terep
Sally – Veszprém Trail, beszámoló
Veszprém. Talán mindenki tudja, hogy a Királynék városa. Talán kevesebben, hogy én ide jártam középiskolába. Nevezetesen a Várba, a Közgázba. Utáltam, nem kérdés. De az egyik legjobb dolog, ami ebben az időszakban történt velem, hogy valahogyan kikeveredtem a Veszprémi Honvéd pályára, és megpróbáltak tájfutót faragni belőlem.
Ez így visszatekintve teljesen felesleges próbálkozás volt. Futni mindig is tudtam. Mondhatni, hogy a véremben van, mert Apukám is futó volt, de ez az alkatunkat összehasonlítva elég furán hangzana. Szóval a futással soha nem volt gondom, de tájékozódni egyáltalán nem tudtam. Valahogy a tájoló és a szinttérképek nem voltak a barátaim. Ha jól emlékszem, egy versenyen sem értem célba, mert sem a tájolót nem tudtam használni, de kb a szintvonalakból sem tudtam megállapítani, hogy a következő ponthoz felfelé vagy lefelé kell majd futnom. Ellenben sokat futtattak, mert tudták, hogy el fogok tévedni. Már akkor is előrelátó és jó edzőm volt 😀
Szóval az 5km versenyeken kb nekem általában 10 km lett a táv, úgy hogy jellemzően az első pontot találtam meg (ha ügyes voltam) és általában az aszfalton gyalogoltam be, amit feladásnak is lehet nevezni 😀 Elmondhatom, hogy sikerélményként egyszer sem éjszakáztam az erdőben.
De a lényeg, – mielőtt azt hinnétek teljesen elkalandoztam a témától – én ezeken a részeken futottam és edzettem, amikor középiskolás voltam. Gulya domb, Betekincs völgy, abszolút nosztalgiával töltött el már a gondolat is.
Alapvetően pénteken találtuk ki, hogy mégis Balcsin leszünk, és mégis indulni kellene ezen a versenyen. Így persze az előnevezést lekéstük, de mivel van helyszíni nevezés, olyan nagy gond nem volt.
Este még rábeszéltem Tesómat, hogy ha már úgyis 5 km tervezett futni edzés gyanánt, akkor jöjjön el és fussa le az 5 km-es távot. Laci a 10,5-et tervezte, én meg a fm-t ami két kör a pályán. Gondoltam a teherbíró képességemet is edzem majd. 32 fokot ígértek, igazi strandidőt. Nincs is jobb, mint ilyen melegben napon futni.
10 után pár perccel indult a verseny. A szervező elmagyarázta, hogy kb merre kell futni, ami azért vicces, mert térképet nem kaptunk, így aki először járt a pályán annak ez a magyarázat nem sokat segített. Páran az elején eléggé elfutottak, de mivel gondoltam túl sokan nincsenek előttem, meg nagyon mégsem kéne elfutni az elejét, én inkább tartom a a saját tempóm. Mivel a terep azért valahogy mégis teljesen ismeretlen volt, amig nem értem el a 172-t addig futottam. Még felfelé is. Ha nem is egy egetverő tempót, de futottam. A frissítőpontnál meglepődve találkoztam Lacival, aki eltévedt, és így véletlenül összefutottunk, pedig előtte még a hátát sem láttam. Sajnos a 8 főut utáni körön csomóan rossz irányba indultak, vagy eleve rossz felé irányították őket, így sokat elkevertek, vagy szembejöttek velünk, ami azért nem volt túl jó érzés.
Tovább Sally blogjára >>
Kaptárkövek Trail beszámoló – Belus Tamás
A hétvégi hosszú edzés szerepét a Kaptárkövek Trail 30-as távjára osztottam. 
