Futóklub Vecsés – Dr. Földi Zsuzsa

Posted on Updated on

2017-ben négy fős csapatban futottam az Ub-n (előtte 2014-ben 5 fősben, 2016-ban 8 fősben), itt mindenféle logisztikai dolgok miatt az én 62 km-nyi részemet egyben toltam le. Tök jó volt, rögtön a váltás után mondtam, hogy na, ezt jövőre trióban kéne megcsinálni (féltem, illetve nem bíztam magamban, hogy párban menne a sokszor indulás miatt, a trió még vállalhatónak tűnt).
A három fős csapat két tagja fix volt (párom és én), harmadiknak a főként terepen, de ott sokat futó Irmit kérdeztük meg, hogy van-e kedve jönni velünk – ő még nyáron mondta, hogy ha nem lesz ember, ő szívesen körbe bohóckodja velünk a Balcsit. Igent mondott, neveztünk, a névválasztás kínlódós volt, így lettünk a nagyon kreatív nevű Futóklub Vecsés 😀
Futottunk, készültünk, tervezgettünk, beosztottuk kb. 2 órányi távokra a 221 km-t, ez 4 indulást jelentett, kicsit féltem is, hogy jesszus, nekem 2x indulni is szívás, meg fogok halni (ezt nem mondtam ám a többieknek, innen fogják megtudni, hogy kvára fostam), de nem baj, majd lassan futok, akkor menni fog tuti simán, vagy legalább kevésbé halok bele.
Közben volt egy véletlenül nagyon sűrűre sikerült 3 napom, amikor zsinórban volt egy aszfalt fm verseny, egy terep 25 km verseny és harmadik nap egy kemény dombozós edzés (és itt a három nap előtt-után is edzések). Na, itt a harmadik napon az induláskor lett valami halvány fogalmam arról, hogy kb mire számítsak majd az UB-n a 3. indulásnál, és utána. Mivel kibírtam, és nem volt nagyon halálos, a para nagy része elmúlt, tudtam hogy menni fog, akárhányszor is kell újra indulni majd.
Párom szervezett sofőrt, kisbuszt én intéztem, megvolt a váltások terve, a beosztás, megkaptuk az rajtidőpontot is, egyre izgibb volt, menjünk már 😀
Aztán 2 héttel a verseny előtt elküldtem a tervezett beosztást Gabinak , aki rögtön szóvá tette, hogy hááát, ez nem lesz igazán jó, túl hosszúak a szakaszok. Max 10-12 km, ezekből simán feláll az ember 2 óra alatt, ha sérülés lenne, akkor is könnyebb az újratervezés, ill ezeket még kisebb sérüléssel is le tudjuk futni. Gyors megbeszélés: oké, legyen, újratervezünk, Gabi tuti nem akar rosszat nekünk, ő az edző, csináljuk amit javasol. Még aznap megvolt az új beosztás, nekem elég hihetetlen volt, hogy ennyire jó fej csapat vagyunk, vita nélkül mindenki rábólintott.
(Eddig volt egy másik komolyabb félelmem – meg fogjuk ölni egymást a 24 óra alatt a kocsiban, tuti viták lesznek, meg örihari, hisztis fáradt futók ha bunkóznak egymással, az borzasztó lesz… Ez után a pikk-pakk új beosztás után kezdtem reménykedni, hogy nem lesz gond, itt esélyes, hogy mindenki a csapatra gondol elsősorban, és nem a saját maga nyűgjére 🙂 )
Valahogy most minden annyira simán ment a szervezésnél: volt szállásunk (amit vissza is mondtunk, mert egy vecsési futó haver szólt, hogy neki van egy nyaralója Világoson 2 km-re a versenyközponttól, nem szeretnénk-e oda menni – naná hogy elfogadtuk a felajánlást ), sofőrünk, nagy autónk, frissítési terv papíron, majd a teljes cucc a táskákban, minden zökkenőmentesen alakult a rajt napjáig.
Az UB előtti héten sikerült egy olyan durva napszúrást kapnom egy 21 km-es versenyen, hogy 5 napig fejfájás, hányinger, tarkómerevség, stb miatt örültem, ha nagyjából el tudom látni magamat és a gyerekeket, tehát a regeneráció az elég lassan ment, csak reménykedtünk, hogy oké leszek mire indulni kell.
Az UB hetében próbáltam minél kevesebb extra feladatot magamra vállalni, bevettem a leszarom tablettát, és nem foglalkoztam azokkal a dolgokkal, amik extrán energiát vittek volna el, csak azt voltam hajlandó feladatnak felfogni, amiről tudtam, hogy nagyobb stressz és idegeskedés nélkül meg tudok oldani. Ami nem megy gyorsan, az ráér majd a következő héten (volt durva dugulás a mosgatóban, és mosogatógép kishalál. Ez a maraton előtti kazánhalálhoz képest semmi nem volt, bár eléggé utálatos dolog volt a konyhai tavakat kerülgetni 😀 )
Rajt előtt pénteken elindultunk, összeszedtük Irmit és a párját Zoránt, Petit (sofőrünket) és párját, Ágit.
Útközben Fehérváron hamburgerezés (gluténmentes buci is volt (y) ), du 3-4 között értünk Világosra. Attila már a nyaralóban várt minket, nyitottunk az érkezés örömére sört, szoba, cuccok, kis pakolás. Cheklist hogy tényleg hoztam-e mindent: és igen, a napszemüvegemen és a carbo 100-on kívül minden megvan, de a napszemüveg úgyis mindig idegesít, nem fog kelleni, és carbo 100 nélkül is megoldom a futásokat.
Átmozgató futás a löszfal tetején, aztán kapjuk magunkat, 6-ra a rajtközpontba kell érni, tali van Gabival.
Rajtközpont, Gizionokkal találkozó, puszik, jó volt látni a többieket nagyon 🙂
Fotók a rajtkapunál, vazz, de sokat futunk holnap… Tésztázás után (én nem ettem, csak a szálláson a sajátomat) vissza a szállásra, vacsi, sör (😀), naplementés séta a löszfalon – tényleg baromi szép onnan a Balaton 🙂

