Visegrád Trail – Ficzere Juli, beszámoló
Az első UTH- Visegrád Trail
Néhány évvel ezelőtt éppen az UTH idejekor bringáztam Szentendrén. Akkor még a terepfutásról nem sok fogalmam volt. Megható volt látni a befutók fáradt, de mindenre elszánt arcait. Órákon át szurkoltam a főtéren, és közben arra gondoltam majd egyszer majd ha nagy leszek, talán én is…
Április első napjaiban kaptam egy mailt, melyben lehetőség adódott egy Visegrád-trail nevezés átvételére. Azonnal eszembe jutott a néhány évvel korábbi élmény, és azonnal tudtam indulnom kell. Persze biztonság kedvéért azért aludtam rá egyet:-)
A verseny reggelén minden rutinszerűen ment, a cuccomat már előző este gondosan összekészítettem így időben indultunk. A versenyközpontban azonnal észrevettem Juditot, innentől gyorsan pörögtek az események. Rajtszám átvétel, beszélgetés a Gizionokkal, csoport fotó, és már jött is a busz hogy elvigyen a rajt helyszínére.
A Salamon toronyban csatlakozott hozzánk Orsi is. Dumáltunk, melegítettünk, kaptam egy hasznos tanácsot Orsitől és már számoltunk is vissza a rajtnál. Több százan indultunk egyszerre, így lassan haladtunk amit nem is bántam. Mielőtt az út befordult volna az erdőbe Csanya kiállt az út szélére pacsizni. Én is, én is mondtam és meg is kaptam a Csanya csít. Szóval Gizion powerrel, Csanya csível na és persze a mentális 100 forinttal vágtam neki a távnak.
Ahogy Valéria írta Pap-rétig valóban sokkal élvezhetőbb a pálya mint a Börzsöny-trailen. Végig futható, kellemes lankák. Pap-rétre ráfordulásnál pacsiztam a szembe jövő Orsival és Zsófival. Aztán beértem az állomásra ahol a legnagyobb meglepetésemre Ati szurkolt nekem csillogó szemmel. Egy gyors kulacs töltés, de tényleg az mert hogy beértem a pontra azonnal jött egy crew és leste minden kívánságom. Aztán még egy kis olíva és sóskeksz amit egyébként soha máskor nem eszem frissítésként, de Csanyánál ez alap.
A pontról kifelé hamarosan pacsi Judittal, majd innen a fókusz középpontjába a Vöröskő-szikla került. Persze mondták, hogy durva lesz, de azt hogy mennyire addig nem is sejted, amíg ott nem állsz a tövében és sasolsz fölfelé. Mint egy mászófal, sok-sok a természet által kiépített belépővel. Brutál volt! Mikor végre felértem jött az érzés, hogy még egy tüske ami elvileg nem ilyen durva, és onnan már csak lefelé. A rajtszámon lévő szintrajz alapján elég jól tudtam követni merre járok, így a frissítéseket is jól tudtam igazítani a nagyobb igénybevételekhez. Vöröskő-szikla után a combon kész volt, így innentől Skanzenig felvettem egy nagyon kellemes utazótempót, és inkább komfortos futásra, sok helyen sétára váltottam. Ahogy az erdei út keresztezte aszfaltos utat már tudtam mindjárt itt a skanzeni frissítő. Teljes megdöbbenésemre ahogy rátértünk az aszfaltos útra a legtöbb előttem futó azonnal sétára váltott. Én viszont tempót váltottam és suhantam lefelé. Skanzennél még egy kis kóla, víztöltés és a tempós futást innen már megtartottam egészen a célig.
Szentendre belvárosában most futóként is átélhettem a pár évvel korábbi élményeket. A végén nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek a meghatottságtól.
Ezen a versenyen minden a helyén volt. Az erdő a legszebb arcát mutatta, a frissítések óramű pontossággal mentek, a 100 forintot hazahoztam. Megismerhettem sok Giziont, akik sikeresen megküzdöttek a saját távjukon.
A rajtcsomagban kapott karszalagot gondolkodás nélkül felvettem még a versenyközpontban, majd később kiderült ez csak ollóval szedhető le
🙂 Így hétvége óta rajtam van, hogy emlékeztessen…
baratrunning.com 