Latest Event Updates

Adorján Tamás – Spartan Race beszámoló

Posted on Updated on

Tamással a verseny előtt 6 hetet dolgoztunk együtt, hogy az erősítős munkájába hatékonyan csempésszünk annyi futást, ami elegendő lesz egy jó teljesítéshez a Spartan Race-en.
Heti három alkalommal követte az én edzéstervem, amit saját erősítéssel és wakeboard-dal egészített ki.

A heti három alkalom ezt a struktúrát követte:
1. intenzív aerob tartományú rövid futások, köztük statikus erősítő gyakorlatok

2. intenzív aerob tartományú rövid futások, köztük dinamikus erősítő gyakorlatok

3. extenzív aerob tartományú hosszabb futás

 

A beszámoló:

Előre lelőve a poént a legnagyobb meglepetés nekem az volt, hogy másnap nem volt semmi bajom; picit éreztem a lábam, a csuklyám nagyon, de alapvetően egy nyavalyás kis izomlázam sem lett. Pedig szombaton nagyon kihajtottam magam. Arra számítottam, hogy fájni fog mindenem. De nem. Tök jól regenerálódtam. És ezt nem tudom másnak tulajdonítani mint a közös edzésnek! Úgyhogy köszönöm a segítséget!!!

A fáradtságról még: A befutó előtt már nagyon donga lábaim voltak. Azért lassítottam a lefeléken, mert éreztem, hogy már nem tudom úgy korrigálni a megcsúszásokat. Voltak görcseim itt-ott.

adorjan22,5 max 3 órára terveztük, de a brutál sár miatt sokkal hosszabb lett, sokkal jobban el is fáradtunk. 4018 főből 864. lettem.

A rajt után meghúztuk. Még úgy is, hogy meg kellett álljak cipőt keresni a sárban 🙂

170-ig ment a pulzusom. Az első akadály után kezdett emelkedni is az út, ott kezdtem visszavenni a tempóból. Lement 160-ig, de onnan sokáig nem. Meredek csúszós szaron caplattunk fel, csak úgy vitte az erőt. Szerintem minimum dupla energiát emésztett fel a talaj. Elmondhatatlan dagonya volt.

Ahol tudtam futottam, ahol nem, ott a fákba-bokrokba kapaszkodva próbáltam hegyet mászni. A barátom, akivel indultam, ő inkább futó alkat, de bírtam vele a tempót. Sőt, a felfelékben amikor csak mászni tudtunk a meredek meg a sár miatt, ott nekem kellett rá várni. A nagyon sáros csúszós lefelékben meg egyszerűen bátrabb voltam. A lankásabb emelkedőkön bírta ő jobban a futást.

Ami még a közös felkészülés eredményét mutatja az az, hogy 15-tel mögöttünk indult egy haverom, aki a visegrádi 8 km-en rám vert majdnem 20 percet. Most csak 12 km után ért utol, onnan a végéig együtt mentünk. Sőt, sokat vissza is tudtam volna hozni, mert a homokzsákcipelés után nagyon elfáradt én viszont jól bírtam. Rá viszont ott több mint 10 percet kellett várni.

Szóval jól sikerült, de persze még jobbat akarok majd legközelebb.

Jövőre szeretnék indulni egy sprinten (5+ km), egy ilyenenen (13+ km) És egy beasten (21+ km).

 

A képért köszönet Berkes Krisztának. A versenyről készített képeit itt találjátok

 

10. Spuri Balaton Szupermaraton – edzésterv

Posted on

bszm2017_esemenylogoA BSI e-edzés programjában ismét indulnak általam készített edzéstervek a Balaton Szupermaratonra.

Távok:

4 napos egyéni: 48,2 km+52,9 km+45,2 km+49,2 km (2017. márc. 23-26.)

2 napos egyéni: 45,2 km+49,2 km (2017. márc. 25-26.)

