Latest Event Updates
Bécs Maraton – Gyurcsán Gábor, beszámoló
Na szóval előző este még egy sört sem ittam a kései ebédhez, akkor nézegettem meg, hogy milyen tempó kellene a 4 óra alatti maratonhoz. Egyszer ugye már sikerült egy 3:58:30-as egész pontosan, de ugye ez az első UTT első 42 km-e volt, tehát simán maraton még nem.
Szóval az 5:34-es átlaggal ez meglett volna. Indulás után az első 2-3km a kerülgetés, amitől “agyf@szt” kapok minden versenyen. Már a 2. kilométerben megáll sétálni, de nem húzódik jobb vagy bal szélre, hanem ahol az Isten megadta. Na mindegy, beálltam egy ilyen viszonylag könnyen tartható versenytempóra, ami 5:10-5:20 között alakult. (városnéző futás, de ezzel most annyira nem foglalkoztam, ha már idáig elkocsikáztunk, akkor legyen meg a cél, csak a futásra koncentráltam). Szóval mentem, ahogy jónak éreztem, figyelgettem az órámat is, és meglepő módon sokáig tudtam tartani ezt a tempót. 10-12-14km és a hajam még mindig tart 😀
Mivel az időjárás nem hogy kegyes volt, de hirtelen a 12 fokok után 17-18-ban start majd 20-24 fok napközben, kicsit meleg is volt, hogy finoman fogalmazzak 😀 A frissítést úgy terveztem, hogy 8km-enként zselé, köztesben meg ahol víz van, 2 sótabi. Az első, 5 km-es frissítőpontot kihagytam, amiről abban a pillanatban, amikor elhagytam, már azt gondoltam, hogy kár volt… (igen, kár volt – Gabi), de végülis annyira nem. A 18 km körüli frissítőt (hogy az most zselés vagy csak sós volt, már nem emlékszem), nagyon vártam, mert ott egy pici emelkedő volt talán, bla-bla….azt éreztem, hogy kezdek elfogyni. De végülis nem, hanem csak a frissítés kellett. FM 1:51…naonjó. Inkább az órában bíztam, mint a táblákban, mert a km tábla előtt már 5 km-től 200m-rel korábban csipogott az óra, így a vége is óra szerint 42,7km lett, szóval inkább a Garminban bíztam 😀 (mert nem az ideális íven futottatok:-) – Gabi)
Szóval FM. VÉGRE elhúznak a félmaratonisták, gyakorlatilag innen megszűnt a kerülgetés végre….és a hajam még mindig tart.
Kis közbevetés. Hárman futottunk fiúk a bandából, a feleségek meg az egyik srác szülei kísértek. Azt beszéltük meg velük, hogy 10 km-enként a frissítőpontokra odajönnek szurkolni, így is volt, minden megbeszélt helyen ordítottak. Szóval a FM-t elhagytam, és ugye azt Te is szoktad látni, hogy nekem olyan 25-28 között néha szokott lenni egy kis megingás. Hát itt ennek nyoma sem volt. Mentem, jól éreztem magam, tempó 5:15-5:25 között. Itt már kicsit kezdtem parázni, hogy 28 km, végig 5:20 körüli tempó, mikor pukkanok el. Mindegy, nyomom így tovább. 30 km-nél a cheerleader lányok a helyükön 😀 Itt álltam meg teljesen állóra egy szelfire a feleségemmel, amire iszonyat büszke vagyok, hogy gyakorlatilag a teljes verseny alatt 2 olyan frissítőpont volt, ahol pár pillanatra állóra megálltam inni, a többi helyen futás közben ittam, plusz SEHOL, de SEHOL nem sétáltam bele a versenybe 1 métert sem. Ilyenben eddig nem volt még részem 😀
Na de vissza a pályára. 32 km, a hajam még mindig tart. Ez az a rész, ahol Kipchoghe a 2 alatti maratont futotta, és itt a gyorsak már szembe jönnek és láttam a 35 km-es táblát. Na mondom ilyen nincs, eddig semmi gikszer, semmi görcs, semmi térdfájás (pedig attól nagyon paráztam, hogy ilyen tempónál 25 km után “bekeményedik”, vagy elkezd szúrni a térdem, de itt a verseny végénél konstatáltam, hogy ezzel egész idő alatt foglalkoznom sem kellett). 33 körül egy kis körforgalomban visszafordító, majd a 35 km. Na itt jön lassan, amit írtál, hogy a végén mint a rakéta. Hát a rakéta – és az első 36-37km-es tempó és feeling 38 km-ig tartott, onnantól tényleg mint a rakéta, de már csak 5:40-5:50 közötti tempóra volt elég. Gyütt a nagyon meleg, jöttek a küzdős arcok mellettem, stb-stb. DE. itt sem álltam meg! (újabb közbeszúrás… még pisilni sem egész verseny alatt, pedig nálam 10 km sem telhet el anélkül, most meg semmi).
