terep

Gerence kör, 25 km – Páll Attila, beszámoló

Posted on Updated on

Megvolt a köröm.
Öröm volt 🙂
Sajnos eltévedtem 2x, így nem lett pályacsúcs, de talán túlélem valahogy :)))))!
Ami viszont A lényeg!
Végig jól ment, gyakorlatilag a 100-asból semmi nem fogyott. Az első kisebb eltévedéskor nem adtam ki belőle semmit, a másodiknál egy tizest elszórtam, de a visszafordulás után már vissza is termeltem…
Az általad kiírt 10-11-et tartottam az elején, ez nehéz volt, de tudtam, hogy Nem. Lehet. Menni. Kisebb fadöntésbe és dágványba is kerültem, de nem volt vészes (sajnos ezt nem hozhatom fel kifogásnak). A bemelegítés 4,36 kili volt . Innen indult az első hupli. CSAK a 10-11-re koncentráltam és nehéz volt nem menni. Egy balos letérőt túl korán abszolváltam, de 100 m után már éreztem a bajt és visszafordultam (ez jelzetlen részen volt). Gyorsan megoldottam az első csekkpontot is (7,3 km).
Innen emlékeztem, hogy kis fel és aztán le. Egy ötös elágazáshoz érkeztem. A homogén, vastag levél szőnyegben az utakat/ösvényeket nem lehetett látni, csak sejteni. Emlékeztem, hogy jobbra és mentem is, lejtett is. Jelzés csak ritkán volt, egy kis pötty. Aztán egy idő után furcsa volt, hogy kezd a nap mögém kerülni. Mentem, de éreztem, hogy elcsesztem. Még szerencse, hogy jó kis lejtő volt és ereszthettem neki… Plusz egy kilit tettem így bele. Visszafordultam, de nem volt világvége.
A Majdnem-et elfelejtjük és Mégis lesz belőle, ugye 😉 ?!
Szóval mentem RPE 10-11-en.
Leértem a Gyilkos-tóhoz (11 km), innen engedélyeztem magamnak egy kis emelést, de csak egy kicsit, olyan RPE 11-12-t. Itt végre nem vétettem el a trükkös elágazást és nagyon jó erőben tudtam rakni. 4:40 körüli két kili is volt, bár a lefelék életveszélyesek voltak, kb. semmit nem láttam a mély avarban.
Innen jön a második, nagyobb bucka. A Phrsz-ön néha belekocogtam, ahol tudtam, de tempós sétánál itt nekem nem terem több. Aztán a fenti dózeren megint tudtam menni és a második csekkolás (14,4 km) után a lefelét már 12-13-ban engedtem neki. 3 kili mászással, csekkolással megvolt 18 perc alatt, ami nem egy nagy idő, de nekem most teljesen korrekt munkának tűnt.
A P sávot (18-20 km) már 12-13-ban toltam, mert tudtam, hogy már csak egy bucka van hátra, így a sunyi emelkedőt picit forszíroztam. 5:30 körül tudtam haladni felfelé, bár volt pár kidőlt fa, meg dzsindzsás mászás, de ezek után rögtön el tudtam kapni a fonalat újból.
Királyházától (20 km) jött a már sokszor futott kedves P+, ami egy szemét herélős rész. Ennek ellenére jól ment és azt éreztem, hogy nem olyan meredek, sőt még sík részek is vannak benne, ezeket eddig nem vettem észre :)))  A harmadik csekkolás (20,8 km) kicsit béna lett, mert keresgéltem a QR kódot, egy túrázó mutatta meg, hogy hol is van.
Innen viszont ereszdelahajam volt RPE 14-15-ig, mert tudtam, hogy nincs mire tartalékolni. 1 kili felfelé, aminek a végén van egy négykézlábas szakasz, onnan meg hadszóljon. Csak arra vigyáztam, hogy egy minimális esélyem azért legyen egyben leérni 🙂
CR lett a lejövetel :))))
Összességében 2:25:48
35:56 – 1. 25%
35:36 – 2. 25%
38:01 – 3. 25%
36:07 – 4. 25%
Nekem teccik 🙂
Végig volt erőm, semmi meghalás nem volt. Utána levezettem, ettem, ittam és mentem volna vissza a 2. körre. Komolyan semmi bajom sincs, most sem érzek még fáradtságot sem – (ezért nem szeretem ezeket a rövid távú versenyeket…)
Jó lett, de gyorsan haladjunk valami rendes távok felé, mert ezek a rövidek nekem nagyon nem fekszenek.
Távok: 25 km, 35 km, 60 km

