Fél. Érted, nem egész csak fél.😀

Alapból a maratonra terveztem nevezni a VTM-en a tavalyi, klassz élmények (lásd első maratonom) után. De elengedtem Gabi tanácsára, mert a FunRunnal és a Pilis Vertikállal már sok lett volna. Aztán ez a kettő ugrott, maradt nekem a Fél. Furán álltam hozzá. Fél, nem egész. Kényelmetlen gondolataim voltak. Ahhoz hosszú, hogy izomból kretén módra végignyomjam, mint a 10 km-t, de ahhoz rövid, hogy végig botorkáljam és alibizzek. Kényelmetlen táv. Olyan Fél. Bár nem tudom minek nyiffogtam ezt magamban, mikor tavaly épp arra is gondoltam, hogy néha futni is kellene, nemcsak alibizni, meg botorkálni. Ha már mások azt mondják futó IS vagyok…:D elvárások… hagyjuk. Szóval jó lenne ezt nem elcseszni, úgy kivételesen. Néha már mintha figyelném is a pulzusomat, de ezt még gyakorolni kell. Meg valami splitet is emlegetett néha valaki, valahol, de eszik-e vagy isszák… Hát jó. Lássuk mi lesz ebből. Elvárásom is lenne magammal szemben az a szub2óra nem volna rossz. Elmegyek 2* is bellezni előtte héten, de pénteken már csak ’okosba’ kímélnek.😀 Szombaton szokás szerint meló, kösszi VTM, hogy te vasárnap vagy.

Minden fáradtság ellenére nagyon keveset aludtam. Egyszerűen féltem, hogy elalszom. Meg picit rástresszeltem erre a távra. Fél. Érted, Fél. Akkor hogy is kell itt menni?? Csak az motoszkált bennem, hogy ez egy kényelmetlen táv, itt futni kell, futók vannak, gyors pálya a Vértes. Nincs Sombokor, meg Gabi halála alibizni. Tudom, lépjek ki a komfortból, ilyen okosságokat könnyű mondani. Az első 10-eske ésszel, van hozzá pulzus is, aztán kicsit nyomjuk még, aztán ami maradt lőjük el a legvégén. Ok, ez menni fog. Ahamm… majdnem.

Nagyon szurkoltam a Berta Lacinak a maratonon, vittem neki a VTM-es karszáram hátha. Reggel nagyon kedvesen felkapott a Borároson. Nincs tisztában az erejével, alábecsüli ez egyértelmű. 5 óra, hát persze. Már ha szalonnázni is akar valahol. Mondtam neki, hogy 4.25-30 kb, és ezt még élvezni is fogja, és még én is sokat mondtam a végéhez képest. Jó lett volna többet aludni, éreztem, de ideges voltam, izgultam. Az segített, hogy hamar leértünk, hangolódás ment. Eszter egy szuper csaj, dumáltunk többet, és megismertem Tapírt személyesen, meg az Antal Csabit. Sörös gélt megkaptam tőle, azt tettem be vésznek.🙂 nem használtam. Vékonyan öltöztem, nem sok csajon láttam futószoknyát, de én nem fogok fázni. Tavaly azt gondoltam, hogy milyen menő már. Későbbi kép alapján: nem, nem az. A Kazinczys póló rajtam, igen ez az én világom. Jajj, ez a sok kötelező, anyám hova tuszkoljam… Még a rajtba is elmotyóztam a futózsákom, de nem. NEM akarok futózsákot, minek?! Fru egyetért velem, erre a távra minek?! Na jó, de akkor, mibe? Hát előkapom a 3Eur fáintos kínai pántos neoprén övecskét, és beletuszkolok mindent, pohár már alig fért. De úgyis max azt fogom kivenni. A frissítők elosztása ideális, kb. minden távon az, és Gizionokat tartalmaz.

Bemelegítettem (gimnasztika és futás is), ahogy a nagykönyv és Gabi megírta (nocsak, nocsak), közben annyi pacsit osztottam, hogy elkopott a tenyerem. Idén senki nem kérdezte meg mit keresek itt, meg hát te?! Ténfergés a rajtban, Enikővel pacsi, helló, szia, hajrá. Keresem a helyem. Nem akarok hátul ragadni, de elölről meg nagyzolás. Eszter: nem, nem az, legyünk előrébb, OK. Eldobban a rajt, oh akkor most menni, menni. Már az eleje emelkedik, Enikőt látom még vagy 3 percig és többet se. Nem tudnak most elsodorni, a saját mércém szerint fogok menni. Az aszfalt vége 1,75 km. De jó lesz ezt tudni a végén! A pálya vonalvezetése több mint ideális, az első 6-7 km-en ellövi az összes puskaporát, utána már csak lefele kell gurulni.

