Latest Event Updates
Vérkör TT – Wittmann Lilla, beszámoló
Az idei év első hosszabb távú megmérettetése a Vérkör teljesítmény túra volt. Az elmúlt hetek hosszabb edzései bíztatóak voltak, jó formában voltam, vittek a lábaim, a tavasszal együtt visszajött az életkedvem is, úgyhogy minden ideális volt.
“Verseny” előtt pár nappal gondoltam egy merészet: mi lenne, ha 10 órán belül futnám a 75 km-t!? Gabi egyetértett, sőt, azt mondta célozzam meg a 9,5 órát. Nem tartottam lehetetlennek, mert jó tempóban futottam az elmúlt hetekben a szintes edzéseken is.
Reggel 6-kor rajtoltunk Oroszlányból és indultam neki a – papíron – 75km-nek. Egy kedves ismerőssel indultam el, szépen stabilan, problémamentesen tartottuk a 7:30as átlagtempót egészen a 60. km-ig. A 60. km-en lévő ellenőrző pontnál aznap reggel az esti esőzések miatt módosítottak az útvonalon, így a Mária szakadékot kivették, de ettől függetlenül a szakadék aljában lévő ellenőrző pontra le kellett menni, majd ugyanott fel. Mi fel is mentünk miután lent csekkoltunk, de az órán a track maradt, és a Mária szakadéknál nem zárták le az utat (a tőle pár méterre másik utat szalaggal lezártak, bár az az útvonalban szerintem benne se volt), mi pedig jó cserkész módjára lementünk, mert a track arra vitt, és láss csodát, újra a 60. km-es frissítőpontnál találtuk magunkat, ahonnan csak a meredek út vezet vissza. Így beletettünk 2,5 km-t és közel 300 méter szint emelkedést. Egészen odáig alig voltak előttünk, hát ezzel a “kis” plusszal jól belekeveredtünk a mezőny közepére. De a legnagyobb bánatom az volt, hogy a 10 óra nem lesz meg. Ezen a ponton fejben teljesen megborultam és “csak érjek be” alapon mentem az utolsó 15 km-t, nem túlzottan érdekelt már az idő sem. Nálam a fejben való megborulás általában fizikai megborulással is jár, ami lábfajdommal társul, és ez most se volt másként, minden bajom volt, de igazából mégse.
Szerencsére a frissítést azért tartottam, úgyhogy legalább az energia ellátásom nem omlott össze, az utolsó 5 km-re pedig az eszem is helyrejött, újra tudtam tempózni, és a lábaim sem fájtak már.
Az eltévedés, és a megborulás egy közel 11 órás teljesítést eredményezett 78 km-re és több, mint 1900 méter szintemelkedésre. Csalódott voltam, mert ha nem esek szét fejben, akkor még a plusz kilométerek ellenére is szép időt mehettem volna. De utólag okos az ember, legközelebb igyekszem nem hallgatni a hangokra a fejemben. 🙂
Black Hole Nano – Erényi Tamás, beszámoló
Kilencre hirdették az indulást, majd kilenckor eljátszották a rajtot és mindenkit felültettek 2 buszra, elkalandoztuk Tardosra és végül 11-kor rajtoltunk.
Így gyakorlatilag betetettek minket a hosszútáv pályájának a záró szakaszára. Szerintem meg akarták várni a hosszútáv élmezőnyét, kb 10 embert és utána ráereszteni a 100 futót a pályára, de ez csak privát tipp. Emiatt kissé kaotikusra sikerült az indulás, 20 percet vártunk a buszon, 20 percet a szabadban, kellemetlen szélben. A kihirdetett időponthoz igazodva 6:30-kor reggeliztem, ehhez képest a 11 órás indulás nem annyira esett jól.
Első szakasz, 15 km, idő 1:49:29 átlagtempó 07:18
Négy dl vizet kellett beosztani ismeretlen távú szakaszra az első frissítőig, dimbes-dombos, helyenként technikás szakaszon. Akkor 1:20 percre becsültem az időtartamot ez, mint utólag kiderült, majdnem 1 óra 50 perc lett. Itt azért jól jött, hogy nem volt nálam óra, belehülyültem volna, ha látom, mennyi ideje futok éhesen. Egyébként meglepően jólesett, felfelé is, és lefelé is, mindkettőből volt bőven. Sikerült egy másik futással közös útvonalat jelölni a hétvégére, de szerencsére nem volt zavaró. Mondjuk, amikor a kritikus elágazásnál, azt mondták, hogy decathlonosok lefelé, Black Hole felfelé, egy pillanatra azért irigykedtem. A felmenet kaptatós, gyaloglós volt, nagyjából futhatatlan még friss lábakkal is. Egy enyhe lejtő vitt be a várva várt pontra.
Eleinte azt terveztem, hogy a pontokon felveszek egy gélt, megtöltöm a kulacsot és nyomás tovább, na ezt nem így csináltam, ettem mindent, még kolbászt is. Széles választék volt a frissítőpontokon és a nagyon kedvesek voltak a segítők is.
Második szakasz, 22 km összidő 2:31:21 szakasz: idő 0:41:52 táv 7 km átlagtempó 05:59
Lankás emelkedők, lankás lejtők következtek, volt néhány útjelző tábla, ebből lehetett tudni, hogy Koldusszállás felé haladunk, előjöttek a Kinizsi emlékei. Meglepő módon a következő frissítő is itt volt, kicsit korán jött az előzőhöz képest. Itt elkövettem egy frissítési hibát, nem ittam eleget a ponton, csak néhány kortyot, naivan azt hittem, mostantól sűrűbben jönnek a frissítőállomások. (Nem így lett) Érzésre jól voltam, ettem, indultam.