This entry was posted in beszámoló and tagged , , .

Vár-Palota Ultra Kör – Kucsera Marci, beszámoló

Posted on Updated on

Időutazás

De szép idő lesz szombaton – nézem hétfőn a meteót… de jó lenne egy nagyot, egy szépet futni… órákig kint lenni… de hol? és különben is, pihenő hét jön, szinte esélytelen…
Egyszer csak látom ám – várják a következő futót oda, ahol születtem, ahol felnőttem…
Gondoltam, megkérdeztem – legfeljebb nemet mond Gabi, de csak annyit ír: „deal”! Na, már neveztem is azonnal.  (szerk.: NEM pihenőhét volt:-))
Egész héten emlékeztem, idéztem fel magamban a helyeket – próbára akartam tenni magam, mennyire jut eszembe, ahol futni fogok – ahol már nagyon régen voltam. És nagyon vágytam rá, egyre jobban!

Szombaton reggel korán elindultam itthonról, eldugtam vizet meg kólát a 44-es km-kőnél, Bakonykutinál. Majd egy gyors kávé a „mama kávézóban”, és mentem a rajtba. Kicsit nehéznek éreztem magam az elején, de hamar megtaláltam a tempómat. Szerintem a Vár melletti sok kivágott fa nem tetszett az elején ☹

Gyors emelkedő, gerincfutás után máris ott a vár tornya, majd a völgy, ahol annak idején Mátyás kergette a vadakat (állítólag…). Kergettem hát magam én is – kicsit a völgyből kilépésnél még keveregtem is pár percet.

 

2-3km-es folyamatosan emelkedő sáros erdészeti út, de ezt jól tudtam, hogy lesz. 12 évesen is mentünk itt Fakász tanár úrral… majd 35 éve. Öreg-Futóné csúcsa, régi szerelem!!!! Rég jártam erre – most sem időztem sokat.
Innen egy jól futható szintes út visz be Tésre – jaj, hányszor sétáltunk barlangok sarától mocskos overálban az utcáin… Még az is eszembe jutott, hogy Tóth Andi nagyszülei laktak itt…
Gyors víztöltés a kék kútnál, és már gurulok is lefelé a hosszú lejtős úton a Római fürdőig.

Hirtelen összezavarodtam, nem értettem, hogy a sok lehetőség közül hol megy pontosan az út, kicsit kóvályogtam, de aztán mentem ahogy tudtam, azon az úton, ami volt.
Jásd – ahol sok velős pirítóst ettünk a barlangász cimborákkal. Ismét egy kék kút – töltök is rendesen, hosszú szakasz jön vízvétel nélkül – még egy kézikulacsot is megtöltök a jéghideg vízzel.

Egy meredek hosszú mászás következett, itt sikerült koronás lennem (na, nem úgy, hanem így 😊). na, ezt a kilátót se láttam még, most se mentem fel..
A közel szintes úton mentem tovább, futottam azok mellett a helyek, barlangok mellett, ahol kezdtem a barlangász életemet: nagyon jó érzés volt! Nagyon sokat kaptam ettől a helytől – 18 éves koromban itt egy új világ nyílt ki előttem – mégis hálátlan módon elhanyagolom mostanában…
Belevetem magam a Bükkös árokba, majd tovább a burok völgybe… nehezen járható, fadőléses őserdő – semmi nyoma a turizmusnak és az erdő művelésnek, jöttek is a 8,5-9,5 perces km-ek, de nem bántam: csodás volt ez a hely!

