aszfalt
Belgrád, 24 óra versenybeszámoló – Veress Béla
Március elejéhez képest – leérkezve Belgrádba – máris meglepett a meleg. 21 C fok volt a verseny előtti napon és tűzött a nap. Miközben itthon 12-14 fokok voltak és csak hosszúban edzettem. A pálya útvonala az gyönyörű volt, egy kis szigeten bringa és gyalogutak keresztezték egymást. Mellettünk a Duna holtága és csodálatos kilátás a városra. Átvettük a rajtszámokat és – ami meglepett, hogy – utána karon fogott egy fiatal orvosi gárda és bevittek orvosi sátorba vizsgálatra. És mértek nálam egy 220/110-es vérnyomást, amire azt mondták, hogy nem állhatok rajthoz másnap, ha rajtuk múlik. Ledöbbentem. Gondolkodtam hogy akkor most szédülnöm kellene, vagy fájnia kellene a fejemnek, vagy kómában lenni, stb. ilyen magas vérnyomás esetén. Na ekkor szerintem tényleg felment a vérnyomásom és tört angolsággal “küldtem” el a francba őket. “Jó ,akkor holnap reggel a rajt előtt újból megnézzük” közölték erre. Aztán kiderült,hogy a többieknél is magas volt a vérnyomás (10 futóból 9-nél). Volt egy futó (pont az a román srác aki első lett), akihez mentőt akartak hívni:-) Másnap reggel nem keveredtem be a dokik elé, sőt senki nem ment be az orvosi sátorba a futók közül:-)
Elrajtoltunk. A teljes mezőny egyszerre indult (50km, 100km, 6h, 12h, 24h). Reggel 8 kor volt a rajt, aminek örültem, mert nem kellett belefutni egy másik nappalba túlzottan. Aztán jött a feketeleves. A pálya 50%-a egy turisták, kutyát sétáltatók, görkorizók, babakocsit toló emberek által használt gyalogút volt. Ráadásul éttermek előtt vitt el. Mi azt hittük előző nap,hogy azt majd szalaggal elkerítik a futók részére. Hát nem . Ez a gyalogút már pusztán az átlagemberektől tele volt dél környékére. Hihetetlenül zsúfolt volt. Kerülgetnünk és lökdösődnünk kellett. Hihetetlen volt, hogy egy 6 órás OB-t és egy 24 órás OB-t ráengednek egy biztosítatlan pályára. A szerbeknél ezek szerint mégis. A sétálgató embereket sem érdekelt különösebben, hogy oldalra húzódjanak legalább. Nem. Teljesen közömbösen nézték, hogy bokatörő mutatványokkal szlalomoztunk köztük.
A futás számomra az első 8-10 órában szinte zökkenőmentesen ment. Nem volt holtpontom, rendesen ettem-ittam. Egyedül a nagyon erős napsütés zavart, mert tényleg annyira “égetett”, hogy le is égett az arcom.
Aztán kora estére letisztult a gyalogút is és lehetett haladni. Lefújták a 6h-t aztán a 12h-t és már csak a 24 órás mezőny maradt a pályán. Én nem néztem semmi eredményt, azt sem tudtam, hogy hány kilim van. Csak daráltam. Ráadásul a chipes időmérés is kezdetleges volt és nem volt külső monitor, amin láttam volna magamat. Csak futottam bele a vak világba:-)
13-14. óra között kezdtem belassulni, visszalassulni 6:10 közelire. Egyszer sem álltam meg. Sétálni is legfeljebb 30 m-t, amíg frissítettem. A 16-19. óra között volt a legrosszabb. 6:30 és 6:50 közötti kiliket tudtam menni. Már szinte csak 4 óra volt hátra a versenyből és matekozni kezdtem. Ha nem szedem össze magam akkor nem lesz meg a “B” szint sem, legfeljebb 200 km körül teljesítek. De nem ezért jöttem. Eszembe jutott az a közel fél év, amit edzettem, készültem erre a versenyre. Az a sok belefektetett energia. Akkor összeszorított fogakkal, gélekkel, kávészemekkel elkezdtem futni. Először csak 5:30-akkal aztán 2 órán keresztül 5:00 – 5:10-ekkel daráltam.
