Month: április 2018
Kikelet, Baja beszámoló – Kormány Alex
Nincs mit szépíteni, szar hónap áll mögöttem… Amikor már végre kezdtem úgy érezni, hogy minden összeáll, nem fognak ki rajtam a hosszú futások (nyilván saját szintemhez viszonyítva), és a tempón is sikerült gyorsítani, akkor jön az a hülye éles fájdalom a térdem mellett és lezsibbaszt mindent… edzés után meg a mozgásom még finoman szólva is terminátoros… Először próbáltam nem tudomást venni róla, de csak nem akart elmúlni. Így kénytelen voltam színt vallani Gabinak 😉 Persze, nem volt meglepő a válasz: pihentetés, türelem, nyújtás, tapaszozás… és még több TÜRELEM! Többé-kevésbé próbáltam szót fogadni, de persze amint kicsit jobbnak éreztem, már próbálgattam… és ettől csak rosszabb lett… Közben meg folyamatosan hergeltem magam, hogy nyakunkon az UB, nem hagyhatom cserben a csajokat, de edzés nélkül biztosan nem fogom azt a negyvenpár km-t megfutni… A doki először szalag-, utána csonthártyagyulladásról beszélt. A szteroid injekciót javasolta, én meg úgy voltam vele, hogy bármit, csak minél előbb másszak már ki ebből és indulhassanak újra az edzések! Közben felvettem a napirendre az általában elsumákolt nyújtást és még sportmasszőrhöz is rendszeresen jártam – ami szintén kimaradt eddig az életemből.
A mai versenyre már két hónapja beneveztem (3 éve mindig indulok a Kikeleten, mert a szülővárosomban, Baján rendezik és a kedvenc helyeimen futhatok), igaz, félmaratoni távra. Gabi végül áldását adta az indulásra, de akkor, ha átnevezek 10 km-re és kiállok, amint fáj.
Alapvetően is izgulós vagyok a versenyeken, de most a szokásosnál is feszültebbnek éreztem magam, mert bő egy hónapja tudtam normálisan lefutni 10 km-t, múlt heti próbálkozásomnál is kétszer meg kellett állnom lenyújtani, mert csak így tudtam fogösszeszorítva továbbmenni…
Közvetlenül a verseny előtt fura módon azonban megnyugodtam, elengedtem az egészet, megfogadtam, hogy nem versenyzek sem mással, sem magammal, úgy megyek, ahogy jólesik és a legkisebb fájdalomra is lassítok, ha meg tényleg rossz, akkor szépen kiállok.
El is csodálkoztam, amikor 3 km-nél ránéztem az órámra és 50 perc körüli beérkezést saccolt, mert úgy éreztem, lenne bennem erő jobban pörgetni, csak nem mertem a további sérülést kockáztatni… Amikor még 7 km-nél is 51 percet láttam, akkor már megnyugodtam… a 3-4 km-nél menetrendszerint jelentkező fájdalom elmaradt, szuflával is bírtam még, továbbra is elviselhetőnek éreztem a tempót és kezdtem elhinni, hogy végig tudom csinálni, fájdalommentesen és a vártnál jobb eredménnyel! A végén még volt erőm kicsit meghúzni, 4:54-re hoztam az utolsó km-t, úgyhogy tényleg nem azzal az érzéssel futottam be, hogy kimerítettem minden tartalékot, hanem inkább „csak” kellemesen elfáradtam. 50:37 lett a vége, korosztályos I. hely, női abszolút IV.
Köszi, Gabi, hogy elengedtél erre a versenyre, mert nagyon nagy élmény volt és kár lett volna kihagyni! Remélem, szépen fokozatosan visszaszoktathatom magam a normál terheléshez és semmi nem fogja megzavarni a felkészülést az UB-ra, amit a Gizilovakkal le fogunk gyűrni, ez nem is lehet kérdéses! 😉
Panoráma futás, 12 km beszámoló – Rohamcsiga
Szóval ott kezdem, hogy tavaly május óta futok újra. Amig a kisfiam után (10 éves) vissza nem mentem dolgozni, többé kevésbé minden ok volt. Futottam babakocsival meg minden. Aztán eltelt tíz év , folytonos időhiány , és feljött +20 kg. Többször próbáltam újrakezdeni, de egyedül nem ment. Ment egy két hónapig aztán mindig abbamaradt.UB-ra KÉSZÜLÜNK 9.rész: Nem elég csak futni a 220 km-ért
Írta: Palyik Andi
Hetente 8 órát edzem. Hogy mikor van ennyi időm? Jó kérdés.
