Előzmények:

2018. szeptember Optivita 12 óra – 102,3 km, tele elbénázott dolgokkal, sok gyaloglással, felesleges fájdalmakkal (rosszul megválasztott zokni, cipő, elrontott frissítés, nagyjából úgy álltam hozzá, mintha egy másfél napos verseny lenne…)

2019. március közepe – jobb combfeszítőben és hajlítóban húzódás, BSZM párban félig-meddig sérülten

2019. április Sárvár 12 óra – még nem tökéletesen gyógyultan, de „megyek, amíg tudok, rosszabbodni nem engedem”: 99,6 km

2019. június: ismét durva vashiány, másfél hónap alatt injekciós pótlás, júliusban az edzőtáborban már minden oké.

Nos, hát ebből főzzünk valamit október közepére. Sárvár után tudtam, hogy bennem sokkal több van. Mivel Optivita idén nincs, lett viszont RUNdevu Ultramaraton Balatonfüreden októberben, neveztem is a 12 órás számra.

Innentől minden egyes futás ezért az októberi 12 óráért volt. Amikor fulladtam az allergiától, amikor 36 fokban tűző napon délben köröztem a kedvenc 2,4 km-es körömön 30 km-t, az edzőtábor napi két-három edzése, a majdnem hányós feladatos futások – mind közben Füred volt előttem, beépül, beépül, ment a mantra, ha épp nagyon nehéz volt. Aztán nagyon gyorsan október lett, és gyorsan eljött a verseny hete is. Úgy szerveztem, hogy a verseny előtti hétvégém is szabad (gyerekek nélküli) legyen, tudjak minél többet pihenni, aludni, fejben is készülni. Erősnek, felkészültnek éreztem magam már hetekkel a verseny előtt, fizikailag is, fejben is. Nagyon vártam már, hogy 19-e legyen. Futni akartam, akartam az egész napos fókuszt, ennyire még nem vártam versenyt.

Néztem rajtlistát, de igazán nem érdekelt, hogy kikkel futok együtt, nem feltétlen a másokkal való verseny volt most az első, hanem hogy a két elrontott 12 óra után kihozzam magamból azt, ami tényleg bennem van.

A verseny hetében Gabi terve kicsit sokkolt, hogy szerinte mit kéne tudnom, én ennyire nem bíztam magamban, aztán ahogy ízlelgettem a számokat, elhittem, hogy a minimumot amit kért, biztosan meg tudom futni, és még többet is, igen. Kicsit izgultam, hogy meleg (20+ fok) várható a verseny napján napközben, de aztán elengedtem – akkor hűtünk, és több víz, több só, csak okosan, mint nyáron a 35 fokban 😉

Pénteken délután lementünk Füredre, rajtcsomag, vacsora, szállás, korán fekvés – 8-kor rajt, így nekem legkésőbb f6-kor ennem kell.

Szombat reggel korán kelés, reggeli, wc – na, az nem akart összejönni. Nem örültem neki, mert akkor ez a versenyen plusz állást jelent, de nem baj, ezen nem idegeskedünk, remélhetőleg hamar rendeződik a dolog majd.

Kinn vagyunk, pálya mellett parkoló, kirakjuk az asztalt, pár szóban elmondom és megmutatom Gábornak, hogy mit hol talál, azt meg hogy mikor mit kell adnia, már felírta magának. Nálam mindig legyen 20 percre való frissítés, és ha leadom az üres kulacsot, nyomja a kezembe a telit, nem fogok megállni, ha nem muszáj. GU gél, <i:am> sótabletta, víz az alap, vittem i:am izót, banánt, és bcaa-t, ha esetleg valami gond lenne a hasammal. Az órám fog jelezni, ha inni és enni kell, egy gondolkodni valóval kevesebb.

Hűvös van, fázom, de nem baj, ez jó, talán egész sokáig lehet jó időben futni. Induljunk már…

Végre, rajt 🙂

Pulzus: 159-165 utazó, utolsó órát megnyomni, ennyi a terv. Ez jó, könnyű, kényelmes, inkább 160 körül tartom, hátha a melegben nem megy nagyon a kiírt fölé. Néhány futóval váltunk pár szót, Lajkó Móni elfelejtette a chipet, az első köre kuka… Sajnáltam, de mivel segíteni ezen én nem tudtam, több energiát nem is tettem a szituba.

Eseménytelen első óra, 10 percenként víz, 45 perc gél, pulzus jó, tempó meglepő (5:50 stabilan). 12 km után – nnna, végre, budijárat. Toitoi, hű de magas, vagy én vagyok kicsit, hát jobb lenne bokorban, de ez van.

Aztán csak futok megint, jaj de jó ez így, ahogy most van. 10 perc, víz, 45 perc, gél. Gábor kezembe nyomja a sót, edd meg a körben.

Aztán teker a hasam, megint kiállok, hááát, jó lett volna ezt reggel elintézni, ez a toitoi nagyon nem jó, itt nem megy.

Teker a hasam, minden korty víz után rosszabb. Budi 2x, ez már nem az, ami reggel nem jött ki. Érzem is a mozgásomon, hogy az utolsó másfél órában nem sok minden szívódott fel, ezt helyre kell gyorsan hozni, még van hátra több, mint 6 óra, és több, mint 50 km.

