SPAR Budapest Maraton – Takács Gábor, beszámoló
A Gizionok idén két iramfutót állítottak ki a SPAR Budapest Maratonon. Takács Gábor a 4 órás, míg Farkas Lupus László az 5 órás időre vágyókat igyekezett besegíteni a célba.
Íme Gábor beszámolója
Régi álmom valósult meg tegnap: mégis iramfutó lehettem a 35. SPAR Budapest Maratonon. Nyáron írtam a BSI-nek hogy szívesen beállnék, de sajnos már be volt töltve minden poszt. Aztán múlt hétfőn – egy nappal az UB után – kaptam egy üzenetet, hogy sérülés miatt két hely is megüresedett: 3:45-ös és 4:00-ás időre kellene ember. A négy órásat választottam, részben mert egy héttel az UB-n futott miniultra után nem akartam túlerőltetni magam, részben pedig azért, mert talán a négy órás célidő a legfontosabb a mezőnyben, ezt nagyon sokan célozzák meg.
(Kép forrása: fb.me/GergelyZakanyPhotography)
Egész héten készültem a feladatra – most nem is annyira edzésekkel, mint inkább mentálisan. Iramfutónak lenni úgy vélem hatalmas felelősség, itt messze nem az önös érdekek számítanak. Sokan, főleg kezdő futók, első maratonjukra készülők alapozzák az iramfutóra a tempót, ezzel feltéve mindent: az egész éves felkészülést, a sok-sok edzésmunkát, stratégiát, frissítést az iramfutó vállára. Fejben nagyon együtt kell lenni a mezőnnyel, végig megfelelően motiválni kell a velünk futókat. Ezt tudtam, de egy dolog tudni, és egész más dolog mindezt átélni, megélni.
Még rajt előtt, ahogy mászkáltam a sátrak között, hallottam ahogy a nevem említik mint iramfutó. Mámoros érzés volt, hihetetlen. Aztán Attila arról kezdett beszélni a mikrofonba, hogy nem véletlenül vannak párban az iramfutók, hiszen ők is emberek, előfordulhat hogy egyikük lesérül, kiesik, problémája támad. Kissé összeszorult a torkom, mert bár jó formában éreztem magam, és a négy órás maraton azért különösebb erőlködés nélkül megy, azért csak nem akartam én lenni a rossz példa akit aztán majd emlegetnek. Igen, jó formában voltam, azonban két nappal a maraton előtt egy lassú 5 kilométeres futáson sikerült összeszednem némi vádligörcsöt. Vasárnap reggel ez még érezhető volt, de semmi komoly.
Az iramfutó társam Karlowits-Juhász Tamás, Carlos lett. Tapasztalt iramfutó, végig nyugodtan, izgalom vagy rágörcsölés nélkül futottunk. Remélem ebből minél többet éreztek a futóink is. Elég korán beálltunk a rajtzónába, szinte még teljesen üres volt. Utánunk kezdtek jönni a többiek, sorra ökölpacsiztunk, Carlosnak is és nekem is sok ismerősünk futott velünk. Még rajt előtt megállapodtunk hogy picit felülírjuk a kapott iramtáblázatot, és finoman lassuló profilt fogunk futni. Általában ez a jellemző a négy órás maratonistákra, főleg az elsőbálozókra. Igen ritka hogy ilyen célidővel valaki két egyforma 21km-t fusson, esetleg 10-20 másodperc különbséggel. Így viszont picit gyorsabban, 5:25 – 5:30 közötti tempóval kellett indítanunk. Az elején ennyi belefér, ez messze van a klasszikus elfutástól, így is úgy kellett visszafogni a futók lendületét, hogy ne rohanjanak a lelkesedéstől.
(Kép forrása: fb.me/GergelyZakanyPhotography)
Rajt! Nagyjából 8 perccel indultunk kilenc óra után. A lehető legtökéletesebb futóidőt kaptuk: erősen felhős ég, minimális légmozgás, 12-13 fok, olykor kis permetező eső, de épp csak annyi hogy kellemesen lehűtse az átforrósodott izmokat. Kívánni sem lehet jobbat. Az első pár kilométer eseménytelenül telt, páran futottak előttünk, mögöttünk viszont hatalmas tömeg gyűlt össze. A terv szerinti 5:25-öt futottuk egészen a negyedik kilométerig, itt jött egy frissítőpont, ahol kicsit visszalassítottunk, igyekeztünk minél rövidebb megállásra bíztatni a többieket. Mondjuk itt még nagyon könnyű dolgunk volt. Jött az Attila út, majd az alagút, ahol jó kis zajt csaptunk, ami átragadt a többiekre is. Addig jó amíg a hangulat jó, és őszinte a mosoly.
A grafikonon szépen kirajzolódnak a frissítőpontok, ilyenkor fokozottan oda kellett figyelni a többiekre. Nincs megállás, víz, ISO, banán elvesz, felszív, fut tovább! Carlosszal annyira lassultunk le, hogy a tömegből minél több futót tovább tudjunk vinni, aztán uzsgyí utánuk. Eléggé az elején voltunk még, nagyjából egyben maradt mögöttünk a tömeg, belesétáló futó itt még nem volt.
Tovább a teljes bejegyzéshez Gábor blogjára >>>
baratrunning.com 