félmaraton
Vivicittá Félmaraton beszámoló – Ficzere Julianna
Vivicittá PB-vel
Az idei év első versenye volt a Vivicittá félmaraton, amin végre el tudtam indulni. (Márciusban egy maratoni versenyt hiúsított meg az influenza).
November óta szintes terepen edzek -a korábbi sík helyett-, ami bevallom már furdalta az oldalam vajon mikor fog kiütközni az időeredményemen. Nos, hát itt a Vivicittán:-) A téli alapozás kicsit nehézkesen indult a maraton utáni céltalanság miatt. De januártól minden jó ütemben haladt.
A Vivicittá hetében már benne volt a bugi a lábamban, megnéztem az útvonalvideót, pontosítottam a frissítést, kalkulálgattam a várható időmet . Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én azt vettem észre hogy fontos és kell az edzésmunka, de mindezt képes felülírni a lelkiállapot ahogy a verseny napján ébredek. Most egy nyugodt éjszaka után jó hangulatban ébredtem, ez adott némi okot a bizakodásra. A szükséges holmikat már este kikészítettem, így a szokásos reggeli rituálé után indultam is a Margit-szigetre. Útközben már láttam más futókat Vivicittá pólókban, ami megadta a kezdő izgalmat. Nyolc óra volt mire a szigetre értem, ruhacsere, utolsó falatok és már sétáltam is a rajtba. Az indulás előtt az izgatottságom miatt döbbenten láttam az órám kijelzőjén, ahogy a nyugalmi pulzusom az egekbe szökik. Na hogy fogom tartani az előírt PK határokat? Megsúgom, hogy nem sikerült, 5-10 leütéssel felette voltam. Erre biztos lesz egy két szava Gabinak:-) Az első kilométernél már ott volt Hanka lilában. Felnyújtott kezekkel futottam felé, ölelés, puszi és máris szárnyakat kaptam. A futás végig jó erőben ment (hála a Sportkontroll csapatának, akik segítettek a frissítés összeállításában), nem volt eléggé felszabadult, de ugye a PB-ben benne lehet, hogy komfortzónán kívülre kerül az ember. 15 km-ig nagyon jó lendületben mentem, tetszett is emiatt sokszor elmosolyogtam magam. Aztán beütött a meleg, és egyre nagyobb erőkifejtésre volt szükség az eddigi tempót tartani. Itt kezdtem lassulni, és világossá vált, hogy a titkon áhított két óra vagy az alatti idő már nem hozható be. Ezt elengedve már csak arra figyeltem, hogy mindent kipréseljek magamból. Így hajráztam még egyet az utolsó kilométereken. PB lett 2:04:36-os idővel, aminek nagyon örülök.
Ez a verseny most kellő lendületet adott a továbbiakhoz.

Április 14-15. hétvégi eredmények
Spartan Race
Karlovitz-Thurnherr Zsófia
Zsigri Zoltán
Mátrabérc Teljesítménytúra
László Zoltán
Vivicittá félmaraton
Andor Csilla, 1. fm, 2:19:36
Polgár Dávid, 2:10:37
Ficzere Julianna, 2:04:36, PB
Zsigri Zoltán, 1:56:09
Vivicittá 10 km:
Gergelyné Verebes Regina, 56:36, PB
Csapatunk Ironladyje is bevetette magát a habokba, és bár úszóként más egyesületben edz, attól még nagyon-nagyon büszkék vagyunk rá! Íme Cseke Betti érmei, öt számból öt dobogó: 1 arany, 2 ezüst, 2 bronz.

Hétvégi eredmények
Április 7-8.
Kikelet Félmaraton, 10 km-es táv
Kormány Alexandra, 50:37, korosztályos 1. hely, női abszolút 4.
Vérkör, 77 km
Zentai Andrea, 10:16

Panoráma futás, Dunakanyar Félmaraton
félmaratoni táv
Dr. Földi Zsuzsanna, 1:54:42
Molnár Eszter, 2:17:35
Törköly Piroska, 2:06:04
Onik, 2:29
Cserta Balázs, 1:56:51, PB

12 km-es táv
Sebestyén Ágnes, 1:34, PB

Balaton-felvidék terepmaraton M táv, 25 km
Dr. Földi Zsuzsanna, 2:43:46




