VTM Maraton beszámoló – Nagy Locusta Kriszta

Posted on március 27, 2018

Sokunknak van bakancslistája, mi az, amit megtennél mielőtt… erről beszélgettem évekkel ezelőtt egy túratárssal és elgondolkodtam rajta. Valahogy bennem maradt az, hogy amíg nem futottál maratont, nem is éltél.

És én szeretek nagyon élni.:) Elkezdtem hát totymorogni tavaly aszfalton. 5-6 km, jajj, de nem jó ez nekem, minek, de szar az egész, most téééényleg kell ez nekem? Elég gyorsan rájöttem, hogy a lelkem nem alkalmas aszfaltos maratonra, egyszerűen nem találom a szépségét, nincs, ami végigvinne. De sebaj, majd másból építkezem. Az erdő, a hegy az én mesterem, tanítóm, kedvesem. Majd ő segít nekem, ahogy a teljesítménytúrákon is szokott.

Mivel sérült, műtött a lábam, előnyösebbnek tűnt szakértő kezekre kell bízni magam, így lettem Gizion. Barát Gabi terelget, és néha elképesztő mennyiségű önbizalmat próbál csepegtetni belém. Jöttek az edzések sorban, és én a lehető legjobban igyekeztem teljesíteni. A személyes találkozás után szintet is léptünk, azt hiszem ugrottunk pár lépcsőt. A téli, magányos, hosszú edzések elég keménynek tűntek, de kellettek. Viszont 30km felett jöttek a bajok folyton. A műtött lábam elfáradt, átterheltem, erre elkezdett fájni a csípőm, és szétesett az egész. A frissítés meg egy katasztrófa. Kukázhattam mindent, amit a túrákon megszoktam.

Ezek után kicsit megszeppenve gondoltam arra, hogy én még sosem futottam olyan hosszút, mint a VTM Maraton. Nagyon hosszú lesz az, ha már 30km felett csak szenvedek, még több mint 1 óra lesz vissza. Nyújtottam előtte, mint a kisangyal, a csípőfájdalom mégse múlt el, így ébredtem a verseny reggelén. A ház alszik, én csendesen kilopódzom, minden összerakva. Tavaly teljesítménytúra bajnokságban indultunk, a csapatpólót veszem fel, ettől mindig könnyebb a lépés. A karszáron rajta az útvonal, a szintmetszet. Száron, a rajtban vár a párom, az Iszkiri100 céljából jött át, hogy megölelgessen, pedig látom milyen fáradt.

Gyűlnek a Gizionok, tombol a Gizionpower. Van 1-2 ismerős, rám csodálkoznak, hogy hát te meg mi a csudit keresel itt?? Neked is, szia. E nélkül is furán érzem magam, a mosdó előtti sorban előttem áll Mag Erika, meg Lubics Szilvi. Hát hová merészeltem én jönni…

Kis ugri-bugri, félig kinn, félig benn, hűvöske van, de elég az a karszár, úgy gondolom. Kértem Gabitól instrukciót, de részletest nem kaptam, hiszen rutinos vagyok. Ja, mint túrázó, de azért futva pöppet más. Belus Tomi később indul, övé a krónikás szerepe, de önként is ezt csinálná. Mi viszont nem fogjuk látni az ő vágtáját. Mielőtt felocsúdnék, el is indulunk, Fru előre megy, szinte tolom, hogy menj, szárnyalj… Mi kicsit hátrébbról indulunk, vinne a tömeg, figyelnem kell, hogy ne vigyenek magukkal. Hátra ugyan nem nézek, de tudom, hogy jön velem Orsi is. Az eleje emelkedős, na itt pláne észnél kell lennem, imádnék lendületből felvágtatni, és ezzel hipergyorsan ki is nyírnám magam. Pláne, mivel abszolút futható ez az emelkedő, de fogom a gyeplőt. Nézelődöm, tegnap erre járt az Iszkirin Karcsi is, rengeteg fagyott lábnyom előttünk, jól haladható a pálya. Macskabükknél rám törnek régi Iszkiris emlékeim, az orrom, erre a tizes zsepi atomjaira esik és hullik szanaszét. Ugrom értük, összeseper, visszatuszkol. Csak tovább. tovább. Meglepően hamar érek Csákányospusztára, ezt a kis kört a Vérkörön kettesben is ebben az irányban csináltuk. Balázs és a gyerekek lepnek meg, alig ismerem meg, koncentrálok, nehogy elcsússzak, várják Orsit. Micsoda buzdítás!

 

A frissítőasztal jókor jött, mondjuk egy gél már lecsúszott, utána küldök egy sós uborkát. Itt is megkapom, hogy jéé hát te mit keresel itt? Mondom: futok. Zseniálisan összetett válasz, ennyire telt.:D nem tökölök sokat, de a só kellett. A Mária-szakadék szokásosan szép, de most nincs idő megcsodálni a barlang száját. Az önkéntes irányítók elképesztőek, itt mindenki annyi, de annyi energiát tesz ebbe, hogy neked már csak futnod kell. Innentől a kéket követjük, várom, hogy tényleg lesz-e mászóka Vitányvárnál, de tiszta a terep, ahogy az Iszkirisek is mondták. Az ereszkedéseknél elhúz az előttem lévő vonat, kímélem a térdem, csípőm, de emelkedőn utolérem őket, még takaréklángon is. Kedvesen hullámzós, a Rockenbauer fát is elmellőzzük, majd a Szarvas kút melletti menedékházikót, ide is emlékek kötnek. Peregnek a km-ek, mennek a lábak, közeledik Várgesztes, vonatozom ezzel a laza bollyal. Itt is a frissítő előtt jóval már letoltam a gélt, itt kólázom. Gyurkó Peti ugrik az izóval, istenem, de fura, hogy az asztal oldalai felcserélődtek. Még kólával a kezemben továbblépek, rossz döntés, majdnem visszaköszön az egész.

