beszámoló
Szederkény- Bóly 100 – Paulovics Rebeka, beszámoló
Február első hétvégéjének termése: 100km aszfalt-10óra 34perc
Ezzel az ultrával nyitottam meg az évet, és remélem innen már csak előre, ugyanis elég sok bakit elkövettem a felkészülés alatt. Egyáltalán… ha nevezhetem az előtte elrepült időt felkészülésnek.
Szombaton 6.00-kor rajtoltattak el bennünket, mielőtt nagy megkönnyebbülésemre 5.59-kor éppenhogy csak sikerült a tracket rátöltenem az órámra.(spoiler: el is tévedtünk)
Nem csak ez az egy perc telt ilyen kapkodósan és hanyagul a verseny előtt, hanem az egész hét.
Rutinommá vált, hogy figyeljek a megfelelő mennyiségű alvásra, a jó minőségű étkezésre, a hidratációra és általában alkohol-stoppot is szoktam tartani, méghozzá legalább 1 hónaposat, hogy a nemes cél érdekében áldozatot hozzak, illetve hogy a lehető legjobb formámban legyek. Mindemellett precízen megtervezem a frissítést, lista szerint bepakolom a további fontos kellékeket, és gondosan kiválasztom a futóruhám.
Mi jött mindebből össze? Semmi!
Ahelyett, hogy formába hoztam volna magam, inkább amortizálni kezdtem. A hétfő egy baráti sörözéssel indult, gondoltam ennyi talán belefér… de a következő nap is így folytatódott. És még ha nem is vedeltem túl sokat, az alvásra szánt időm eléggé lecsökkent. Szerdára már kész roncs voltam, és az aznapi invitációt el is kellett utasítanom, pedig arra mentem volna a legszívesebben.
Napközben sem tudtam pihenni, a munka stresszes volt, nagy volt a hajtás, mert egy kollégám lebetegedett.
Semmi erőm nem maradt a futással foglalkozni, a frissítést és minden egyebet a párom pakolta be, én pedig csak bevágtam pár futócuccot a táskámba. Így indultunk hát el a bólyi ultrára!
A verseny reggelén fáradtan, nyűgösen álltam a rajtkapuban, olyan hangulattal, hogy jobb, ha nem szól hozzám senki… én majd teszem a dolgom… de amúgy meg mit is keresek én itt???
Az első 30 kilit gyűlöltem.. csak tettem az egyik lábam a másik után. Ezután jött meg a kedvem, a tempó is beindult. Végre sütött a nap, én pedig szaladtam boldogan.
Persze akadtak holtpontok később is, illetve sok időpocsékolás a bokorba rohángálások miatt (nem kellett volna tele zabálnom magam pénteken), de összességében jó kis menet volt. A végén kicsit küzdöttem, de így volt szép.
Az utolsó 10km pedig elég soknak tűnt, de azzal biztattam magam, hogy ez már semmi! Az UB-n ilyenkor majd 120 km-t kell visszaszámolnom.
Ps.: A szervezés remek volt. Ráadásul itt adták a legeslegjobb vegán étkeket, ahol eddig valaha voltam. A rendezvényt megelőző, illetve az azt lezáró vacsorán rengeteg menüből lehetett választani, de sajnos nem csináltam mindről fotót. A vegán pizzától kezdve, a brokkolifasírton át, a bulgursalátáig mindenből lehetett válogatni.
De nem csak e téren kaptunk jó ellátást, hanem magán a verseny során is. A helyiek frissítőpontjait, valamint a futóknak biztosított kisérőautókat is kiemelném. Csoda volt. És a sok-sok szeretet is, amit a szervezőktől kaptunk.