A múlt heti Bükk Hegyi Maraton után túl nagy elvárásaim nem voltak magammal kapcsolatban, még Gabi is azt írta – nem baj ha marad bennem egy kicsi… Édesanyámat is orvul rávettem, hogy velem tartson, jól ment egy hete a BHM félmaratoni távján, a pálya sem volt nehéz, az ő maratoni felkészülésébe is be lehetett illeszteni a futást, és ezt mind el is hitte nekem MUHHAHA 🙂
Szóval reggel 6.30 indulás, sima út Egerig, 8-kor már a rajtzónában voltunk. Nem tudom miért pont ezekkel az egri srácokkal-lányokkal haverkodtam így össze, így alakult – a szervezők színe-javával nagyon jóban vagyok, szuper volt megint látni őket, el is pofáztam vagy 30 értékes percet, Péter Kerékgyártóval is váltottam pár szót, aztán nyomás a Polar sátorhoz átvenni a V800 tesztórát. Kis eligazítás (nagyon felhasználóbarát kis kütyü) felszerelkezés (magnézium ampulla a kocsiban maradt, bár annyira nagyon nem kellett) a rajtra szerintem már volt vagy 25 fok, kurvára égetett a nap. 9 után pár perccel lőtték el a 30-asok mezőnyét, a 15K egy órával később, 10-kor rajtolt.
A rajtlistán 93-an voltak, köztük Kovács László barátom, nem álltunk előre mert nem akartuk feltartani Német Csabit meg a többi elvetemültet.
Az első 3 km enyhe lejtő volt az AÉS szőlői között, az élmezőny jól elment, megnyugtattam Lacit hogy látjuk mi még őket 🙂 Persze sokan tényleg megpukkantak (nap, meleg, rajt előtti Almagyar-Érsekes fröccsök) őket be is daráltuk az első 15 km-en. A szőlőkből az erdőbe érve a Nyerges-hegyi emelkedő szűk egynyomos ösvényei következtek, jó tempót fogtunk, az első ellenőrző pont után lejtőhöz kvázi alacsony pulzussal érkeztem -egy HAJRÁ János Babiktól, egy pacsi Imre Verestől, jók voltak a szurkolók 🙂 
Az első frissítőhöz (7,5 km) egy tempós lejtő vitt le, de sok árnyék itt nem akadt, nem igazán esett jól a futás… Benyomtam egy isostar kólás gélt (úúúú de szar íze van, de nekem elég jól működik) még a frissítő előtt és gazdagon locsoltam magamra a vizet. Alapvetően egy ilyen távra ilyen sok frissítőponttal elég lenne egy 0,5-ös kulacs egy kulacstartóval, de fostam a melegtől, ezért inkább zsákkal mentem két kivehető kulaccsal. Meg atlétában Fruzsina Elek-Belus 😀 Szerintem jól tettem hogy a zsákot vittem végül, marhára jól esett útközben a fejre tarkóra locsolt hideg víz… Az első frissítőn a kulacstöltés után azonnal mentem is tovább. Két kellemetlen emelkedő (köztük egy véget nem érő kavicsos-aszfaltos) és egy combszaggató nagyon meredek lejtőcske vitt Síkfőkútra, itt Emese Földházi vitte a pontot, ettem egy kis csemege uborkát és édes kekszet (nyami) és elkezdtük a legnehezebb részt fel Várkútig. Itt sokat bele-bele gyalogoltam, de utólag erről is bebizonyosodott hogy indokolt volt – nem hiszem, hogy bírtam volna a harmadik frissítő (20,5) utáni hullámos részt ha itt erősebb tempót mentem volna. Az Eged lejtője nagyon nem akart eljönni, mondjuk az annyira szar, hogy nem is vártam tiszta szívvel – de azért örültem amikor végre elfogytak a fák és a startoló siklóernyősök között megláttuk a csodálatos panorámát. 
De tényleg, annyira szép, hogy Laci megállt (??!!!??) csinálni egy pár képet, én persze mentem tovább (láttam már párszor) és elkezdtem a gyilkos nagy-egedi lejtőt. Pár éve itt még halálfélelemben botorkáltam lefelé, de a sok Tokaji-hegyes technikás downhillezés azért már kezd hatni, úgyhogy kicsit magamat is meglepve top10-es részidőt mentem lefelé és még el is léptem a minket üldöző srácoktól. Amikor leértünk a kiskertek közé (már csak 1500 méter volt hátra) és elkezdődött az utolsó kis dombocska és ekkor mintha combon vertek volna, de úgy rendesen. Plusz a meleg is pofán vert, azt hittem ott menten elvágódok. Ilyet nem is tudom mikor éreztem utoljára – ja de, két hete boxedzésen 🙂 Apropó box. A bunyó és a pulzusrángató edzések nagyon jól jöttek most. Korábban egy ilyen sokk jóval nehezebben ment volna át rajtam, de most egy 10-15 sec-es megállással, pár levegőpréssel meg egy kis anyázással túl tudtam lendülni rajta és a célba már valami futásra emlékeztető mozgással érkeztem.
