Garmin WTF BRZSNY – Janicsák Enikő, beszámoló

Posted on

Aszfalt L táv 23 km-608 m szintemelkedés, Női II. helyezés 🥈

Ez a verseny a covid miatt tavalyról csúszott át idénre. Nem különösebben tekintettem versenynek, inkább csak edzésnek szántam a Myway50km és a Korinthosz 80km előtt.

Bár az elején meglódultam, tudtam, hogy a 11.5km hegyre fel futás nem lesz egy leányálom, így 1km után visszafogtam magam és abban is megállapodtam magammal, hogy most inkább vágyom egy fotózgatós, lazán futós élmény futásra, mint egy vérre menő küzdelemre.

Élveztem a ködös, párás Börzsönyt, ami egy csoda volt. Élveztem, hogy senki nem volt körülöttem, egyedül meneteltem felfelé.

Élveztem, hogy jól vagyok.

Élveztem, hogy élvezem. 🙂

Amikor a fordítóhoz közeledtem, jött már velem szembe a mezőny eleje és feltűnt, hogy egy lány futott csak közöttük, ezzel konstatáltam, hogy akkor második helyen futok a nők között. Ekkor a versenyszellem is előbújt belőlem, és dobott egy kicsit a tempómon. De igazából tudtam, hogy én szeretek lefelé futni, és szerintem viszonylag jól is futok lefelé, így nagy dolog nem történhet.

Boldogan hasítottam lefelé a hegyről és 500m-rel a cél előtt már a barátaim is kint álltak és órási ovációval fogadtak. Szerintem senki másnak nem volt ekkora szurkolótábora, mint nekem. ♥️

Köszönöm a szurkolást nekik, a vendégeimnek a sok gratulációt, és edzőmnek Gabinak (@gizionfoneni ), hogy ilyen jól felkészít az előttem álló megmérettetésekre!

Szuper szervezés volt a @runawaywtf jóvoltából!🤩

Köszi a képeket a Runaway-nek

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s