wtf
Garmin WTF BRZSNY, 23 km – Bihari Tamás, beszámoló
Nohát, nohát. De érdekes kis verseny volt ez! Érdekes, mert az első olyan alkalom volt, ahol nem a teljesítésért vagy egy korábbi időeredményem javításáért futottam vagy kerékpároztam, hanem hogy bevallottan elérjek egy minél jobb helyezést. Néhány héttel korábban, nem olyan rossz talajviszonyokkal bejártam a pályát edzésnek, az akkori tempóból, körülményektől függően 2:15-2:20-as célidőt saccoltam magamnak erre a versenyre.
Az amatőr terepversenyek sajátja, hogy évről évre fluktuál a rajtlista összetétele, így ami egyik évben akár a győzelemhez is elég, másik évben max. top10. Mindenesetre úgy futottam neki ennek a versenynek, hogy a megadott versenytaktikának megfelelően futok, nem lépem túl a pulzuszónát, (esetleg a csak a legeslegvégén 😊 ), normálisan frissítek, és kiderül, hogy ez mind mire lesz elég.
Előtte való napokban brutálisan izgultam, mint valami felvételire készülő kisdiák, ami érthető volt amiatt, hogy nagyon jól, talán eddigi legjobban sikerült az alapozás: sérülés és komolyabb betegség miatti kihagyás nélkül, gyakorlatilag lendületből továbbhozva és talán fejlesztve az előző októberi 3:19-es maratoni formát. Annak ellenére, hogy nem volt célverseny, hanem kifejezetten felkészülési, egy kis formaidőzítés belefért előtte, így elég kipihenten érkeztem meg Királyrétre, ahol nyugodt becsekkolás, rajtcsomagátvétel és átöltözés után alaposan bemelegítve indultam el versenyezni.
Az összes rövidebb táv (23,13,8) egyszerre indult, nem figyeltem meg pontosan, hogy kik az első sorokban az ellenfelek. Viszonylag előre álltam, de nem volt merszem a legelső sorokba, amit legközelebb majd felül kell bíráljak. Ha már egyszer jó eredményért megy az ember, ne vesztegessen időt és energiát azzal, hogy rosszul helyezkedik és ezzel máris értékes métereket veszít! Nagy gond nem történt, az esőben hamar elszakadt egy valaki (Rajna Botond, mint utóbb kiderült, a győztes), az aszfaltos részen pedig két másik sráccal futottunk, akikről nem láttam, hogy melyik távon is futnak. A végén kiderült, hogy az enyémen, ugyanakkor csak magamra, a pulzusra és az öltözékre figyeltem.
Mikor áttértünk a saras emelkedőre, ahogy azt vártam is, elkezdtem leszakadni az előttem levő 8,13,23 kilis távokon induló néhány futóról, ugyanakkor mögöttem sem volt sehol senki. Gyakorlatilag ebben a monotóniában telt az elkövetkező 5 km-es meredek (10-20%-os) mászás, helyenként sétálva, legtöbbször kocogva lépkedve a Csóványos felé. Ott feltűnt mögöttem egy srác, de szerencsére indult a lejtmenet a jégkáros régió felé a single tracken, így sikerült egy kis távolságot kialakítani. Szintben haladva elkezdtem utolérni néhány hosszabb távon induló sporit, akiknek utólag is nagyon köszönöm, hogy készséggel félreálltak, egyikük még épp időben szólt is, mikor le akartam volna térni az egyébként remekül jelölt útról. Köszönöm a szalagozóknak, remek munkát végeztek 😊
NHH-nál még bőven volt frissítésem, úgyhogy csak egy kis banánt vettem magamhoz (se víz, se iso 😊 ), majd robogtam is tovább lefelé, az Inóci-vágásba. Jó sok XL távos futóval találkoztam itt, sajnos egyik előttem levő 23-ast sem értem utol, amúgy sem tudtam, hogy hanyadik helyen haladok, úgyhogy robogtam becsülettel. A céltól 2-3 kilire mondta egy XL távon induló, hogy valahol a dobogó környékén lehetek, erre belelkesültem, s még meghajtottam az utolsó enyhén lejtős szakaszt. Célba érkezéskor kiderült aztán, hogy hat perccel maradtam le a dobogótól, úgyhogy a kezdeti enyhe csalódottság egycsapásra eltűnt. Ezzel a taktikával, sérülésmentességre koncentrálva (longevity!!!) is nagyon sokat léptem előre, végig 4. helyen haladva stabilan hozva egy jó teljesítményt.
