Vivicittá Félmaraton beszámoló – Andor Csilla

Posted on 2018.04.19.

Az első félmaratonom – Vivicittá 2018.04.15.

Lefutottam életem első félmaraton versenyét! Irtó büszke vagyok magamra, bár bevallom őszintén az időn még azért nem árt csiszolni. Elmesélem az egész odáig tartó utamat + a versenyen átélt éményeimet:

Szeptemberben csatlakoztam a Gizionok közösségéhez két barátnőm, Kormány Alex és Baló Reni jó hatására 😊 Gabinak az ismerkedős beszélgetésünkkor elmondtam, hogy a célom majd egyszer egy félmaraton lefutása lesz. Titkon már akkor reméltem, hogy a Vivicittá lesz majd ez a félmaraton, és így is lett 😊 Tulajdonképpen már január közepe felé készen is álltam volna erre a távra (Gabi hétről hétre jól belehúzott a távjaim emelésébe); akkor, valamint a februári edzőtábor alatt éreztem magam leginkább csúcsformában. Márciusban sajnos kiesett két hét a felkészülésből betegség miatt. A megfelelő táplálkozásra és az erősítésre sem sikerült eléggé odafigyelnem, így áprilisra már arra eszméltem, hogy a felsőtest izomzatom kb. eltűnt. Aztán hirtelen betört a nyár és nem volt idő hozzászokni a meleghez sem. Summa summarum nem a leges legjobb formámban álltam oda a rajthoz vasárnap, de nem különösebben aggódtam, hisz elég kilométer volt a lábamban és elég sok mentális tapasztalatot is összegyűjtöttem a felkészülés során.

Vasárnap reggel 9: A rajtnál igyekeztem a 2:15-ös iramfutókhoz közel állni: végül kb. 100 méterrel mögéjük sikerült besorolnom a startblokkban. Elindultunk. Az első kilométer elég totyogós volt, de gondoltam nem gond, úgysem akartam elfutni az elejét. Viszont mindenképp utol akartam érni az iramfutókat, így a második kilométeren rákapcsoltam és még le is hagytam őket. Gondoltam ez a pozíció pont jó lesz, elég kényelmesnek éreztem a 6:00-6:10 körüli tempót, azt éreztem, ez tartható lesz a végéig. De aztán a budai rakparton végig szemből sütött a nap…  és a 10. kilométernél meglepődve tapasztaltam, hogy eléggé kezdek fáradni. Éreztem a lábfejem, a combom, a fenekem, a vállam, mindenem. Az első mélypont a 13-15. kilométer között szokott jönni, úgyhogy nem is tudtam hirtelen mit kezdeni ezzel az érzéssel. Végig érzékeltem, hogy közelednek az iramfutók, egy darabig együtt futottunk, végül a 10. kilométer körül lehagytak. Amúgy nagyon nagy köszönet nekik, mert nem egyszerűen csak a dolgukat végezték, hanem még arra is maradt energiájuk, hogy bíztassanak és szórakoztassanak minket 😊 A 13. km-ig azon küzdöttem, hogy beérjem őket, és meglegyen legalább a 2:15-ös idő. Sem mentálisan sem fizikailag nem éreztem jól magam. Aztán a 13-14. kilométer körüli frissitő pontnál azt mondtam magamnak: Szedd össze magad, rázd meg magad és nyomás. Ez úgy hatott, mint egy varázsütés: a tempóm nem javult, sőt, de legalább innentől tudtam újra élvezni a futást, és nem érdekelt már, hogy nem érem utol az iramfutókat. Nagyjából kezdtem elengedni a vágyott idő célomat is. A szurkolók csodálatosak voltak: mindenhonnan jött a „Hajrá Suhanj”, és ennyi pacsit még életemben nem osztottam ki, mint most a szurkoló gyerekeknek 😊 A futók is őrült jófejek voltak: többen beöltözve futottak és az abszolút highligth egy 3 fős fiúcsapat volt, akik egy „Beach boys” feliratú bevásárló kocsit toltak, amiben egy felfújhatós cápa volt úszógumival, a fiúk Minionos pólót viseltek és karúszó volt rajtuk, a bevásárló kocsiból pedig végig jó zenét nyomattak 😊 Őrült jó hangulatban telt a verseny 😊 Én viszont továbbra is küzdöttem az elemekkel: a 17-19. kilométer körül nagyon belassultam, akkor már tényleg nagyon fáradt voltam. A 19. kilométernél már csupa sétáló és nem túl dinamikusan mozgó futó között találtam magam, úgyhogy megint össze kellett szednem magam. ☹ Mikor beértünk a Margitszigetre az már felüdülés volt, tudtam már nem sok van hátra. A végére még maradt minimális erőm gyorsítani is. 2:19:36 lett a vége. Nem 2:10-2:15 amit szerettem volna, de sebaj, nagyon jó élmény volt 😊

Egy pár tanulság a következő félmaratonra:

1. A verseny előtti napon: Pihenés, pihenés és pihenés.
2. A verseny előtt napon nem tüntetésre menni és ott 2-3 órát araszolni és állni.
3. A verseny előtti napon: sok evés, sok ivás (szintén nem teljesen sikerült)
4. A verseny előtt napon: jól aludni (abszolút nem sikerült)
5. Úgy általában: az erősítő edzéseket ill. keresztedzéseket nem megspórolni. Ha nincs izom, nem csoda, hogy nem vagyok gyors.
6. Úgy általában: többet enni és sokkal több szénhidrátot enni.

Köszönöm Gabi a felkészítést!! Köszönöm Gizionok a szurkolást! 😊 ❤