Garmin WTF Cold – Ficzere Juli, beszámoló
WTF Cold, 12 km
A novemberi Piros 85 után nagyon vágytam egy rövid, pörgős versenyre. (Ultra táv után, nyilván adódik😊. Gabi az ilyen kéréseken már meg se rezzen.) A legközelebbi szóba jöhető verseny volt a WTF Cold. A téli edzések jó része így a gyorsulásról szólt. Imádtam! Teljesen új élmény volt, hogy télen is zömében feladatos edzéstervek érkeztek hétről hétre.
Reggel a versenyközpontban már felfokozott hangulat várt, gyorsan át is vettem a rajtszámomat, ami néhány perc alatt, sorban állás nélkül lezajlott. Átöltözés, rajtszám feltűzés, kötelező felszerelés ellenőrzés, csomagleadás. A szokásos rutin után már mentünk is megnézni az aszfaltos rajtot. Közben a bemelegítés részeként gimnasztika, majd futottunk a pálya elején egy kis átmozgatót. Mire visszaértünk már sokan a rajtban álltak. Rajtzene, visszaszámlás és megindult a mezőny. Talán ez volt az első verseny, ahol Gabi nem adott meg pulzust, így az volt a terv, hogy végig maximumon fogok futni. Ez végül sikerült. Makkosmáriánál az első emelkedő előtt beértem néhány lányt, akik egyre közelebb kerültek, kettőt az első frissítőpontig meg is tudtam előzni, utána pedig még kettőt. Ez nagyon feldobott, de extra üzemanyagot is égettem vele, amit a második, egyben utolsó emelkedőn meg is éreztem. Az utolsó ötszáz méteren már nem maradt tartalék a robbantáshoz, így egy lány végül visszaelőzött.
A célba érés után kaptunk érmet, kürtös kalácsot, forró teát. Itt váltottunk néhány szót Zsófival. A versenyközpontban találkoztunk Korányi Balázzsal, akivel nagyon jót beszélgettünk. Majd eredményhirdetés és tombola. A szelvényünket az utolsó előtti pillanatban dobtuk be a zsákba, lehet, hogy emiatt hoztam el a fődíjat, egy Garmin órát. Még sosem nyertem tombolán, látszik a fotón, hogy nagy volt az öröm.
Jövőre is WTF Cold? Nem kérdés! Zsófiék versenye nagyon szerethető. A pálya végig futható, a szalagozás kifogástalan, a hangulat 5*, és a tombolán értékes ajándékokat lehet nyerni.
Extreme Tarcal-Tokaj Trail -Palásti Péter, beszámoló
Jó formában vártam erre a versenyre, magammal szemben egyetlen elvárással: javítani a januári időmön, amire jócskán volt esély az előzményeket ismerve. Mennyiségben, minőségben abszolút top évet zárok.
A versenyre Csabikával (Csombók) érkeztünk együtt, az idén talán vele futottam Tokajban a legtöbbet, úgyhogy ez így teljesen rendjén volt. Az alapos bemelegítést megcsinálva egy-két pacsira maradt azért idő.
Rajt után törekedtem az elejéhez zárkózni, mert tudtam, hogy a rettegett Horhos-mászás közben előzni nem nagyon lehet, ha valaki beragad eléd, akkor a toronyig sétálhatsz utána. Egy masszív bolyba így is sikerült becsatlakozni, de a tempó miatt nem aggódtam (márhogy kevés lesz), mert közvetlenül előtte Csipi és Antal Csabi volt, bár őket kicsit feltartotta négy másik srác, ránézésre tőlük lassabbak. Legalább nem futom el az elejét ebben a mászásban, így aztán besoroltam a vonatba. (Amit lassúnak éreztem egyébként PR mászás lett.)
A TV toronytól le a piroson (talán a pálya legtöbbet járt része) óvatosnak kellett lennem, mert felázott, laza talaj várt, így messze nem a maxon tudtam ezt a részt megfutni. A pirosról jobbra leválva a folytattuk az ereszkedést, eddigre már majdnem egyedül futottam, még egy srác a Hétszőlő-birtoktól lefelé előzgetett a vízelvezető betonozás recéin, hagytam menni, tudtam mi következik lentről. No, hát igen, nagy előny, hogy majd’ minden hétvégén itt futunk, ha nem is fűszálról fűszálra, de dombról dombra ismerjük a terepet. A versenypálya 4+1 mászás (a +1 Tarcalon fel az Áldó Krisztushoz), így bőven kell a tartalék azután, hogy egyszer felértél a hegy legtetejére.
