Messziről kezdem a beszámolót, mert hosszú volt az út, ami odáig vezetett, hogy 3 fős váltóban képes voltam körbe futni a Balatont. Ritkán járok versenyekre (évi 2-3), így beszámolókat is ritkán írok, de ezt az élményt most szeretném lejegyezni.

Kis csapatunk a BNB trió másik két tagja a férjem, Bazsi és közös barátunk Noémi volt. (BNB azaz: Bazsi-Noémi-Betti, illetve Balaton-Napsütés-Bor:)) Mindketten gyors futók, edzettek, erősek, és szívósak. Tudtam, hogy remek kis csapat leszünk. 🙂

2018. novemberében szerettem volna életem első maratonját lefutni, de előtte 3 hónappal talpi bőnye gyulladásom lett, kihagytam az augusztus-szeptembert, azaz 2 hónapot, a portoi maraton ment a kukába. Helyette lett egy PB-s 15 km Portoban. Ami után aztán visszajött a talpi nyavalya és kerek 3 hónapot hagytam ki!! Gabival (az edzőmmel) még januárban azt beszéltük, hogy ha februárban újra el tudok kezdeni futni, és sérülésmentes maradok, akkor menni fog május közepén a 70 km az UB-n. Nem igazán hittem el akkor még ezt, meg azt sem hogy rendbe jön a lábam, már olyan régóta fájt! Jártam különféle kezelésekre , kenegettem, de végül csak  lökéshullám terápia segített, hetekig kezeltek míg teljesen rendbe jöttem. Így február elején kezdtem újra futni. Heti 3x mentem ki, nem sokat, heti 20-35 km-eket. Amíg nem futottam, abban a 3 hónapban (illetve már előtte ősztől már) viszonylag sokat úsztam, meg elkezdtem erősítő edzéseket csinálni. Az állóképességemmel tudtam, hogy gond nem lesz. Február elején egy 6 órás úszáson nagyon szépen helytálltam, ez nagy önbizalmat adott a továbbiakhoz.

Szóval belekezdtem az edzésekbe, hétről hétre kicsit többet futottam, kezdett a tempóm is javulni. Egyszer maradt ki egy hétvégi hosszú futásom, mert 3 hétig rettenetesen köhögtem, és csak fél gőzzel mentek az edzések, az úszást is minimálban nyomtam pár hétig, erősítés meg nem is nagyon volt. Izgultam, hogy így hogy lesz meg az UB, alig futok, mind időben, mind km-ben. Azt hiszem, hogy egy hónappal az UB előtt írtam Gabinak, hogy még nehezen hiszem el, hogy ez nekem menni fog. Ő csak annyit írt, hogy rohadtul fog fájni már a végén, de meg tudom csinálni, menni fog! Ekkor vmi átkattant a fejemben és elhittem hogy igen, ez nekem menni fog!

Először is ki kellett találnunk kik legyenek velünk, ki segít majd bennünket, és hol lesz a 3 gyerekünk , amíg mi futunk. Szerencsére vannak olyan barátaink, akikre mindig lehet számítani, Füli és Szilvi <3, így első körben őket kérdeztük meg, hogy vállalnák e a supporter szerepet. Egyből igent mondtak, pedig  ők még csak nem is futók 😀 és nekik is két kicsi gyerek felügyeletét kellett megoldani erre a hétvégére.

A gyerekeket bevállalták az én szüleim, a szállásunk pedig a Bazsi szüleinél volt Ábrahámhegyen, ami ugyan fél óra a balatonfüredi rajttól, de úgy gondoltuk nem gond. Mindent elrendeztünk, már csak futnunk kell.

Az UB előtt 2 (!) héttel elkezdett fájni a bal lábszáram, a sípcsont mellett, napokig jegeltem, kenegettem. Megijedtem, és Gabi is ki volt akadva…elmentem a masszőrömhöz, aki nagyon szépen helyretett, meg én is masszíroztam magamnak, kenegettem és 4-5 nap után rendben voltam.

Eljött az UB hete , amit már nagyon vártam. Viszont elkezdtem lerobbanni, torokfájás, fejfájás, wáááá. Gabinak már meg sem mertem írni (bocs Gabi :P), örültem hogy örül, hogy nem vagyok sérült végre! Szóval hétfőtől kúráltam magam mézzel, fokhagymával, kakukkfűteával, gyógyszerrel, imával, ráolvasással :D, mindennel, de nemhogy nem javult, csütörtökre berekedtem, és egyre jobban fájt a torkom! Mondtam magamnak, oké, ez tuti vmi pszichés hülyeség, izgulok mint állat a hétvége miatt és így jön ki rajtam, de rohadjon meg a torokfájás, akkor is futok és még élvezni is fogom!

