Latest Event Updates

Kiknek drukkolhatunk? – március 5-6.

Posted on Updated on

Szombat:
– Bükkiki: Dancs Reni
Vasárnap:
– Nőnapi virágfutás: Sally, Nicol, Bellus Fruzsi, László Vali
– Vendresse félmaraton (Franciaország): Erdős Bori
– Aruba negyedmaraton: Petneházi Ildi
– Velence, 100 km OB: Evetovics Milán, Hanka

Hanka 100-as beharangozója
aruba

És hogy senki ne fázzon, Ildikó küldött képet Arubáról.

Ugye, most már mindenkinek jobb? 🙂

Hanka – 5 év, 12 ezer kilométer

Posted on Updated on

hh5 évvel ezelőtt, 2011. februárjában fogalmazódtak meg bennem az első ultrafutással kapcsolatos gondolatok, amik aztán hamar testet is öltöttek egy sárvári 12 órás versenyre való, hirtelen felindulásból elkövetett nevezés formájában. Akkor még nem nagyon tudtam, mire vállalkozom, és mai fejemmel visszagondolva nem is értem, mit gondoltam. Szerencsére a sors az utamba sodorta Gabit (bár nem kellett nagyon sodornia, mert ismertük egymást, együtt dolgoztunk és barátok lettünk), aki felajánlotta, hogy segít a felkészülésben. Így lett egy edzőm, aki azóta is mellettem van, segít, ösztönöz, támogat, és ha kell, visszafog.

Szóval 5 évvel ezelőtt indult útjára az “őrületem” – igen, néha még én is őrületnek tartom, de ettől szép és jó ez az egész, amit csinálok. Azóta – a terhesség és a szülés miatti jó 10 hónapos kihagyástól eltekintve – futok tudatosan, odafigyelve, építkezve. A szülés utáni első félmaraton óta elsősorban az ultrákra koncentrálok, azokra készülök, 2013 óta főként, azóta futom a “nagyját”, a háromezer körüli és feletti éves kilométerek.

Tovább a teljes bejegyzéshez

Belus Fruzsi – 2015

Posted on Updated on

Fruzsi

Év vége felé kezdtünk csak együtt dolgozni Fruzsival, de ez a rövid időszak is nagyon tanulságos lehet a futásba/futáshoz visszatérő kismamák számára!

Az összefoglaló vége:

“…egy futónadrág sem volt jó rám, így egy sima pamut szürke rövidnadrágban (“Királynak” éreztem magam, haha) mentem ki: a táv 5 km volt, 142 m szinttel. A tempó elkeserítő, 8:48, nadekitökömetérdekel. Felfele gyaloglok, nadeakkoris! 😀 Bazi nagy mosoly az arcomom, és őrült öröm a szívemben, hogy újra csinálhatom, amit annyira imádok. Még akkor is ha egy bálnának éreztem magam, újra éltem! 🙂

A július-augusztus óvatos futkosással telt, szeptember elején pedig megvolt az első 15 km körüli táv, majd négyszáz szinttel, októberben pedig az első huszas (500m+). A két gyerkőccel azonban megsokasodtak az itthoni teendők, és túlzottan fáradt voltam még arra hogy agyaljak azon, hogy mit hogy kéne edzeni, így november közepén Barát Gabihoz fordultam segítségért, azóta ő irányítása alatt végzem az edzéseket. Ez egy baromi jó lépés volt, mivel az időhiány miatt sokszor ellógtam volna egy-egy edzést, de így most úgy érzem, hogy nem tehetem meg. Legyek bármilyen fáradt két gyerek mellett, megcsinálom. Legyek bármilyen motiválatlan aznap, akkor is megcsinálom. A Gabi-féle edzések pedig egy olyan keretet adnak az életemnek, amelyre most rendkívül nagy szükségem volt. Az év végére pedig leadtam 8 kg-t, és futottam 893 km-t. Ez is valami. 😀 ”

A teljes blogbejegyzéshez katt IDE