Felíratkozás

Versenykiírás

Demeter Balázs – Mátra Trail beszámoló

Posted on

balazsBevallom, a mostani sérüléses nyavalyáim miatt kifejezetten tartottam ettől a versenytől. A két héttel korábbi hosszú edzésen megfájdult a bal térdem, ami azóta sem szereti, ha lefelé futok, a bokám még a nyári sérülést nyögi és a korábbi hegyibringa versenyekről igen köves emlékeim voltak a terepet illetően. Mindenesetre két célom volt, ami egy mondatban összefoglalható: végigmenni sérülés nélkül. Ez sikerült, de nem vagyok felhőtlenül boldog, illetve ez sem teljesen igaz, de sok kérdést tett fel ez a verseny, amire válaszokat kell találnom.

 

Egész pihenten és időben érkeztünk a rajthoz. Mondhatni optimálisan ment minden. Annak ellenére, hogy csak a 4. alkalommal vett fel az új Hokát, nem ragasztottam le a sarkam, mivel 15 kili alatt nem bántotta korábban, illetve utálom, hogy a leukoplast (ami vízhólyag ellen szuper) mindig összeragacsolja a zoknimat belül (persze a mosógép nagyjából megoldja, de akkor is…). Na ez persze visszaütött, nem sokkal Mátraháza előtt meg kellett állnom ragasztani, ami az izzadt bőrre persze nem volt könnyű feladat, ment vele az idő rendesen (a dolog érdekessége, hogy az a csapat, akikkel nagyjából együtt mentem addig, Mátraháza után eltévedt, némi plusz szintet faragva az amúgy sem lapos távba, na ebből kimaradtam, ami abszolút nem volt baj).

Felfelé abszolút visszafogottan mentem, figyelve a pulzuslimitet, ami sok kemény emelkedőn csak a sétára volt elég (szerencsére a környezetemben a legtöbben ugyanezt tették). Egyébként a megadott pulzuslimit kb. a “kemény, de még viselhető” érzést adta. Nem sokkal a Kékes előtt ért a féltáv, csipogás jelezte, hogy magasabb a pulzuslimit, amit aztán csak a befutóban használtam ki.

Már a felfelén is elég fáradt voltam, lefelé meg nagyon koncentráltam, a térdem is nyiszogott, így jóval lassabban mentem, mint korábban szoktam volt. A sípályát inkább nem szerettem, bár a lankásabb részeket egész jól meg tudtam futni. A mátraházai frissítőnél gondolkoztam, hogy kell-e, sőt, már el is indultam tovább, de (szerencsére) meggondoltam magam. Nagyon jó volt a kóla, meg némi sós cucc. Aztán tovább a daráló lefelé, óvatosan! Patakmedrek, kövek, de fogytak a kilométerek, ahogy az erőm is. Sástónál az egyenes (vagy enyhe lejtő?) legalább olyan volt, mint a maratonon a Tagore-sétány, csak itt még jött egy pukli egy technikás-köves ösvényen. A végén az aszfalton már csak agyból mentem, Tankcsapdát dúdolgatva (a szöveg nem a nyomdafesték barátja…) és rohadtul meg akartam állni. De nem tettem. Hatalmas érzés volt befutni!

A Mátra gyönyörű, a napsütötte oldal is, de a ködös-misztikus északi oldal is fantasztikus volt. Azt hiszem a frissítést sem toltam túl, a végén már kifejezetten éhes voltam, de nagyon nem kívántam az édeset, más pedig nem volt. Egy dekás csokis rizsszeletet letuszkoltam, azzal kibírtam. A teljes kajám 1 BioTech gél, 1 BioTech energiaszelet, 2 Magna Shot (az egyik helyett Energy Shot-ot akartam, de így sikerült), 1 dekás csokis puffasztott rizsszelet, 2 pohár kóla, 1 fél édes keksz, némi sajt és olajbogyó.

M táv, 2:47:14

Eredmények

Fotó: Terepfutás.hu