Valamikor év elején, amikor szavazni lehetett, hogy hova menjünk ősszel futni,  egyből jött az ötlet, hogy ha már mennék a Gizionokkal külföldre, akkor szeretnék végre maratont futni. Megkérdeztelek, azt mondtad novemberig fel tudok rá készülni simán, csak ne legyen közben sérülésem. Ugye tudjuk, hogy a 3,5 év alatt többet voltam sérült, mint nem-sérült.
2017 decemberben futottam az első félmaratonomat. Miután zöld utat kaptam a maraton nevezéshez, férjemmel megbeszéltük, hogy akkor ő is fut egy maratont (Porto előtt egyszer futott maratont, 1 éve), és együtt megyünk Portoba. Hamar lebeszéltük Zsuékkal , hogy egy szállláson leszünk, repjegyeket is intéztünk és közben ment a felkészülés. Ekkor már kb fél éve egészséges voltam , azaz sérülésmentes. Intenzíven úsztam is, a heti 3 futás mellett 2 úszóedzésem is volt. Nagyon jól kiegészíti egymást futás és úszás. Június közepétől heti 4 futásra váltottunk, mert az úszás nem fért bele az időmbe, a nyári szünetben a gyerekek sokat voltak velem. De semmim nem fájt hónapok óta, minden oké volt. Futottam tavasszal még egy félmaratont, aztán még egyet nyár elején, illetve nyár közepén a legnagyobb melegben. Jól mentek az edzések, minden jel arra mutatott ebből tényleg lesz maraton. Bár néha fájt a jobb vádlim, meg a térdem alatt belül. De kellő nyújtással rendbe jött,és ahogy bemelegedett futás közben, nem fájt.
Aztán augusztus elején Ausztriában nyaraltunk és ott már erőteljesen jelzett a vádlimon kívül a sarkam is. Egy 20 km-es terepes edzés utáni nap alig bírtam ráállni. Utánaolvastam, és beszéltünk telefonon is, kiderült ez bizony talpi bőnye gyulladás. Bőgtem. Alig 3 hónap Portó, és ennek a  gyógyulási ideje akár több hónap is lehet, de alsó hangon 6 hét. 😦
Egyből elkezdtem gyulladáscsökkentőt szedni, jegelni, gyártottam strassburg zoknit, kenegettem gyull.csökkentővel. Nem javult semmit, persze futásról szó sem lehetett. Helyette úszkáltam, de nem igen jutottam le rendesen edzeni. Uszodába eljutni sokkal macerább, mint futni menni. 😦 Néhány hét után elkezdtem lökéshullámra járni, el is kezdett javulni a lábam, de nagyon-nagyon lassan. Kb 6 hét kihagyás után kimentem futni, de épp aznap a hátamban egy ideg becsípődött és kissé fájt ahogy levegőt vettem, de azért gondoltam kimegyek egy 20 perc teszt futásra. Óvatosan , nagyon a talpamra figyelve kocogtam. De a levegővétel volt a szar, nem is a sarkam…az utolsó két percben pedig úgy beállt a lapockám alatt, hogy alig bírtam haza vánszorogni.
Na, ekkor engedtük el a portói maratont. Komolyan azt gondoltam, ekkora lúzer nem lehetek! 😀 Kb 3 napig nem bírtam mozogni, nem tudtam se feküdni, se ülni, semmit se csinálni a hátammal. Rettenetesen fájt, amúgy a talpam sem volt még tökéletes. Pár nap után elmentem gyógymasszőrhöz, aki nagyjából helyre rakott, de összesen még 2 hétig nem futottam a hátam plusz a lábam miatt. Heti egy gyógymasszázs, plusz torna, plusz a lökés hullám a talpamra.

