beszámoló
Magyar Bankok XXX. Sporttalálkozója
A nyertes csapat 6×400 m-en, benne Kormány Alex-szel, aki tartalékként került a csapatba, és végül pályára is lépett. Eredménye 1:11
Alex:
Izgalmasan alakult az elmúlt pár hét: kezdődött a győri 400m-es váltóval, amiről álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi pozitív élményt és motivációt fog adni a továbbiakra nézve. Fura volt hónapokig úgy készülni valamire, hogy nem is lehetett tudni, egyáltalán részt vehetek-e rajta. Félmaratoni távok után nagy kihívás volt átállni a sprintre, pont ezért is érdekelt már az elejétől ez a verseny – úgy gondoltam, rákényszerít majd arra, hogy kilépjek a komfortzónámból és talán jó hatással lesz a hosszú távon elérhető eredményekre is, gyorsít majd a 10 km-es és akár az FM időmön is. Valamint a tavaly nyáron elkezdett és időközben egyre lelkesebben űzött teniszhez is jobban passzoltak ezek a robbanékony, pörgős sprintek, így ez is a rövid táv irányába való elmozdulás mellett szólt. Gabival tavasszal megbeszéltük, hogy a heti 4 futóedzésből egyet kifejezetten az erre való felkészülésre fordítunk, így megpróbálom legalább a lehetőséget megkapni arra, hogy beférjek a bankos váltócsapatba. 1:21-es időről indultunk, ezt kellett jelentősen lefaragni. Így a szombat hajnalokat általában a sportpályán töltöttem és hazudnék, ha azt mondanám, nem bántam meg párszor, hogy egyáltalán felvetődött bennem az ötlet, hogy “átképzem” magam a rövid távra. Amikor megkaptam a heti edzésterveket, szörnyülködve olvastam a kiszabott adagot – és itt nem a heti hosszún (15-25 km) akadtam fenn, hanem a jóval rövidebb, de pörgős sprinteken – aminek jó részét a halálzónában töltöttem 🙂 De elég kemény fejű vagyok ahhoz, ha valamit elhatározok, akkor nem adom fel könnyen, úgyhogy a nyár ennek a jegyében telt – részben azért is, mert más konkrét cél még nem körvonalazódott őszre – ellentétben az előző két nyárral, amikor javában készültem a 34 km-es Kis-Balaton körre. Idén azonban ezt valahogy elengedtem – talán azért is, mert tavaly azt mondtam, hogy szuper, hogy megvan, de köszönöm ebből mostanában többet nem kérek, részben meg azért, mert úgy gondoltam, egy fenékkel két lovat nehéz megülni: egyszerre készülni a 400m-es sprintre és a 34 km-re elég bizarr ötlet… Egy héttel a verseny előtt derült ki, hogy a nyáron legjobbnak mért 1:17-es időmmel tartalékosként férek be a csapatba (mehetek, de futni akkor fogok, ha valaki kénytelen lemondani). Így 2 nappal a verseny előtt már úgy éreztem, mégiscsak kellene szerezni egy szöges cipőt, hogy legalább egyszer az életben legyen a lábamon és ne ott kelljen kitalálni, hogy is kell ebben futni 🙂 A kölcsönkapott szögessel lecsattogtam a pályára, ahol egy kedves tornatanárnő ismerősöm tartott egy fél órás gyorstalpalót sprintből (ekkor jöttem rá, hogy ez mennyire más technikát igényel, mint a hosszú táv). A salak pályán szögesben elsőre sikerült már egy 1:15-ös időt mennem, ami némileg megnyugtatott a közeli versenyt illetően (ha gáz van és tényleg be kell ugrani, akkor talán nem járatom le a csapatot (annyira)). Végül úgy alakult, hogy az időjárási körülmények miatt az elődöntőt és a döntőt egy napon tartották, ami miatt az egyik, friss sérüléssel küszködő csapattársunk a döntőtől való visszalépésre kényszerült, így lehetőséget kaptam a bizonyításra. Meglehetősen nagy gombóccal a torkomban vártam a rajtot, kezdő emberként rajtolhattam. Azt sejtettem, hogy a futamunkban induló két lány és egy fiú közül max. a lányok ellen van esélyem, és nagyon boldog voltam, hogy sikerült is másodikként átadni a stafétát (a srác már az elején úgy elhúzott, hogy a nyomába sem érhettünk, de a csajokat sikerült megelőzni) és 1:11-es idővel az addigi legjobbamat futni. A csapatunk iszonyatosan jól teljesített, 6×400 m-en 6:34,62-vel magasan nyertük a döntőt – a második helyezettet 12 mp-vel megelőzve. Az eddig egyéniben átélt örömet nehezen lehet ezzel a csapatgyőzelemmel összehasonlítani – én alapvetően egyébként is csapatjátékos vagyok, gyerekkoromtól a kosárlabda volt a fő sportágam – egészen egy 9 évvel ezelőtti bokatörésig, ami szintén kosarazás közben történt és annak abbahagyására kényszerített.
