aszfalt
SPAR Budapest Maraton – Takács Gábor, beszámoló
A Gizionok idén két iramfutót állítottak ki a SPAR Budapest Maratonon. Takács Gábor a 4 órás, míg Farkas Lupus László az 5 órás időre vágyókat igyekezett besegíteni a célba.
Íme Gábor beszámolója
Régi álmom valósult meg tegnap: mégis iramfutó lehettem a 35. SPAR Budapest Maratonon. Nyáron írtam a BSI-nek hogy szívesen beállnék, de sajnos már be volt töltve minden poszt. Aztán múlt hétfőn – egy nappal az UB után – kaptam egy üzenetet, hogy sérülés miatt két hely is megüresedett: 3:45-ös és 4:00-ás időre kellene ember. A négy órásat választottam, részben mert egy héttel az UB-n futott miniultra után nem akartam túlerőltetni magam, részben pedig azért, mert talán a négy órás célidő a legfontosabb a mezőnyben, ezt nagyon sokan célozzák meg.
(Kép forrása: fb.me/GergelyZakanyPhotography)
Egész héten készültem a feladatra – most nem is annyira edzésekkel, mint inkább mentálisan. Iramfutónak lenni úgy vélem hatalmas felelősség, itt messze nem az önös érdekek számítanak. Sokan, főleg kezdő futók, első maratonjukra készülők alapozzák az iramfutóra a tempót, ezzel feltéve mindent: az egész éves felkészülést, a sok-sok edzésmunkát, stratégiát, frissítést az iramfutó vállára. Fejben nagyon együtt kell lenni a mezőnnyel, végig megfelelően motiválni kell a velünk futókat. Ezt tudtam, de egy dolog tudni, és egész más dolog mindezt átélni, megélni.
Még rajt előtt, ahogy mászkáltam a sátrak között, hallottam ahogy a nevem említik mint iramfutó. Mámoros érzés volt, hihetetlen. Aztán Attila arról kezdett beszélni a mikrofonba, hogy nem véletlenül vannak párban az iramfutók, hiszen ők is emberek, előfordulhat hogy egyikük lesérül, kiesik, problémája támad. Kissé összeszorult a torkom, mert bár jó formában éreztem magam, és a négy órás maraton azért különösebb erőlködés nélkül megy, azért csak nem akartam én lenni a rossz példa akit aztán majd emlegetnek. Igen, jó formában voltam, azonban két nappal a maraton előtt egy lassú 5 kilométeres futáson sikerült összeszednem némi vádligörcsöt. Vasárnap reggel ez még érezhető volt, de semmi komoly.
Az iramfutó társam Karlowits-Juhász Tamás, Carlos lett. Tapasztalt iramfutó, végig nyugodtan, izgalom vagy rágörcsölés nélkül futottunk. Remélem ebből minél többet éreztek a futóink is. Elég korán beálltunk a rajtzónába, szinte még teljesen üres volt. Utánunk kezdtek jönni a többiek, sorra ökölpacsiztunk, Carlosnak is és nekem is sok ismerősünk futott velünk. Még rajt előtt megállapodtunk hogy picit felülírjuk a kapott iramtáblázatot, és finoman lassuló profilt fogunk futni. Általában ez a jellemző a négy órás maratonistákra, főleg az elsőbálozókra. Igen ritka hogy ilyen célidővel valaki két egyforma 21km-t fusson, esetleg 10-20 másodperc különbséggel. Így viszont picit gyorsabban, 5:25 – 5:30 közötti tempóval kellett indítanunk. Az elején ennyi belefér, ez messze van a klasszikus elfutástól, így is úgy kellett visszafogni a futók lendületét, hogy ne rohanjanak a lelkesedéstől.
(Kép forrása: fb.me/GergelyZakanyPhotography)
Rajt! Nagyjából 8 perccel indultunk kilenc óra után. A lehető legtökéletesebb futóidőt kaptuk: erősen felhős ég, minimális légmozgás, 12-13 fok, olykor kis permetező eső, de épp csak annyi hogy kellemesen lehűtse az átforrósodott izmokat. Kívánni sem lehet jobbat. Az első pár kilométer eseménytelenül telt, páran futottak előttünk, mögöttünk viszont hatalmas tömeg gyűlt össze. A terv szerinti 5:25-öt futottuk egészen a negyedik kilométerig, itt jött egy frissítőpont, ahol kicsit visszalassítottunk, igyekeztünk minél rövidebb megállásra bíztatni a többieket. Mondjuk itt még nagyon könnyű dolgunk volt. Jött az Attila út, majd az alagút, ahol jó kis zajt csaptunk, ami átragadt a többiekre is. Addig jó amíg a hangulat jó, és őszinte a mosoly.
