félmaraton

Frankfurt félmaraton beszámoló – Molnár Eszter

Posted on Updated on

A félmaraton előtt egy hónappal éreztem azt, és osztottam meg Gabival abbéli aggodalmamat, hogy a felkészülés nem ott tart, ahol kéne. Nizza után leeresztettem, fájdogált a térdem, aztán volt egy nagy betegség (a fiam 3 hétig volt tüdőgyulladásos, én csak úgy 1,5 hétig voltam beteg). Aztán karácsony, hasmarsvírus szívdobogással, hazautazás, visszajövés, szóval na. Januártól jobban alakultak a teljes hetek, de bizony voltak kihagyott edzések.
Gabi egyetértett velem a felkészülés hiányossága kapcsán, de megbeszéltük, hogy abból főzünk, amink van, pb nem lesz, de lefutom azért. Ennek érdekében a szokásos 3 hetes ciklus helyett durvítottunk, és úgy jött, hogy kisszopó-nagyszopó-mégnagyobbszopó-pihihét, utána a félmaraton. A mégnagyobbszopón 18 km-t futottam, ketten jöttek is velem, hogy tuti legyen, egy futva (felháborító módon ő nem fáradt el a 18 végére sem), egyikük pedig bicajjal. A távokat nem tudtam mérni az utóbbi hetekben egyáltalán, új telefonom van, és a GPS ebben vérborzalom. Így ismerős terepen futottam mindig, ahol pontosan tudom a kiliket. Egy a barna bokornál, kettő a nádfedeles háznál, három a mező végén a kerítésnél, négy az ismerősöm munkahelyénél, öt a Decathlonnál, hat a temetőnél, hét a kör elején. Így készülj félmaratonra 🙂 Egy héttel a verseny előtt kaptam kölcsön egy GPS-es órát, ah, micsoda megkönnyebbülés, igaz, egy analfabétának érzem magam műszakilag, ámde mutatja az eltelt időt, távot és a tempót. Jó, arról most ne beszéljünk, hogy az első futáson majdnem elkámpicsorodtam, mert nagyon pici távokat mutatott, a vége felé gyanús lett, hogy mérföldet mér kilométer helyett 🙂

A versenyre úgy mentem tehát, vagyis előtte Gabiékhoz, hogy majd futok, megy a jobb, megy a bal. Soha ilyen nyugodt nem voltam, máskor napokkal korábban azért indul a pánik, a mitvegyekfel, mitvigyekmagammal, hogyleszmintlesz, teúristen. Most nem, beraktam hosszút és rövidet a bőröndkémbe, a biztonság kedvéért sapkát-kesztyűt-kabátot, de világos volt, hogy kelleni nem fog, 15 fokot mondtak és felhős eget. Előtte nap gondoskodtunk a szénhidrátbevitelről (apfelstrudel és olasz tészta), megvolt az átmozgató futás is. Jó, a bal farizmomban volt egy húzódás, azt ragasztottam flectorral végig, meg henger és barátai.

Gabival beszéltünk a hogyleszről. Nem akartam elfutni, mint Nizzát, az borzalmas volt, klasszik hülyeség, 10 kiliig rohantam, aztán meghaltam. Azt mondta, nincs vesztenivalónk, legyen az a taktika, hogy tartom a 6:05-6:10-es tempót amíg megy, aztán ha kell lassuljak. Kicsit ijesztő volt a tempó az elmúlt időszak viszonylatában, de evvan, ezt mondták 🙂 Az idő kiváló volt, felhős ég, 12 fok körül, a rajtnál picit kisütött a nap, aztán kötelességtudóan elbújt. Capri volt rajtam és rövidujjú, jó választásnak bizonyult, na meg az Asics-em. Frissítésnek 3 optonia zselés szaloncuki szerű izékét vittem. Mint tudjuk, ez nem szükséges egy félmaratonra, de nekem bevált hosszabb futásokra, hogy fél óránként tolok valami enerdzsit. És ott volt az óra, ami mutatja a tempót.

