félmaraton

BSZM, Stramilano, VTM

Posted on Updated on


A múlt héten igazi nagyüzem volt nálunk, beszámoló dömping várható.
Addig is:

11. Spuri Balaton Szupermaraton

Egyéni
– Korányi Balázs – 17:32:41
– Farkas László, Lupus – 22:58:04

Páros
– Palyik Andrea, 135 km-t teljesítve

Maratonfüred

– Sárközi Zsolt – 3:28:52
– Földi Zsuzsa – 3:57:56, kategória 1. a W40-ben
– Kulcsár Judit – 5:00:34

Öböl Félmaraton
– Hupka Balázs- 1:46:35

Dolgozós szekció:
– Pálfi Lívia
– Benkő Eszter

Frissítős szekció:
Karlovitz-Thurnherr Zsófi
Hupka Erika

Stramilano
– Mlinárcsik Krisztina 2:36, első félmaraton behúzva! ❤

ICEBUG® Vértes Terepmaraton*

50 km – Erényi Tamás 6:23:09, 67. hely

39 km
– Elek-Belus Fruzsina , 4:10:15, 8. hely
– Nagy Locusta Kriszta 4:28:45, 12. hely
– Gerlai Orsolya, 4:33:58, 16. hely

14,5 km
– Belus Tamás, 1:04:27, 2. hely
– Cserta Balázs, 1:26:40, 21. hely
– Törköly Piroska, 1:37:46, 21. hely
– Onik, 1:54:11, 48. hely

Crew – Erős Gábor

*Köszönet Csanyának, hogy a Gizionok támogatott egyesületként vehetett részt a VTM-en!

Frankfurt félmaraton beszámoló – Molnár Eszter

Posted on Updated on

A félmaraton előtt egy hónappal éreztem azt, és osztottam meg Gabival abbéli aggodalmamat, hogy a felkészülés nem ott tart, ahol kéne. Nizza után leeresztettem, fájdogált a térdem, aztán volt egy nagy betegség (a fiam 3 hétig volt tüdőgyulladásos, én csak úgy 1,5 hétig voltam beteg). Aztán karácsony, hasmarsvírus szívdobogással, hazautazás, visszajövés, szóval na. Januártól jobban alakultak a teljes hetek, de bizony voltak kihagyott edzések.
Gabi egyetértett velem a felkészülés hiányossága kapcsán, de megbeszéltük, hogy abból főzünk, amink van, pb nem lesz, de lefutom azért. Ennek érdekében a szokásos 3 hetes ciklus helyett durvítottunk, és úgy jött, hogy kisszopó-nagyszopó-mégnagyobbszopó-pihihét, utána a félmaraton. A mégnagyobbszopón 18 km-t futottam, ketten jöttek is velem, hogy tuti legyen, egy futva (felháborító módon ő nem fáradt el a 18 végére sem), egyikük pedig bicajjal. A távokat nem tudtam mérni az utóbbi hetekben egyáltalán, új telefonom van, és a GPS ebben vérborzalom. Így ismerős terepen futottam mindig, ahol pontosan tudom a kiliket. Egy a barna bokornál, kettő a nádfedeles háznál, három a mező végén a kerítésnél, négy az ismerősöm munkahelyénél, öt a Decathlonnál, hat a temetőnél, hét a kör elején. Így készülj félmaratonra 🙂 Egy héttel a verseny előtt kaptam kölcsön egy GPS-es órát, ah, micsoda megkönnyebbülés, igaz, egy analfabétának érzem magam műszakilag, ámde mutatja az eltelt időt, távot és a tempót. Jó, arról most ne beszéljünk, hogy az első futáson majdnem elkámpicsorodtam, mert nagyon pici távokat mutatott, a vége felé gyanús lett, hogy mérföldet mér kilométer helyett 🙂

A versenyre úgy mentem tehát, vagyis előtte Gabiékhoz, hogy majd futok, megy a jobb, megy a bal. Soha ilyen nyugodt nem voltam, máskor napokkal korábban azért indul a pánik, a mitvegyekfel, mitvigyekmagammal, hogyleszmintlesz, teúristen. Most nem, beraktam hosszút és rövidet a bőröndkémbe, a biztonság kedvéért sapkát-kesztyűt-kabátot, de világos volt, hogy kelleni nem fog, 15 fokot mondtak és felhős eget. Előtte nap gondoskodtunk a szénhidrátbevitelről (apfelstrudel és olasz tészta), megvolt az átmozgató futás is. Jó, a bal farizmomban volt egy húzódás, azt ragasztottam flectorral végig, meg henger és barátai.