Állandóan szervezkedem, elengedek dolgokat, újratervezem a hetemet. Végül kiderült számomra, hogy nem elég csak edzeni, mert a verseny sikere nem csak a futáson múlik.
Az UltraBalaton felkészülés során hetente 5 edzésem van:
– egy hosszú, „kényelmes” futás, ami nagyjából 3-4 órás;
– két közepes edzés, ami gyakran iramjátékos feladatokat tartalmaz, ezek hossza 1,5-2 óra között van;
– egy rövid futás, 1,5 óra körüli időtartamban;
– és egy regeneráló, ami 30 perc átmozgatást jelent, melyet 20 perc alapos nyújtás követ.
Logisztika minden mennyiségben!
Folyamatosan tervezek tehát, hogy be tudjam illeszteni az edzéseket a mindennapokba, de vannak alapszabályaim, amikből egyszerűen nem engedek:
A család az első. Nem hagyok ki sem gyerekekkel töltött időt az edzéseim miatt, sem meseolvasást, sem családi kirándulást, sem pénteki randit a férjemmel. Sőt! Megfogadtam, hogy ha túl fáradt vagy ingerült vagyok a sok futás miatt, akkor abbahagyom ezt a mértékű terhelést.
A munka a második. Tehát ha határidős munkám van, vagy ha egy kollégám vár tőlem egy anyagot, akkor azt meg kell csinálnom. Ilyenkor a futás várhat.
A fentiek miatt próbálok délelőtt futni, amikor a gyerekek bölcsiben és oviban vannak. A munkám viszont rugalmas: ha napközben nem végzek vele, akkor tudom éjszaka, vagy hétvégén folytatni. Az viszont komoly nehézséget jelent, ha betegek a gyerekek. Ez év első 7 hetében közel 4 hetet voltak itthon a fiúk, így 50% feletti volt azon napok száma, amikor improvizálnom kellett!
A munkám olyan, hogy megkapom előre a több havi feladatot, amit én magam osztok be. Figyelnem kell a köztes határidőkre, a heti 1-2 megbeszélésre, illetve arra, hogy ha kérdésem van, a kollégáimat munkaidőben tudom elérni. De magam osztom be az időmet, és megspórolom az utazás 2-3 óráját minden nap!
Viszont van egy kimenős napom: a gyerekek minden pénteken a szüleimnél alszanak. Ez egy teljesen szabad délutánt és estét jelent, amibe belefér a hosszú futás, egy randi a férjemmel, és egy átaludt éjszaka (ami nálunk 4 éve nem létező fogalom), majd a kényelmes ébredés (vagy lustálkodás, vagy házi munka, vagy rövid futás), ugyanis csak 10-re kell a gyerekekért mennünk.
Akárhogy számolja az ember, egy nap 24 órából áll, így ezer dolgot el kell engednem. Sokszor az edzés után már nem fér bele a hajmosás, mert rohanni kell a gyerekekért. Emiatt hetente többször igénytelenül nézek ki, amit kénytelen voltam elfogadni. A barátaimmal hónapok óta nem találkoztam. Ők tudják, hogy miért, és megértik. Velük a lyukas óráimban próbálom tartani a kapcsolatot, például abban a 1 órában, amikor autózom be a munkahelyemre. És az apróságok: nincs körömlakkozás (45 perc!), netezés, kütyüzés, mozi… Igazából semmi másra nem marad idő. Ezt az utat választottam, de nem bánom.És van még egy fontos dolog: nem tévézem! Ahány órát én hetente futással töltök, sokan mások annyit ülnek a tévé előtt. Csak az társadalmilag elfogadott jelenség, míg a sportolás gyakran önző időtöltésnek tűnhet mások szemében.
Nem mondom, hogy mindig lelkes vagyok, ha ki kell mennem futni. Néha, amikor megnyitom Gabi levelét, benne a következő heti edzéstervvel, akkor elfog a pánik, hogy „ezt meg hogy?!”. De aztán leülök a naptár elé, végignézem, hogy mi vár rám a következő 7 napban, és tervezek. Néha csak elindulni nehéz, aztán amikor már futok, akkor a helyére kerül minden. És egy teljesített nehéz edzés után állni a tus alatt… igazi sikerélmény! 🙂
Tovább a teljes bejegyzéshez >>
baratrunning.com 