A Minimaraton elágazóban Kékdroid dugókázik, jééé, de jóó, helló! Ő sem kérdezte meg mit keresek itt. Tovább, tovább. Előttem egy Primaverás pólóban valaki, kiszúrtam, mint nyulat, azért az a verseny… az már valami. Mennyire más ez az egész VTM, mint tavaly. Az időjárás, a terep, a hangulat, a tempó, a táv… Nem mondanám kényelmetlennek a tempót, sőt néha visszább is veszek, de így is fixen feljebb vagyok 5-7 ütéssel. Az baj?? Lövésem sincs, de nem merem még ennél is jobban feszíteni a húrt, csúnya pofára esés is lehet ebből, azt hiszem. Ha már most feljebb vagyok, akkor később már 15-tel leszek feljebb? Miért nem maradtam a kötögetésnél inkább?! Épületes.😀 A Mária-szakadék előtt elfordulunk (kicsit sajnálom), Tündéék irányítanak. Az előttem menők zihálnak, én artikuláltam megköszönöm, szuper, hogy itt vannak. Úgy érzem beszélgetni is tudnék, és kedvem is lenne. Leereszkedünk Kapberek-pusztára a lefelét tolnom kell, tapossák a sarkam, eszembe jut újra: nem, ez határozottan nem kényelmes. Nekem. Rajtam kívül mindenki szab lefelé, mint az őrült. Andrew fotóz, 2 mondatot váltunk is.

Kb. elpergett az első 10-es, Kapberek-puszta, helló Zsotyek, bocs mennem kell, most kezdődik a még melósabb rész. Meg se állok. Hopp, ez volt a frissítő, talán nem ártott volna inni. Hmm, már mindegy, majd a következőnél, hiszen csak 5km. Menjünk, menjünk, picit feljebb csúszhatok az ütésekkel. Két sráccal megyünk hasonló tempót, nekik ez látványosan nyugis tempó, nekem már a piros mező alján a mutató, de még viselhető. A pulzuson, távon kívül nem nézek én semmit, mit érdekel engem most az idő. Tavaly itt a maratonon eléggé vergődtem már, most egészen más érzések bennem, de azért csak jöhetne az a frissítő. Persze előtte fotós újra, próbálom magam összekapni ilyenkor, de közben röhögök is magamon. Nem bál ez.😀

Hiába vártam a frissítőt, majdnem továbblépek minden nélkül, de aztán mégse. Csak egy pohár vizet, kapom is, fuldoklom tőle. Hanga csokit is ajánl, de nekem nem kell semmi, csak menni, menni… ennyit a sör ízű gélről.😀 A pohárral vacakolok, meg az övvel, a fene esne ebbe a sok kötelező motyóba, meg a kicsi övbe, miközben totyogok már az aszfalton lefelé. Előttem egy kecses fiatal lány fut, álomszép, könnyed léptekkel. Oh, de gyönyörű, én is így szeretnék… De én nem ilyen vagyok, ha én lépek, akkor azt a mikroföldrengést az állatok is érzik, hallják: dübb-dübb. Egy ideig Brünhildának éreztem magam, mostanság inkább Hulknak. Egy rotációs kapa megirigyelhet, olyan mélyen szántóak a gondolataim, de közben felveszem újra a fonalat.