Este korán mentünk aludni, ébresztő beállítva 6:30-ra, reméltem hogy nem 5:00-kor kelek, hanem alszom legalább 6-ig, az már egész késői kelésnek számít nálam.
6-kor ébredtem, pihenten, simán ment reggel is minden, kávé-kaja, öltözés, pakolás a kocsiba, mi legyen hátul, mi legyen kéznél/lábnál, újra ellenőrzés: kaja, száraz ruha (ez volt az újabb kis para, nem volt annyi sportmelltartóm, ahányszor indultam, de gondoltam hogy a reggeli vizes talán megszárad hajnalra – nem nyert, de annyira extra gondot nem is okozott ) rajtszám, chip – minden megvan.
Irmi párja reggel lelépett bringázni pár órát, Attila hazatekert (Világosól Vecsésre, merthogy ő kerékpárral jött le előző nap), mi meg öten elindultunk a versenyközpontba.
Rajt előtt újabb fotó, aztán már szóltak is, 9:05, az összes maradék három fős csapat együtt elindult.

Irmi kezdett, én váltottam őt Kenesén, és mentem Almádiig, össz 12 km-t. Irmi is, én is 6:30-as tempót terveztünk, hát egyikünknek se jött össze, 6 percen belül mentünk – pedig tartottuk a ’lihegés nélkül fuss’ instrukciót. Futóövbe az összekészített első etapos frissítést betettem, zenét nem vittem, azt arra tartogattam, ha már kezdek fáradni, vagy elmegy a kedv, vagy álmos vagyok, stb. Elindultam, éreztem, hogy nem fogok ma se fázni, de tudtuk hogy ez lesz, majd vizezek. Az első 500 m után már tudtam, hogy ez ma extra jó lesz, egyben voltam, iszonyú jól esett futni, fura volt a tempó (gyorsabb jóval, mint amire számítottam, hogy lihegés nélkül menni fog), csak reménykedtem benne, hogy nem üt vissza később. 10:20 körül indultam, 11 után már jeget is kértem a frissítőponton, ami a melltartómban kb 10 perc alatt el is olvadt.
Almádiban Gábor leváltott, és innentől nagyjából minden váltás így volt: Irmi a kocsihoz kísért, polifoam ki, én vigyorgok hogy ez kva jó volt, Ági szól, hogy hahó, nyújtás, valaki kérdezi, hogy mit kérek enni-inni, és már hozzák is a dobozomból 🙂.
Aztán Gábor végzett (minden oké, tempó klassz, de kezd nagyon meleg lenni), indult Irmi, aki szintén tök jól volt, mondta hogy neki is klappol minden, jó lesz ez nagyon.
Aszófőről mentem Dörgicséig, szóltam a srácoknak, hogy ez a tervezett idejű futás lesz, ne nagyon várjanak előbb, az erősebb emelkedők gyaloglósak lesznek, akkor is, ha menne simán futva, nem kockáztatok, fene se tudja mi lesz velem hajnali 2-kor, tartogatom akkorra az erőt, meg ugye Főnéni is azt mondta, emelkedőkön tempós gyaloglás legyen. Nézegettük az eget mielőtt Aszófőre értünk, hogy hm, ha mázlim van, talán kapok egy kis esőt, és nem tűző napon kell futni – ez nem jött be, de így legalább nem ázott el a cipőm 😉. Indulás előtt bokorjárat, hm-hm, lehet, hogy lesz még emiatt megállás, de nem baj, van elég bokor a szakaszomon.
Indulás könnyen ment, meleg volt, de nagyon nem foglalkoztam vele, frissítőponton toltam a fejemre meg a karomra-nyakamra a vizet (elfelejtettem jeget kérni 😀 ), ettem-ittam, sima ügy volt az egész. Teljes flow-ban futottam végig, imádtam. Ez a negyedik UB, hogy itt futok, nagyon élveztem, hogy ismerek minden kanyart, emelkedőt, évről-évre könnyebben megy, és hamarabb vége van. Gábor leváltott, én meg alig vártam, hogy újra indulhassak 🙂.
