Suhanj! 6 órás – Poór Péter

Posted on

Az igazi hősök nem mi voltunk…

Szigetmonostor…. Kicsit kimozdultam a megszokott dolgoktól. És most másik irányba tartottam, futni egy jót. Egy hosszú edzésre indultam el a nagy útra. Meg találkozni a többi csapattárssal, a Gizionokkal.

Az UBóta semmilyen hosszút nem futottam, és nem is vágytam még rá, csak élveztem a gyorsulást, a Flow érzéseket.
UB után Gabival beszéltem, és kérdezte miként hogyan tovább… Mit szeretnék.. Mi legyen a cél. Fülembe tette a bogarat, mert elmondta, hogy fussak egy jó 100 km, és azt megnézzük mire lesz elég.. “akár a Spartathlonra is”.
Egy egy röpke jó kis gondolat volt, de különösebben nem foglalkoztam vele, mindaddig amíg a hosszú edzéseken csak eszembe jutott, “eljátszottam” a gondolattal. De azt is tudtam, hogy most kevés vagyok ehhez, meg kell nekem ez a megfeszített tempó? Kell ez a rohanás? Ezért döntöttem a Suhanj 6 órás mellett….

Este 8 óra körül érkeztem a verseny helyszínére. Balu, Csilla, Alex már ott voltak. Gyorsan letelepedtünk, és megbeszéltünk hogy itt lesz a Gizionos  tábor. Szépen lassan jött mindeki…

A képen a következők lehetnek: 8 ember, , köztük Poór Péter és Kormány Alexandra, , mosolygó emberek, álló emberek

Mit akartam ettől a futástól? Miért jöttem? Mi a cél?…
A célom az volt, hogy  az első 3 órában minél lazábban fussak, de mellette tartalékoljak. Mert a verseny második felében akarom előszedni a tartalékokat.

Rajt….
Egyből Alex mellém csapódott, és kérdezte nem gond, hogy ha ha velem tart az első 3 kör alatt?! Mondtam neki nagyon meglepődve, nem dehogy… De én lassan kezdek… Ahhoz képest 5:00-5:20 közötti ezrekben telt az
első fél óra. Tudtam, hogy itt kell tartalékot szerezni, úgy hogy közben nem szakadok szét.
Fél óra után egyedül maradtam… Egyedül a gondolataimmal, és egyedül a feladattal. Tudtam, hogy csak edzés, de azt is szeretem komolyan venni. Nincs alibi, nincs kifogás, nincs sajnáltatás nincs semmi… Csak a fókusz…
Balu volt az egyik segítő, de amikor Ő futott akkor más. Ezt ezúttal is köszönöm neki/nekik, mert nélkülük nehezebb lett volna a futás.

Egy dolgot néztem,  a pulzus. Nem érdekelt más, és tudtam, ha az végig jó marad, akkor a 62 km-es PB is, elérhető lesz…
Az első 3 órában semmi különös nem történt, nagyon élveztem a futást, és a lábaim is pörögtek. Ezt a futást úgy fogtam fel, mint amikor egy keskeny gerincet mászom valahol az Alpokban. Azt a fókuszt, koncentrációt akartam itt is átélni. (utólag a többiek mondták hogy nagyon ott voltam). Közben  egyedül is éreztem magam, de valaki mindig kizökkentett ebből az állapotból. Hol Csillu biztatott szavaival, hol a Gizion táborból valaki, hol Alex pacsizott mindig ahol találkoztunk. Sokat segített naaa 🙂
A 3. óra után meg akartam indulni egy picit, de tudtam hogy ez a tempó nekem még új, és ahhoz sok van hátra még. Közben Veress Bélával szinte végig egymást kerülgettük. Elmeséltük egymásnak az “élet gondjait” 🙂
A 4. órában még mindig nagyon nehéz volt visszatartani a lovakat, mert Gabi azt mondta hogy csak az utolsó órában mehetek 173 fölé..
4:30 sajnos idáig bírtam ki, mert innentől kicsit elkezdem fokozni a tempót. Tudtam hogy ezt már bárhogyan is, de végig tudom csinálni azon az intenzitáson. Időközben kezdett pirkadni, és kezdtem élvezni igazán a
futást, hogy mennek a lábaim, és hogy még azt is lehet fokozni. (azt hiszem ez a futásban a fejlődés…)

Egész futás alatt nem érdekelt hogyan állok, hogy ki van előttem, ki van utánam. Nem gondoltam a helyezésre sem, mert az nagy nyomást helyezne rám, ami elvenné a fókuszt…
A helyezés helyett inkább a feladatra koncentráltam, mert tudtam ha azt jól végrehajtóm, akkor emelt fővel tudok lejönni a pályáról.  Azért küzdök, hogy milyen élményeket kapok az adott kihívástól, mit adok én a versenynek magamból, és mit kapok cserébe.

5. óra után kezdtem elérni a megadott pulzuszóna határát. És egyre furcsább volt, mert akik egyénik voltak nagyon nézték, hogy mit csinálok. Hogy sorba dolgozom le azt hátrányt,de még mindig nem tudtam hogy hogyan állok. Én csak élveztem hogy az utóbbi időben a végén jobban megy a dolog mint régen. ” Gabi tud valamit”.. :=)
5:30 körül megvolt a 62 km PB-m. Ennek nagyon örültem, és annak még inkább hogy 30 percet javultam ezen a távon.Tudtam, hogy most jött el az idő hogy beleadhassak mindent. Ez az a pillanat volt amikor kirázott a hideg, és a flow-érzés átjárta minden sejtemet. Innentől nagy öröm volt a futás. Pacsizgattam a gyerekekkel, gratuláltam nekik, de közben megnyílt egy új világ, hogy mennyit tudok még futni a maradék fél órában. Mennyivel tudom megdönteni eddigi legjobbamat. 66.33 km mért az én órám. Elégedett voltam a végén. Nem volt az, hogy mi lett volna ha…
Ezen a napon ennyi volt bennem, és ennyivel be is érem.

Az eredmény hirdetés közepén nagy meglepetésemre szólítottak, hogy én vagyok a 3. Örültem neki, de annyira még sem tudtam. Mert 6 órán keresztül végig nézni ezeket a fogyatékkal élő srácokat ahogy küzdöttek, ahogy nem adták fel, ahogy kitartottak ahhoz képest amit én csináltam az semmi nem volt. Ők az igazi győztesek!
Nagyon jó dolognak tartottam hogy mi nem kaptunk semmi ajándékot.

A képen a következők lehetnek: 3 ember, álló emberek, égbolt, túra/szabadtéri és természet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s