A falu végén figyelek, elválik a maraton és az ultra, de vessen magára, aki egy óriási molinót nem vesz észre. Egy srác megerősíti, hogy igen erre, jó az irány. Az eddig követett boly fele még frissít, másik fele ultrás, így megritkul a mezőny. Kb. az út 2/3-nál járunk, jó kis emelkedő kerül a lábam alá, fel Kapberek-pusztához, illetve a sárhelyzet fokozódik, de itt már kevésbé takarékoskodom. Fura, de ennek ellenére nem érzem, hogy végem lenne, talán mert nagyon tudatosan visszább vettem az elejét. Egyáltalán nincs az a szenvedés, mint mikor egyedül futottam a télen. Még beszélgetni is tudok kicsit egy sráccal, aki innentől majdnem végig a nyulam lesz. Az elején elhagytam, de csak azért, mert féltem, hogy leszúr a kalimpáló botjaival, de a tempója éppen jó nekem. A frissítőponton a fiatalok hárman akkora hangzavart csinálnak, hogy egy fél dombbal odébb már hallom őket, és hiába a marasztaló sár, azért csak taposom rendületlenül. Bedöcögök, én biza itt is iszom egy kicsit, és felmarkolok egy kis gumicukrot, hogy majd lenyelem menet közben. Hahhaaa, de kis naiv vagyok. Letuszkolok három szemet kockáztatva közben a fulladásos halált, aztán feladom és elteszem. Tapossuk rendületlenül a dagonyát, kicsit az idegek harca ez. Jön szemben egy srác, azt mondja az utolsó 8km jobb lesz.

Oh, hát addig már nincs is sok. Hoppp, és már zizeg is az órám itt a 30-as km. Azt hittem, nekem itt fog végződni a verseny, de nem, igazából lassan kezdődik.;) valahogy elevickélek a Hallgató-völgyig, de itt már keményebb a talaj, felzárkózom a nyúlra. A frissítőn először át akartam suhanni, de a Halmos Lacival csak váltok pár szót, miközben ismét letolok egy uborkára halmozott sóhegyet.:D A nyulam, és egy üldöző lány közben elment, de ez eddig se zavart. Még 5,6km és lefelé, jobbára aszfalton, csak elcsorgok, mint edzés végén a tárkányi tókörön. Na neee, most tényleg itt bénázok?! Kapjad már magad össze ember! Jó, hát kapom. Nem észvesztő a tempó, de váltottam egyet, kicsit közeledik a lány, és a nyulam. Mi az, hogy!:D Gyanúsan hamar elpereg a km, és jéé tényleg. Bírom én ezt még 4-szer?? Bírjad csak, mert ezért jöttél, futni, nem sajnálkozni és szenvedni. Jó, hát bírom. Elmellőzöm a lányt, a nyulamat, még egy srácot, és hirtelen üres előttem az út. Már csak menni, menni kell, és beérsz. Hopp, itt van a falu széle a jellegzetes emlékművel, utca, éles balos, leesek a fő utcára, keresztezem, majd szembe a templom. Na nee, de messze van, emellett tuti nem mentünk el, és nem is. Közben szembe jönnek az elégedett arcok, tisztán, szárazan, Pelsőczy Attila és társai, és tapsolnak. Nekem?! Hát ki a manónak tapsolnának, de miért?! Tuti valahol be kell fordulnom, és hoppp itt az utca, el ne zúzzak mellette. Lekanyarodom, el sem hiszem ez a célegyenes és futok, csak futok, célkapu és csippantok. Nyakamba akasztják az érmet, kék a szalag, a legszebb szín a négyből, le a dugókával, pénz a kézbe, és lihegve bebotorkálok. Kicsit bambulok, olyan el sem hiszem érzésem van, kólát nekem, de izibe.

Keresem a szememmel Frut, de nem látom, sőt hirtelen egyetlen ismerőst se. Kicsit elveszettnek érzem magam, sehol senki. Most egyek, vagy igyak, vagy csomag… Az órát kicsit később leállítom, úgyis lesz hivatalos idő. Kérek egy kólát, szorongatom, és meglátom a Gizionokat és Tomit, aki egyből lefotóz a kólával.:D tisztára olyan fejem van, mint aki nagyon be van rúgva. Nagyon boldog vagyok. Letottyanok, lüktet a lábam, nyújtsak, egyek, igyak… régi edzőtársakhoz is odaköszönök, jönnek gratulálni, ha érteném mihez. Kérdezik az időm, mit érdekel engem, a helyezés meg pláne. Nagyon nehezen, lassan kikérem a csomagom, Csernus Brigi hozza. Az a Brigi, aki nem ismer, de aki miatt éjszakáztam, hogy kövessem a kis kék fejet a Börzsönyben. Átöltözöm, megmosakszom, olyan lassan, mint egy csiga. Tényleg teljesen berúgott érzésem van. Nem akarom húzni az időt, a félmaratonos fuvarom csak rám várt, nagyon rendes. Hálás vagyok neki, de nem játszom vele, csak alapból becsigultam. Elköszönök mindenkitől, bent és kint, még egy Gizion a pályán, de mennem kell, vagy ott hagynak. Gyorsan visszaérünk, BKV busz is hamar jön, de a végén vár rám 2,5km gyaloglás. Az valami kriminális lassúsággal megy, de a végére kilazul a lábam, volt értelme.

Itthon nagy az öröm, Karcsi már aludt egy rövidet a 100-as után, és elhalmozzuk egymást mesével. Így volt mese volt, talán igaz sem volt.