A grafikonon szépen kirajzolódnak a frissítőpontok, ilyenkor fokozottan oda kellett figyelni a többiekre. Nincs megállás, víz, ISO, banán elvesz, felszív, fut tovább! Carlosszal annyira lassultunk le, hogy a tömegből minél több futót tovább tudjunk vinni, aztán uzsgyí utánuk. Eléggé az elején voltunk még, nagyjából egyben maradt mögöttünk a tömeg, belesétáló futó itt még nem volt.
Tovább a teljes bejegyzéshez Gábor blogjára >>>
MaratonFüred – Mass edzésterv indul
A 14. Spuri Balaton Szupermaraton, MaratonFüred betétszámára 24 hetes edzésterv indul október 30-án.
Feliratkozni ITT tudsz
Jó felkészülést!
Rotary Maraton Debrecen – Juhász Erika, beszámoló
A visszatérés
A mai maratonom márciusban lett volna, de mint tudjuk ember tervez…
Most már nem is bánom,hogy így történt, mert felkészültebb lettem testileg a műtétek után. Nem volt biztos, hogy megtartják, így bebiztosított a lányom egy virtuális Berlin maratonnal is. Ha ez elmaradna, akkor kinéztem egy szép
utat és Nagykőrösig pont meglett volna a maraton egyedül, Feri frissítésével. De jobb így,emberek,futótársak között végig futni.
Reggel 5-kor keltünk, 6-kor indulás, 8 előtt jó parkolót találtunk és elmentünk a rajtcsomagért, amit hétközben átvettek helyettünk. A csomag késett, így dőlt minden, de beálltunk a rajtba Balázzsal, ahol kiderült, hogy a chip külön van, ami a kocsiban van a rajtcsomaggal együtt. Mindez rajt előtt fél perccel. Huuu ideg, meg minden, telefonom Ferinél, szóltam a szpíkernek, hogy mi legyen, azt mondta menjek el érte és rajtoljak, ha visszaértem. Megkerestem Ferit menjen el érte, de nem győztem várni és én is mentem,felraktuk a cipőmre és a fm rajtja előtt
befurakodtunk és gyiiii.
Az volt Gabi kérése, hogy semmi idő cél, csak jól essen és az utolsó kört toljam meg /8kör volt/. Így én titkon bíztam csak a 4.15-ös eredményben,a csuklómra feltettem a km célokat amit szerettem volna tartani.
10 km-nél már bő 3 perccel jártunk előre, ami erőt adott, de gondolkodóba is ejtett. Ha így marad, akkor meglesz a 4 óra 15 perces álom idő.
Ehhez képest csak jobb lett 4 majd 5 végül 6 perc is az órám szerint.
Már az 1.körnél tudtam, hogy nem lesz teljes maratoni táv az óra szerint, pedig nekem a Berlin maratont evvel kell igazolnom. Így mikor beértem a 8 kör után, kaptam az érmet és tovább futottam, hogy tuti
meglegyen a 42.2. Hallottam amikor mondja a szpíker,hogy “Horváthné Juhász Erika a célban, de ő fut tovább! Szólni kéne neki, hogy vége a versenynek!” De én csak kocorásztam és jött egy másik futótárs is, aki ugyanígy volt, mint én, teljes maratont akartunk.
A hivatalos végeredményem 4:01:38, de a hozzá futott szakasszal 4:08:54, ami rontott az átlagon, mert nagy kedvem nem volt már hozzá igazság szerint. Az erőm még bírta volna, mert tényleg tudtam gyorsulni a végén és lehagyni olyanokat, akik majd 8 perccel korábban indultak normál verseny helyzetből, nem rástresszelve a chip miatt.
Addig nem is tudtam kik a maratonisták, míg nem csak mi maradtunk a pályán.
Mindent összevetve a térdemnek megköszöntem a haza úton, hogy engedett futni és nem kínoztam magam. Feri szuper egyéni frissítést rittyentett az útszélén, amit nagyon köszönünk (Balázs is). Izó, víz, gél, gumicukor és
pár szem kisperec vitt végig a visszatérő utamon.
Azt mondják a nagyok, hogy maraton után mindig legyen újabb cél, hogy ne égj ki (így voltam az 1. után, nem tudtam hogyan tovább).
Nekem már rég megvan a következő cél, amit részletesen kibeszéltünk a nyaralás alatt Gabival, de én is és Ő is ettől a mai futástól tettük függővé! Remélem elhárul minden akadály és a térdem is igent mond a továbbiakban.
Gyorsan megírtam mielőtt elmúlik a varázs és jönnek a szürke hétköznapok újra. Nagyon elégedett és boldog vagyok!
Köszönöm Gabi a sok-sok türelmet és csitítást mikor beindultam volna.
baratrunning.com 