Szörnyen fájt. De felülírtam az agyamat, mert tudtam, hogy ha most nem sikerül, akkor utána sokkal rosszabb lesz. Rám tapadtak a román futók és le sem akartak szakadni rólam, mivel tudták, hogy közel vagyok az ő bajnokjelöltjükhöz. Így telt el az utolsó 2-3 óra. Aztán amikor utoljára kimentem a chipszőnyegről (vége előtt 7 perccel) megkönnyebbültem. Akkor már csak szabadon gördültem és visszagondoltam arra az utolsó kb. 4 órányi sprintre. Megvan. Megcsináltam azt amiért jöttem.
1. Daniel Trusca 231,72 km
2. Veress Béla 229,72 km
3. Zahorán János 211,71 km
Extrem Burgenland – Veress Béla, Poór Péter
A Gizionok csapatát Veress Béla és Poór Peti képviselte az Extrem Burgenland kb 110 km-es távján.
Egyikőjük sem szószátyár típus, így most különleges alkalom, hogy két beszámolót olvashatunk tőlük.
Eredményeik:
Béla 11:34
Peti 11:36 (tavalyihoz képest 54 perc javítás!)
Béla:
A Fertő tó kör -érzésre- jól ment 🙂 A korai kelés és a csúszkálós kezdés nem esett túl jól. Aztán ahogy felkelt a nap “megszállt az ihlet” 🙂 Balázs, akivel kezdtem, lemaradt interjúzni én pedig egyedül mentem tovább.
Nehezített a kb. 6kg-os hátizsákom. Aztán ráengedték a több száz túrázót a “pályára” és úgy a közepe távtól már annyira telített volt a bringaút teljes szélességében, hogy a futók csak mellettük az árokparton tudtak futni. Ez a “verseny” 7 évvel ezelőtt alig 300 fővel indult és mostanra már közel 5000 ember, túrázó volt a pályán. Iszonyatosan nagy tumultus lett, ami elvette a kedvem a jövő évi indulástól.
Az is rossz volt, hogy frissítőpontokon be kellett állnom a tömegbe, ez is hosszú perceket vett el az időmből. Persze ez nem verseny és nem is futás ez túra. Ezt a szervezők hangoztatták is, így nem volt elsőbbsége annak aki futva teljesített.
70-80 km környékén volt egy kisebb fejre állásom a frissítés miatt. Elfogyott a szénsavasom és én ilyenkor mástól -mint pl. mentes víz- hányok. De nem volt más, ezért azt ittam és így mentem tovább. A kajával is rosszul gazdálkodtam és kellett egy kis idő mire kijöttem ebből a gödörből. De az utolsó 10-15 kilire összeszedtem magam és az utolsó 2 km-t 5 percesen belülre meg is tudtam futni és jól is esett.
A végén semmi fizikális problémám nem volt. Semmi nem fájt. Ha a frissítést jobban csinálom akkor tudtam volna tovább is futni. Összességében jól esett és meglepően jól ment, azt az egy holtpontot leszámítva. Itt éreztem tényleg az elmúlt hetek, hónapok edzéseinek eredményét. Nem emlékszem, hogy mikor tudtam utoljára ilyen dinamikusan, egyenletesen,összeszedetten futni. Köszönöm!! 🙂
Peti:
Eljött a várva várt nap…nagyon vártam ezt a futást, mert kíváncsi voltam, hogy hol tartunk, hogy milyen állapotban vagyok.
Kíváncsi voltam, hogy az étkezésen is sokat változtatva miként fog jó irányba menni (segíteni)?!
Kíváncsi voltam miként térül meg az a “sok” beletett munka, a nyújtás, a hengerezés, nem egyoldalú terhelés, túrázás, hegymászás, túrasí…
Miként erősödtem mentálisan…
A futás hete nem úgy alakult, hogy szerettem volna. Voltak gondok, problémák, de azért csak péntek lett…
A jól megszokott hajnali fél 2-kor szólt az ébresztő, frissen kipattantam az ágyból, semmi gondom nem volt. Gyors reggelizés, és indultunk is.
