Latest Event Updates
Generali Run Balatonfüred FM – Pilli Kati, beszámoló
avagy ismerkedünk a pulzuskontrollal
Intelem: 160-164 utazópulzus
Verseny előtt kicsit izgultam, illetve olyan ugrálós volt a rajt előtti közös bemelegítés, hogy eléggé felment a pulzusom. Az első 200 méter emelkedője totál megtolta a hr-t, próbáltam csökkenteni, akkor viszont elvesztettem a légzés ütemét, és azért nem ment le 
egyszómintszáz, kicsit balf@sz voltam és itt el is engedtem kicsit a kontrollt… 165-168 bpm nagyon kényelmes tempót adott (6:30), úgy éreztem a világból ki tudnék így futni. A végén elfogyott sajnos a kulacsomból a vizem, a 19. km-ben kellett egyet gyorsan frissítenem, utána nehéz volt újra elindulni. Az utolsó 2 km-en engedélyt kaptam, hogy toljam, ami a csövön kifér 
(úgy vártam, mint a messiást), de mire eljött ez a perc, azt éreztem, hogy nem nagyon akarnak megindulni a lábaim… azért végére toltam egy jó kis sprintet.
A mezőny nagyon gyors tempót diktált, nagyon húzott engem is… 😦 A befutó után kicsi elégedetlenség érzés volt bennem, nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz kordában tartani a pulzust, illetve hogy ilyen “lassú” tempó kell ehhez a tartományhoz. De lefutottam (kicsit túlöltöztem azért), ez is az enyém, tanultam belőle és ez is beépül.
Generali RUN Balatonfüred – Borszukovszky Petra, beszámoló
Pici előzetes:
Petra nagyon nagy kihagyás után, nagyon az elejéről kezdte a futást, ez a 6,5 km hatalmas teljesítmény tőle. Szép futás, némi nehézséggel és rutintalansággal, ám annál nagyobb elszántsággal. Petra ezzel megindult a lejtőn, képletesen és szó szerint is:-)
#elsőverseny #kezdetek #cipőhelyzet
Éjjel alig aludtam, reggel az időm nagy részét a 2 betűsön töltöttem. Úgy izgultam, mintha lenne tétje 🙂
Korábban odamentem, hogy legyen időm mindent megtalálni és látni mi fán terem egy ilyen verseny 🙂
Amikor mentem le a partra, láttam a bójákat és igencsak elgondolkodtam, hogy azon az emelkedőn hogy is fogok felfutni, hiszen eddig csak síkon futottam.
Elrajtoltunk, a lábamat tökéletesnek éreztem. Az emelkedő az elején kemény volt, még nem futottunk 2 perce, már 175 volt a pulzusom. Ahogy kiértünk a főútra láttam, hogy ez bizony továbbra is emelkedni fog. Picit összeraktam magam fejben és nem figyeltem semmi másra, csak hogy szépen vegyem a levegőt és ne lassuljak be. A 175 nekem az a pulzushatár, ahol lihegni/kapkodni kezdem a levegőt, de számoltam lábtempóra és így szinten tudtam tartani, 3 be, 3 ki.
2,8-nál éreztem, hogy a sokszor tesztelt ragtapasz jön le a sebeimről. Az izgalomtól tiszta nyirkos volt a kezem-lábam, gondolom amiatt. Na ott volt egy kis holtpont és ijedtség, hogy ehhez még sok van hátra, de igyekeztem összeszedni magam. A fordítótól már rendesen fájt. Mantráztam, hogy ez most nem percre megy, úgyhogy minél jobban tolom, annál hamarabb ledobhatom a cipőt. Minden lépés fájt.
Az 5. km nagyon nehezen ment, megint jöttek az emelkedők, a pulzusom pedig 180 fölött. Picit lassítottam és ment a monológ, mindjárt vége, büszke leszel magadra, meg tudod csinálni, figyelj a levegőre és a mozgásra. Az utolsó kemény emelkedő a 6. km vége volt, már a befutó lejtőre gondoltam, amit elhatároztam, hogy megnyomok, ahogy csak tudok.
És beértem,aztán lerogytam és megszabadultam a cipőtől:)
Bár nem volt meghatározott időcél, azért egy titkos 40 p belüli vágyam volt. Na,ez síkra vonatkozott, úgyhogy amikor láttam, hogy 37:29 a hivatalos időm, hát tényleg büszke voltam magamra.
