SPAR Budapest Maraton – Sári Nóra, beszámoló

Posted on

Egy augusztusi szombat estén, lefekvéskor:
– Mikor kelsz? Futsz?
– 5:15-kor.
– Hát, te hülye vagy.
Ekkor dőlt el, hogy megpróbálom. Harmadszor.
De jó sok időbe telt, mire ismét enyém lehetett a maraton.
Hat éve estem át a tűzkeresztségen, 4:48-as idővel, egy pokolian meleg októberi napon.
Aztán Gabi lett az edzőm, aztán szültem egy gyereket. Sokáig nem készültünk ilyesmire.
Két éve viszont a rajt előtti utolsó pillanatban fújtam visszavonulót a MaratonFürednél, mivel a köhögésem nem múlt; aztán az Ultrabalaton, majd a Sárival lezajlott történések egyszerűen elsodortak.
Olyannyira, hogy bár rész-sikereket elértünk (mégicsak lenyomtam egy sub3 órás 30-ast), nem tudtam kibontakozni.
Hiányzott az a sikerélmény, ami akkor jött, amikor Gabival kezdtem a közös munkát: 2015 tavaszán produkáltunk egy 1:55-ös félmaratont. Erre rácsodálkoztam.

Az elmúlt években lelkiismeretesen gyűrtem az edzéstervet minden héten, de mindig úgy sejtettem, hogy több van bennem – csak nem most van itt az ideje, hogy ez ki tudjon jönni. Örökké fáradt voltam, és az elmémet bizonytalanságérzet uralta.
Ez a futásaimat is beárnyékolta. Gabi akárhogy igyekezett belőni, de az egyébként belőhetetlen pulzusaimra (melyek fekvése örökké változott a leterheltségem és az időjárás függvényében…) lehetetlen volt optimális terveket készíteni. Ahhoz viszont nem bíztam eléggé magamban, hogy RPE (Rate of Perceived Exertion) szerint fussak.
Szóval, így elszórakozgattunk.