Gabival beszéltünk a hogyleszről. Nem akartam elfutni, mint Nizzát, az borzalmas volt, klasszik hülyeség, 10 kiliig rohantam, aztán meghaltam. Azt mondta, nincs vesztenivalónk, legyen az a taktika, hogy tartom a 6:05-6:10-es tempót amíg megy, aztán ha kell lassuljak. Kicsit ijesztő volt a tempó az elmúlt időszak viszonylatában, de evvan, ezt mondták 🙂 Az idő kiváló volt, felhős ég, 12 fok körül, a rajtnál picit kisütött a nap, aztán kötelességtudóan elbújt. Capri volt rajtam és rövidujjú, jó választásnak bizonyult, na meg az Asics-em. Frissítésnek 3 optonia zselés szaloncuki szerű izékét vittem. Mint tudjuk, ez nem szükséges egy félmaratonra, de nekem bevált hosszabb futásokra, hogy fél óránként tolok valami enerdzsit. És ott volt az óra, ami mutatja a tempót.

Rajt előtt Gabi vezetésével bemelegítettem, aztán beálltam a rajtba, a hátsó zóna elejére. Még Balázs is mondott egy-két intelmet, aztán gyia. 15 perc után sikerült is elrajtolni, de okosan csinálták, egy fél perc tülekedés, bénázás, előzgetés sem volt, szépen el lehetett kezdeni futni egyből. Az órát is sikerült elindítani 🙂 nem béndzsáztam. És akkor gyerünk tessék futni.
Egészen jól ment a várt tempó tartása, néha meglendültek a futóművek, és 5:55-öt láttam, akkor szépen visszafogtam magam, és visszalassultam. És csak mentem és mentem. 5-nél jött az első frissítőpont, ittam 3 korty vizet sétával, gyerünk tovább (ment utána a zselé is). Kicsit nehezen találtam vissza a futótempómra, lassultam, de 1 kili után megvolt. Aztán tovább, tovább. Eseménytelenül fogytak a kilik, szépen beszélgettem magammal közben, hogy 10-ig tartsuk ezt. 10-nél frissítőpont, fél pohár izó, zselé, tovább. Itt már inkább 6:10-es volt a pace, sebaj, egészen elégedett voltam vele. Na akkor 12-ig, az ment is. Na, akkor 14-ig. Néha lassultam, de nem hagytam magam. 14-nél már nagyon vártam a frissítőasztalt, pici emelkedőt is éreztem (a strava szerint 10 m, az nem sok…), előkerült a kényszerorrfújás. Tudtam, hogy ez most mélypont. Jött a frissítés, gyerünk, izót befele, zselét utána. És nem bírtam futni rendesen, lassú voltam, mint a csigusz. És itt tárgyalásokba kezdtem magammal, hogy nem igaz, hogy nem tudom én ezt gyorsabban, csak egy ütemváltást kell megpróbálni. És működött, 6:40-ről 6:30, 6:25, majd 6:20, szépen láttam az órán, hogy megy ez. Itt volt egy rövidebb szakasz, ahol én már visszafelé futottam, a lassabbak meg szembe. Ez valami nagyon jó erőt adott, hogy sokan-sokan vannak utánam. 17-nél újabb asztal, inkább elvettem még egy izót, jó lesz az. De itt már nem lassultam be, csak mentem. 18-nál ránéztem az órára, és elkezdtem számolni. Ha 7 perces kiliket megyek, akkor a meglévő pb-met hozom, azaz ha azon belül megyek, akkor beljebb leszek. Még soha nem sikerült gyorsítanom verseny vége előtt 2-3 kilivel, addigra mindig meghaltam, de itt, szárnyakra leltem ettől a gondolattól, 6 percen belüli, aközeli tempót futottam a végéig. 20-nál állt Mária az út mentén, én nem vettem volna észre, annyira befelé figyeltem, de rámkiabált-szurkolt, én meg ordítottam vissza, mint az állat, hogy PB lesz, PB lesz! Gyorsítottam még egy kicsit, a stadionban az uccsó 100 métert tényleg úgy futottam, mintha az életemért futottam volna (4:40) 🙂 Ahogy Gabi mondta előtte! Pár embert még be is fogtam így.