Irmi is jól volt, a meleg és a tűző nap Aszófő előtt kicsit kemény volt neki, de evett-ivott, oké volt minden.
Gábor végzett, és nem jó hírekkel jött: fáj a térde. Indulás után kezdődött, és nem jó. Lenyújt, hengerez, oké lesz, nem fáj. Gyomra nem az igazi, eszik ezt, iszik azt, hát majd csak jobb lesz, nincs komoly gond.
Kővágóörs-Badacsonyörs 13 km (ami valójában 14 volt) a következő szakaszom, a futás szuper, nem fáj semmi, tempó továbbra is 6 percen belüli, élvezem nagyon. A napsütés zavart, de nem a meleg miatt, hanem mert ha a nap érte a fejem, az megfájdult. Árnyékban semmi fájás, napon élesen fáj. Igaza volt Gabinak, az előző heti durva napszúrást nyögöm még az UB-n, de ez van, bírható, és úgyis mindjárt eltűnik a nap a fák között, és nem lesz fájás se. Kicsit csodálkozom, hogy úgy érzem magam, mintha most kezdtem volna a futást, pedig lassan 39 km környékén vagyok, de se fáradtság, se lassulás, semmi nincs. Tűéles fókusz, talán a 6 órás Suhanj!-on voltam ennyire egyben fejben, hogy semmi más nem volt, csak a futás és a feladat. Iszonyú jó érzés, és az még jobb, hogy még legalább ennyit futhatok a végéig 😀
Vargánál váltás, szokásos menetrend: nyújtás-mit eszeliszol?-kocsiba ugrás, induljunk. Nyújtásnál görcsöl a teljes combom, talpam, itt jött az, hogy nem bírtam szilárdat enni (le tudtam volna nyomni, de úgy éreztem, lehet hogy hamar távozna). Közben Zorán (Irmi párja) megérkezett a bringázásból, látja hogy görcsöl mindenem, bekever izót, meg nem tudom mit, kezembe nyomja, hogy ezt most húzóra, és utána is, meg sótabletta, meg mittudomén mi. Lényeg, hogy 15 perc alatt helyre kapott, mindenem rendben lett. Kaja innentől csak zabszeletek, gél, banán, a rendes bekészített főtt kaja felejtős. Irmi jól, röhögcsélünk, iszunk, meglepődünk, hogy még mindig ilyen szuperül bírjuk, heppi minden teljesen
Gábor befut, szarul van, nagyon fáj a térde. Nem nyafog, nyújt, hengerez, kocsiba ül, eszik-iszik, már nem fáj, de innentől ő lassít, mert nem kéne jobban hazavágni a lábát. Mondom neki, hogy ha kell, felosztjuk újra, ő kap rövidebbeket, vagy sűrűbben váltunk, de azt mondja, 10-eket bír, nyújtás után jobb, maradjon minden így. Gyomra oké, rájött hogy mi okozta a gondot, az adott cuccot hanyagolja, evvel nincs már gond. Zorán eteti-itatja Gábort is, fullos ellátást kaptunk 🙂.
Györökről indulok, lámpa, láthatósági, 2 km múlva már töksötét. Itt éreztem az elején, hogy futottam ma már, de kb 5 perc múlva bemelegedtem, és jött a flow, meg a bogarak. Elég sokat megettem, letüdőztem, Hanka is rám köszönt valahol a töksötétben, észre sem vettem az út szélén, csak visszakiabálni tudtam neki, hogy helló, de jól esett nagyon, hogy kaptam egy hajrá-t tőle 🙂. Gyenesen végzek, 8 km pikk-pakk elment, mennék már újra. Ez volt majdnem folyamatosan, hogy mennék már, futnék, mikor indulok már? 😀
Újabb váltás Fenékpusztán, Gábor térde ugyanúgy, de bírja, ne variáljunk, rövid szakaszokkal lassan futva jó lesz ez így.

