Vadlán Ultra Terep, 108 km – Csikós Beni, beszámoló

Posted on 2026.10.09.

Hétfő van a verseny után két nappal. Ülök itthon és nosztalgiázom most is, de most már utólag. Furcsa ez, mert számok járnak a fejemben még ha rövid időszakból is, de annál inkább intenzív.

524. Ennyi nap telt el azóta amikor először vettem fel a futócipőt és 29 perc vergődés után lihegve álltam meg.

A tűz már akkor égett bennem, hogy kell nekem egy 100 km-es terep ultra teljesítés. 378. Ekkor kaptam meg életem első futó edzéstervét. – 20 kg. Ennyi súlytól szabadultam meg ebben az időszakban. 1. Azaz egyszer jártam 100k felett az pedig az idei UTH volt. Megszámlálhatatlan lemondás, fájdalom, kilométer, teljes paradigmaváltás és végtelen sok öröm, ami a mai napig vezetett. Éreztem, hogy az elmúlt időszakban a testem jó formában van. Még nem mondanám most sem, hogy futó vagyok, de szeretem a kihívást.

A Vadlánra sokat készültem, próbáltam mindent bevetni, amit lehet így elsőbálozóként. Pályabejárás, térkép és útvonal elemzés, lehetséges időjárások figyelembe vétele. A versenyszabályzatot odavissza elolvastam. Az, hogy a verseny egyben az Országos Bajnokság is mentálisan okozott nyomást, még ha tudtam is ez még nem az ahol én bele fogok szólni bármibe is.

A tervem egyszerű volt. Világosban szeretnék beérni, mert én nem akarok este fejlámpázni. Ehhez kb 12 órás idő kell. Azaz opció, hogy ne tudnám teljesíteni a távot a fejemben nem is létezett.

A verseny reggel jól indult megvolt időben időben értünk oda a rajtban jó hangulat a szervezők pedig gondoskodtak róla, hogy mindenkit felrázzanak itt a korai kezdéshez.
Miután elindultunk próbáltam az első szekcióban elindulni. Ezaz első másfél óra fejlámpás futás a sötét erdőben kivételes hangulatú. A ritmikus lihegés, szipogás, és cipők surrogása valami olyan alapzajt adott ami miatt a gondolataim szinte elillantak. Elégedett voltam a tempómmal úgy éreztem, hogy nem sietek, mert tudnék rátenni még valamint előttem és mögöttem is voltak.

Ennek ellenére kb 17 perccel előbb értem oda az első frissítőpontra, ami 18,5 km esetén nem kevés. Krisztián a segítőm pont akkor ért oda így szerencsém volt. Gyors frissítés és már mentem is tovább.

A Sztúpára felvezető dombon szóbaelegyettem egy futóval aki gyorsan csekkolta az aktuális állást. Éppen 4 és 5. helyen álltunk az OB szerint amúgy pedig 6. és 7. Ez volt az egyetlen alkalom amikor bármit is tudtam a pozíciómról verseny közben. 

Az első félmaratoni szakaszom is olyan volt, amit csak aszfalton szoktam, pedig már volt benne jó pár méter szint. Aztán a 24. kilométernél jött az első döccenő. Elkezdtem sétálni, az izmaim feszültek és a táj is átváltott unalmasra. Valahogy a lankás könnyed táj, ami se nem igazán lejt se nem erősen emelkedik számomra mumus. Ott elfogytak a külső ingerek és leszakadtam az addigi bolytól. Ezt az állapotot a váltóban futók cikázása törte meg és kaptam újra észbe. Hidegkútra már jóval tisztább fejjel és közepesen nehéz lábakkal érkeztem meg. Egy számomra új probléma ütötte fel a fejét, a futómellény elkezdte dörzsölni a nyakamat. Akárhogy állítottam, húztam nem volt. Sajnos be kellett látni, kifogytam belőle. 

Tátika várba felfelé még szinte cammogtam, viszont az onnan való lejtő kellően kinyújtotta a lábamat és visszaadta a lendületemet. Ez a szakasz szinte elillant, Várvölgy határában lettem figyelmes egy akkor marha csordára, amilyet még a Feszty-körképen sem láttam. A faluban egy gyors frissítés és mentem is tovább.