Hát ennyike. Jó idő, jó taktika Gabitól, az óra megléte és a hit magamban, hogy meg tudom csinálni. Ez a négyes, meg azért voltak kilóméterek is a lábamban, na ezek hoztak nekem egy 2:10:03-as félmaratoni PB-t.
Teret ad a fejlődésnek 🙂 Hajrá én 🙂 (3 hét múlva Dunakanyar FM, anyám, de hülye vagyok). Gabi, ismét köszi, hogy elviseled a lógós heteimet is 🙂 meg az egész felkészítést!

 

A Gizionoktól Hegedűs Ákos is rajthoz állt, sajnos sérülés miatt a felkészülés rettentő hiányos volt, cél a teljesítés, ahogy aznap megy. Ez 1:34:18-ra volt elég, ami azért elég jó. Söröcske is járt érte:-)

Nyújtás hazafelé az S-Bahnon:-)

 

 

 

 

 

Nizzában jártunk

Posted on Updated on

 

A most már szokásossá váló novemberi közös futóversenyre 2017 novemberében a francia Riviérán kerítettünk sort. Elsősorban évzáró fun runként készültünk a Nizza-Cannes közti távra, de akadt két első maratonistánk is, illetve a a duóban indulók között PB-t futók.

Erna beszámolóját már korábban lehetett olvasni, most pedig jöjjön a futók teljes listája.

Kísérők is voltak szép számmal, a közös vacsorára 25 főnek kellett asztalt foglalnunk:-)

 

 

 

Maratonisták:

  • Karlovitz-Thurnherr Zsófi, 4:17:45 (PB)
  • Pálfi Lívia, 5:32:14
  • Palyik Andrea, 4:49:38 (PB)
  • Sári Erna, 3:52:12 (első)
  • Tamási Krisztián, 5:32:14 (első)*
  • Törköly Piroska, 4:13:52 (első)

Piroska

Zsófi

Félmaratonisták (kétfős maratonváltóban)

  • Erdős Bori
  • Hajdú Mária
  • OniK
  • Hupka Balázs
  • Malkus Rita
  • Molnár Eszter
  • Nagy Nicol
  • Polgár Dávid

Gratulálok mindenkinek a szuper teljesítményhez!

* Krisztiánnak régi vágya volt, hogy maratont futhasson. Az a típusú amatőr futó, aki nem igazán gyorsul, ezért olyan versenyt kerestünk neki, ahol a szintidőt bővebben szabták, ezért a 6 órás limit miatt esett a választás erre a versenyre. Az élmény az övé, kár lett volna kihagyni. A versenyen felesége, Livi kísérte végig.

 

 

Iszkiri Félmaraton beszámoló – Kormány Alexandra

Posted on

Kicsit sűrűre sikerült ez az ősz: szeptemberben a hirtelen jött 34 km-es Kis-Balaton kör, ami a táv miatt volt nagy kihívás. Októberben az Őrség FM, amitől leginkább a terep és a dombok miatt tartottam (mint utólag kiderült terep nagyon kevés volt benne és egy nagyobb dombtól eltekintve a szint sem volt túl vészes). Most pedig ez a lenti Iszkiri FM, ami leginkább a saját magam elé támasztott elvárás – a régóta kergetett 2 órán belüli teljesítés – miatt volt nehéz.