Aszfalt haladós, gurulós lefele, már csak egy jó 5-ös, mi az: semmi. Na neee, az még valami, negyed táv. Kanyargás, itt térünk jobbra le a földútra. A srácok kicsit előttem, húznak még, de már nem az igazi. Mintha rövidebb lett volna idefele jövet, ami nonszensz, de érzetre ez az igazság. Hol van már az a kereszt, meg az aszfalt?! Az óra most már irreálisan magas pulzust mutat, ha igaz lenne, akkor Istennel beszélgetnék, szóval innentől ez mindegy is. Végre… aszfalt, akkor 1,75 km még. Mit is mondott Gabi, az utolsó km-t ami a csövön kifér?! Na, de már így is pusztulok, áh ennyi ez, nincs bennem több. Bringás kísér valakit előttem, rendőrautó szemben velünk totymorog. Mennyi utca, és aszfalt, nyúlnak az utcák, a tér-idő kontinuum valami egészen furán van itt… ahol keresztezzük a főutcát fentről, mellém esik egy lány, utolért, hajrázik. Hát ez mi?! Megelőzhettek volna báármikor az elmúlt km-eken, de most?! Nem képzeled? Még 950 m van. Na neee, itt nem! Itt, nincs az az isten, hogy megelőzzenek, ha beledöglök is! Nem is tudom honnan, még elővakarom az utolsó csepp gumibogyó-szörpöt és zúzok, ahogy csak bírok. Nem nézelődöm hátra, csak próbálom hallani a lépteit, igen még megvan, de gyengül. De lehet, hogy mégse… rendületlenül puffogtatom a nemlétező puskaporom, megy ez ecsém, megy ez… gőzmozdony ha elindul, utamba ne állj, jajj neked… már nem érdekel jön-e vagy sem, már csak a cél érdekel. Lezúziusz balra, ott már a jobbos, vigyázat jövök! Cserta Balázs, max biccentek, Orsika szurkol, gondolatban sem állok le pacsizni, és itt a kapu… ennyi volt… hova hányhatok?! Nem esek össze, megütném a szoknyából kilógó valagamat, alig bírom levenni a dugókát, 5 ezrest elszóróm, magam vagyok a megtestesült szerencsétlenség. Ennyi volt. Ma ennyi volt bennem, és ettől boldog vagyok. Kezet rázok a befutó ’nyulammal’, megfuttattál rendesen!:D

Egyetlen porcikám sem kívánja, de elkocogok levezetni, el a néptelen kis utcáig, ahol, amikor senki nem látja, hangosan felnevetek. Magamon? Túléltem? Vagy csak az endorfin? Túléltem. Szub2óra is meglett ippen 1:57. Még a kocogást is nehéznek érzem, hogy a manóban voltam képes az előbb úgy rohanni? Valószínűleg lefelé segített a gravitáció. Bemegyek a csarnokba, ismét elveszettnek érzem magam, üres tekintettel felvenném a csomagom, Bobek úgy szalad érte, mint akit megcsípett a darázs. Amint bírok, nekiállok nyújtani is, bár nem ez lesz életem legjobban sikerültje. Közben telebeszélik ismerősök a fejem a Szimplával, nesze neked elvesztem. Relatív sokat kellett várnom, mire enni tudtam, de sebaj, a többiek később jönnek. A Berta Laci első maratonjáról, oh az a fej 🙂 már láttam ilyet valahol… tele volt neki tanulsággal, Csabi is harcosan, Fru óriási mosollyal. Mese-mese a sok-sok várás után iszom a szavaikat, bár néha nehéz koncentrálnom. Tájékoztatom az érdeklődő Gizionokat, hogy mindenki megjött, és várom a soromat. Bükki farkas, Eszter is megérkezik kis eltévedés után (na azt, hogy?) örülünk egymásnak is, a futásnak is. Ülepszik az élmény, de még fog is. A sok Gizion, a színes kavalkád, most nem kérdezték, mit keresel itt, Bobek és minden Crew munkája, Mag Erika is beszélgetett velem… mi a manó… annyira más volt ez. Hazafele az eső is áztatósan rákezdett, de jó, hogy a futáshoz csodaszép idő jutott. Laci a legnagyobb lovag, hazavisz minket házig, pedig engem a világ végére kell, és mégis.

Másnap a vérem rendesen tele még mindig számos vegyi anyaggal, pörög-forog velem a világ, csak futólépésben bírok közlekedni, és most azonnal megváltom a világot. Kétszer. Egymás után. Most. Azonnal. Kedden próbáltam egy állati könnyűt futni, ebből az lett, hogy körbe-körbe rohangáltam eufóriában, mint egy mérgezett egér, de legalább relatív gyorsan. Nesze neked könnyű átmozgató. Sokadszor is megállapítom, hogy a futás drog. A keményebbik fajtából, és egész hosszan tart a hatása. Jó lesz ezzel vigyázni.

Kb negyednapra a világ is kiegyenesedett. Már nem is bánom, hogy Fél lett.

Fél, ami nekem így volt Egész.

Jövőre is VTM. Valamilyen távon.