Odaérve átvettem a rajtcsomagot, és sok időm nem volt gondolkodni, mert gyorsan telt az idő.
Rajt:
Gabi azt kérte, hogy az első 20 km 153 legyen a max pulzus. Ezt nagyon könnyedén tudtam tartani, jól esett a futás, haladtam is elég jól, minden rendben volt. Régebbiekhez képest annyit változtattam, hogy az első fél óra után elkezdtem enni, inni. Hidegnek hideg volt, de az elején még hátszelünk volt, ezért ebből semmit nem éreztünk, de tudtam, hogy ez meg fog változni. 20 km 2 órán belül meg is lett. Kezdtem felvenni a ritmust, de tudtam, hogy most is okosan kell menni, mert valahol jönni fog a pulzus megemelkedés, tartottam tőle. Nekem ezen a futáson 52 km-ig a legnehezebb, amikor átérünk az osztrák részre.
42 km 4 és fél óra alatt lett meg. Tudtam innen jön egy nehezebb szakasz…
Elérkeztünk az 52. km-hez. Túlságosan is jó volt minden. Haladtam, ettem, ittam, FÓKUSZÁLTAM!!!!….
Feléhez érve már látszódott , hogy nagyon sok a futó, de valami csoda miatt, elkezdtem előzgetni az embereket. Közben azért voltak harcok. Harcok, amiket most a futótársak harcoltak meg, nem én. Jó volt látni külső szemmel, hogy szenvedtem én is már így. 70 körül amikor elértünk a hosszú egyenesekhez, ott nagyon sok ember panaszkodott, hogy hideg van, nincs értelme… Valóban volt kihívás. Jeges utak, kemény északi szél, ami pillanatok alatt átfújt minden ruházaton. Minden lépést meg kellett gondolni, mert plusz energiák mentek el. Itt voltak páran akik bosszankodtak, harcoltak… LÁTTAM hogy nem azzal foglalkoznak amivel kellene, a feladat az az, hogy körbe kell érni. Akárhogyan, de körbe kell érni, és azt a sok energiát, amit másra pazaroltak azt átvinni a futásba. Átkapcsolni mint egy gép. Én mentem a saját tempómat, más nem érdekelt.
Ezen a futáson nem az volt a terv, hogy menjek egy jobb időt. Az nem volt reális, az időjárás miatt, de olyan 84 km környékén végigvizsgáltam magam, hogy milyen állapotban vagyok. (Első 42 km 4 :30 belül, második 42 km 4:30 belül) Nagyon jó érzés járta át a testemet, és azon gondolkoztam, hogy a végét kicsit meg kellene nyomni, hogy összejöjjön az a PB. Kíváncsi voltam van bennem még tartalék a maradék 25 km-re. Ekkor már a pulzusom olyan 160-165 körül volt, éreztem nincs nagy baj, ezt simán tudom vinni. 100 km 10:37 alatt lett meg. Ez nagyon feldobott, mert tudtam, hogy jobb időt fogok menni, csak a kérdés az volt, hogy mennyivel. A hátralévő 10 km-t már jól ismertem, itt már nagy baj nem lehet, ha lesz is, akkor is mindenképp befogok érni. Közben Béla feljött rám, és odabökte hogy “na mi van futni jöttünk” ?! És elkezdtem menni vele…egyre csak gyorsított, és gyorsított. 108.km 5:31 ezrek 109.km 5:32 ezrek és így értem célba.
Ez egy amolyan spirituális örömfutás volt. Még a mai napig próbálom a kirakót összerakni, hogy miként lehetett ez…ez a csoda. Nem volt nagy holtpont. Nem voltak nehézségek. Nem volt az az érzés, amikor a vége felé már úgy várja az ember a végét. Annyira megfogott a dolog, hogy nem vártam, hogy vége legyen. Rossz volt áthaladni a célkapun, mert tudtam ezzel vége lesz ennek az állapotnak. És ez a belső út, valaminek a kezdete…Valami elkezdődött ami már több mint a futás. Valami amire még nem találom a szavakat.
