Generali Run Balatonfüred FM – Pilli Kati, beszámoló

Posted on

avagy ismerkedünk a pulzuskontrollal
Intelem: 160-164 utazópulzus

Verseny előtt kicsit izgultam, illetve olyan ugrálós volt a rajt előtti közös bemelegítés, hogy eléggé felment a pulzusom. Az első 200 méter emelkedője totál megtolta a hr-t, próbáltam csökkenteni, akkor viszont elvesztettem a légzés ütemét, és azért nem ment le 🙈 egyszómintszáz, kicsit balf@sz voltam és itt el is engedtem kicsit a kontrollt… 165-168 bpm nagyon kényelmes tempót adott (6:30), úgy éreztem a világból ki tudnék így futni. A végén elfogyott sajnos a kulacsomból a vizem, a 19. km-ben kellett egyet gyorsan frissítenem, utána nehéz volt újra elindulni. Az utolsó 2 km-en engedélyt kaptam, hogy toljam, ami a csövön kifér 💪🏻😁 (úgy vártam, mint a messiást), de mire eljött ez a perc, azt éreztem, hogy nem nagyon akarnak megindulni a lábaim… azért végére toltam egy jó kis sprintet.

A mezőny nagyon gyors tempót diktált, nagyon húzott engem is… 😦 A befutó után kicsi elégedetlenség érzés volt bennem, nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz kordában tartani a pulzust, illetve hogy ilyen “lassú” tempó kell ehhez a tartományhoz. De lefutottam (kicsit túlöltöztem azért), ez is az enyém, tanultam belőle és ez is beépül.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s