terep
Peaks of Pilis – Nagy Kriszta, beszámoló
és biztosan tudtam, hogy ez is a csúcsok között lesz! És lőn… az a sziklaív rabul ejt, ejj, de várom már, olyan régen várom már… 4 csúcs lett, maradhat? Hát jó. Sehol a Peaks Time, de nekem már legalább 3 verzió jutott az eszembe, több kiindulási ponttal, és iránnyal, ez ezért, az meg azért jó… az hosszabb, kevesebb szint, a másik rövidebb, de morcoskásabb, kevéssé futható… körnek se kell lennie, de oh, legyen csak kör, hiszen egyedül megyek, és télen kevésbé jó buszozgatni futi után. Illetve van egy egyéni fejlövésem: a kihíváshoz nekem hozzátartozik a vezetés része is. Nem is a technikai nehézségek tartanak fel, hanem a saját félelmeim.
), 20 km-t spórolok így …baj nem érhet. Mondhatni egész könnyen megy, de Dobogókő előtt jóval rám száll a köd, oh helló, épp csak te hiányoztál! A tájékozódást is megkönnyíted, oh wait… de baj nem érhet. Ennek ellenére minden rendben, és érzem, hogy ez ma így is marad, úgy belenyugizom és egyszerűen csak boldog vagyok, hogy kinn lehetek az erdőben, és hegyen-völgyön futhatok. Baj.el.nem.érhet.engem. A track majdnem 24 km, remélem, hogy max 25 km-ből meg is úszom.
Fel Dobogókőre a tündérvilágba, hosszú szakállas zúzmarásak a fák, de a sár boka felett ér, fura. A házakat elkerülöm, a Rezső kilátóból csak a szürke massza látszik. Lefele gördülök, csúszok, botladozom, cuppogok a sárgán, egy idő után meg inkább síelek, és a szélén a faágakba kapaszkodom. Annyira a lábam elég figyelek, hogy kicsit későn veszem észre, jobbra Jász-hegy üstöke már magasodik, ha volt is bejáró, elmentem mellette. No, sebaj, akkor kézzel-lábbal korrigálok csak fel-fel. Persze a gerincem elcsípem a single tracket, van valami hívogató és megkapó ebben a vékonyka ösvényben… mindkét oldalt letörés, egyre mélyebb, ahogy az üstök emelkedik… a csúcs a végén… itt béke van, ide vissza kell jönni máskor, ez egy varázsos hely.
Innen balra levágódom csak úgy direktbe a meredélyen, erre picit olyan, mintha már jártak volna erre, de óvatoskodom, és lefolyok az avarral, sárral együtt. Lejjebb elcsípek egy utat, elindulok, de hoppp, nem jóó, áááh… hát persze! Ez kerüli körbe az üstököt, nekem még lejjebb kell menni. Hát jó, akkor bevetődöm ismét a sűrűbe, és folytatom a totymorgást lefele. Na, végre ez már a sárga, itt már jó helyen vagyok. Gogogoo, egészen Árpádvár aljáig, itt a pihenő, fordulok a Rám-szakadékra… khmm… hogy nekem mennyi eszem van!:D a szakadékon lefelé nem is ajánlott, pláne mikor tele van vízzel. Hocii nekem ide azt a Darwin-díjat!:D minden kis sejtecském örül, annak ellenére, hogy egy lépést se tudok futni, volt itt már elég baleset, nem én leszek a kövi, vigyázok a lépéssel …baj nem érhet.
Nehezen elcsípek valami bringázható utat, és jééé elértem a dobogókői sípálya alját, itt a felvonó meg a kisház. Na, akkor adott a feladat. Egy szürke ködmasszában küzdök felfelé, semmi kecmec csak fel-fel, ez biza meredekebb, mint a kékesi. Jó sok energiát elpattintok, figyelnem is kell, csak egy zabszeletet ettem eddig. Viszont a pálya tetején ismét Csodaország fogad, zúzmara hegyek, sétálgatók. A síház csak kinn etet, de főznek 3 bográccsal is vadpörit. Nekem csak a kékkút segít a buszmegállóban, tankolok egy kicsit. egy rövid részen kezemben a telefon, és az órámat kinagyítva haladok felfelé pár sziklán, átbotorkálva fiataloson, váóóó már itt is az út, hát ez abszolút vállalható volt. Nyilván rövid szakasz volt, kevés szintvonallal. Eléggé világvége hely, se itt, se a Nagy-Szoplákon nincs turistajelzés. Azért erdészetileg az utat helyben hagyták néhol. Ismét szembeforgalom, maga a csúcs elvarázsolt helyen bújik meg, közel 10 cm-es zúzmara lóg mindenről, és a kis szívem olyan boldog valamitől. Innen már csak vissza kell, találjak a kocsihoz… oh nem akarom, hogy véget érjen…
Gerence kör, 25 km – Páll Attila, beszámoló
Vár-Palota Ultra Kör – Kucsera Marci, beszámoló
Időutazás
De szép idő lesz szombaton – nézem hétfőn a meteót… de jó lenne egy nagyot, egy szépet futni… órákig kint lenni… de hol? és különben is, pihenő hét jön, szinte esélytelen…
Egyszer csak látom ám – várják a következő futót oda, ahol születtem, ahol felnőttem…
Gondoltam, megkérdeztem – legfeljebb nemet mond Gabi, de csak annyit ír: „deal”! Na, már neveztem is azonnal. (szerk.: NEM pihenőhét volt:-))
Egész héten emlékeztem, idéztem fel magamban a helyeket – próbára akartam tenni magam, mennyire jut eszembe, ahol futni fogok – ahol már nagyon régen voltam. És nagyon vágytam rá, egyre jobban!
