy kis fennforgás, mert az újonnan feltöltött számaim valahol elvesztek az éterben, de sebaj, mert az állandó zenéim sosem unalmasak. Mentek a körök, gyűltek a megtett, fogytak a hátralévő kilométerek. Az már állandó „taktikám”, hogy nem gondolok arra, mennyi van még hátra, nem agyalok, csak megyek. Próbáltam nem nagyon örülni, hogy úristen, megy a futás, mert ilyenkor van az, hogy fejreállok, úgyhogy csak futottam. A pályán közben jöttek a 24 órások is, a pálya szélén pedig sok-sok ismerős arc tűnt fel, akik szurkoltak, legjobban Dórinak, Zolinak, Bendének és Korinak örültem, mert ezer éve nem láttam őket, jó volt legalább így futás közben találkozni.
Tovább a teljes bejegyzéshez >>>
BUFF 50 km – Földi Zsuzsi, beszámoló
Az ötlet, hogy fussak egy rövidebb, de gyorsabb versenyt még idén ősszel, a berlini 100 mérföld után jött, edzőm, Barát Gabi javaslatára. Kéne kicsit gyorsulni, mondta. Félmaratont vagy maratont javasolt, majd az 50 km-es ötletemre rá is bólintott. Az október 23-i hétvégi Omszki tónál lévő verseny sajnos elmaradt, így eldőlt, hogy Füreden fogom futni. Mindenképp körözős versenyen szerettem volna megcsinálni, egyrészt szeretek körözni, másrészt a frissítés így a legegyszerűbb nekem, és mivel 2 éve futottam már itt egy jót 12 órán, nem volt kérdés, hogy most is itt futok ősszel.Imádtam a felkészülést, a klassz gyorsító edzéseket, amikor legálisan lehet jól szétcsapni magam egy-egy futáson. Berlin után 2-3 hétig a szuperkompenzáció még hatott, élveztem hogy a szokásosnál gyorsabban mennek a futások, aztán mikor ennek a hatása már elmúlt, jött az edzések hatására javuló tempó. Szerettem nagyon ezt a két hónapot.
A verseny október 17-én volt, már előtte két héttel azt éreztem, hogy menjünk már, fussunk már, vártam nagyon, hogy jól kifuthassam magam 
A verseny hétvégéje 3 napig a futásról, leginkább az ultrafutásról szólt, 48 óras, 24 óoras, 12, és 6 órás számok, 50km, maraton, félmaraton, 8 km – minden volt.
Szombaton délután mentünk le Balatonfüredre, előtte beugrottunk Csopakra Cseke Betti (szintén Gizion barátnőm) UB trail 40 km-es befutójára, de olyan gyors volt, hogy a konkrét befutót épp lekéstük, de azért jól megölelgettem 
Füreden rögtön a verseny helyszínére mentünk, Hanka 12 órán futott, kicsit hajráztunk neki, átvettem a rajtszámot, elmentem átmozgatót futni (nem a pályán, kérték hogy ott versenyen kívül inkább ne), aztán szállás, zuhany. Balázsékkal (szintén Gizion barát) vacsorázni mentünk, majd vissza a versenyre, Hanka befutóján mindenképp ott akartunk lenni. Nagyot futott, egyéni csúccsal női első lett, annyira jó volt kicsit részt venni az ő versenyében is, nagy motivációt adott a másnapi futásra.Az eredményhirdetést mi nem vártuk meg, másnap nagyon korán kellett kelni a 6 órás rajt miatt, és mindenképp szerettem volna rendesen kipihenni magam. Ha nem is 8 órát, de bő 6-ot sikerült aludni, viszonylag jól.
Az ébredés 4-kor minden volt, csak nem lelkes, főleg mikor rájöttem, hogy a telefonom éjjel lemerült, és a töltés se teljesen oké, de próbáltam kevéssé idegeskedni rajta (ez van, akkor zene nélkül futok). Sajnos a szokásos reggeli wc-jarat nem működött, talán korán volt még, hiába volt kávé (instant ráadásul), víz, szerintem a testem még aludni akart nagyon. Kicsit idegesített, pont ezen a futáson nem akartam felesleges állást (ülést 
) emiatt, de majd lesz valahogy, most még nem probléma, később meg majd megoldom.5 után értünk ki a pályához, borzasztóan fáztam, pedig úgy be voltam öltözve, mint aki az Északi-sarkra készül. El nem tudtam képzelni, hogy bármit is levegyek magamról fél óra múlva, de végül sikerült, csak annyi csak cuccban rajtoltam, mint amiben -5 fokban szoktam futni. Egy porcikám sem vágyott a futásra, ezt meg is említettem Gábornak, de mondta, én meg helyeseltem, hogy amint elrajtolunk, megjön a kedv. A telefonba végül tudtunk annyit tölteni, hogy a zene is megvolt, bár pont nem az a lista indult el, amit terveztem, de nem foglalkoztam vele, nem kerestem a tervezettet, valami szól, ez a lényeg.