Földi Zsuzsa fényképe.

Máriafürdő, itt toi-toi, tekereg a hasam, de annyira szarul(szó szerint) néz ki a budi, hogy kihagyom – max útközben bokor lesz, ha nagy a gáz.
Indulok, hosszú egyenes utca, ami nappal utálatos (nyáron sokszor futok erre, Berényben van nyaraló), éjjel nagyon tetszik. Szeretek éjjel futni, kicsit olyan mint a körözgetés: szinte nem kell semmi mással foglalkozni, csak avval, hogy futok. Nincs mit nézelődni, minden marad ugyanolyan körülöttem, megnyugtató. A fejlámpa fénye, az előttem futó bringás kísérőjének a hátsó lámpája, ennyi a látnivaló. Pont elég. Semmim nem fáj, élvezem a futást, és még mindig meleg van. 20 fok kb, és látszik a leheletem, teljesen telítve a levegő, nagyon magas a páratartalom. Eszembe jut, hogy jé, még mindig nem jutott eszembe zenét hallgatni, és nem is vágyok rá. Fura, edzésen majdnem mindig szól a zene a fülembe, most nagyon jó, hogy csend van.
Újabb váltás, szokásos dolgok, de most már fázom, nem esik jól kiszállni a kocsiból. Álmos is vagyok, de a futás az klassz, csak ne kéne abbahagyni. Plédben, pulcsiban oké, egyébként meg mintha 5 fok lenne, úgy érzem. Gábor mikor végez, rábeszél, hogy vegyem le a pólót, elég lesz a láthatósági cucc a sportmelltartóval, nincs kinn hideg, sőt, nagyon meleg van. Elhiszem neki, közben vacogok 😀
Utolsó előtti szakaszom, ez hosszabb, 12 km. Lassúra tervezem, álmos vagyok, aztán indulás után 5 perccel jön a korábbi tempó, álmosság nincs, még mindig élvezem ezt az egészet, pedig már mittudomén hány km van a lábaimban, vagy inkább mittudmén mióta vagyok ébren. Hallom hogy beszéli két futó, hogy lesz valami emelkedő, és akkor beugrik, hogy tényleg, van valami majd, itt gyalogoltam megint (legutóbb vászoly és dörgicse között talán). Nagyon gyorsan vége lett ennek a 12-nek is, Szárszón leváltanak, és meglepi: itt van Gabi, Kriszta, Nóra, és közben megérkezik Regi is! Mini Gizion-tali, nagyon jó volt találkozni velük az éjszakában.
A kocsiban alszom 5 percet, most már nem jó visszaülni, fázom is, álmos vagyok, futnék inkább. Irmi is csendes, de jól van, bírja, kicsit a térde fájogat, semmi komoly, bemelegszik és futás közben nincs gond. Mindjárt Siófok, onnan én jövök megint. Hosszú ujjún gondolkodom, lebeszélnek róla, de már a pólót felveszem, fejlámpa nem kell, felkelt a nap 🙂
Gábor lába fáj, mondom neki, hogy átveszünk az utolsó szakaszából, de nem akarja, 6 percesekkel, vagy lassabban megoldja, és megígéri, hogy ha kell, szól (“de nem fog kelleni”).
Korog a gyomrom, eszembe jut, hogy enni kéne egy valamit indulás előtt – legyen egy banán, meg valami zabos izé, egy tízes az utolsó etapom, de viszek gélt, biztos, ami biztos.
Elindulok, 3 perc múlva eszembe jut, hogy óbasszus, nem ettem meg a kajám :O. Elfelejtettem, még ennyire amatőr bénaságot. Mindegy, megyek lassan, valami frissítőpont jön majd, eszem banánt, tolok rá gélt, és rendezem magam . A korábbi 66 km alatt nem büféztem semmit (vizet és izót ittam, a pontokon, meg magamat locsoltam csak), ezen a 10 kilin kétszer is megálltam: banán, kóla, víz, saját gél, és az etap 2. fele olyan lett, mint volt korábban az összes többi futás – imádtam, flow, a fókusz maradt a feladaton végig, nulla hülye gondolat.
És vége lett. Gábor és Irmi tapssal vártak a váltóponton, majdnem sírtam, annyira jól esett 🙂
És sajnáltam, hogy ennyi, nem futottam ki magam, önző módon keveselltem, még úgy mentem volna tovább 😀 . Irmi nagyon jól van, az ember meg nem mondaná, hogy 2 hete az ultrakéken bulizott 55 km-t, most meg 73 km-en van túl (terepfutó létére ennyit futni aszfalton, és sérülés nélkül, nagyon jó a csaj).
Sietünk, be kell érni időben a célhoz, legyünk ott mindannyian, az utolsó csippantásnál.
Parkolóba ráfordulunk az autóval, a hasam mond egy olyat, hogy khrgrrgggr, én meg szólok, hogy MOST AZONNAL ugrom a bokorba 😀, de végül várnom kellett vagy másfél percet (örökkévalóság), nem tarthatta fel a kocsi sort, viszont futottam egy jót a valami szálló budijába, ahol klasszul elidőztem, miközben Gábor csippantott – 22:02:58, egy órával jobb, mint amit terveztünk 🙂 -, és csalódottan konstatálta, hogy a csapattársak bizony nem értek oda időben… de a magyarázat elfogadható volt, mindenki jobban járt, hogy a wc-vel kezdtem 😀