Asztalnál két szóban elmondom, hogy gyorsan izót kérek, és innentől csak izó, banán, bcaa, a gél felejtős. Iszom ott állva egy nagy adag izót, plusz egy sótabletta, magamhoz veszek egy kulacsot, hát hajrá, haladjunk.

Hasam tekereg, de iszom 10 percenként, lemegy egy smecta a biztonság kedvéért.

Következő körben minden oké, a vállam/hátam kapja a sprayt. Gyaloglást csak annyit engedek meg magamnak, amíg az utolsó falat banán is lecsúszik, utána futás, haladni kell, mert az idő az megy…

Fáj a térdem. A jobb, ami soha nem szokott fájni. Fordító, jobbos, éles, ez nagyon fáj. Oké, akkor fújjuk a térdem is, és okosabban a következő körben, a fordítóban gyaloglás, nincs éles térdcsavarós visszafordulás. Spray segít, gyaloglós fordító segít, és továbbra is jobb láb, bal láb, ismétel.

Spray a hátra, térdre, itt a banán, edd meg, sarokig gyaloglás, addig a banán el is fogy, és futás, futás. Fordító gyalogol, és fut, fut.

Fáradok, 9 óra után lehet, ugye? 83 km felett vagyok, egész jól bírtam eddig, és jól is vagyok, kis fájás itt-ott, hát istenem, ennyi belefér 🙂 . De már csak 3 óra, 27 km kéne még legalább, annak sima ügynek kell lennie. 9 km/óra. Erős vagyok, futni szeretek, persze hogy menni fog. Muszáj.

Spray, banán, bcaa, 10 perc, már megint inni kell? De iszom, eszem, futok, ez a dolgom, jobb láb, bal láb…

11 órán belül meglesz a 100. Az tök jó, klassz csaj vagy, Földi.

97 km – budi. Na jó, a strandon is van, és nem magas, nem büdös, 2,5 perc – hát majd jobban tolom a végét, hogy meglegyen, aminek meg kell lennie.

Még másfél óra. Már csak másfél óra, tolni kell, emlékszem, Velencén is másfél órával a vége előtt üzent Gabi G-nak, hogy talán kezdjem el tolni, nincs hova tartalékolni – most nem üzent, de tudtam, hogy most is így van, 80 percet félhullán is lefutok, most meg bár fáj, meg fáradt vagyok nagyon, de nehogy már ne menjen:-) Amikor futok, tolom, próbálom a pulzust legalább a kiírt zóna alsó határa környékére feltolni, hát nem nagyon megy, de azért tolom, jobb láb, bal láb, gyorsabban, gyorsabban, …

Az asztalnál amíg spray megy a térdemre meg a hátamra, eszem pár falat banánt, közben guggolva nyújtom a lábam, a következő 2 km-t tolni kell megint. Gyorsak Gáborék, egy falat banán alatt megcsinálják, minimális az állás, és menjünk, toljuk, futás, futás.

Már csak egy óra. Kicsit több, mint 9 km, megcsinálom.

40 perc, nem kérek semmit, ennyi izóval megoldom már.

20 perc, kell a spray, nagyon fáj a térdem. Fog összeszorít, és fut. Jobb láb, bal láb, ismétel.

15 perc. 2,5 km kell még, meglesz, fog összeszorít, és fut. Jövő héten már nem fog fájni, most meg a futás a dolgod.

Utolsó kör, még 8 perc van. G-nek szólok, jöjjön velem, ha nem gond, hozza a plédet meg a sörömet. Ránézek az órámra: ha az órám szerint legalább 109,6 körül meglesz, akkor a 110 megvan. Az csak kicsit több, mint 1 km, meglesz.

Futunk, G mondja: „nem akartunk szólni, de első vagy. Már 2 órája. Két körrel van mögötted a második”

Utolsó körben is jutott még a fordítóból, helló, több ma már nem lesz, hurrá 😀

Duda, vége. Óra: 109,8 🙂 Tuti megvan a 110, meg kell lennie.

Ölelés, puszi, sör, pléd, vigyorgás 🙂

Azt tudtam, hogy dobogó körül vagyok, sejtettem, hogy talán 2. is lehetek. Megköszöntem, hogy nem szóltak korábban, nekem itt volt egy kitűzött célom, így tudtam csak arra fókuszálni 🙂 (persze ha necces lett volna a helyezés, vagy a dobogó, korábban szólnak, és jobban hajtanak).

Nyertem. Azta. Én. És vállalható eredménnyel, a 110 az nem rossz 12 órán, azt gondolom. Nekem meg főleg, ez majdnem 8 km-es javítás a Velencei 102,3 km után.

15 perc budin ülés volt, az egy kör. 15-16 perc egyéb állás, ezt talán 10 percre le tudom nyomni.

Tudok én ennél a 110-nél is többet 12 órán, és meg is fogom mutatni 😉

Köszönöm a felkészítést Gabi, és köszönöm, hogy mondtad, hogy 110 legalább. Lassan már én is kezdek hinni magamban 🙂