Szóval nagyon arra koncentráltam végig, hogy 3:…… idő legyen. Amikor 35 km-re azt írta az óra, hogy 3:11….akkor már keztem hinni, de az még 7 km. 40-nél 3:40…2 km csak meglesz 20 perc alatt.
Na, a végére még két kisebb finom, de mégis emelkedő…nem hiányzott. Itt már nagyon fáradt voltam, de muszáj volt tolni, itt már nincs frissítés, semmi. Az órám szerint már megvolt a maraton, amikor a távolban megláttam az 500m-es táblát. Na hogy rohadj meg. Ezt már fél lábbal is, kicsit sikerült is gyorsítani, de nincs jelentősége, hiszen a 42,7 km végül 3:53 lett, az órám szerint a maraton pedig 3:50:39.
Nem kis javítás 😀 És nem volt messze a 3:4X…De nem ez volt a cél, szóval very happy 😀
Ami számomra kicsit meglepő, az az, hogy a célzónában leültem 2-3 percre, fújtam egyet, majd talpra. Metró, kocsihoz vissza, hazavezettem.
Egy kisebb vízhólyagon kívül semmi. Izomláz nincs, hanem inkább csak elfáradtak, nehezek a lábaim, főleg a combjaim. De pl. a 2 héttel ezelőtti 33 km-es vasárnap után a hétfő ettől rosszabb volt.
Szóval ezen most teljesen meg vagyok lepődve, hogy nem úgy kóválygok, mint egy hadirokkant.
Úgyhogy köszi Neked, hogy idáig eljuthattam 😀
Aztán folyt köv, mert 40-nél azért eszembe jutott, hogy ez csak egy edzőverseny volt, és 2 hónap múlva még egyszer ennyi 😀
Izzósztár podcast Simonyi Balázzsal
Simonyi Balázzsal beszélgettünk egy hosszút Hanka társaságában.
Itt találjátok 2 részre szedve:
Közvetlenül a Patreonon pedig itt elérhető:
Hello Pap-rét Trail – Répássy-Szabó Enikő, beszámoló
Miután egy év eleji több hetes felsőlégúti nyavalya minden tavaszi tervemet romba döntötte, Gabival egyetértésben beneveztem a Hello Pap-rétre (28,46 km, 1116 méter szint) hogy mégis lássuk, hol tartunk, mennyire sikerült megerősödnöm a hosszú kihagyás után. Nagyon reménykedtem, hogy megússzuk az esőt, de végül a verseny előtti pénteken szinte egész nap zuhogott. Azzal vigasztaltam magam, hogy a tavaly tavaszi Hello Badacsonynál csak jobb lehet – ott verseny közben jött a zuhé, viharos szél, 10+ fok hőmérsékletesés és mindenhonnan ömlő víz. Sok tervem így nem volt, arra jutottam, hogy ahol lehet, haladok a kiírt pulzus szerint, ahol meg nem, semmilyen eredmény miatt nem kockáztatom az esést (ha bevágom a térdem, akkor a tavalyi sérülésem tuti kiújul, és garantált a 2 hónap kényszerpihenő). Előkotortam az ősrégi Speedcrossomat, 2 éve nem volt rajtam, meglepődve tapasztaltam, hogy teljesen meg van kövülve (aztán felpuhult, ezzel végül nem volt gond). Tudtam, hogy a csillapítása vacak, viszont bátran rá tudok futni vele a közepesen saras ösvényekre, nem fogok attól félni, hogy megcsúszom.