A befutófotóhoz a futás sikerült együtt, fotó is van, Irmi úgy néz ki rajta, mint aki épp kezdi a futást, Gábor bár járni már alig tudott, a futást így is megoldotta, én meg hümm, mint aki nem igazán érti, hogy most mi van 😀

2,5 napja lett vége ennek az UB-nek, de még mindig nem ülepedett le bennem teljesen. Nem is a futás része igazán (na jó, az is, mert végig tök rendben voltam fejben is, fizikailag is, ezt még csak nem is reméltem, hogy ennyire klappol majd minden), hanem ahogy mi együtt voltuk csapat. Hárman futók, meg a három segítő. Egy fél szó vita nem volt, semmi beszólás, morgás, tényleg, mint valami mesében. Iszonyú jó csapat voltunk/vagyunk, és bár én nem vagyok egy meghatódós sírós valaki, de még most is majdnem elsírom magam, ha erre a hétvégére gondolok, Annyira kerek volt az egész, én nem hittem volna, hogy lehet így is csapatban futni.
Végig éreztem, hogy mindhárman pontosan ugyanazért futunk, eszünk iszunk, nyújtunk – hogy azt a chipet körbevigyük. Hogy nem csak magam miatt nem csinálok baromságot, hanem hogy a többiekkel ne szúrjak ki.
Csodaklassz volt 🙂.

Kedd van, és nincs izomláz, a lapockámnál levő csomók miatti keményebb görcsöket leszámítva kb úgy érzem magam, mintha lett volna egy laza 20 km-es vasárnapi futásom.
Lehet hogy túl lazára vettem ezt az UB-t, és simán futhattam volna gyorsabban, de majd legközelebb odateszem magam rendesen 😀 😉

Földi Zsuzsa fényképe.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s