Tudtam, hogy fizikailag képes vagyok rá – a futóedzések mellett pár hónapja nagyon figyelek a helyes táplálkozásra és lelkiismeretesen csinálom az erősítő edzéseket is – csak abban nem voltam biztos, hogy képes vagyok-e elhinni magamról, hogy végre sikerülhet! A verseny előtti napon azért elkapott a para, írtam is Gabinak, hogy küldjön valami tuti varázsigét hogy sikerüljön – ami utólag kiderült, hogy működött is – de ha ezt előre tudom, akkor inkább 1:55-öt kérek 😉

Délelőtt 11-kor kezdődött a verseny, amikor még mindig csak 1 fok volt. Először kicsit meredeknek tűnt a rövidgatya, de utálom, ha melegem van, ezért megkockáztattam. Jó választás volt, mert dél körül kisütött a nap és szuper futóidő kerekedett. Bár a versenyt azzal a szlogennel hirdették, hogy könnyű pálya, a 2-6. km-ig viszont végig alattomosan emelkedett az út, a végén pedig egy jó kis kaptatóval zárult ez a szakasz. Itt elég jól tudtam tartani a tempót, amit előre terveztem, de azért örültem, amikor végre síkra értünk.
A 12. km-nél kezdett a pesszimista énem előhozakodni azzal, hogy esélytelen, hogy 5:35 körüli tempóban tudjak végigmenni, de végül – nyomdafestéket nem tűrő hangnemben – kiosztottam és eltakarodott 🙂
A 18. km-nél még fel kellett kapaszkodni egy dombra – ami akkor valahogy egyáltalán nem esett jól – és valószínűleg a szervezők felmenői is ütemesen csuklottak, amíg a mezőny ott elhaladt – de utána már tényleg megláttuk a távolban a templomtornyot, ahonnan indultunk.
Az utolsó 2 km-en elvileg gyorsítanom kellett volna, de a lábaim beálltak az 5:34-es tempóra és egy picit sem voltak hajlandók gyorsabban mozogni… Végül 1:58:58 idővel sikerült beérnem, úgyhogy  a legnagyobb csatát megnyertem: bebizonyítottam magamnak, hogy sikerülhet ami két évvel ezelőtt megálmodtam: az első nyögvenyelős, 2:16-os, 14 km után sok megállóval tarkított FM után – különösebb tehetség híján is – sok melót belefektetve igenis el lehet jutni a 2 órás idő alá!

Nagyon örülök neki, hogy ez most és így sikerült, jövő év elején ugyanis lezárul az életem talán egyik legszebb időszaka – még ha a mindennapokban az ember nem feltétlenül éli meg annak – amikor otthon lehettem a gyerekekkel.
Ebbe a rendszerbe teljesen bele lehetett illeszteni a futást (ha máskor nem, akkor éjfél és hajnali 2 között a futópadon 🙂 – leginkább akarat és szorgalom (na meg némi logisztika) kérdése volt, hogy az ember teljesíthesse az előírt edzésadagot. A jó közérzet mellett pedig az edzés és a versenyek adtak egy olyan pluszt, amire szerintem talán az összes otthon lévő anyukának nagy szüksége van: némi szabadságot és a bizonyítás lehetőségét, az önértékelés helyreállítását (persze biztosan van, akinek erre nincs szüksége, de nekem nagyon kellett).

Egyelőre rejtély számomra, hogy a meló-család-háztartás háromszögbe hogyan illeszthető be a rendszeres edzés, de biztonságot ad az a tudat, hogy a Gizionok között is mennyi kisgyerekes anyuka van, szuperebbnél szuperebb eredményekkel! Úgyhogy biztosan lesz kitől tanácsot kérnem! 😉
Azért bebiztosítottam magam, hogy legyen némi külső “kényszer” is a motiváció fenntartására: a Gizilovakkal jövőre nekivágunk az UB teljesítésének, úgyhogy ha esetleg belesüppednék a mókuskerékbe és sikerülne lebeszélni magam a rendszeres edzésről, akkor ott lesz 4 ember, aki miatt nem tehetem meg, hogy ilyen hülyeséget csináljak! 😉

Amikor 2 éve megkértem Gabit, hogy segítsen az edzésben, fogalmam sem volt róla, hogy ilyen remek közösségbe csöppenek és ennyi “virtuális” barátot szerezhetek a futás által! Remélem, jövőre végre be tudok csatlakozni valamelyik edzőtáborba, de ha máshol nem, akkor az UB-n minél több Gizionnal találkozhatok személyesen is, mert ez egy fantasztikus csapat! 🙂

Váczi Eszter futásról és első maratonról

Posted on

Az alábbi interjú ma jelent meg Eszterrel a papageno.hu oldalán.