Elképesztő jól sikerült futás lett ez, tökéletesen tartva a taktikát, nagyon köszönöm Barát Gabinak a felkészítést, itthon a folyamatos támogatást, Gyurinak, hogy javasolta a WTF-ken indulást, a Klánnak a remek ellátást és a kitartást ebben a cudar időben és a sok Gizionnak, barátnak a szurkolást. Első WTF-em volt, de biztos, hogy nem az utolsó, ahogy azt is elképzelhetőnek tartom, hogy végleg terepre váltok 2025-öt követően. Addig még van néhány komolyabb cél, aminek elérésére tök nagy lépést tettünk ezzel az edzőversennyel 😊
Garmin WTF Cold, 5 km – Tárbály Edit, beszámoló
Edit első bejelentkezése a verseny után: “Szia, megcsináltam. Szuperül ment. Csak az elején és kicsit a végén futottam. 9:16-os átlag lett. Nagyon erősnek éreztem magam.”
A Gizionok egy szuper heterogén társaság; a gyaloglóktól a terepultrásokig mindenféle spori előfordul nálunk. A beszámolók természete, hogy a nagy távok nagy teljesítményeit szeretjük megörökíteni. Ritkán fordul elő, hogy egy gyaloglással teljeített verseny eredménye az, ami beszámolót kap, pedig nagyon hiánypótló, és reméljük, hogy sokatokat inspirál az elindulásban! Húzzon mindenki futócipőt, és irány gyalogolni, futni!
És Edit bővebb beszámolója:
Hideggel és széllel, bár ragyogó napsütéssel indult a nap. Kicsit gondban is voltam, hogy hogyan öltözzek. Mert ugye ez nem futás, és ugyan ebbe is bele lehet izzadni, de nem annyira, mint a futásnál. Aztán pont egy réteggel többet sikerült magamra vennem, mint kellett volna. Féltávnál a sapka, kesztyű is lekerült róla.
Úgy gondoltam (tudom, hogy nem beszéltünk róla), hogy az elején futok egy kicsit. Nem teljesen sík ugyan, de nem is nagy a lejtő. Azt sem akartam, hogy a kb. 10 perccel utánunk induló terepesek beérjenek azon a szakaszon, ahol még ők is az aszfalton futnak, mert most kivételesen mi aszfaltosok indultunk hamarabb. Kb. 500 m volt a táv, amit futottam. És az a csúcs, amire közben szép lassan ráeszméltem, hogy a gyaloglásom nagyon sokszor alig volt lassabb, mint a kényelmes futásom.
Fogalmam sincs, hogy honnan jött az erő (nyilván a beletett edzés munkából, de mégis hihetetlen), de csak mentem, mentem szerintem eszméletlen jó tempóban. És nem fáradtam, tudtam mosolyogni, szurkolni a már visszafelé tartó gyorsaknak. Hagytam le olyan futót, aki hol futott, hol sétált. Nekem nagyjából állandó volt a sebességem. Tudtam tartani. Azt nem állítom, hogy könnyű volt a kilátói meredek, de egy másodpercre sem fordult meg a fejemben, hogy megálljak szusszanni. Amennyire tudtam, nyomtam felfelé is, de nyilván itt visszalassultam.
Lefelé megint ment a gyorsabb tempó. Hihetetlen, hogy mennyire élveztem. Az fordult meg a fejemben, hogy akár a 10K-ra is benevezhettem volna, ha kicsit nagyobb a szintidő és ezért be merem vállalni. Szerintem bent lettem voltam azon is szintidőn belül, mert úgy éreztem, hogy ezt a tempót még hosszabb ideig is tudnám tartani.
A végén szerintem kb. 200 m lehetett a futás (mert azért egy futóversenyen mégsem akartam gyalogolva beérni…tudom, ez az én hülyeségem, de célfotóért mindent 
). Azt hiszem, hogy ezt a futást kicsit túltoltam sebességben (én ugyan nem éreztem), mert Balázs a célban nagyon rutinos futó/edzőként rápillantott a kezemen lévő órára és megkérdezte, hogy a pulzusom tényleg 192? (legközelebb eldugom az órámat :P)
Persze a lányom az unokákkal és apósommal lemaradt a befutómról, mert én azt mondtam, hogy kb. 1 óra lesz, erre 43 perc lett. A szomszédos játszótéren hallották, hogy bemondták a nevemet. A fiúk örültek, hogy nagyi futott nekik egy kürtöskalácsot 😀
Szóval nagyon-nagyon jól éreztem magam és kimondottan élveztem az egészet. Nagyon köszönöm ezt az élményt, mert azok nélkül az edzések nélkül, amiket küldesz nekem, ez nem ment volna így és ilyen jókedvűen.
A következő verseny a WTF Börzsöny* lesz, ahol 8K terepre adtam le nevezést. Addig lesz idő tovább erősödni.
*Tudtad? A Gizionok rendszeresen önkénteskednek futóversenyeken, így a Runaway eseményein is. A WTF BRZSNY-ön március 29-én is lesz Gizionos frissítőpont, ahol mi kérdezünk téged: Víz vagy iso?
