Igazából az egész héten a verseny járt a fejemben, az előkészületek közé tartozott, hogy újra végignéztem az útvonalat. Kiszámoltam, mekkora átlagot kell futnom ahhoz, hogy meglegyen az előzetesen meghatározott célidő.

A pályát négy részre osztottam (nem egyenletesen elosztva, hanem inkább egy-egy nagyobb emelkedőt letudva) és a szintet, meg a fáradtságot figyelembe véve belőttem, hogy milyen sebességgel teljesítsem az adott szakaszt. Ebben segített, hogy végigjártam korábban az egész útvonalat. Ezt többször elővettem, próbáltam megjegyezni, a tempót, és hogy hol vannak a szakaszváltások. Ezen kívül még amennyire tudtam korábban feküdtem, meg többet ittam, és kicsit sósabban is étkeztem, hogy valamennyire feltöltsem a szervezetem. A furcsa az volt, hogy a több alvástól fáradtabb voltam, mint máskor. A csütörtöki és pénteki napot pedig ahogy elő volt írva úgy teljesítettem.

A rajt 10-kor volt, nekem sikerült fél 10-re beérkezni. Gyors öltözés, a maradék időt pedig a bemelegítésre használtam. Annak ellenére, hogy nem volt meg a 15-15 perc a bemelegítésem teljesen jól sikerült, nem éreztem semmi olyan problémát a versenyen, hogy jobban kellett volna bemelegíteni. Meleg nem volt, az égen pedig felhők. Egy fél literes vizet és squezzy gumicukrot vittem magammal, amiből párat még előtte elrágcsáltam. A rajt előtt fontos információk a szervezőktől, itt derült ki, hogy módosítottak az útvonalon, mert a korábbi napok esőzései miatt az egyik lejtő nagyon balesetveszélyes (ez amúgy egy jó döntés volt, ott még a nyári pályabejáráskor is kézzel-lábbal tudtam csak lemászni, pedig jártam az évek során pár meredek helyen). Nem szokásom, de most az elejére álltam a mezőnynek, és ez jól is jött. Elrajtoltunk, egyből a mezőny elejéhez csapódtam, és kerestem a megfelelő iramemberemet, fel is vettem az előre meghatározott tempómat. Próbáltam nem elfutni, de közben jó iramban is haladni, közben néha-néha láttam az órámon, hogy 5 perc/km a sebességem, fáradtság nem volt, teljesen kényelmesnek is éreztem az egészet. 1,5-2 kilométernél rátapadtam egy srácra, és ő húzott pár kilométeren át, majd lelassult, így váltottam egy másik emberre, hogy segítsen feljutni az első emelkedőre. Őt követve értem el az első frissítőpontra, ami 4 kilométernél volt. Itt vált le a legrövidebb táv és ment vissza a városba, én tovább kanyarodtam az erdő felé. A frissítőpontnál pár korty víz a többit a fejre és haladtam is tovább. Az első szakaszomat itt le is tudtam, ezt a tervek szerint sikerült is teljesíteni. Itt egyedül maradtam, de nem is volt baj, mert nem kellett másra figyelnem csak magamra és a következő 2 kilométerig nem is volt semmi komolyabb emelkedő, sőt inkább lejtmenetbe érkeztünk meg a visszafordítóhoz. A 6. kilométer után egy jobbra kanyar és be az erdőbe, innen kezdődik a legnagyobb emelkedő. Itt csatlakoztam újra egy sráchoz, majd később csatlakozott hozzánk pár versenyző a félmaratoni távról. Futva kezdtem neki az emelkedőnek, de hamarosan gyors gyaloglásra váltottam. Igazából lemásoltam az előttem levőket, ha ők futottak, akkor én is, hogy le ne maradjak, de ha gyalogoltak, akkor szintén csatlakoztam. Így utólag belegondolva ez jó ötlet volt, mert egész jó tempóban haladtunk viszont nem futottam el magam feleslegesen. Illetve nem is ment volna végig futva. Eddig nagyjából a terveknek megfelelően haladtam, viszont a gondok nagyjából 7 kilométertől kezdődtek. Először enyhén megszédültem, ez sikeresen kibillentett a koncentrációból. Majd rá nem sokkal kezdtem úgy érezni, hogy kezdek kifogyni az erőből, minden végtagom egyre fáradtabb lett, és a kisebb szédülésekkel párosítva a mozgásom kezdett bizonytalanná válni. Nem is éreztem a talajfogásokat magabiztosnak, és párszor meg is csúsztam vagy megbotlottam, ez plusz igénybevételt jelentett főleg fejben. Kétségbe nem estem, mert egy-egy komolyabb túrán voltam már hasonló helyzetben, de a motivációnak nem tett jót, és a komolyabb rosszullétet elkerülve kicsit visszavettem a tempómból. Ennek ellenére nem szakadtam el a csoporttól, akikkel már a domb elején összejöttem, bírtam a tempójukat és néha még gyorsabb is voltam valamelyiküknél. Az egyik gyalogos szakaszon felfelé gyors vettem a számba pár gumicukrot és ittam a nálam lévő vízből, biztos ami biztos. A dombra felérve valamivel könnyebb volt a helyzet, de még nem az igazi. Innentől volt a megváltozott útvonal. Az út végre lefelé vezetett, leérve pedig szinte sík volt. Nagyjából idáig tudtam használni az előre eltervezett tempómat, mert a továbbiak nekem is ismeretlenek voltak, az órámat nem is nagyon nézegettem már, mindent érzésre csináltam. A következő frissítőpont 9,5-10 kilométer környékén lehetett. Mivel még mindig nem voltam teljesen rendben, ettem egy karika banánt meg ittam vizet és locsoltam is magamra, majd gyorsan tovább. Pár száz méter után viszont kezdtem érezni a javulást, és hirtelen egyszer csak jól lettem. A fejem kitisztult, és magabiztosan robogtam a város felé, mintha nem is lett volna az a nagyjából 3 kilométernyi “szenvedős” szakasz. Azt, hogy mi hozott helyre nem tudom, lehet kezdett felszívódni a gumicukor, vagy a banánszelet esetleg, hogy korábban félig-meddig letüsszentett Lubics Szilvia miközben megelőzött, és ezzel kapott a szervezetem valami pluszt. De innentől már élveztem is a dolgot, sajnos eddigre elég sok hátrányt szedtem össze, bármennyire is igyekeztem, és a maradék táv már rövid volt ahhoz, hogy visszahozzam. A csoport, akikkel tartottam szétszakadt, mert többen a hosszabb távon folytatták. De szerencsére helyette jött egy másik futótárs, akinek igen jó tempója volt, és nagyon meghúzta az én sebességemet is, a további 1-2 kilométeren keresztül, egészen a várig. A várhoz érve, ami a 12. kilométernél kezdődött. Futva indultam neki, de a végén már bele kellett sétálnom, fáradtnak éreztem magam, de azért megpróbáltam megküzdeni vele, és nagy részben sikerült is futva végighaladni a várfalon, majd le a várból. A várból leérve már csak pár száz méter választott el a céltól, innen már sík volt az egész a végén egy kicsi, de annál meredekebb emelkedővel. Itt éreztem, hogy a lábaim már fáradnak, de a célhoz közeledve teljesen felbuzdulva repültem a célba.

