félmaraton
Koppenhága félmaraton – Töltési László, beszámoló
NA, hát vacakul indult, mert hogy esőt mondtak, és be is jött, bár reggel még reménykedtem hogy tévedett a meteorológia, ahogy Magyarországon néha, de a dánok ilyen szempontból elég pontosak. Ha azt mondják esni fog, akkor az tuti hogy fog esni.. . Amikor megérkeztem a parkba, Koppenhága központjába a versenyközpontba, már hatalmas élet volt, rengeteg ember mindenütt, sátrak, zene, kávés kiskocsik, és hotdog árusok. Áldottam az eszem, hogy két nappal korábban felvettem a rajtcsomagot, mert a verseny napján, ez már teljesen lehetetlen lett volna. Már az odafelé vezető úton rengeteg embert láttam a jellegzetes vászon félmaratonos hátizsákkal, amit a nevezéshez adtak. A dánok szuper profin megszerveztek mindent, bár rengeteg ember volt, mégis minden flottul ment.
Amikor megérkeztem,még csak elég vészjósló felhők jöttek, ami később persze átcsapott BRUTÁLIS felhőszakadásba. Na fasza mondom, ez így nem vicces, plusz hűvös is lett, a szél is fújt. Akkor és ott bármihez lett volna kedvem, csak éppen nem egy félmaraton futáshoz. Szóval egy sátor alatt kucorogtunk több százan, szerencsére sok sátor volt és mind alatt ott zsúfolódott a nagyérdemű, szóval ahogy tudtunk elbújtunk, de persze a rajt közeledett, szóval menni kellett, mert azt kb lehetett tudni, hogy a versenyt max akkor halasztják, el, ha emberélet lett volna veszélyben. Na most egy nagyon durván kiadós eső Dániában még nem jelent veszélyt az emberre 😀
Amikor elindultunk a rajtzónába, akkor szerencsére alábbhagyott, de persze 10 perc után folytatta. Nagyjából a táv feléig zuhogó esőben mentünk, de ha az ember totál elázik, legalább már nem lesz jobban vizes.
Szóval a rajt. Gabi, ez egy KURVA nagy tömegrendezvény volt. Valami 34.000 futó volt! Ez nagyon sok. 1500 volt a staff létszám. Mondjuk jár nekik a piros pont, mert irtó profin, gördülékenyen ment minden. Na beálltam a zónámba, kicsit előrébb is, de igazából mindegy volt, mert amire a startvonalra jutottam, az majdnem egy óra totyogás után következett be. Közben ugrálás, melegítés, elázás, repeat… szerencsére elég sűrűn voltunk, így fázni nem igen fáztam, meg kaptunk lebomló nejlon esőzsákot.
Aztán jött a rajt. Eső zuhog, jó lesz. Indulás előtt kb 45 perccel (nem tudtam mikor lesz az indulás, ezért akkor) ettem egy gélt meg 2 sótabi, meg ittam vizet. Ja, reggel zabot ettem mandulatejjel, meg mazsolával, ezeket nagyon szeretem (rendszerint ezt eszem, csak variálom még chiával meg mással). Elindultunk, pár kilométer után elértem a 156-162 pulzus tartományt, és onnan ezt is igyekeztem tartani mint utazósebességet. Ami jó volt, hogy viszonylag könnyen tudtam tartani, bár éreztem, hogy fárasztó kicsit, de nem volt vészes. Ami rossz volt, hogy rengetegen futottak körülöttem, ami néha megtörte a ritmust, illetve gigantikus pocsolyákat kellett kerülgetni néha… aztán már csak átfutottam rajta. Illetve helyenként csúszott az aszfalt nagyon. 5km-nél ittam 1-2 deci vizet meg talán 1-2 korty izót ami ki volt téve (csak gél volt velem, víz meg izó nem), 11km-nél lement a második gél meg víz, illetve 16km körül kicsi víz meg 2x annyi izó.