Nagyon, nagyon régen jártam itt, még édesapámmal: szinte sírtam a boldogságtól, mikor eszembe jutott, ahogy kisgyerekként mentem utána… jó lenne a gyerekeimet ide elhozni!

Egyszer ennek is vége lett, és megtaláltam a depó pontomat. Itt rövid frissítés, majd rohanás tovább… gyors km-ek után egy utolsó tüske. Baglyas-hegy. Gyerekként itt rendetlenkedtünk (őrsi órán például loptuk a szőlőt…), itt voltam katonakoromban gyakorlaton, sok emlék fűződik ide…

Futás tovább lefelé, jön a Hideg völgy. Itt is őrsi órák, osztálykirándulások, bográcsban a paprikáskrumpli… nagyon érzelgős voltam itt.
Még jó, hogy az újonnan nyitott kőbánya ☹ visszahozott a valóságba – ez most 2020…

 

Tovább a falu felé, ahol felnőttem, ahol szintén apuval toltuk a dombon a biciklit, közben beszéltük: de jó volt ma a strandon.
Inotán megengedem magamnak a luxust, hogy nem töltök vizet – hiszen van még több mint fél liter. Az emelkedő a Felső kocsma előtt gyorsan pereg, a temető… itt februárban álltunk a családdal – akkor is és most is könnyek folytak a szememből…

Jött a tó, ahol sokat játszottunk, a fenyves, amiben bunkert építettünk gyerekként… és a kilátó, amihez SOHA nem mentem fel – most sem.
Egy utolsó rövid emelkedő – itt álltak egyszer tömött sorban a szovjet harckocsik – és én gyerekként csak néztem őket. Nagyapám – aki egy másik világban tán még harcolt is ellenük, szorította a kezemet. Így voltunk mi ketten – két jó barát.

Ráfordulok a város felé vezető földútra… de itt a föld, ami a nagyapámé volt… itt legeltette a teheneit, miközben én alig 7-8 éves gyerekként sétáltam vele… itt sütöttünk szalonnát, ott feküdtünk az árnyékban… Viola utca – itt laktak…
Utolsó lejtő: nem fordulok el balra, látni akarom az iskolát, ahol szüleim tanultak 60 (!) éve…

Aztán vége – véget ért ez a 6 óra 44 perces időutazás… ezért megérte futni!
Jó lett az időeredmény is, de amit láttam ezen a csodálaton napos őszi szombaton: mindennél többet ér!

Strava

Vár-Palota Instant kör – fb

Vár-Palota Instant kör – honlap

Távok: 11 km, 26,5 km, és 62,5 km

Fotó: Várpalotakör

This entry was posted in beszámoló and tagged , , .

Mátrabérc Trail – Táborosi Anikó, beszámoló

Posted on

A csütörtök már a Bércre gondolással telt. Igyekeztem a korábbi évben hallottakat elfelejteni, mindenki csak ijesztgetett, hogy milyen nehéz verseny ez. Ezt most kizártam a fejemből, kb. nem is mondtam senkinek, hogy idén is megpróbálom, ne riogassanak előre. Csütörtök este összepakoltam, rövid futószoknya, ujjatlan póló, stb. Azon aggódtam, mit is hagyok itthon. Versenytervem nem volt, az útvonalat direkt nem néztem. Tavaly a Kékesen adtam fel, addig tudtam, hogy mi vár rám, utána lutri, tudtam, hogy olyan szakaszok lesznek, amelyeken még nem jártam, csak hallottam róla.
Péntek reggel még bementem dolgozni, dél körül végeztem, és irány a buszmegálló. Kalina Anikóval utaztam Sirokra, ott volt a szállásunk. A pályaudvaron találkoztunk, a versenyről direkt nem beszéltünk. Ő sokszor futotta, rutinos, gyors futó, azt szeretem benne, hogy verseny előtt sosem arról beszél, hogy mi honnan hány kilométer, mit vegyen fel, stb. Mindenféle női dolog szóba került. Egerbe mentünk a busszal. Ott megebédeltünk, és bementünk a gyógyszertárba. Egyedüli parám most a darazsak miatt volt. Vettünk egy gyógyszert, hátha szükség lesz rá, inkább ne legyen, de azért jó, ha gyógyszer van.
Este időben lefeküdtem, éjjel is csak egyszer ébredtem. Jó volt egyedül nyugodtan aludni egy panzióban verseny előtt. Másnap nem kellett korán kelni sem. A rajttól 5 km-re volt a szállás, egy ismerős értünk jött, és elvitt a rajtba. Negyed 8 körül megérkeztünk. Rajtszámfelvétel, készülődés. Ismerősök, stb. Nem izgultam, tudtam, hogy hosszú lesz, kitartóan menni kell, bármi is van.