Az időm 1:27:10 lett, amivel a mezőny első harmadában végeztem. Itt most nagy felzárkózás, meg előzgetés nem volt. Ahova az első kilométereken beálltam, szinte az egész verseny során ott is haladtam. A célba érkezés után beszélgettem egy ismerősömmel, aki szintén ezen a távon indult, és vele is egy az egyben ugyanez történt, mint velem. Ugyanott, ugyanúgy érezte magát kevésbé jól, szédüléssel, és elgyengüléssel. Így utólag belegondolva, pont a dombra mászáskor sütött ki a nap, és az esős erdő egyből el kezdett párologni, amitől igencsak párás lett a levegő. Emlékszem azon a szakaszon különösen folyt rólam a víz, és levegő sem igazán volt, az ellenőrző pont után, pedig már frissebb  hideg levegő csapott meg, szinte már fáztam. Illetve többektől hallottam, hogy mennyire levegőtlen volt az a domb felfelé, kicsit fura is volt, hogy mások nálam sokkal jobb erőben lévő futok sem tudtak elszakadni tőlem igazán azon a szakaszon. Közben gondolkodtam, hogy vajon elfutottam-e az elejét, vagy a vérnyomásom esett-e megint le (de ezen a mozgás azért segíteni szokott inkább), esetleg nem ittam eleget. Éhes nem voltam, pont jól éreztem magam, és ettem is előtte rendesen, szomjas sem és közben mindig ittam, illetve ilyenkor a fejem is szokott fájni, az egyáltalán nem volt. Én szerintem ez a párás, oxigénhiányosabb erdőrész viselt meg jobban. Ezért kicsit felemás érzéseim voltak a verseny után. A mezőnyben jó helyen végeztem elől mentem és örülök, mikor nincs tele a cél futókkal mire én is beérek. Amiért kicsit elégedetlen az pont ez a középső rész, ahol tudtam volna talán fogni másokon. A célba is jó állapotban érkeztem, fáradtak voltak a lábaim, de fejben most nagyon is friss, ez egy új dolog volt számomra, mert a tavalyi 8 kilométer után nem annyira voltam képben. Összességében élveztem, ez egy kicsit másfajta verseny volt, mint az előzőek. Igazi versenyzés mások ellen, ma nem nagyon volt részemről, inkább kicsit magammal küzdöttem meg, és azzal hogy tartsam mások tempóját és ne szakadjak le.