Olvassátok szeretettel:-) ❤

„Nem az idő, hanem a megtett út a fontos”

Creaton Csúcstámadás – Kormány Alexandra, beszámoló

Posted on

Igyekeztem nagyon betartani, hogy ne fussam el az elejét.
Féltávig nem is izgattam magam különösebben az időeredmény miatt, mert fogalmam sem volt, milyen durva emelkedőkre is számíthatok, meg azt sem tudtam, mennyien lehetnek előttem, mert különböző távokat futottunk (a FM volt a leghosszabb, de volt 10 K és 10,5 K is, utóbbinak a fordítónál volt vége). Igazából féltávnál láttam, hogy hányan futnak szembe és meglepődtem, hogy csak ennyi csajszi van előttem. Itt azért még mindig óvatosabb voltam, mert tudtam, hogy a fele még hátra van, de annak a nagyrésze már lefelé ment, ami kész felüdülés volt a kaptatók után! Vidám voltam, erősnek éreztem magam és nem volt egy pillanatra sem holtpont… sőt, ha induláskor 100 forintom volt, akkor 15 K körül 200 (legalábbis így éreztem).
Az utolsó 1 km volt az, ami nem volt túl kellemes, mert akkor ért ki a pálya a szélvédett erdőből és itt szabályosan rá lehetett feküdni a szélre, ami tolt hátra és oldalra. Ezt leszámítva baromi nagy szerencsénk volt az idővel, nem kellett hőgutát kapni és az erdő megvédett minket a néhol viharos széllökésektől is. Terep nagyon kevés volt benne, szinte végig bicajúton mentünk, ami azért nekem nagy könnyebbség volt (valahogy az aszfaltot érzem a legbiztosabbnak a talpam alatt ;-)).
Frissítőpontok kb. 5 km-enként voltak, mindenhol megálltam egy picikét inni. Az utolsó 4-5 km-en már nem tartalékoltam, nem akartam, hogy úgy érezzem, maradt még bennem valami, itt azért zömében 5:30 alatti km-eket mentem, a vége 2:03:01 lett.

Mindent összevetve nagyon pozitív élmény volt, a szervezés is kifogástalan volt és ilyen időeredményről álmodni sem mertem (a férjem le is késte a befutót, mert azt mondtam neki, ráér 2,5 óra múlva visszajönni, a dombok miatt úgysem döcögök be előbb…).

Megint rájöttem, hogy mennyire szeretem ezt a félmaratoni távot: nem érzem azt, hogy mindenáron bele kell döglenem a tempóba, mint amibe 10 K-n belehajtottam magam, viszont (egyelőre) hosszabbhoz sem lenne kedvem.

 

Majoros Misi, HBF Félmaraton, Perth – beszámoló

Posted on Updated on

Pár hónapja voltam 1-2 rövidebb terepversenyen, amik viszonylag jól mentek, így a nagy örömmámorban kinéztem a május végi HBF Félmarathont célversenynek. Persze volt már egy Muzsla a naptárban, ami pont akkor volt, amikor hazautaztunk, de azt a hó végül elmosta. Így jártam, de mindegy, legalább együtt ebédelhettem Sally-vel!
Szóval, ki volt nézve ez a Félmarathon, de mivel olyan régen nem futottam versenyen ilyen távon (cca. 6 éve), hogy fogalmam sem volt róla mire lesz elég az edzés, vagy hogy hogy fog menni. Bíztam Gabiban, csináltam az edzéseket, de volt benne némi vakrepülés, legalábbis számomra, Ő biztos tudta mit csinálunk!  A verseny hetében megkérdezte, hogy pulzust vagy tempót írjon. Úgy voltam vele, hogy ha eddig pulzussal mentünk, akkor ezen ne változtassunk, legyen pulzus, de úgy hogy azért 1:45 alatt legyen a tempó!
Ezek után ezt kaptam:
„Első 10 km-en maxHR 150, 16 km-ig maxHR 153, 18 km-ig maxHR 155, onnan nem az órát nézed, hanem futsz az életedért!” Ennyi!