Olyan 10 körül volt egy kis mélypont, belassultam 6:00-6:05 köré, éreztem is hogy kicsit elfáradtam, de aztán gondolom hatott a korábbi gél, meg az izó, vissza tudtam gyorsulni olyan 5:30 környékére, amit nagyjából igyekeztem is tartani. Ekkor már nem esett, ami azért jobb volt. Közeledett a 19 km, tudtam, hogy onnan all-in kellene. És hát bizisten megpróbáltam, de azért éreztem eddigre már hogy az az 5:35 körüli átlag nem volt hatás nélkül a lábamra, amiért nem tapsikoltam, másrészt meg éreztem, hogy ilyen jó lendülettel még sose futottam ilyen távon. Ekkor még reménykedtem hogy meg tudom csípni az 1:55-öt, ami a titkos célom volt, de az utolsó 2 km-en egyszerűen nem tudtam már annyit kifacsarni, hogy 5 alatti kilométereket menjek, ami viszont kellett volna. Szóval így a most félmaratonom 1:57 lett, aminek bevallom azért nagyon örültem, mert ahogy indult, volt egy két olyan pillanat, hogy csak érjek be, a többi nem számít. Plusz nem döglöttem le annyira mint korábban, bár amikor beértem a célba, ott kellett egy 2-4 perc térdenkönyöklés amire visszatértem a való világba. Ja, és utána amikor elmentünk hambizni, akkor még 2km-t kellett gyalogolnom oda a városi lezárások miatt :D, viszont a hambi rohadt jól esett.
Szóval bár nem lett meg az 1:55, mégis azt éreztem, hogy erős vagyok, hogy jól megy, és elérhető az az idő simán, sőt az 1:50 sem vágyálom már. Persze sok munka még, de azt beleteszem az tuti. Ja, meg szerintem legközelebb 3 v 4 gélt viszek, és akkor a futás alatt lesz 2-3…szerintem elfért volna. Szóval összességében elégedett vagyok.
Kiprun Futóest, negyedmaraton – Aradi Szilvi, beszámoló
Röviden, csak egy kérdéssel indult. Van kedved egy jó tizest futni a Futóesten? – kérdezte a Főni. Mire én, ez de jó kérdés. Milyen jó is lenne. Életem ELSŐ futóversenye épp itt volt NÉGY évvel ezelőtt félmaratoni távon. Azon a hétvégén pont itthon is leszünk, nem kell átszervezni az ötfős családi térképet sem.
Az a gondolat, hogy az áprilisi Vivicittá nem olyan rég volt, hova sietek én, hogy újabb versenyre menjek, majdnem elterelt. De ezt elég gyorsan elhessegettem. Meg a futó férjem is meggyőzött, hogy miért ne. Köszi, Csabi!
Nem vagyok versenyző típus. Eddig három félmaratoni és két tizes távon indultam, a mostani a harmadik tizeske.
Ez a futi nekem olyan újratervezős volt, az újratervezés újratervezése. Érkezés, hangolódás a kis Gizion csapattal, csupa ultrafutó, hozzám képest. Beszélgetés majd bemelegítés naplementében.
Rajtzónába álláskor nagyon sasoltam az iramfutókat. Miért? Mert szeretek mögéjük beállni és hallgatni őket, és nem az órámat nézni. Diktálják a tempót, motiválnak, néha még hajtanak is. Nem kell mással foglalkoznom, csak haladnom. De iramfutók nem érkeztek. Úgyhogy fejben egy gyors újratervezés, felkészülés. Ok, itt nem lesznek iramfutók, az órámra kell hagyatkozom. Bihari Tomitól is kérdeztem még egy órája, hogy ő mennyit nézi az
óráját és mikor van, amikor csak érzésre fut. Erre gondolva, segített az újratervezésben.
Az árpilisi Vivi nem volt messze, fejben megvolt a 10-es kili beosztása, első kettő 5:50, és így tovább. Itt mondjuk több frissítés lesz, több fordítás, lassítás, de ok. Végigfuttatva, és felkészülve. Meg lesz ez.
Szeretek ilyenkor messziről is nézelődni, milyen sokfélék vagyunk, mégis egyformák, ugyanazt a távot teljesítjük, kicsit más idővel, de a kili az kili. Ilyenkor még kisebb a világ, mint gondolnánk. Hihetetlen! Annak a színésznek a felesége mellettem áll, akia férjemmel egy trail versenyben indult még ősszel, akkor mind a ketten mi álltunk kint és a férjeinknek szurkoltunk. Most meg a férje drukkol. De ez csak egy a sok közül.