Pénteken este fél 7-re értünk le Áhegyre, pizzapartyztunk, meg összekészítettünk mindent, hogy ne a hajnali 3-as keléskor húzzuk az időt. Elég rosszul aludtunk mindannyian, kb 4 órát sikerült aludni, ami azért elég hardcore… Forró tea a termoszban volt a legjobb barátom hajnalban, plusz ettem egy zabkását. Én voltam az első ember, 5.10-kor rajtoltunk. Bazsi, Noémi 5-5 szakaszt futottak, ők gyorsabbak mint én nem is akartak sok részletben futni, nekem viszont 6 etapom volt. Tudtam, hogy max 13 -14 km-t tudok még úgy végigcsinálni, hogy ne nagyon lassuljak, és a végén is legyen erőm nekiindulni mind fizikailag, mind lelkileg. Végül 11-12 km-es szakaszaim lettek, plusz-mínusz pár száz méter. 1 óra 5 perc és 1 óra 20 perc közötti etapokat futottam. Azt hiszem ez így tökéletes volt. Ahogy teltek az órák és a szakaszaim, úgy lettek egyre flow-sabbak a futások. Tulajdonképpen mindegyik futásom egy flow-élmény volt, az első azért mert még tele voltam energiával, és gyönyörű volt a napfelkelte , a második azért mert Áhegyen kellett átmenni ❤ , meg a Varga Pincén, és így tovább. Csak az utolsó szakaszban anyáztam kicsit Kenese és Almádi között, mert volt kn. 3-4 km, amit a vaksötét susnyában kellett futni a bringaúton, semmi kivilágítás, se előttem se utánam nem jött futó, illetve nagyon messze mögöttem egyszer láttam, hogy világít valakinek a fejlámpája, de ennyi. Elkezdtem parázni és ezáltal gyorsabban futni :D, aztán meg az utolsó 2 km-en jött az eső pofaszéllel, de akkor már tudtam hogy mindjárt vége , meglesz a 70 km perceken belül! 🙂

Azt hiszem most nagyon erős voltam fejben, és nem csak én, hanem Bazsi és Noémi is. 100%-os volt a fókusz! Rengeteget röhögtünk és élveztük a segítőink fullextrás támogatását, mindig mindent tudtak, mit mikor adjanak, ne adjanak, etettek, itattak, masszíroztak stb. Mindenki tette a dolgát, senki nem rinyált semmin, nagyon nagy volt az összhang köztünk. Iszonyú sok erőt adott, hogy tudtunk egymásra számítani. Közel 23 óra volt a tervezett köridőnk, de mivel mindannyian kicsit gyorsabbak voltunk végig, így 21:53,56 alatt körbeértünk, hajnali 3-kor lett vége ennek a csodás napnak! Felejthetetlen élmény volt! Ami a legszebb, hogy ugyan közben, kb. 35 km után már a térdeim , bokám fájtak, meg az utolsó 2 szakaszon az elindulás már robotos volt, de így 1,5 nappal utána már csak egy kis izomlázam van a combjaimban, semmi egyéb. Jól vagyok, alig várom, hogy újra fussak és új célokat tűzzek ki magam elé!

Egyébként futás közben volt időm gondolkodni (milyen meglepő! :D), és sokat gondoltam a gyerekeimre, hogy milyen jó hogy ezt a példát látják, hogy anya meg apa sportol, együtt futja körbe a Balatont, és vannak céljaink, amikért küzdünk. Aztán azon is merengtem, hogy mennyiszer elbuktam, és hagytam ki sérülés miatt heteket, hónapokat, de újra és újra felálltam, és mentem tovább, csakhogy elérjem, amit kitűztem célul.

Azon is agyaltam, hogy milyen jó hogy Gizion lehetek, tagja egy szuper futóközösségnek, hogy van egy szuper edzőm, hogy Nagy Krisztát megölelhettem a szárszói váltóponton, hogy Regivel együtt rajtoltunk, hogy Viviel tudtunk párszót váltani kétszer is, hogy fb-on követhettük a csapat egyéni indulóit, és együtt szurkolhattunk. Fantasztikus hétvége volt! Imádtam minden pillanatát, nehéz most visszarázódni a hétköznapokba ! Egy biztos, erősebb lettem ettől a 70 km-től, és jövőre visszamegyünk újra! 🙂