Visszatérve, a tokaji vasútállomástól (a jól ismert Szerelmi-pincesor, ahonnan általában kezdjük az edzéseket) fordul a pálya vissza a hegyre. A második mászás rövid, de annál kimerítőbb a meredeksége miatt. Itt helyenként gyors gyaloglásra váltottam, még mindig spóroltam az erővel. Apropó pulzus. Ha valamit, ezt kicsit benéztem. Ugyanis nem ellenőriztem le, hogy bekapcsolt-e a pánt, így végig csuklós pulzusméréssel mentem. (Persze minderre akkor jöttem rá, mikor verseny után levettem magamról 🙂
A mászás vége a Tehén-tánc tető, mondjuk lehet valami ebben, mert mire felérsz, nem szökellsz, mint Nurejev, inkább egy szüret utáni, két demizsonnal hazafelé billegő gazda-szerű mozgással mész. No, de a piros jelzés vége (a temetőig) egy szép technikás lefelé, amin szintén sokat járok, így ezt egy jó intenzitással tudtam megcsinálni. Lent a várost éppen csak csípi a pálya, azonnal fordulsz vissza a hegy Bodrogkeresztúr felőli oldalán. Ezt a mászást – perverz módra – szeretem. Viszonylag egyenletes, de végig futható (nekem is) és itt értük el a pálya legszebb részét, egy védett völgyet, aminek sajátos klímája mindig meglep. Most éppen kisütött a nap, pedig egész verseny alatt ködös, felhős idő volt. Ezzel meg is volt a harmadik mászás, szóval már kezdtem jobban engedni magam, ennek eredménye a Bárka-kúti mélyút szegmensben egy alltime 6. hely.
A Minaro Hotelhez kifutva elértem az aszfaltot, négy perc körüli utazósebességet csekkoltam az órán, ami összevetve az erőtartalékokkal jónak tűnt. Egyet nem értettem csak, hogy az órám szerint a tavalyi versenyidőhöz képest 4 perces hátrányban vagyok. Na ezen nem lehetett sokat agyalni, mert kezdődött az utolsó nagy mászás. Vagy 3-400 méter után újra megpillantottam Csipit és Csabit magam előtt, ami húzott felfelé, megcsillantva, hogy esetleg… Igyekeztem ebben a részben viszonylag keveset nem futni, vagyis gyalogolni, hogy a hátrányt csökkentsem. Úgy is tűnt, amíg felértünk a mászás végére, vagyis a piros négyzet turista jezéshez. Innen fordul az út, vissza Tarcalnak, csak nyomni és nyomni kell lefelé, mint a hülye. A 10 kilis mezőny vége összeért velünk, szegényekre rá is ijeszthettünk a lefelé száguldással.
Persze a két “Cs” betűs elhúzott, látótávolságon kívülre került, így megint csak magammal és a tavalyi idővel folytattam a versenyt. Az Áldó Krisztushoz felmászni az +1. A lépcsősorig bizisten futottam, ha lassan is, mert ez már az all out szakasz. Innen a sz.r is legurul a célig, azért igyekeztem ezt még maxon teljesíteni. A két “Cs” nem sokkal előttem csapott a célba, így összeölelkezve jó volt megérkezni. Tomi várt a célban, egyébként még neki jár egy spéci köszönet a reggeli szakszerű helyzetjelentésért (talaj, idő, kritikus részek)!
Ééés javítottam az időn 2:10:33, öt perccel jobb, mint januárban! Abszolút 9. korosztály 2.
baratrunning.com 