Harmadik szakasz, 32 km összidő 3:57:19 szakasz: idő 1:25:58 táv 10 km átlagtempó 08:36
Kényelmes utak jöttek, átmentünk az M7-es alatt aztán valahol az 1-es utat is kereszteztük. Akadt egy szakasz, ahol szerintem még ösvény se volt, mi tapostuk ki. Szerencsére olyan jól volt jelölve, hogy nem aggódtam az eltévedés miatt. Fogyott az erő, akikkel eddig együtt haladtam, lassan, de biztosan távolodtak. Megettem a pontról elhozott gélt, ekkor szembesültem vele, hogy fogytán a vizem. Rutinosan azért hagytam két kortyot a kulacsban, hogy ne pánikoljak később a szomjúságtól. Nagyjából ekkor voltam 3 óránál, ezt nyilván utólag mondom, akkor fogalmam se volt róla. Innen még egy óra volt a következő pontig, akkor nem tűnt annyinak, békésen kocogva, spórolósan haladtam, találgattam merre lehetek. Az időjárás rendes volt, a hőmérséklet közel ideális, egész futás alatt 5 percig esett, szél több helyen előfordult, de kibírható mértékben.
A 3. pontot messziről észrevettem, evvel kb. egyidőben a környék is beugrott itt már jártam, ez már tuti a Vértes. Abban azért elég biztos volt mindenki, hogy Várgesztesen lesz a cél.
Negyedik szakasz, 46 km összidő 5:49:47 szakasz: idő 1:52:28 táv 14 km átlagtempó 08:02
Kényelmes kajálás, kóla, víz, feltöltődés. A Vértesben lassú hosszú emelkedők voltak, egy darabig felkocogtam rajtuk, de egy idő után éreztem, ha tovább erőltetném combgörcs jönne, így kénytelen voltam gyaloglásra váltani a felfeléken. A lejtőkön kocogtam, sík nem nagyon volt, de ott is. Amúgy futható emelkedők lettek volna, de az edzettségem a 35 feletti távokra már nem jogosított fel 🙂
A család ott várt az utolsó emelkedő tetején teljessé téve a napot 🙂
Elégedett vagyok, jól sikerült, kihoztam belőle, amit lehetett. Fejreállás nem volt, az, hogy belassultam a végére, teljesen normális.
Kis-Duna Maraton – Dányi Zsuzsa, beszámoló
2,5 éve volt egy rossz emlékű maratonom, akkor eldöntöttem, hogy ha mégegyszer rászánom magam a 42 km-re, akkor annak örömfutásnak kell lennie! De annyira ismerem magam, hogy ez egyedül nem ment volna, ezért tavaly nyár végén kerestem meg Gabit, majd október végétől kezdtünk el együtt dolgozni.
Rendszert hozott az életembe a heti 4 futás, és egy erősítés. A felkészülés jól haladt, az előírtakat 99%-ban tartani tudtam, nem voltak különösebb akadályozó tényezők. Célom volt, hogy ezt a maratont 4 órán belül fussam le. Ez sokszor ott lebegett a szemem előtt 1-1 feladatos futásnál, vagy a vasárnapi hosszú futások közben. A maraton előtt 1 héttel beparáztam, hogy egyáltalán képes leszek -e úgy teljesíteni, ahogy azt én most elvárom magamtól. Nem “csak” lefutni akartam a távot, hanem az általam kitűzött célidőt is teljesíteni. Gabi megnyugtatott, hogy nincs miért aggódni.
A verseny napján 1 órával korábban érkeztünk a helyszínre, szóval még mindenre jutott idő, ami start előtt kell.
A rajt után, jó tempóban kezdtem, sőt talán kicsit túl jóban, mert félmaratonon PB-t futottam függetlenül attól, hogy a kezdeti rövid aszfaltos rész után, füves, murvás, kavicsos szakasz következett, amihez én, az aszfaltos futó nem vagyok hozzászokva.
Két srác haladt előttem, az ő tempójuk úgy gondoltam jó lesz nekem. 22-23 km-ig minden olyan szépnek tűnt, semmi gond nem volt a frissítéssel, bírtam a tempót, viszont ekkor a fordulónál olyan szembeszéllel találtuk szembe magunkat, hogy úgy éreztük, egy helyben topogunk. A futótársakkal felváltva “húztuk” egymást, biztattuk a másikat, de iszonyú sokat kivett belőlünk a brutális szél.
A frissítésem gél volt meg víz, de 30 km után már ránézni se bírtam, sós mogyoróra váltottam, azt ettem és vizet ittam. Nagyon rendesek voltak minden frissítőpontnál, le a kalappal a segítők előtt.
Folyamatosan futottam, nem álltam meg, a szél ellenére igyekeztem tartani a tempót, ami ugyan lassabb volt mint a táv elején, de tudtam, hogyha ezt sikerül tartani, akkor elérem a saját magamnak kitűzött célt. 38 km után, gondoltam már majdcsak beérünk a városba, a házak közé, ahol esetleg gyengébb a szél…. na ez nem így volt. Az utolsó 500 méteren egy balkanyar után lett “szélcsend” ekkor már láttam a célkaput, még egy kicsit fokoztam a tempót és amikor a nevemet bemondták, az órámra néztem, és nagyon-nagyon boldog voltam mert 3 óra 55 percet mutatott!
Cél teljesítve, mindezt úgy, hogy a 42 km alatt nem volt mélypont, nem volt olyan gondolatom, hogy mit keresek én itt, nem volt FAL. A magam tempójában lefutottam, és tényleg mondhatom, hogy örömfutás lett, de igazából én az elmúlt 5 hónapot, a maratonhoz vezető utat is imádtam sőőőőt…. ahogy a nagy bölcsek megmondták, “az út a fontos, nem a cél” (vagy valami ilyesmi:-)
baratrunning.com 