UB Trail – Zsubrits Gábor, beszámoló
A hátam közepére sem hiányzott, mikor reggel 5-kor ébresztett a telefon. Utána másfél óra kocsikázás, és várakozás a rajtra. A várakozás az egész napot jellemezte, mivel minden ponton 1,5-2 órát vártunk a váltások miatt, ilyenhez nem igazán vagyok hozzászokva és nagyon vártam már, hogy rám kerüljön a sor. A legszívesebben már az első váltáskor nekiindultam volna.
A 115 kilométeres távot 6-an teljesítettük, én délután 4-kor futottam, két szakaszt egymás után. Mivel még egyszer sem vettem részt ezen a versenyen, illetve még nem is igazán jártam a Balaton ezen részen fogalmam sem volt mire számítsak. A szintmetszetet nézve, úgy terveztem hogy a lejtőket fogom erősebben megfutni a többi részen meg minél jobb tempóban átmenni, aztán az erőm tart, ameddig tart.
Az első egy 10,4 kilométeres szakasz, ami különösebb gondot nem okozott. A szint egy kezdeti nagyobb emelkedőt leszámítva, ami a Hegyestűhöz vezetett fel elhanyagolható volt, a többi részen meg pár könnyebb emelkedőt leszámítva szintben haladt, én ennél nehezebb terephez vagyok szokva. Ellenben nekem sok volt az aszfalt, amit annyira nem élveztem, de utána borospincék és szőlőtőkék között futva szinte végig elkísért a balatoni panoráma, ami nagyon szép volt és pont ezekért érdemes a terepfutást választani. Itt egy helyen rossz felé kanyarodtam, de ugyanígy jártak mások is előttem, és szóltak, hogy rossz felé tartok. Gyors fordulás és hamar megtaláltam a helyes irányt. A jelölésre ettől függetlenül semmi panasz nem lehetett, sűrűn voltak a szalagok, és egyértelmű volt minden kérdéses kereszteződésben, hogy merre is kell menni. Innen már gond nélkül beértem a váltópontra, ahol csipogtam, banán és mentem is tovább.
A következő szakasz már jobban hasonlított egy terepfutó versenyhez, voltak szűk ösvények, és lejtők amiket nagyon élveztem, meg emelkedők, ahol azért lehetett küzdeni felfelé. Ezen a szakaszon sokat is tudtam előzni, ami mindig egy kis plusz motivációt adott is a futás közben. Lassan rám sötétedett, és valahol itt a szürkületben sikerült rosszul lépnem, de már csak pár kilométer volt hátra, és szerencsére nem történt komolyabb baj. Sötétben még nem futottam, de most ebben is lehetett részem. Annyira nem volt vészes, mint először sejtettem. Itt viszont éreztem, hogy kezdek szép lassan elfogyni, ez 21 kilométer után kezdődött. Addig viszont nagyon jól ment, 2 óra 14 perc alatt megvolt a félmaratoni táv. Innen viszont a futás kényelmetlen lett, nem is esett jól, egyre gyorsabban fáradtam, már nemcsak az emelkedőkön sétáltam bele, hanem egyre többször síkon is. Tény, hogy a csúcsformáról már az elején se tudtam volna beszélni, de ahhoz képest a tempóm szerintem nagyon jó volt, jól is éreztem magam, és csak az utolsó kilométereken adódtak nehézségek, de erre számítottam is, nem ért váratlanul. A fáradságot az is jelezte, hogy egyre többször néztem az órára, mikor fogynak el a kilométerek, nagyon vártam a váltópontot. Messziről már hallottam, a többieket, hogy biztatnak, de én csak arra figyeltem, hol a váltótársam. Örültem, hogy végre beértem, és kellett pár perc mire képbe kerültem újra, de hamar rendbe jöttem.
Aznap ennyi volt bennem, most aztán mindent kiadtam magamból, jó sokat is előztem közben, ami azért adott némi pluszt. Az időkkel meg teljesen meg vagyok elégedve az első 10,4 kilométert 1:01:39 alatt letudtam, és a csapatok között a 33. legjobb időt futottam a 159-ből, a második szakaszt, a 14 kilométerest pedig 1:35:31 alatt teljesítettem, minden nehézségek ellenére a 85. legjobb idő lett.
A csapatunk 12 óra 39 perc alatt ért körbe, alaposan felülmúlva az eredeti tervünket, és így 6-an gyorsabbak voltunk, mint pár éve mikor 10 fővel vágtak neki. A frissítésem a szokásos Turul körös pakk volt, plusz kiegészítve a pontokon található dolgokból. Összességében jó volt részt venni benne, kár lett volna kihagyni hiszen egy nagyon jó csapat tagja lehettem, és lett egy szép befutóérmem 😀