Szavanna Trail beszámoló
A Gizinokat Dobos Erzsébet, Juhász Erika, Földi Zsuzsa, és Karlovitz Zsófi képviselte az idei Szavanna Trailen.
Két rövid beszámoló a versenyről:
Dobos Erzsi:
Kicsit hosszabb táv volt, mint a Börzsöny, de kevesebb szint, viszont jóval melegebb volt. A meleg miatt nehezebbnek éreztem, mint a Börzsönyt, pedig az emelkedő nem volt annyira durva. 7 km körül volt is egy mélypontom, de aztán lejtő jött, úgyhogy összeszedtem magam. Ha kicsit jobban megnyomom bekerülhettem volna az első 10-be, de késő bánat:-)
Földi Zsu:
Jó korán megérkeztünk, én konkrétan fáztam reggel :D. Jöttek Erikáék, Zsófiék, Erzsi is, rajtszámot felvettük, fotó, zsáktöltés, kulacsba kóla+víz, átmozgattam magam, és rajthoz. Óra indít, útvonal rajta – hopp, minden eltűnt róla :D. 2 perccel a rajt előtt telefonról újra átküldtem, nekem jó látni közben hogy az adott emelkedőn hol tartok, kell ez a vizuális megsegítés 😀
Azt írtad hogy tempós legyen, és max 178, hát próbáltam ezt tenni. Amíg és amikor tudtam, az emelkedőket is megfutottam, volt ahol gyalogolni kellett, mert konkrétan levegőt nem kaptam 😀
Az első 6-7 km végig napon volt, de valahogy egyáltalán nem zavart. Meleg volt, de nem éreztem, hogy ez sokat visszavenne. A sukorói frissítőponton csak gyors kulacstöltés volt.
Összesen négy nagyobb emelkedő volt a 23 km-en, a harmadik az nekem mászós volt, a combjaim sikoltoztak, hogy ezt ne tegyem velük, de mentem, ahogy csak tudtam. Utána már vissza Pákozdra egyszer volt egy gyaloglós kis emelkedő, a többit futottam, ahogy tudtam. Amikor fáradtam, és átfutott a fejemen, hogy jól esne gyalogolni kicsit, és egyébként is emelkedő van, arra gondoltam, hogy a séta nem fér bele a ‘tempósan’ kitételbe, így maradtam a futásnál. 4-5 emberrel kerülgettük itt egymást, végül az emelkedő tejerénél már mögöttem maradtak, nem is kerültek elém később sem.
A végén a maradék 3-4 km-t is, ami nagyjából lejtő volt, úgy futottam, hogy a pulzus maradjon a ‘tempós’ zónában.
Amikor indultunk, a fejemben 21 km 500 m szint volt, 2,5 órára gondoltam, hogy az úgy pont jó lenne. Aztán valamikor az 5. km körül rájöttem, hogy hát ez nem ennyi, hanem 23, és 550 m, akkor már arra gondoltam, hogy 2:40-45 körül milyen jó lenne a vége.
2:42 lett, és utólag megnéztem, 2:30:35 a 21 km :).
Nagyon klassz verseny volt!
Szálka Triatlon, M táv- Sujtó Szandi, beszámoló
Tavalyi Szálka-feelingen felbuzdulva idén az M-es távra neveztem, hogy Főnénit idézzem „ne aprózzuk el”.