Szombaton reggel korán elindultam itthonról, eldugtam vizet meg kólát a 44-es km-kőnél, Bakonykutinál. Majd egy gyors kávé a „mama kávézóban”, és mentem a rajtba. Kicsit nehéznek éreztem magam az elején, de hamar megtaláltam a tempómat. Szerintem a Vár melletti sok kivágott fa nem tetszett az elején ☹
Gyors emelkedő, gerincfutás után máris ott a vár tornya, majd a völgy, ahol annak idején Mátyás kergette a vadakat (állítólag…). Kergettem hát magam én is – kicsit a völgyből kilépésnél még keveregtem is pár percet.
2-3km-es folyamatosan emelkedő sáros erdészeti út, de ezt jól tudtam, hogy lesz. 12 évesen is mentünk itt Fakász tanár úrral… majd 35 éve. Öreg-Futóné csúcsa, régi szerelem!!!! Rég jártam erre – most sem időztem sokat.
Innen egy jól futható szintes út visz be Tésre – jaj, hányszor sétáltunk barlangok sarától mocskos overálban az utcáin… Még az is eszembe jutott, hogy Tóth Andi nagyszülei laktak itt…
Gyors víztöltés a kék kútnál, és már gurulok is lefelé a hosszú lejtős úton a Római fürdőig.
Hirtelen összezavarodtam, nem értettem, hogy a sok lehetőség közül hol megy pontosan az út, kicsit kóvályogtam, de aztán mentem ahogy tudtam, azon az úton, ami volt.
Jásd – ahol sok velős pirítóst ettünk a barlangász cimborákkal. Ismét egy kék kút – töltök is rendesen, hosszú szakasz jön vízvétel nélkül – még egy kézikulacsot is megtöltök a jéghideg vízzel.
Egy meredek hosszú mászás következett, itt sikerült koronás lennem (na, nem úgy, hanem így 😊). na, ezt a kilátót se láttam még, most se mentem fel..
A közel szintes úton mentem tovább, futottam azok mellett a helyek, barlangok mellett, ahol kezdtem a barlangász életemet: nagyon jó érzés volt! Nagyon sokat kaptam ettől a helytől – 18 éves koromban itt egy új világ nyílt ki előttem – mégis hálátlan módon elhanyagolom mostanában…
Belevetem magam a Bükkös árokba, majd tovább a burok völgybe… nehezen járható, fadőléses őserdő – semmi nyoma a turizmusnak és az erdő művelésnek, jöttek is a 8,5-9,5 perces km-ek, de nem bántam: csodás volt ez a hely!
Nagyon, nagyon régen jártam itt, még édesapámmal: szinte sírtam a boldogságtól, mikor eszembe jutott, ahogy kisgyerekként mentem utána… jó lenne a gyerekeimet ide elhozni!
Egyszer ennek is vége lett, és megtaláltam a depó pontomat. Itt rövid frissítés, majd rohanás tovább… gyors km-ek után egy utolsó tüske. Baglyas-hegy. Gyerekként itt rendetlenkedtünk (őrsi órán például loptuk a szőlőt…), itt voltam katonakoromban gyakorlaton, sok emlék fűződik ide…
Futás tovább lefelé, jön a Hideg völgy. Itt is őrsi órák, osztálykirándulások, bográcsban a paprikáskrumpli… nagyon érzelgős voltam itt.
Még jó, hogy az újonnan nyitott kőbánya ☹ visszahozott a valóságba – ez most 2020…
Tovább a falu felé, ahol felnőttem, ahol szintén apuval toltuk a dombon a biciklit, közben beszéltük: de jó volt ma a strandon.
Inotán megengedem magamnak a luxust, hogy nem töltök vizet – hiszen van még több mint fél liter. Az emelkedő a Felső kocsma előtt gyorsan pereg, a temető… itt februárban álltunk a családdal – akkor is és most is könnyek folytak a szememből…
Jött a tó, ahol sokat játszottunk, a fenyves, amiben bunkert építettünk gyerekként… és a kilátó, amihez SOHA nem mentem fel – most sem.
Egy utolsó rövid emelkedő – itt álltak egyszer tömött sorban a szovjet harckocsik – és én gyerekként csak néztem őket. Nagyapám – aki egy másik világban tán még harcolt is ellenük, szorította a kezemet. Így voltunk mi ketten – két jó barát.
Ráfordulok a város felé vezető földútra… de itt a föld, ami a nagyapámé volt… itt legeltette a teheneit, miközben én alig 7-8 éves gyerekként sétáltam vele… itt sütöttünk szalonnát, ott feküdtünk az árnyékban… Viola utca – itt laktak…
Utolsó lejtő: nem fordulok el balra, látni akarom az iskolát, ahol szüleim tanultak 60 (!) éve…
Aztán vége – véget ért ez a 6 óra 44 perces időutazás… ezért megérte futni!
Jó lett az időeredmény is, de amit láttam ezen a csodálaton napos őszi szombaton: mindennél többet ér!
Vár-Palota Instant kör – honlap
Távok: 11 km, 26,5 km, és 62,5 km
Fotó: Várpalotakör
baratrunning.com 