Tél előtt jött a gondolat, hogy akkor csak meg kellene próbálni a távot, mielőtt majd túl melegre fordul az idő.
Ismét edzettem a tavaszeleji balatoni maratonra. De ide sem jutottam el, pedig a felkészülésem 95%-a lement. A családot letarolta az influenza, nekem antibiotikumot is rendelt az orvos.
Átneveztem egy április 20-ai rábaközi helyszínre, de azt meg elvitte a covid. Nem mintha felépültem volna addig annyira, hogy lefussak 42 km-t.
Hát, elkedvetlenedtem piszkosul. Mi ez, szerencsejáték? Kétszer is becsülettel felkészülök, nagycsalád mellől… és semmi??
Ráadásul bejött ez a karanténosdi, ami idegileg rendesen próbára tett, mint mindenkit.
Nem részletezem, mert mindenki átélte, aki otthonról próbált boldogulni sulis-ovis gyerekek mellett.
De tény, hogy futni ekkor kezdtem el normálisan.
Mi történt?
Ahogy Buddha mondja (nem szó szerint): „akkor kezdesz el élni, amikor elengedsz dolgokat”
Először is, el kellett engedjem a pulzuskontrollt, mert beláttam, semmi értelme. (Gabi már korábban mondta, de nem tudtam meglépni.) A hosszúra nyúlt lábadozás feje tetejére állította a ketyegőmet meg légzőkémet.
Aztán én annyira, de annyira tele voltam frusztrációval, hogy amikor eljutottam futni, szó szerint robbantam az aszfalton. Dehogy nézegettem én az órát!
Tét pedig nem volt. Mikor lesz itt egyáltalán verseny, 2021 végén, mire lesz vakcina?
A heti négyből örültem, ha eljutottam háromra, az erősítést szinte elfelejtettem.
Röhejesen, tökéletesen káoszosnak tűnt ez az egész!
Elkezdtem szárnyalni, szó szerint. Félő volt, kifulladok, de csak egyre jobban ment. Gabi azt írta: „helló, végre megérkeztél?”
Május végén lezajlott egy sokkoló rosszullét Sárival. A legtöbb szülő nem, vagy nem igazán gondol a legeslegszörnyűbbre, ami megtörténhet, de minket megcsapott akkor ennek a szele.
Azóta nem ismétlődött meg, hála istennek. De ez a pár nap kórház, és a szembesülés azzal, hogy Sári helyzete komplex törődést igényel és tartogathat még meglepetéseket, szó szerint térdre kényszerített.
A futást folytattam.
Éreztem, hogy szükségem van keretekre, amik segítenek megtartani. A lelkem elzsibbadt, de a lábaim vittek.
Nem lehetett tudni, hogy mikor lesz verseny, vagy hogy lesz, jön-e még kórházas epizód, ezért különösebben nem is érdekelt. Nem volt céldátum, semmi, csak hétről hétre haladtunk.
Átíródott bennem a kód: tegyél meg mindent ma, de ne idegeskedj a holnapon, a jövő héten, mert úgysem tudod, hogy mi jön. Az élet zajlik: te ne hagyd, hogy a gondolataid megbénítsanak. Milyen egyszerűen hangzik, igaz? Csak az embereknek egy élet (fele) kell, mire ezt megértik.
Közben elengedtem ezt a túlfrissítést is, rájöttem, hogy a kevesebb több. Mekkora segítség volt! Akinek háborog állandóan a gyomra, ne egyen szilárdat, előtte se, és bízzon kicsit jobban magában. Teljesen rászoktam a Vitargo löttyre, és felfedeztem a sótablettát, minden 5 km-re bekaptam egyet. Működik.
És szerelmes tulajdonosa lettem időközben egy Hoka cipőnek is. Mi a fenének nem vettem meg korábban? Mert azt hittem, hogy nem is vagyok igazi hosszútávfutó…?
Eltelt a nyár, ráfordultunk az őszre. Két pénteken futottam meg a két leghosszabbat, a kétszeri 35 km-t. Bitang hosszú volt, de simán kibírható. Látni való volt, hogy össze vagyok rakva.
Már csak el kellett menni letolni mind a 42-őt.
Itt megint volt egy kis varia, az áprilisról szeptemberre áttolt alkalmat is törölték, úgyhogy nem volt mit tenni, maradt a rakpart-futam, a rendszerint túl meleg SPAR. Imádom a vénasszonyok nyarát, de nem versenyen és nem betonon. Viszont tudtam, hogy „odamész oszt lefutod” Tamás fog frissíteni, ő pedig a szikár egyszerűségével tovább lök akkor is, ha lankadnék.
Igazság szerint még a múlt héten sem voltam meggyőződve, hogy erre sor kerül. Picit jól jött nekem, hogy az ország a tesztelési kapacitásainak végére ért, legalább nem tudtak már rekordok dőlni… nem fújták le a versenyt.
Az idő most tökéletesnek bizonyult, 15 fok sem volt. A nap is kegyeskedett a fenekén maradni a felhők mögött, akik viszont időről időre engedtek egy kis hűsítő vizet ránk. (Pedig mennyire zokon szoktam venni az esőben futást)
A maratonról sokat nem tudok írni. Mert amit írnék, arra a régebbi énem is azt mondaná, hogy lóf.szt, ilyen úgysincs.
De az igazság az, hogy nem sok szenvedés szorult bele. Átlag 5:50-es tempóban egyenletesen, stabilan végigmentem rajta, a 32.km-en a Margitszigeten hangosan dudorásztam a „Killing me softly”-t, és hülyéskedtem Zákány Gerivel, a fotóssal.
Vártam, hogy időről időre találkozhassak Tamással, minden befutó üzenetet elolvastam a mobilon (a gyerekeknek válaszoltam is – Gabi ne kapj agyvérzést légyszi, de egy mentális forintocska sem gurult el eközben), nem volt kapkodó légzés, sem rossz gondolat, csakis pozitív, a felszabadult magabiztosság, hogy ez bizony jól megy, és jé, a 4:15-ös iramfutók még mindig mögöttem vannak (bár róluk meg is feledkeztem aztán).
Biztos, hogy a pár nappal azelőtti turbó infúzió is közrejátszott abban, hogy a 31-32. kilin korábban rendszerint tapasztalt fáradás is kitolódott valahova 36. környékére! Hihetetlen volt, hogy a rettegett holtpont nem jön, pedig a tavalyi 30-ason is volt benne részem, tudom milyen. Szépen vittek a lábak, egy-kettő, egy-kettő, trap-trap, dibb-dübb, előzgettem, esőnél fejkendőt igazgattam, hajat rázogattam, bámészkodtam ide-oda. Semmi becsavarodás.
Ha volt hibázás, akkor ott rontottam, hogy hiába próbálkozott Tamás a 38. és 40. km-nél is, már nem tudott rávenni a frissítésre. Addigra felkavarodott a gyomrom, erősen vágytam a kaland végére, emiatt az utolsó 1-1.5 kili már kissé kínlódósra sikeredett – de ennyi igazán belefér. Ugye? Szóval, ezt még lehet gyakorolni, hogy a fináléra is maradjon erő.
Nagy meglepetés volt 4:08-on belül beérni. Csak pislogtam a célban, gondoltam, beragadt a kijelző óra, vagy összekeveredett a fejemben a matek, bruttó idő vagy nettó vagy mi van. Valahova 4:22 környékére vártam magamat. Ezek szerint mégis megtanultam ismét futni.
Nem szóltak a fanfárok, nem integettek le a fürtös hajú angyalkák az égi oltárról és megüdvözülés sem jött. A szélsőségesen intenzív érzések egy ideje elkerülnek, és ez teljesen rendben van.
Egyszerűen csak örültem, örültem, és mély hálát éreztem, hogy végre sikerült…
ui: másnap az éveim számra is 42-re kerekedett – kaptam is egy új Hokát.
 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s