A temetőnek felfelé kezdődött egy izgalmasabb szakasz. Itt éreztem először, hogy jót tett a pályabejárás. Ismerős volt a környék, így könnyebben lendültem át a nehezebb részen és vidámabban futottam le Vállusra. Ez a táv fele és még mindig öt és fél órán belül voltam. Tudtam, hogy a szintek most kezdődnek igazán így nem bíztam el magam. A nyakam viszont már véres volt, így a botomat a kocsinál hagytam, ezzel is csökkentve a mellény lengését.

A Láz-tető rendesen megdolgoztatta a lábaimat. Mire felértem minden része be volt durranva. Így nem tudtam úgy megfutni a szakaszokat, ahogy szerettem volna, viszont haladtam.

Büdöskútig mentem és erőltettem, hogy bizony menni kell mert már visszafelé számoljuk a kilométert. Távolról zeneszóra lettem figyelmes, először nem értettem. Majd odaérve kürt és hegedű fogadott minden érkező futót. Örömmel és lelkesedéssel fogadták az embert mintha csak a célba értünk volna be. Annak ellenére, hogy csak vízállomásként volt feltüntetve ezen a ponton is volt mindenből, ha kellett. Ez azért volt fontos, mert ide nem lehet behajtani így nekem sem volt segítőm, ráadásul kétszer is érinti a pontot a verseny.

Ez a kis testi lelki feltöltődés segített, hogy a lendület kitartson Balatonedericsig. A szakasz fele a sűrű erdőben jár majd jön egy meredek lejtő és egyszer csak hatalmas szőlőbirtokok közt találja magát az ember. Innen mesés balatoni panoráma fogadja az ember. De a frissítőpont a település másik végén van, ami bizony még 5 kilométer. Sokszor becsapós meredek utcák fogadnak, így nem könnyű szakasz. Főleg, hogy árnyék 0 és októberben 27 fokon tűz a nap.
A Csodabogyós barlang frissítésnél már magamat is locsoltam, így indultam meg a hegynek. Ezután jöttek ezek a változatos le-fel hullámzó dombok. Amit tudtam megfutottam, de a lábaim már nem voltak együttműködőek. A gyomromban is volt egy átmeneti fájdalom, valamint az oldalam is szúrt. Ezt a szakaszt mégis a konzisztencia jellemezte. Legalábbis ezt a szót mormoltam magamnak amit sosem szoktam használni, de haladásra bírt az ismételgetése.

Amikor leértem Balatongyörökre az éttermek között futva egyszer csak a Parragh Daniék ugrottak elő. Hirtelen nem is értettem azt hittem hirtelen, hogy képzelem, mert a nyári edzőtáborban pont ezt a részt futottuk együtt. Mindenesetre ez a pillanatnyi biztatás sok energiát adott. 

Felfelé baktatva előre szóltam a Krisztiánnak, hogy készítse elő a másik futómellényem. Egyszerűen eddigre már nemcsak a nyakamat kezdte ki, hanem amikor teli volt a kulacsom úgy lötyögött rajtam, hogy verte a bordáimat. A 80. kilométer környékén már nehéz volt minden lépés. De nemcsak nekem addigra látótávolságba került az a külföldi versenyző aki reggel a Sztúpa után úgy húzott el mellettem, mint akit kergetnek. Ő is egy-egy szakaszt futott majd sétált mint én. Egészen így ment ez a Fény keresztig. Amikor megláttam az egy felüdülés volt, itt a lejtőn új lendületet kaptam és meg is előztem két ember. Majd jött a mellénycsere és egy gyors frissítés.