A V800 megviccelt kicsit, mert a bemelegítésnél már elindítottam az órát aztán le is állítottam, de az órán én menet közben a bruttó időt láttam (az volt gyárilag beállítva) és a célban is azt hittem hogy 3:10 volt az időm. A dugóka kiolvasásnál láttam hogy az idő 2:56 lett, ami ugyan kicsit rosszabb mint a tavalyi 2:53 de ezt hajlandó vagyok a meleg számlájára írni. Kb 15-16. lehettem, nem találok végeredményt egyelőre, és ott meg annyira nem érdekelt a helyezés.
Anyu 2:06-ot ment a 15 km-en, ami kurva jó idő neki, nagyon büszke voltam rá. Ja és köszi a menő képet Péter Kerékgyártónak 😀 Jó kis verseny volt ez, bár egyszer jó lenne inkább ősz végén futni, sok a napnak kitett rész, úgyhogy elég Rambós ez így…
Kaptárkövek Trail jövőre is tollal beírva.
Fotók: Belus Tamás, Kerékgyártó Péter
Börzsöny Trail beszámoló – Sally
Told neki, ne sajnáld 🙂 Írta Gabi az instrukciókba a futás előtt. (Persze írta a szokásos bemelegítést is, amit jellemzően el szoktam lógni), de a Börzsöny trailen ez volt az az instrukció, amit igazából nem fogadtam meg, csak az utolsó szakaszon, a Csóványosról lefelé.
De ne szaladjunk ennyire előre. Vasárnap reggel: család egyik fele útban Balatonra vitorlázni, kisebbik felét kitettem Újpesten a nagyszülőknél, és egyedül indultam el Diósjenő felé.
Éppen hangosan énekelgetem a rádión játszott számokat, amikor csörög a telefonom: Prosec ügyelet: riasztás a lakásban. Szuper hír, főleg, hogy előző héten törtek be a szomszédba.
Pulzus felnyomva, szerencsére lakás nem, így mivel minden oké, még időben odaértem a rajthoz. Kivételesen minden cuccom elő és be volt készítve, így nagyon pakolgatnom sem kellett, rajtra készen voltam a rajt előtt fél órával.
Csurja Gábor személyében találtam is valakit, akivel eltöltöttem az időt… Gábor bőszen bemelegített, kénytelen voltam csatlakozni hozzá. Szóval Gabi örülhet(ne) ha tudná, hogy a bemelegítésem 20 perc ugrabugra és törzs/kar/lábkörzés volt, mert Gabival csak így lehetett dumálni, ha imitálom, amit ő is. Összehoztam a gimnasztikát. Ilyet sem csináltam még, de most jó kislány voltam.
🙂
10-kor pontban rajtoltunk. A kedd esti SZESZ-en való hatalmas esés miatt (amitől kék és zöld voltam, mint akit agyonvertek) óvatos duhaj voltam, és úgy döntöttem, a teljesítés a cél, és hogy 5 órán belül beérjek.Azért is, mert itt még soha nem futottam a hosszú távot, és egyáltalán nem volt fogalmam arról, hogy mit is várhatok. Bár a szinttérképet tanulmányoztam, de még életemben nem voltam sem a Nagy Hideg hegyen, sem a Csóványoson. Egyik oldalról jó, ha ismeretlen pályán mész, mert nem tudod, hogy mit várhatsz, másik oldalról meg ez a baj a már ismert pályákkal, hogy PONTOSAN tudod, hogy mit várhatsz 😀
Nekem semmi sem jó, tudom.
A faluból kifelé egy hosszú aszfaltos szakasszal kezdtünk, amit én soha nem szeretek. Főleg ha folyamatosan emelkedik, és én elérem a 170-es pulzust, és a kutya sem gyalogol, és erre tetőzve még egy fotós is vár az aszfalt végén.
baratrunning.com 