Miskolci Barátság Maraton – Somorjai Ármin, beszámoló
Korán ébredés egy viszonylag nyugis alvás után (versenyek meg utazások előtti „várom már” izgalom), baljósan erős szélhangok odakint. Sebaj, több ruha, jó lesz ez.
Gyors készülődés és reggeli, még egyszer átnéztem a táskám, hogy minden benne van e, cipőm is megvan, óra feltöltve. Terveim szerint 5:20-as km-ek szerepeltek, de ez felülíródott miután megláttam a heti edzéstervemben a versenyre kapott instrukciókat. Rá is kérdeztem Gabinál, hogy nem elírás történt-e? 😀 Nem volt elírás persze.
Tegyem oda magam, munka lesz, a harmadik harmad pedig kemény. Megcéloztam tehát a 3:30-as maraton időt. Ehhez stabilan 5 perc/km-es átlag kell, de inkább gyorsabb (frissítés és egyebek). Ennyin eddig csak félmaratont futottam, de egye fene egyszer élünk! 😀
Megjött a futótársam Csabi is akivel belerángatjuk általában egymást ilyen hülyeségekbe. Útközben még egy fél zacskó pogácsa befigyelt, kell a szénhidrát címszóval.
Megérkezés, rajtszámfelvétel, szél van, néha kicsit esik, fázás, Super Mario póló pont jól jön. Bemelegítő kocogás, gimnasztika, ismerősök, jön a rajt. 10 órakor el is indultunk, a maraton és minimaraton rajt egyszerre. Bemelegedett izomzattal rögtön megvolt a tempó, egyelőre jól tartható, van Flow. A verseny érdekessége, hogy egy 5,25 km-es körön keringenek a futók Miskolc belvárosában. Rajt/Cél zónában nagyobb frissítőállomás (víz, kóla, iso, banán, gumicukor, sós izék, ami kell), illetve víz és szőlőcukor féltávnál. Pofon egyszerűen lehet így számolni mindennel. Tavaly volt itt egy „kalóz” frissítőpont a kettő között. Az egyik helyi kocsmáros mindig nagy szurkolóbulikat szervezett a sörözője elé, és műanyag pohárban osztogatta a söröket a futóknak 😀 Idén zárva volt.
Edzői utasítás volt még a 45 percenként gél, ezt végig sikerült is betartanom az egész verseny alatt. Frissítőpontokon banán, kóla, víz ezek mindig jók, beváltak. 4. körnél megvan a félmaraton még mindig tartva a tempó 5 perccel később kicsit meg is zuhantam, hirtelen gyengeség, meg nem akarok továbbmenni, de kb. 500 méterrel később el is múlt teljesen.
12:00-kor rajtolt a kismaraton és a félmaraton, na innentől tele is volt a pálya futókkal. Még 4 kör. 6. kör vége volt tavaly a mumus, utána jött a szenvedés meg séta és a küzdelem 2 körön keresztül. Vége lett a 6. körnek, de nem jön a „Végem van!!!”, így már kezdtem elhinni, hogy meglehet az a 3:30. De meg ám, ha kell négykézláb fogom megcsinálni! Itt már nagyon akartam. 8. körben kellett is ez az akarás, szerettem volna már ha vége van. Sunyi emelkedők, szembeszél, elég volt már belőle 😀
Utolsó emelkedőn már éreztem a combomban, hogy nagyon nem szeretnék még egyet belőle, ebbe beleraktam még amit lehetett. 3:28:42-vel sikerült célba érnem. Hihetetlen érzés volt, közel 22 percet javítottam a tavalyi időmön. Nem volt séta, volt itt-ott szenvedés, de az benne van. Utána a levezető séta meg kis nyújtás már annyira nem esett jól 😀
Itthon a teljes lábszáras hidegvizes lábfürdő rendesen kihívás volt, de tény, hogy utána jobb volt a lábaim közérzete. Este pedig ahogy kell aludtam mint egy gyerek 😀
baratrunning.com 