A versenyről pár szóban annyit, hogy a helyi szokásoknak megfelelően korán indul, amit nyáron még meg is értek, de hogy télen miért kell „hajnalban” indulni az továbbra sem világos. 4, 12 és 21 km-es távok voltak, legkorábban a Félmarathon rajtolt 6:45-kor, a többi meg utána. Mivel az egész alapja a charity nagyon sokan indulnak, idén is több mint 33 ezer ember volt és állítólag összesen több mint 1,1 millió AUD jött össze mindenféle jótékony célra. A rajt a CBD-ben van, onnan szinte rögtön jön egy kis emelkedő fel a Kings Park bejáratához, majd egy kicsit hepe-hupásabb rész körbe a park körül, egy kis folyópart, felüljáró, alagút, megint felüljáró, szintén folyópart és a végén némi belváros és befutó a stadionba. Nem kimondottan egy városnézős futás, enyhén szólva sem törekednek arra, hogy mindent megmutassanak. Ami persze nem baj, valószínűleg nem sok külföldi van, aki gépre száll és ide repül a híres perthi HBF Félmarathonért.

A verseny hetében még beújítottam egy pár cipőre, maradt a Kayano, csak egy frissebb verzió. Szombaton a 20 perces átmozgatáson ki is próbáltam, rendben volt, ezért úgy döntöttem jó lesz a versenyre is.
Mivel hellyel-közzel az egész várost lezárták szóba sem jött, hogy kocsival megyek be, mert ugyan reggel még jó lett volna, de a verseny után nem igazán tudtam volna visszajönni. Szóval maradt a vonat, ami inkább olyan, mint a HÉV. Itt nincs metró. Na de itt jön a csavar, hajnal 1:40 körül elmegy az utolsó és utána 5:50-ig nem jön semmi. A verseny meg 6:45-kor rajtol. Amikor ezt kiderítettem a menetrendből hamar világos lett, hogy nem nagyon fog működni az órákkal előbb kimegyek, kényelmesen készülgetek, meg ilyenek. El kell csípni az első vonatot és akkor lesz idő még bemelegítésre is, nem kell a Barkaszból rajtolni, ahogy anno a kerékpáros barátaim csinálták. Ugyan nincs messze az állomás, de gondoltam időben megyek, ki tudja mennyien lesznek, fel fogunk-e férni, stb. Ennek megfelelően 4:15-kor keltem, laza reggeli, kávé, beleugrottam a kikészített ruhába és indulás. Érezhetően megcsapott a friss, őszi ausztrál hideg amikor kiléptem az ajtón, így gyorsan vissza is mentem egy vékony aláöltözős pólóért.  Alapvetően nem vagyok fázós, meg úgyis bemelegszik az ember, de az 5 fok az 5 fok. És a korai rajt miatt nem is sok esély volt rá, hogy majd baromira fel fog melegedni a verseny közben. Nem akarom ezt az idő dolgot dramatizálni meg túlragozni, de azért azt halkan megjegyzem, hogy a meleg, napfényes Ausztrália baromira nem mindig olyan meleg, sőt ahhoz képest, hogy mit vár a laikus egészen hideg is tud lenni. Kicsit olyan, mint amikor minden könyvesboltban azt látod, hogy „Napfényes Toszkána”, aztán elmész november végén Marathont futni Firenzébe és 4 napig a szakadó esőben leszegett fejjel nyomod a városnézést a verseny végére meg még jégesőt is kapsz.
A lényeg, hogy terv szerint nekiindultam, időben kint voltam az állomáson, ahol futókon kívül más földi halandó nem is volt, mondjuk teljesen meg tudom érteni, hogy másnak nem szottyant rajtunk kívül kedve egy hajnali vonatozáshoz.  6 után értünk be a városba, toi-toi, bemelegítés és már lehetett is beállni a rajtba. Nagy felhajtás nem volt, ereszd el a hajam hangulatot nem csináltak, biztos túl korán volt hozzá.
6:45 rajt, sötétben (!), rögtön jött a már említett emelkedő a Kings Parkhoz fel meg aztán körbe, de figyeltem, hogy 150 fölé azért ne nagyon menjek. Szép nagyon az a park, 4 km2, a világ legnagyobb városban lévő parkja, napokat el lehet benne tölteni, nyáron kertmozi is van, meg kacsák akik odajönnek a film közben kaját kunyerálni.  A parkból kiérve jött a folyópart olyan 7-8 kili felé, ahol azért már bennem volt, hogy biztos nem lenne baj, ha picit túllépném azt a bizonyos 150-et, főleg mert jól futható, sík szakasz volt és 1-2 ember egészen jó ütemben hagyott el, jó lett volna velük menni. DE tartottam magamat az előíráshoz, ha max 150, akkor max 150. 10 km után kicsit engedtem a pulzuson, de ez a tempón nem annyira látszott meg, mert jött a felüljáró meg az alagút és megint egy felüljáró. Amúgy az alagút nem volt annyira gyere be. Olyasmi mint a Párizs Marathonon, de meleg volt és cserébe nem volt levegő, ja és emelkedett is. Mindegy, legalább átfutottam egyszer rajta, ha már minden nap kétszer átmegyek kocsival.  Amúgy más alagút itt nincs is. Ennek pedig az az érdekessége, hogy anno 2×2 sáv volt leállósávval, de a nagy forgalom miatt felszámolták a leállósávot és most 2×3. De arra az esetre, ha valami baleset vagy lerobbanás lenne a csúcs időben mindkét végén van 1-1 Toyota Prado aminek az elején egy spéci rács van és ezekkel tolják (!) ki a karambolos kocsikat, hogy ne tartsák fel a forgalma. A faszinak meg az a munkája hogy benne ül, olvas és várja, hogy történik-e valami.

