Korányi Balázs, Frankfurt Marathon – beszámoló
Maratont nem végigszívni annyira új élmény, hogy még nekem is szoknom kell. Pedig már kétszer is sikerült, úgyhogy csak nem volt véletlen.
A maratonnak van egy szokásos koreográfiája. 20-ig mosolygás, 30-ig grimasz, onnantól meg se kép, se hang, illetve különböző tisztátalan fogadalmak tétele. Most mégis sikerült 42 kilométer mosolygást összehozni.
A száraz tények: 3:23:32, ami 13 perces javítás tavalyhoz képest és szenior PB. Az első fele 1:42:53 volt, amire futottam 1:40:39-et és nagyjából végig gyorsultam.
Nem kifejezetten maratonra készültem. Mégis, Gabival 3 hónap alatt lehoztuk az alaptempómat 5:20-ról 5-percre, és stabilan 250 km fölötti havi edzésmunkát csinálok. Szeptemberben pedig csak becsúszott az a 100 kilométeres verseny is, úgyhogy az alap ott van.
A rajt után beszorultam a 3:30-as iramfutók mögé és egy wc szünet után jócskán le is maradtam tőlük. Hajlamos vagyok az elejét elfutni és erre igazán jók az iramfutók. De a 3:30-as bolyban ment legalább 500 ember, de inkább ezer, és ettől május elsejei, sörvirslis, lépninemtudó hangulat alakult ki. Amikor 6 kilométernél megtorpant a boly és bele kellett sétálnom, eldöntöttem, hogy kitörök.
Gabi 4:50-es tempót javasolt én 4:55-58-at tartottam reálisnak. (Na, kinek lett igaza? :-))
Ment is minden mint a karikacsapás, úgy 15-ig. Ott becsúszott pár 4:50-es kilométer amitől bepánikoltam. A tempó nem tűnt elvetemültnek de a papíron mégis 4:55 volt és már láttam is ahogy 35-nél cikk-cakkban, 6 percen kívül megyek és időnként megkapaszkodom egy lámpaoszlopban.
Órát innentől csak 5 kilométerenként néztem és inkább érzésre futottam mert nincs rosszabb túlgondolkodással tönkretenni egy teljesen jó maratont. Bolyoztam amennyire tudtam és 6-8 kilométernként betoltam egy gélt.
Az igazi móka 30 után jött. Az óra szerint inkább gyorsultam mint lassultam és a körülöttem futók elkezdtek szenvedni. Megjelentek a zombik, a cikk-cakkozók és a fogadalomtevők. Azzal, hogy 5-6 másodpercet gyorsítottam, olyan érzés volt mintha a német autópályán mennék a belső sávban. Az utolsó 10-12 kilométeren legalább 300-400 embert megelőztem és 38 km körül már 4:40 alá is becsúsztam. Fantasztikus élmény volt. Mentem mint a gép és csak nem akart elfogyni a kakaó. Sőt! Egyre erősebbnek éreztem magam.
Ezek az újfajta maltodextrines gélek nagyon bejönnek, mert akkor eszi az ember amikor kell. Vagyis nem kell frissítőre várnom, hogy a vízzel leküldjem.
Egy 4:20-as utolsó kilométer után pont 4:50-re jött ki az átlagom. Az edzőm mégis tud valamit:-) És egyértelműen maradt bennem néhány perc. Nem baj, a bent marad perceket majd Nemea után visszakérem. 🙂
Megjegyzés:
Az edzői feladat Balázs edzéseinek tervezésében elsősorban a sérülés elkerülésére irányul. Inkább a visszatartás, az óvatosság, a rendkívül kényes egyensúly megtalálása a kihívás a vele való közös munkában.
baratrunning.com 