Rajt előtt Gabi vezetésével bemelegítettem, aztán beálltam a rajtba, a hátsó zóna elejére. Még Balázs is mondott egy-két intelmet, aztán gyia. 15 perc után sikerült is elrajtolni, de okosan csinálták, egy fél perc tülekedés, bénázás, előzgetés sem volt, szépen el lehetett kezdeni futni egyből. Az órát is sikerült elindítani 🙂 nem béndzsáztam. És akkor gyerünk tessék futni.
Egészen jól ment a várt tempó tartása, néha meglendültek a futóművek, és 5:55-öt láttam, akkor szépen visszafogtam magam, és visszalassultam. És csak mentem és mentem. 5-nél jött az első frissítőpont, ittam 3 korty vizet sétával, gyerünk tovább (ment utána a zselé is). Kicsit nehezen találtam vissza a futótempómra, lassultam, de 1 kili után megvolt. Aztán tovább, tovább. Eseménytelenül fogytak a kilik, szépen beszélgettem magammal közben, hogy 10-ig tartsuk ezt. 10-nél frissítőpont, fél pohár izó, zselé, tovább. Itt már inkább 6:10-es volt a pace, sebaj, egészen elégedett voltam vele. Na akkor 12-ig, az ment is. Na, akkor 14-ig. Néha lassultam, de nem hagytam magam. 14-nél már nagyon vártam a frissítőasztalt, pici emelkedőt is éreztem (a strava szerint 10 m, az nem sok…), előkerült a kényszerorrfújás. Tudtam, hogy ez most mélypont. Jött a frissítés, gyerünk, izót befele, zselét utána. És nem bírtam futni rendesen, lassú voltam, mint a csigusz. És itt tárgyalásokba kezdtem magammal, hogy nem igaz, hogy nem tudom én ezt gyorsabban, csak egy ütemváltást kell megpróbálni. És működött, 6:40-ről 6:30, 6:25, majd 6:20, szépen láttam az órán, hogy megy ez. Itt volt egy rövidebb szakasz, ahol én már visszafelé futottam, a lassabbak meg szembe. Ez valami nagyon jó erőt adott, hogy sokan-sokan vannak utánam. 17-nél újabb asztal, inkább elvettem még egy izót, jó lesz az. De itt már nem lassultam be, csak mentem. 18-nál ránéztem az órára, és elkezdtem számolni. Ha 7 perces kiliket megyek, akkor a meglévő pb-met hozom, azaz ha azon belül megyek, akkor beljebb leszek. Még soha nem sikerült gyorsítanom verseny vége előtt 2-3 kilivel, addigra mindig meghaltam, de itt, szárnyakra leltem ettől a gondolattól, 6 percen belüli, aközeli tempót futottam a végéig. 20-nál állt Mária az út mentén, én nem vettem volna észre, annyira befelé figyeltem, de rámkiabált-szurkolt, én meg ordítottam vissza, mint az állat, hogy PB lesz, PB lesz! Gyorsítottam még egy kicsit, a stadionban az uccsó 100 métert tényleg úgy futottam, mintha az életemért futottam volna (4:40) 🙂 Ahogy Gabi mondta előtte! Pár embert még be is fogtam így.

Hát ennyike. Jó idő, jó taktika Gabitól, az óra megléte és a hit magamban, hogy meg tudom csinálni. Ez a négyes, meg azért voltak kilóméterek is a lábamban, na ezek hoztak nekem egy 2:10:03-as félmaratoni PB-t.
Teret ad a fejlődésnek 🙂 Hajrá én 🙂 (3 hét múlva Dunakanyar FM, anyám, de hülye vagyok). Gabi, ismét köszi, hogy elviseled a lógós heteimet is 🙂 meg az egész felkészítést!

 

A Gizionoktól Hegedűs Ákos is rajthoz állt, sajnos sérülés miatt a felkészülés rettentő hiányos volt, cél a teljesítés, ahogy aznap megy. Ez 1:34:18-ra volt elég, ami azért elég jó. Söröcske is járt érte:-)

Nyújtás hazafelé az S-Bahnon:-)

 

 

 

 

 

Nizzában jártunk

Posted on Updated on

 

A most már szokásossá váló novemberi közös futóversenyre 2017 novemberében a francia Riviérán kerítettünk sort. Elsősorban évzáró fun runként készültünk a Nizza-Cannes közti távra, de akadt két első maratonistánk is, illetve a a duóban indulók között PB-t futók.

Erna beszámolóját már korábban lehetett olvasni, most pedig jöjjön a futók teljes listája.

Kísérők is voltak szép számmal, a közös vacsorára 25 főnek kellett asztalt foglalnunk:-)

 

 

 

Maratonisták:

  • Karlovitz-Thurnherr Zsófi, 4:17:45 (PB)
  • Pálfi Lívia, 5:32:14
  • Palyik Andrea, 4:49:38 (PB)
  • Sári Erna, 3:52:12 (első)
  • Tamási Krisztián, 5:32:14 (első)*
  • Törköly Piroska, 4:13:52 (első)

Piroska

Zsófi

Félmaratonisták (kétfős maratonváltóban)

  • Erdős Bori
  • Hajdú Mária
  • OniK
  • Hupka Balázs
  • Malkus Rita
  • Molnár Eszter
  • Nagy Nicol
  • Polgár Dávid

Gratulálok mindenkinek a szuper teljesítményhez!

* Krisztiánnak régi vágya volt, hogy maratont futhasson. Az a típusú amatőr futó, aki nem igazán gyorsul, ezért olyan versenyt kerestünk neki, ahol a szintidőt bővebben szabták, ezért a 6 órás limit miatt esett a választás erre a versenyre. Az élmény az övé, kár lett volna kihagyni. A versenyen felesége, Livi kísérte végig.