Október elején úgy tűnt rendben vagyok, kezdhetek készülni akkor a 15 km-re, amire átneveztem a maratonról. Szerettem volna legalább fm-t futni, de az ezen a versenyen nem volt. Gyorsan eltelt 4 hét, ami alatt összesen egyszer futottam 60 percet, az is ritka szarul sikerült, életem legszenvedősebb futása volt. A többi mind rövidebb futás volt. Így mentem ki Portóba 15 km-t futni, ahol a cél 1:30-on belüli idő volt. Őszintén nem láttam reálisnak, annyira lassú voltam mostanság…. sőt az utolsó héten újra jelezgetett a lábam, hogy nem oké valami…
Szeptember végén  egyébként újra elkezdztem úszni, de most végre rendszeresen, heti 2, de inkább 3 edzésem volt, sőt egyik héten 4-szer mentem le úszni, magam írom az edzésterveimet, és jól ki tudom magam hajtani. A vízben jobban bírom a kemény edzéseket mint a szárazföldön. Szóval tudtam, hogy az állóképességemmel nincs probléma, csak a lábam bírja-e majd a terhelést.

Gyorsan eljött november eleje. 1-jén vidékre vittük a gyerekeket, délután onnan hazajöttünk, másnap hajnali 2-kor keltünk és mentünk a reptérre. Kora délután oda is értünk, épp Gabival futottunk össze a reptéren Portóban! 🙂 Szállást elfoglaltuk, gyors ebéd és már jöttek Zsuék is. Elmentünk együtt az óceánpartra kávézni, borozni, sétálni. Este közös vacsi a Gizionokkal, jó volt megismerkedni többekkel, akikkel eddig még sosem találkoztunk. 🙂 Hulla fáradtak voltunk, 11 után kerültünk ágyba, majdnem 24 órát voltunk fenn.
De másnap újra Giziontali, város néző túra Pedroval, a helyi arccal, délután rajtcsomag átvétel, tésztaparty, este vacsi Mariannal, aki a világ legkedvesebb portugál pincérnője , imádtuk.
Lábamat azért kenegettem, mert jelzett hogy a sok séta az elmúlt két napban nem tett jót. Másnap időben kelés, készülődés, 8.15 körül mentünk a rajtba Zsuékkal. Én hátrébbról indultam a 15 km-es táborral. Pacsi, puszi, ölelés a többiekkel. Beálltam a helyemre, és negyed óra múlva futottunk is. Az idő tökéletes volt futáshoz: szitáló eső, kellemes 13 fok kb. Lassan kezdtem,  az első lépéstől fájt a talpam, enyhén. Az volt a terv, hogy 6 perces tempóra beállok.
Az első km kissé emelkedett, nem is néztem az órámat, csak 2 km-nél néztem egy tempót. 5:50. Sokkal kevesebbnek éreztem, pulzus picit magas volt, de azt is sokkal kevesebbnek éreztem. Nyomtam volna jobban, de még nagyon az elején voltam. Igazán könnyeden futottam, lazán, szépen. Iszonyúan jól esett az egész, csak a talpam jelzett, feszült. 5 km-nél néztem újra órát, 5:45 körüli tempó volt. Nem akartam elhinni. Hiszen lassúnak, könnyűnek éreztem. Nem akartam hogy vége legyen. 🙂  Ha így maradok erővel, meglesz 1:30-on belül. Gondoltam, majd 10-nél beleerősítek és az utolsó km-t meg igazán megnyomom.
Frissítettem vízzel, meg ettem egy gélt is kb 9-nél. Minden oké volt, az elején láttam Zsut, meg Mátét, kiabáltam nekik, integettünk, jó volt! 🙂 10 után sem erősítettem bele, mert a lábam fájt, nem mertem nagyobb tempóra váltani. Végül az utolsó 2 km lett 5:20-as, de még maradt bennem úgy érzem. A talpam miatt nem mertem jobban nyomni. Így is szuper lett az időm, 1:26:05 a vége.
Nagyon örülök! Köszi mindent Gabi! Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyedén tudok ilyen jó időt futni, még fájós lábbal is. 🙂