WTF BRZSNY – Polonkai Éva, beszámoló
Utolsó pillanatban jött ötletszerű versenyindulás, így ha tudtam volna előző nap, hogy másnap mi vár rám, lehet nem tolom fullba az rpe 17-et :’)
Annak ellenére, hogy fáradt lábakkal érkeztem, érzésre mégis az egyik legjobban sikerült terepversenyem volt – oké az eddigi kábé öt közül 
Nem csak amiatt, mert időm sem volt egy nap alatt elkezdeni rástresszelni a versenyre, de ráadásul ez volt az első olyan, amire nem egyedül mentem, hanem elkísért Zsolti, a boyfriend. Brutális motivációt adott, hogy az NHH-n végre személyesen is találkozok veled, a célban pedig vár majd Zsolti. Az első harmadát Királyházáig igyekeztem konzervatívan futni, kivéve az egy-két lankásabb részt, ahol nem tudtam nem kitombolni az erdő meg a Börzsöny felett érzett örömöm. Igazán jól jött, hogy az UTH mentális felkészülés jegyében előző héten eldöntöttem, hogy pocsolyát nem kerülök ki 
Érzésre kábé úgy mentem, mint amikor Gimli rohamra indul az orkok ellen: amit láttam, azon keresztülfutottam (körülöttem meg ott franciakkasasszonyoskodtak a csávók a pocsolyakerülgetéssel, nem győztem ordítozni nekik hogy BOCSIIII, amikor áttrappoltam a minimocsarakon és nyakig felvertem mindenkit magam körül sárral 
) Amikor Királyházára értem megkérdezte egy srác, hogy van-e előttem nő. Majdnem félrenyeltem az izót a röhögéstől – nem éreztem, hogy ennyire erősen futnék, de akkor ezek szerint működött a félelemkeltő aurám 
A Nagy-Mána mászásnál és a NHH felé már éreztem, hogy itt bizony elég durván kijön az elmúlt két hónap minőségi edzésmunkája: nem csak akartam, hanem tudtam is erősen menni a felfeléket. Sorra sikerült előzni a versenytársakat, mindezt -a csúcshéthez képest – könnyű lábakkal, tiszta fejjel. A NHH-ig éreztem, hogy a frissítésem is a helyén van: nagyon fegyelmezetten ittam a pontokon az izót, két frissítő között ettem a zseléket, teljesen a terv szerint vittem be a sótablettákat és vettem be a magnéziumot is. Az NHH-ra már éreztem egy furcsa combfájdalmat – ami egy rossz szokás (ülve combra könyöklés) könnyen elmulasztható következménye volt. Ez a combfájás aztán a verseny végére elég erős lett – de szerencsére pár nappal a verseny után elmúlt-szerk. Az NHH-n annyira megörültem neked, meg olyan jó volt Balázst is élőben látni, hogy a starstruck-tól utána elfelejtettem frissíteni 😀 😀 Ez az utolsó két kilométeren bosszulta meg magát, ahol pár száz méter indokolatlan sétát sikerült beiktatnom, mert hozzám képest eléggé karakteridegen módon elfogyott a lendület.
A cél előtt visszatértek a rakéták és négypercesben robogtam be a célba, ahol annyit tudtam Zsoltinak odahörögni örömömben, hogy “NÉGYHÚSZ!”. Merthogy a rajt előtt odasutyorogta nekem hogy szerinte 4:20-as idővel fogok beérni (az előző nap tanulmányoztuk az előző évi eredményeket, de az ITRA PI-k alapján inkább az 5 óra lett volna reális, gondoltam is hogy milyen kis optimista ez a fiú). A poén az, hogy az utolsó 3 kilin az hajtott, hogy meglegyen ez a 4:20-as jóslat (csakhogy nem az eltelt edzésidőt néztem, hanem az órát és full elffelejtettem, hogy 5 perccel később rajtolt a mezőny… így lett az időm 4:14
)
Az csak hab volt a tortán, és jó nagyot sírtam is rajta örörmömben, hogy negyedik nőként sikerült beérnem 
A tanulságokat levonva: továbbra is nagy erősségem a mentális állóképességem, a jó helyismeret és nagy boostot ad, ha szeretem ahol futok. Viszonylag erős vagyok a frissítésben, de az még nem megy készségszinten, tehát az UTH-ra be fogom állítani az órámon is az emlékeztetőt. Meglepően jól mennek az emelkedők, eldőlt, hogy kell és fogok is vinni az UTH-ra botot, mert segítségnek érzem. A leggyengébb pont, és ez a legegyértelműbb hiányosságom, az a technikás(acskább) lejtők: ott éreztem igazán, hogy nem vagyok szintes terep közelében a hétköznapokban. Erre készülni fogok mentálisan is, hogy ne vegyem a szívemre, ha a lejtőn elhúznak mellettem – ugyanakkor tök nagy megkönnyebbülés, hogy összességében mégiscsak az erő meg az állóképesség növekedése ami meghatározza a versenyen a teljesíményt, és azokban egyértelműen a valaha volt legjobb formámban érzem magam – köszönve neked :))
Fotók: Runaway
- ← Előző
- 1
- 2
- 3
- 4
- Következő →
baratrunning.com 