Kb. ezzel el is telt a max. 153-as szakasz, innen kicsit megszaporáztam, örültem, hogy itt már nem gond a valamivel magasabb pulzus. Szerintem a tempó sem volt rossz, de aztán a nagy hajrá, amit vártam 18 után meg a hatalmas tempóváltás azért nem jött el, kicsit fel tudtam ugyan gyorsulni, de az eszeveszett tempó már nem volt bennem. Még beelőztem 1-2 sporit akik 8-10 között „húztak” el, aztán az utolsó kanyarban kicsit meglószoltam és ennyi. Az én mérésem alapján a táv több volt, 21,46 km jött ki és 1:43:15. Végül a nettő 1:43:08 lett, elhanyagolható a különbség.
Szerintem jó futás volt, fura, de ezen a távon még nem volt olyan versenyem, amit végig szigorú pulzus alapján futottam volna. A görbe szerint egészen szépen tudtam tartani, sőt azért egy fokozó-szerűség is összejött. Nekem bejött, működött a dolog.

Menet közben csak ittam, mondjuk enni nem is tudtam volna, mert szilád kaja nem volt.  Ez azért meglepett, valami pöttyedt banánt meg olvadt csokit kirakhattak volna. Powerade is csak egy helyen volt, a többi frissítőn csak vizet adtak, de azt nagyon lelkesen.  Nekem ez furcsa volt, nem mondom, hogy a Félmarathon gasztro táv, de azért valami komolyabb frissítő lehetett volna. Mindegy, nem hiányzott, jól elkaptam a kajálást is, a laza reggeli után a vonaton ettem még egy banánt meg a rajt előtt egy müzli szeletet. Ami nem kevés, ennél sokkal kevesebben szoktam, de még minden pont időben volt, így nem ülte meg a gyomromat.

Nem mondom, hogy nem fáradtam el, de nem volt sehol holtpont, megzuhanás, fókusz vesztés. Egy jó hangulatú, ugyanakkor odafigyelős verseny volt, ami kellemes emlék marad. Összejött az 5 perce alatti is, ami persze még nem egy hatalmas idő, de úgy voltam vele, hogy ehhez azért csak ragaszkodnék, mert Félmarathont már annyit futottam, hogy azért nem megyek el, hogy csak lefussam. Szóval minden ami 1:45 alatt van az bónusz. Részemről elégedett vagyok, cc. 18 kilót fogytam az elmúlt évben és a fussunk 30 percetből csak eljutottunk a Félmarathonig, nem olyan rossz ez, sőt! Köszi Gabi!
Most majd jöhet a folytatás!