8-kor indultunk neki, én a mezőny vége felé beálltam. Jó itt nekem, hadd fusson, aki tud. Csodaszép idő volt, picit hűvös még a rajtban, de pont jó. A pulzust tartva szépen megindultam, így is magasabb volt az elején. Rögtön indul az emelkedő. Kerülgettek itt-ott, mindenkit elengedtem, majd utolérem később.

Nagyjábal 4-5 km-ig teljesen együtt mentem többekkel, és érdekes módon a verseny végéig szinte mindig volt társaságom. Kb. 4-5 km tájékon egy nagy darázs elkezdett keringeni körülöttem, futottam tovább, oldalra kicsit távolodtam, szerencsére el is repült. A mögöttem lévő fiú kiabált, csapkodott, hogy jaj, darázs, őt 2-szer meg is csípte a könyökén. Utána egy ideig szitkozódott mögöttem. Innen még 1-2 km-ig néha hallottam, láttam darazsakat, de én nyugiban őket nagyobb ívben kerülve haladtam tovább, nem bántottak.

Oroszlánvárhoz teljesen jól érkeztem. Itt féltem még kicsit, mert azt mondták, h ezen a környéken vannak még darazsak. Én itt nem találkoztam velük, és később sem a verseny végéig. A versenyre csak vizet vittem, és géleket. A gélekből igyekeztem töltekezni, hogy ne kelljen sokszor megállni. Nagy élmény volt, hogy Kelemen Anett futott mindig vagy előttem, vagy mögöttem, ill. Pistyúr-Kocsis Ági. Őket jól ismerem, jó volt ismerősökkel menni.
A Kékes felé közeledve jött az a szakasz, amit már ismertem, nehéz-mászós. Sok turista jött itt szembe, mert pont ezen a napon volt a Kéktúrázás napja. Aranyosak voltak, félreálltak, szurkoltak. A Kékes valahogy nehezen jött el, vártam már, hogy fent legyek. Ágival kerülgettük egymást, majd a Kékes előtt a Sárdi családba botlottam, ők is szurkoltak a 2 fiúval együtt. A Kékesre érve megörültem, jééé, fent vagyok, nem is rossz idővel. Itt töltöttem vizet, ettem egy darab banánt is irány tovább.
A Kékes utáni részt nem ismertem, nem volt a fejemben, inkább így fogalmazok. Elindultam lefelé, de nem emlékeztem rá, hogy ez itt ilyen rossz. Ági meg is előzött. Egyszerűen meredek, köves, sziklás, csúszós lefelé, volt ahol fától fáig evickéltem, kapaszkodtam, seggen csúsztam. Végre leértem. Galyatető volt a következő pont. Én ezt a szakaszt nagyon élveztem. Igaz, hogy emelkedett, de sokszor tudtam futni, haladtam, és nagyon szép volt az útvonal.