Az időjárás kegyes volt. Persze, nem fáztam, de ennél melegebbre számítottam. Úgyhogy a melegen nem aggódtam. Este 21 órás kezdésnél olyan 24 fok lehetett, még a szél is fújt egy kicsit. Indulás után nagyon sokat kellett kerülgetni. Azon gondolkoztam, hogyha nekem ennyit kell, akkor a gyorslábú Gizionoknak ott az elején sincs könnyebb dolguk.
Mondjuk hozzá tartozik az igazsághoz, hogy engem is kerülgettek, mert többször cikáztam ki-be, ki-be, de megérte. A férjem és a gyerekek szurkoltak és pacsiztunk többször, több helyen. Belülről ki, majd újra be, aztán jön a fordító. Szinte az egész 10,5 kili így telt. Ez azért megfizethetetlen, minden másra pedig ott a MasterCard.
Nagyjából a fele táv után, mintha nem láttam volna már 7-es, 8-as kilis táblákat, hanem csak 17-es, 18-asat és így felfele. Mondjuk utólag erre mérget nem vennék, de akkor így tűnt. Miért nem látom a saját távomat? Újratervezés, ne figyeld a táblákat, csak élvezd.
A hatodik kilinél már kezdett melegem lenni. Elő egy kis zacsi konyhasó, és víz. Volt újra min mosolyognom. Az első gondolat: ez nem a nagyszemű prajdi sónk, ez kisszemű. Elfoglaltam én útközben magam. A só és víz kombó egyébként segített.
A hangulat? Szuper volt. Mindegyik belesétálásnál húzott egy másik versenyző, jól esett. Egy-egy szavak segítettek. Mindenkinek mosolyogva megköszöntem, majd lehagytam őket. A pálya a legtöbb fordítóval rendelkező címet nálam elvitte. De a hangulat és a 2021- es első verseny dezsavű érzése felejthetetlen marad.
Negyedmaratonon az 1666 indulóból a 388.-nak, a korosztályomban a 84 főből a 38.-nak lenni szép. Nekem tetszik! 23 másodperc híján PB is lehetett volna, de most nem lett, máskor lesz.
Gabi, köszönöm szépen a támogatást, a hitet és a felkészítést és néha azt a bizonyos lökést, rám fér!
Következő kihívás már várlak!
München Félmaraton – Langenbrinck Kati, beszámoló
Most már bevallhatom őszintén, én voltam az, aki Gabinak tavaly decemberben az egyik heti beszámoló végén csak úgy „by the way” megemlítette, hogy benevezett két félmaratonra… A 2025. április 6-i volt ezek közül az első.
De hogy mi miatt vetemedtem ilyesmire? A tavaly áprilisi Hamburg maraton után egy kicsit visszavettünk az edzések intenzitásából, különösebb versenycélom nem volt, inkább a tempón próbáltunk kicsit dolgozni. Ennek elérésében különösen sokat segített, hogy tavaly október óta ismét egyenruhát viselek. Október és december között nem is tudtam Gabival edzeni, annyira intenzív volt az alapkiképzés, ráadásul a hétvégi 2×450 km-es ingázás miatt szabadidőm sem nagyon volt. Szerencsére januártól egy kicsit kiszámíthatóbb szakasz kezdődött, Gabival újra tudtuk kezdeni a közös edzést, eleinte csak 3 edzéssel, amit februártól még egy „féllel” kiegészítettünk. És hogy hogy jött a félmaraton ötlete? Mivel a tiszti iskola a bajor fővárostól nem messze található, és decemberben egy 10 km-s szintfelmérőn egészen jót sikerült futnom, amikor megláttam véletlenül (hahahaha) a nevezést, nem tudtam megállni, hogy ne kattintsak.
A felkészülés javarészt zökkenőmentesen zajlott, Gabi nagyon rugalmasan vette az esetleges befolyásoló körülményeket, a fizikai teszteket és egyéb finomságokat alkalmanként még be is tudtuk építeni a heti edzéstervbe. Bár nagyon szerettem volna eljutni a mentális felkészülés workshopra, sajnos nem jött össze, viszont Gabi tartott nekem egy kb. 1 órás konzultációt, aminek nagyon sokat hozzá tudott tenni a felkészüléshez. Az év első három hónapja gyorsan elszaladt, kezdődhetett a visszaszámlálás!