 

 

Iszkiri Félmaraton beszámoló – Kormány Alexandra

Posted on

Kicsit sűrűre sikerült ez az ősz: szeptemberben a hirtelen jött 34 km-es Kis-Balaton kör, ami a táv miatt volt nagy kihívás. Októberben az Őrség FM, amitől leginkább a terep és a dombok miatt tartottam (mint utólag kiderült terep nagyon kevés volt benne és egy nagyobb dombtól eltekintve a szint sem volt túl vészes). Most pedig ez a lenti Iszkiri FM, ami leginkább a saját magam elé támasztott elvárás – a régóta kergetett 2 órán belüli teljesítés – miatt volt nehéz.

Tudtam, hogy fizikailag képes vagyok rá – a futóedzések mellett pár hónapja nagyon figyelek a helyes táplálkozásra és lelkiismeretesen csinálom az erősítő edzéseket is – csak abban nem voltam biztos, hogy képes vagyok-e elhinni magamról, hogy végre sikerülhet! A verseny előtti napon azért elkapott a para, írtam is Gabinak, hogy küldjön valami tuti varázsigét hogy sikerüljön – ami utólag kiderült, hogy működött is – de ha ezt előre tudom, akkor inkább 1:55-öt kérek 😉

Délelőtt 11-kor kezdődött a verseny, amikor még mindig csak 1 fok volt. Először kicsit meredeknek tűnt a rövidgatya, de utálom, ha melegem van, ezért megkockáztattam. Jó választás volt, mert dél körül kisütött a nap és szuper futóidő kerekedett. Bár a versenyt azzal a szlogennel hirdették, hogy könnyű pálya, a 2-6. km-ig viszont végig alattomosan emelkedett az út, a végén pedig egy jó kis kaptatóval zárult ez a szakasz. Itt elég jól tudtam tartani a tempót, amit előre terveztem, de azért örültem, amikor végre síkra értünk.
A 12. km-nél kezdett a pesszimista énem előhozakodni azzal, hogy esélytelen, hogy 5:35 körüli tempóban tudjak végigmenni, de végül – nyomdafestéket nem tűrő hangnemben – kiosztottam és eltakarodott 🙂
A 18. km-nél még fel kellett kapaszkodni egy dombra – ami akkor valahogy egyáltalán nem esett jól – és valószínűleg a szervezők felmenői is ütemesen csuklottak, amíg a mezőny ott elhaladt – de utána már tényleg megláttuk a távolban a templomtornyot, ahonnan indultunk.
Az utolsó 2 km-en elvileg gyorsítanom kellett volna, de a lábaim beálltak az 5:34-es tempóra és egy picit sem voltak hajlandók gyorsabban mozogni… Végül 1:58:58 idővel sikerült beérnem, úgyhogy  a legnagyobb csatát megnyertem: bebizonyítottam magamnak, hogy sikerülhet ami két évvel ezelőtt megálmodtam: az első nyögvenyelős, 2:16-os, 14 km után sok megállóval tarkított FM után – különösebb tehetség híján is – sok melót belefektetve igenis el lehet jutni a 2 órás idő alá!

Nagyon örülök neki, hogy ez most és így sikerült, jövő év elején ugyanis lezárul az életem talán egyik legszebb időszaka – még ha a mindennapokban az ember nem feltétlenül éli meg annak – amikor otthon lehettem a gyerekekkel.
Ebbe a rendszerbe teljesen bele lehetett illeszteni a futást (ha máskor nem, akkor éjfél és hajnali 2 között a futópadon 🙂 – leginkább akarat és szorgalom (na meg némi logisztika) kérdése volt, hogy az ember teljesíthesse az előírt edzésadagot. A jó közérzet mellett pedig az edzés és a versenyek adtak egy olyan pluszt, amire szerintem talán az összes otthon lévő anyukának nagy szüksége van: némi szabadságot és a bizonyítás lehetőségét, az önértékelés helyreállítását (persze biztosan van, akinek erre nincs szüksége, de nekem nagyon kellett).

Egyelőre rejtély számomra, hogy a meló-család-háztartás háromszögbe hogyan illeszthető be a rendszeres edzés, de biztonságot ad az a tudat, hogy a Gizionok között is mennyi kisgyerekes anyuka van, szuperebbnél szuperebb eredményekkel! Úgyhogy biztosan lesz kitől tanácsot kérnem! 😉
Azért bebiztosítottam magam, hogy legyen némi külső “kényszer” is a motiváció fenntartására: a Gizilovakkal jövőre nekivágunk az UB teljesítésének, úgyhogy ha esetleg belesüppednék a mókuskerékbe és sikerülne lebeszélni magam a rendszeres edzésről, akkor ott lesz 4 ember, aki miatt nem tehetem meg, hogy ilyen hülyeséget csináljak! 😉

Amikor 2 éve megkértem Gabit, hogy segítsen az edzésben, fogalmam sem volt róla, hogy ilyen remek közösségbe csöppenek és ennyi “virtuális” barátot szerezhetek a futás által! Remélem, jövőre végre be tudok csatlakozni valamelyik edzőtáborba, de ha máshol nem, akkor az UB-n minél több Gizionnal találkozhatok személyesen is, mert ez egy fantasztikus csapat! 🙂