Galyához közeledve volt egy kis terelés építkezés miatt, de jól követhető volt. Karlovitz Zsófi és Máté voltak a ponton, azonnal segítettek, itt már kértem cola-t, vizet. Drukkoltak. Annyira rájuk figyeltem, hogy majdnem rosszfelé mentem. Zsófi szólt, hogy nem arra. Fel kellett menni a kilátó felé, majd irány tovább. A következő szakasz nekem szintén ismeretlen volt. 2 fiúval kerülgettük egymást. Kérdeztem is, hogy mi jön. Mondták, hogy Ágasvár, és még egy valamilyen hegy. Ágasvár nem tűnt vészesnek, magamhoz képest gyorsan odaértem. Igaz, volt egy eltévedés, többed magammal. Lementünk egy széles útra azon haladtunk, amikor rájöttünk, hogy nincs szalag, és a felettünk lévő úton kellene haladni. Neki a hegyoldalnak, felmásztunk, lihegve, erőlködve. Fent meg is lett a másik út, irány tovább. A szalagozás nem volt túlzásba víve a versenyen, sokszor be lehetett nézni az utat. Haladtam tovább a kis kitérő után, szintén mindig társaságban. Nem nagyon beszélgettünk, volt még innen bőven.

A következő rész, ami emlékezetes az Mátrakeresztes. Innen jött a szenvedés. Megálltam, vizet kértem, és rájöttem, hogy tudom hol vagyok. Jön a Muzsla…Itt éreztem már, hogy fáradok, és semmi kedvem nem volt megint mászni. A vicces az volt, hogy futás közben nekem valahogy az kiesett, hogy ennek a versenynek a vége a Muzsla, de az még ott van. Nagyon kedvetlenül indultam tovább, szitkozódtam magamban, nem akarom, utálom! Leesett a pulzusom, és nem is bírtam visszatornázni. Kapásból a híd utáni kis ösvényt benéztem. Pedig tudom, hogy balra kell menni, a bokorba, de jobbra mentem azután, aki rossz felé ment…
Innen felfelé egy merő szenvedés volt kb. 5-6 km. 2 idősebb fickóval mentem. Az egyiknek görcsölt a lába, a másik szimplán nyafogott, hogy ez de szopatás, nem tudunk futni, nem haladunk, hol a hegy… A Muzsla tényleg ilyen, minden kanyarra emlékeztem, és tudtam, hogy ez még mindig csak sunyin emelkedik. Ha egyedül vagyok talán jobban viselem, de így, hogy  a fiúk körülöttem nyafogtak…
Sajnos, előzni nem tudtam, mert örültem, hogy haladok valahogy. Lépésben…mindjárt leülök. És egyszer megjelent a Muzsla, Csipivel a tetején, aki ott szurkolt egy tűzrakás mellett. Hát majdnem elnevettem magam hirtelen, kérdezte, hogy 10-es skálán, hogy vagyok? Mondtam, mínusz 5… és még magamban, h hagyjál békén, elegem van, stb. Jót röhögött, és iszonyat jól esett a biztatása, hogy ne legyek már ilyen, innen csak le kell menni! És tényleg! Nehezen, de kecmeregtem lefelé. Ez sem ment könnyen, sziklás, köves, egyszer térdre estem, de haladtam. A patak előtt Andi még megelőzött, egy CoffeeRun-os lány. De ott már néztem, h meglesz ez, sőt… bőven szintidőn belül.
Az utolsó 1,5 km-en repültem. Megint futottam, jó pulzussal, könnyedén, semmi sem fájt. Nagyon szurkoltak a célban!!! Kiabálás, ismerős arcok, és végre bent! El sem hittem! Hatalmas élmény volt lefutni, nagyon büszke voltam magamra. És a mai napig az vagyok. Most érzem azt, hogy igazi terepfutó lettem, lefutottam a Mátrabércet! Nekem ez nagyon sokat jelent! Azóta is pörgök, ide nekem az oroszlánt is!:) Gyönyörű az érem, klassz a póló! Kicsit pihentem, ettem, és indultunk is vissza.
Köszi Gabi! Minden segítséget, a sok munka meghozza a gyümölcsét! Jövőre Mátra megint, jobb időt kell menni!

This entry was posted in beszámoló and tagged , .