Az utolsó 2 hét nem a terveknek megfelelően alakult a felkészülésben, volt benne minden: az egy éve lefoglalt szállásunkat visszamondták, családi h-f vírus, nyaralóban maradt bicikli, majd induláskor kétszer is otthon felejtett futócipő. Ez utóbbiért végül a férjem egy szlovéniai Hoka outletig ment, hogy szerezzen egyet:-)
Az utolsó heti edzések is borultak emiatt, a repülős futás kimaradt cipőhiány miatt, de végül csak meglett minden. Még a tesómék is beugrottak gyerek-és kutya-szitternek, úgyhogy bedobtuk a kocsiba a kis sátrat…és elindultunk Szálkára.
Útközben ráparáztam a defekt dologra – még mindig nem jutottam el odáig, hogy megtanuljak kereket cserélni, defektálló gumit meg a felkeresett 5 bringaboltban sem kaptam – de Zoli volt szíves felhívni a figyelmem, hogy épp dobálom el a mentális forintjaimat. Igy aztán abban maradtam magammal, hogy ha defektet kapok, akkor visszatolom a bringát és az ő bringájával lenyomom a maradékot…vagy bokát villantok valamelyik srácnak, és esdeklően nézek 🙂 de leginkább, hogy nem kapok defektet.
Sikerült beesnünk még este és átvenni a rajtcsomagot. Aztán feldobtuk az unokaöcsém decathlonos sátrát, felfújtuk a matracot és elmentük vacsizni,… aztán alvás. 9 év után ez volt az első kettesben töltött éjszakás kiruccanásunk. Reggel szemetelő esőre ébredtünk – :)) – ami hamar elállt, de legalább nem 40 fokkal kezdtük. Az idővel szerencsénk volt, csak a 2. bringás körre robbant be a meleg. (az idei szervezés nem volt a toppon, nem volt a depó sem felszámozva, de ezen hamar túllendültünk).
A gyomrom eléggé be volt szűkülve, de azért leerőltetem pár falat zabszeletet (special thanks to ZAndi). Isot-vizet előre lefagyasztottam, hogy hideg maradjon, az kezdett szépen kiolvadni. Bedepóztunk és vártuk a rajtot.
Az úszás mehetett volna jobban, bőven van hova fejlődni. 500 m vegyesben nyomtam, mert eléggé rugdosódott mindenki, meg tömörült idén. A fordulónál állóhelyben úsztunk jó sokat. A víz nagyon meleg volt, már az a meleg, amiben nem jó úszni. de így is kb 5 perccel jobb lett, mint tavaly.
Depóban nem sokat tököltem, ettem pár falatot, cipőt húztam és toltam is fel a bringát a dombra aztán nyomás. Eléggé kiszívott az úszás, kicsi kellett, hogy a pulzusom helyreálljon, de haladtam. Az elején volt pár lány, aki leelőzött, de aztán többüket a 2. körön visszaelőztem és lehagytam. Bringás tudásomon van mit csiszolni, de idén bátrabban mentem lefele is, meg mindkét körben sikerült simán feltekernem az utolsó meredek emelkedőn, bár a 2. dombmenetnél a combom már bazira égett. :))) Szépen ettem zselét, meg ittam vizet-isot út közben.
Futásnál kis csemegeként változott a pálya a tavalyihoz képest útfelújítás miatt, 500 m-rel rövidebb lett, cserébe felvittek a dombra, 1,5 km fel szépen alattomosan, aztán a forduló után még 1 kicsit fel. Itt kb 2* 10 métert belesétáltam, mert gyorsabb volt, mint futni. Amúgy, ha nem figyeltem futottam síkon 6:15 körül is. A futásnál éreztem, hogy a bal gázlóizmom görcsölni akar, így Zolitól kértem egy magnéziumot nyelv alá, az segített, meg ettem a frissítőpontnál 2 szál ropit meg egy is dinnyét. Ezek segítettek sokat, a 2. köröm annyival gyorsabb lett, hogy a Zoli végül lemaradt a befutómról :)))
Összességében nagyon-nagyon élveztem, én 4 órás időben reménykedtem a tavalyi alapján, annál ez messze jobb lett, 3:18-cal értem célba.