A verseny hetére hozzánk is megérkezett a tavasz, az utolsó átmozgató futásomra pénteken, kellemes 23-24 fokban kerülhetett sor. Sajnos ekkorra már tudtam, hogy vasárnapra brutális lehűlés jön, öröm az ürömben, hogy legalább esőt nem ígértek.
A verseny napján nem nagyon izgultam, a férjem, Mike kísért el, miután pontos instrukciókat kapott, hogyan és mikor mit kell majd a kezembe nyomnia.
Ez a félmaraton Münchenben egy elég „fapados” verseny, talán összesen 3-4 ezer indulóval, a nevezési díj viszont nagyon kedvező (37 EUR). Ami a legjobban tetszett, hogy egy 5 km-s pályán kellett 4 kört, plusz természetesen egy kisebb 1,1 km-s szakaszt megtenni. Ez nekem nem csak azért volt szimpatikus, mert a pálya így ismerős, hanem mert a kísérőknek is egyszerűbb így a dolga. Egyébként a hivatalos frissítőpont a kör elejére volt tervezve, a honlapon csak víz volt megjelölve, de a gyakorlatban volt izo is. Én azért a megszokott izo-mat vittem magammal és persze a gumicukrot, na meg a „titkos fegyvert”: kólát az utolsó szakaszra.
A verseny reggele még dilemmával telt a ruházatot illetően, Mike próbált rábeszélni a hosszúnadrágra, mivel borzasztóan hideg volt, de mivel szikrázó napsütést jósoltak, maradtam a kedvenc rövidgatyómnál. Tök jó volt a metrón látni a sok futót, aztán érkezés a verseny helyszínére, készülődés, és fagyoskodás. Sajnos kesztyűt elfelejtettem pakolni, vagyis inkább nem gondoltam rá hogy szükség lehet rá, ezt nagyon megbántam, mert borzasztóan fázott a kezem. Megmondom őszintén, már alig vártam, hogy fussak:
Végre rajt! Szerencsére nem voltak rajtzónák, a félmaraton, 10 km és 5 km verseny egyszerre rajtolt, de nem volt zsúfoltság.
Elindultam, furcsa módon „nem éreztem” a tempót, kicsit inkább az adrenalin vitt, az órám 5:15-ös tempót mutatott, sokkot is kaptam hirtelen. Na mondom jó, akkor most nagy levegő, és azt csináljuk, amit Gabi előírt. Így is tettem, és igyekeztem befelé figyelni. Az első 5 km-s kör gyorsan lement, egy-két szivatós kis emelkedő azért volt benne (na jó, talán 10 m-ek, de ugye nekem ez is sok ) itt azért óvatoskodtam. Az első kör után Mike integetett a megbeszélt ponton, víz és gumicukor ,a kezem is kezdett kiengedni. Jött a második majd a harmadik kör, szépen csináltam, amit kellett, persze csipogta az órám a km-eket, nem is hittem a szememnek, 5:30 körüli tempók voltak. Nem éreztem azt, hogy elfutottam volna magam, de azért 15 km-nél ideje volt a titkos fegyver bevetéséne. Mike tudta a dolgát, nyomta is automatikusan kezembe a kisüveges 3 decis kólát (a bubit kicsit kirázta belőle), másfél decit letoltam, aztán zsebre vágtam a flakont és 18-nál letoltam a maradékot. Itt már tisztán láttam, hogy 2 órán belül lehetek, az utolsó km-en próbáltam beletenni, ami még belefért.
Beértem, kifújtam magam, a kezem persze megint el kezdett fagyoskodni, de ez legyen a legnagyobb baj. Én sem hittem a szememnek, milyen egyenletes tempót tudtam végig tartani, és milyen szépen, holtpont nélkül teljesítettem a távot egy olyan időeredménnyel, amire egyáltalán nem számítottam.
Nagyon jó kis verseny volt, szívből ajánlom a családiasabb hangulatú, tömegversenytől irtózó futóknak.
baratrunning.com 