6 előtt a rajt/célkapunál kellett mindenkinek gyülekezni, egy időben indult a 6 órás, a maratoni és az 50 km-es mezőny, csak nem ugyanonnan – az 50 km a pálya kb 1700 m-es pontjáról. 6 előtt 5 perccel értem a kapuhoz, amikor is szóltak, hogy az 50-es táv már elment a rajtjához. Upsz, akkor futás. Odaértem időben, legalább a bemelegítés is megvolt Rajt után a második lépéstől tudtam, hogy ez egy nagyon klassz futás lesz, aztán amikor kb 1 km körül beállt a pulzus, és hozzá a tempó, még inkább éreztem, hogy jó lesz ez a mai nap. 153-163 közötti pulzust kért Gabi, 152-155 között kezdtem /még nagyon reggel volt. / ehhez 5:20-5:40 közötti tempó járt (4 m szint volt a 2,35 km-es pályában, 5:40 p/km volt a “szintes” km-en, 5:20 a lejtősön), vigyorogtam is magamban, hogy ez de jó lenne ha így tudna maradni végig.
A téli vékony pulcsit a második körben levettem, maradt a hosszú ujjú póló plusz a trikó, pont elég volt az 5-6 fokban. Frissítés most is az I:am fueling sportitallal ment, kivételesen nem pontosan 20 percenként, hanem 2 körönként (kb 24-26 percenként) – logisztika miatt, így nem kellett magammal vinni a frissítést, csak minden második körben a kezembe nyomta Gábor a 2,5 decis teli kulacsot, amit kb 2-300 m hosszan vittem magammal, ezalatt kiittam, és forduló után visszaadtam az üreset.Fél 7 körül Balázs is a pálya szélén volt Gábor mellett, szerintem soha ilyen korán még nem kelt fel, hol esett hogy többen is drukkolnak, hajráznak nekem Egyetlen extra esemény történt csak a futás közben: a 12. km-ben felébredt a testem, és szólt, hogy itt a reggel, ideje wc-re menni.
Feljött a nap, melegedett az idő, lekerült a hosszú ujjú felső, maradt a trikó+karszár. Pulzus oké, tempó oké, félmaraton az órám szerint 1:58 körül, jó lesz. 4 óra körüli maraton ha megvan, avval már jó ötvenes lesz.30 km 2:47, maratonnál óra szerint 3:54. Ez PB, vigyorgok. 3 kör van hátra, de ahogy számolom, nem lesz meg az óra szerint 50 km – akkor viszont még jobb a maratoni idő (3:51:xx.kb), klafa 
45 km után lehet nem foglalkozni a pulzussal, én 40-42 után már engedtem kicsit 163 fölé is, de ésszel még, a végére maradjon erő hajtani. Órán 44, az akkor már kb 45 valójában, itt már pulzus nem érdekel. Két kör, fáradt vagyok, oda is szólok Gáboréknak, hogy azért ez már $@@#€%£ -re fáj, de tudtam hogy ez lesz, a vége fáj. A combom, a farizmok, a tüdőm, már minden. A fordítónal ott van Betti és a családja, jaj, nagyon jól esett hogy kijöttek ők is drukkolni.
Utolsó kör, számolok: óra szerint kb 49,2 lesz, és 4 óra 36 percen-on belül biztosan, hiszen az óra szerinti 50 lenne kb. annyi. Hát ez tök jó, nem is számolok már semmit, csak futok, nem érdekel hogy mennyire fáj már minden, és baromira élvezem, hogy nem kell pulzusra figyelni az utolsó kis 80 m hosszú emelkedőn sem – itt 19 körön keresztül mindig totyogás volt, hogy a pulzus a helyén maradjon, végre lehet tolni. Mielőtt a célkapura fordulnék, hallom, hogy mondja a nevem a speaker (honnan tudja hogy én jövök? ), a célban vár Gábor. Érmet megkapom, és 4:31:30-nal leállítom az órát. Arrébb lépni alig tudok, iszonyúan elfáradtam. Gábor átölel, gratulál, és mondja hogy ezüst. Mondom mivan? 
“Igen, második lettél a csajok között, és abszolút 4. hely”. Alig hiszem el, de nagyon örülök, eszméletlen jó érzés. Aztán egyszer csak meghallom, hogy milyen zene szól : Korda Gyuri Reptér c. száma, Balázs kérte nekem, utalva a klassz reptér körös futásokra.
Ebéd, eredményhirdetés, hazaút. Az autóban már tudtam, hogy a futást még másnap is érezni fogom – így is lett, az éjszaka fájós volt, ma reggelre kellemes izomláz van. Ez egy szinte tökéletes futás volt, pár apró technikai dolog legközelebb másként lesz (telefont este mindenképp töltőre teszem, meggondolom, hogy a vacsora éttermi legyen-e, viszek magammal _rendes_ kávéfőzőt és kávét reggelre), de a budijáratot leszámítva minden pont jó volt, és úgy ment, ahogy terveztük – nulla állás, nulla gyaloglás, tökéletes frissítés, pulzus végig, ahogy Gabi kérte .
Köszönöm edzőmnek, Barát Gabriellának a felkészítést, még sok ilyen versenyt szeretnék 
Köszönöm páromnak, Gábornak a támogatást, a supportot, hogy nekem tényleg csak futnom kellett, és intéztél minden mást helyettem 
Köszi Balázs, Mariann, Betti és családja, hogy jöttetek szurkolni, nem is tudjátok, milyen sokat jelentett, nagyon motiváló volt, hogy ott vagytok velem ti is Köszi Timi az erősítő edzéseket, minden perce megérte, még ha közben utáltam is kicsit néha
baratrunning.com 