Jó időben odaértünk Leányfalura, Gábor vezetett, ő a rövidebb távon indult. Próbáltam arra koncentrálni, hogy bár a sár brutális, legalább nincs hideg és nem esik az eső. Készülődés közben kiszúrtam azt a lányt, aki végül megnyerte – rémlett, hogy dobogókról ismerős, így eldöntöttem, hogy vele próbálok majd lépést tartani, amíg lehet. Nagyon lassan indult a mezőny, közelében sem voltam az utazópulzusnak, de nem akartam nagyon előrerohanni. Beálltam az első lány mögé, gond nélkül bírtam a tempót, volt egy nagyobb emelkedő, aztán egy hosszabb aszfaltos sík szakasz.
A frissítőponton nem akartam megállni, így ott kénytelen voltam előreszaladni. Nem tartott sokáig az 5 perces hírnév, Linda gyorsan utolért az emelkedőn, előreengedtem. Felfelé még ok volt, aztán jött a lejtő, helyenként mély, csúszós sárral. Na ott el is vesztettem az első lányt, és a második is megelőzött. Ezen a ponton el is engedtem az igazi versenyzést, a pulzusomat figyeltem inkább, futottam, ahol tudtam, totyogtam, ahol nem. Nagyon szép volt az erdő, jártunk patakvölgy felett, szurdokban patakátkeléssel oda-vissza, az eső utáni párában nagyon intenzívek voltak az illatok. Pár fiúval előzgettünk egymást (a szokásos koreográfia szerint, az emelkedőn elszaladtam, a lejtőn lehagytak, és ezt többször ismételtük egymás után). Közben a harmadik lány is otthagyott. A második frissítőpontnál volt egy kis szembefutós rész, ott láttam, hogy nem nagyon tudom már befogni, de az utánam jövő is elég messze van, úgyhogy valószínűleg ő sem ér már utol.
Ezen a pontom már megálltam picit, alulbecsültem a fogyasztást, elfogyott a zselém, így felmarkoltam egy kis sajtot. Jött a mumus, a Vörös-kő. Száraz időben is kihívás, csúszkálva maga volt a halál. Kapaszkodtam, amibe tudtam, sikerült tüskés bokorba is, úgyhogy szó szerint a véremet adtam érte. A tetején gyorsabban magamhoz tértem, mint vártam, ez jó volt, viszont utána a hosszú lejtő már kevésbé. Csúszott, rengeteg sziklával, gyökérrel, nagyon utáltam már, azt hittem, sose fogunk leérni. Közben elfutott még mellettem pár fiú, ez elég frusztráló volt. Örültem az aszfaltnak, és egész jó tempóban hajráztam be a célba.
A pálya gyönyörű volt, a jelölés kifogástalan, a zöldséges célkaja brutálfinom – a Hello Trails most sem okozott csalódást. Örültem, hogy nem estem el, csak a talpamat vertem kicsit szét a Speedcrossban, de az gyorsan elmúlik. A teljesítményemmel is elégedett vagyok, ebből most ennyit lehetett kihozni, ahol tudtam futni, ott sikerült tartanom a kiírt pulzust. Azt hiszem, az év eleji kihagyás után szinte teljesen visszatértem. Boldog voltam a negyedik helyemmel is, azzal együtt, hogy tudom: a Mátrabérc előtt egy héttel azért nem nagyon voltak itt a nagymenők. 😊
baratrunning.com 