Aztán pedig jött a következő mentális fal. Tudtam, hogy ez egy szivatós 5 km-es szakasz és talán fejben le is mondtam róla. Nem álltam meg, de inkább volt gyaloglás, mint séta. Vissza is előztek. Itt a konzisztencia szó már nem volt elég. Különböző mondatokkal próbáltam magam mozgásra venni. Idéztem fel pozitív valamint negatív pillanatokat, hátha valamelyik feltüzel. Ez az állapot gyakorlatilag Padkűig kitartott, ahol szintén megláttam az olasz urat. Ekkor már futottam Büdöskútra, ahol ismét a zenészek vártak. Együtt indultunk el innen és a lefelé cikázó ösvényeken úgy érzem ismét szárnyalok. Persze nem tartott ez olyan sokáig, de az előnyömet sikerült megnövelni. Ez a szakasz fizikálisan nehezemre esett és mentálisan azt hittem sosem lesz vége. Felüdülés volt végre látni, hogy 9 0kmre vált az órám. Aztán elvergődtem Nagymezőig. Az, hogy ott a réten még el kell menni a dombra futni egy kört a testem már abszolút nem kívánta, úgy hogy közben az ember szeme előtt van már a frissítés. Ez volt az utolsó frissítő. Pont egy padnál vált a Krisztián leültem amíg megittam a gél és vizem. De itt is ismerősbe botlottam. Juli minden segítő szándéka mellett rámolvasta azt is, hogy mit piknikezek itt. Nem töltöttem el sok időt összeszedtem magam és jött az utolsó szakasz.

Lefelé egy kis aszfalt, amit tudtam szépen futni, pár emelkedő majd homokos erdei utak nagyjából lefelé. És végre eljött az amire vártam. Három számjegyet mutatott az órám végre 100 kilométernél járok. Ekkor bizony fel is kiáltottam. Beértem Gyenesdiás gyönyörű aszfaltos utcáira, de valahogy a lendület és az izmai merevsége gátolta az élményfutásomat. Ismét elővettem ritmikus mondatokat és azt mormolva összehangoltam a lépteimmel és próbáltam a haladást megtartani. Az állatparknál befordulva újabb meglepetés fogadott. A párom Kriszti, ott állt az út szélén, csak hogy lásson egy pillanatra. Aznap neki is versenye volt, megbeszéltük, hogy a célban ott lesz, de erre nem számítottam. Így ez további lendületet adott, hogy ezt a lapos szakaszt megfussam.

Cserszegtomaj határában voltam olyan 103 kili környékén. Azt hiszem ekkor jöttek ki az érzelmek. Sétáltam a napraforgó föld mellett és felnéztem az égre. A Nap még fent volt táv alig volt hátra és egyszercsak tudatosult bennem, hogy a kitűzött cél valósággá válhat. Kicsit eltört a mécses, amit a semmiből jövő 53 kilométeren induló srác tört meg, bíztatva a futásra. Ekkor újra felvettem a tempót és követtem a falu felé. A pályabejárásom eddig tartott így, nem igazán számítottam rá, hogy a cél előtt még lesz egy jókora emelkedő. Megmásztam komótosan, felérve pedig a fotós hölgy hívta fel a figyelmemet, hogy nézzek hátra. Először az volt a gondolatom, hogy mögöttem van a mezőny vége, hiszen az utam nagy részét egyedül futottam, fogalmam sem volt, hogy állok. De csak a gyönyörű panoráma volt ott és a kora esti napsütés. 

Ezután már csak pár kis utca volt hátra és megláttam a kultúrházat meg az embereket. Hihetetlen jó érzés volt befutni egészben. Úgyhogy teljesítettem és még nagyjából emberként is nézek ki. Ekkor közölte velem a Gabi az edzőm, hogy 5. lettem mind a férfiak mint az OB-t nézve. 

Ez egy nagyszerű verseny volt. Az esemény belülről nézve olajozottan ment. A frissítőpontokon nagyon kedvesek és ügyesek voltak. A versenyszervezőkkel többször találkoztam útközben. A meredek pontokon mindig volt valaki baj esetére. Az emberek biztattak, sok helyen tapsoltak. 

Természetesen sokat tanultam a saját versenyemből. Sok hiba volt benne, de ugyanakkor csomó dolog már rutinosan ment. A megbeszélt frissítésemen kívül a meleg mindig ittam a pontokon legalább fél liter folyadékot. 

Fizikálisan a verseny nyomait pihenem, de az elmém már a következő megmérettetésre élezem. 

Krisztiánnak köszönöm ismét a segítséget főleg, hogy ezt most így egyedül lehozta!