Latest Event Updates
Hello Pap-rét Trail – Répássy-Szabó Enikő, beszámoló
Miután egy év eleji több hetes felsőlégúti nyavalya minden tavaszi tervemet romba döntötte, Gabival egyetértésben beneveztem a Hello Pap-rétre (28,46 km, 1116 méter szint) hogy mégis lássuk, hol tartunk, mennyire sikerült megerősödnöm a hosszú kihagyás után. Nagyon reménykedtem, hogy megússzuk az esőt, de végül a verseny előtti pénteken szinte egész nap zuhogott. Azzal vigasztaltam magam, hogy a tavaly tavaszi Hello Badacsonynál csak jobb lehet – ott verseny közben jött a zuhé, viharos szél, 10+ fok hőmérsékletesés és mindenhonnan ömlő víz. Sok tervem így nem volt, arra jutottam, hogy ahol lehet, haladok a kiírt pulzus szerint, ahol meg nem, semmilyen eredmény miatt nem kockáztatom az esést (ha bevágom a térdem, akkor a tavalyi sérülésem tuti kiújul, és garantált a 2 hónap kényszerpihenő). Előkotortam az ősrégi Speedcrossomat, 2 éve nem volt rajtam, meglepődve tapasztaltam, hogy teljesen meg van kövülve (aztán felpuhult, ezzel végül nem volt gond). Tudtam, hogy a csillapítása vacak, viszont bátran rá tudok futni vele a közepesen saras ösvényekre, nem fogok attól félni, hogy megcsúszom.
Jó időben odaértünk Leányfalura, Gábor vezetett, ő a rövidebb távon indult. Próbáltam arra koncentrálni, hogy bár a sár brutális, legalább nincs hideg és nem esik az eső. Készülődés közben kiszúrtam azt a lányt, aki végül megnyerte – rémlett, hogy dobogókról ismerős, így eldöntöttem, hogy vele próbálok majd lépést tartani, amíg lehet. Nagyon lassan indult a mezőny, közelében sem voltam az utazópulzusnak, de nem akartam nagyon előrerohanni. Beálltam az első lány mögé, gond nélkül bírtam a tempót, volt egy nagyobb emelkedő, aztán egy hosszabb aszfaltos sík szakasz.
A frissítőponton nem akartam megállni, így ott kénytelen voltam előreszaladni. Nem tartott sokáig az 5 perces hírnév, Linda gyorsan utolért az emelkedőn, előreengedtem. Felfelé még ok volt, aztán jött a lejtő, helyenként mély, csúszós sárral. Na ott el is vesztettem az első lányt, és a második is megelőzött. Ezen a ponton el is engedtem az igazi versenyzést, a pulzusomat figyeltem inkább, futottam, ahol tudtam, totyogtam, ahol nem. Nagyon szép volt az erdő, jártunk patakvölgy felett, szurdokban patakátkeléssel oda-vissza, az eső utáni párában nagyon intenzívek voltak az illatok. Pár fiúval előzgettünk egymást (a szokásos koreográfia szerint, az emelkedőn elszaladtam, a lejtőn lehagytak, és ezt többször ismételtük egymás után). Közben a harmadik lány is otthagyott. A második frissítőpontnál volt egy kis szembefutós rész, ott láttam, hogy nem nagyon tudom már befogni, de az utánam jövő is elég messze van, úgyhogy valószínűleg ő sem ér már utol.
Ezen a pontom már megálltam picit, alulbecsültem a fogyasztást, elfogyott a zselém, így felmarkoltam egy kis sajtot. Jött a mumus, a Vörös-kő. Száraz időben is kihívás, csúszkálva maga volt a halál. Kapaszkodtam, amibe tudtam, sikerült tüskés bokorba is, úgyhogy szó szerint a véremet adtam érte. A tetején gyorsabban magamhoz tértem, mint vártam, ez jó volt, viszont utána a hosszú lejtő már kevésbé. Csúszott, rengeteg sziklával, gyökérrel, nagyon utáltam már, azt hittem, sose fogunk leérni. Közben elfutott még mellettem pár fiú, ez elég frusztráló volt. Örültem az aszfaltnak, és egész jó tempóban hajráztam be a célba.
A pálya gyönyörű volt, a jelölés kifogástalan, a zöldséges célkaja brutálfinom – a Hello Trails most sem okozott csalódást. Örültem, hogy nem estem el, csak a talpamat vertem kicsit szét a Speedcrossban, de az gyorsan elmúlik. A teljesítményemmel is elégedett vagyok, ebből most ennyit lehetett kihozni, ahol tudtam futni, ott sikerült tartanom a kiírt pulzust. Azt hiszem, az év eleji kihagyás után szinte teljesen visszatértem. Boldog voltam a negyedik helyemmel is, azzal együtt, hogy tudom: a Mátrabérc előtt egy héttel azért nem nagyon voltak itt a nagymenők. 😊
Vérkör TT – Wittmann Lilla, beszámoló
Az idei év első hosszabb távú megmérettetése a Vérkör teljesítmény túra volt. Az elmúlt hetek hosszabb edzései bíztatóak voltak, jó formában voltam, vittek a lábaim, a tavasszal együtt visszajött az életkedvem is, úgyhogy minden ideális volt.
“Verseny” előtt pár nappal gondoltam egy merészet: mi lenne, ha 10 órán belül futnám a 75 km-t!? Gabi egyetértett, sőt, azt mondta célozzam meg a 9,5 órát. Nem tartottam lehetetlennek, mert jó tempóban futottam az elmúlt hetekben a szintes edzéseken is.
Reggel 6-kor rajtoltunk Oroszlányból és indultam neki a – papíron – 75km-nek. Egy kedves ismerőssel indultam el, szépen stabilan, problémamentesen tartottuk a 7:30as átlagtempót egészen a 60. km-ig. A 60. km-en lévő ellenőrző pontnál aznap reggel az esti esőzések miatt módosítottak az útvonalon, így a Mária szakadékot kivették, de ettől függetlenül a szakadék aljában lévő ellenőrző pontra le kellett menni, majd ugyanott fel. Mi fel is mentünk miután lent csekkoltunk, de az órán a track maradt, és a Mária szakadéknál nem zárták le az utat (a tőle pár méterre másik utat szalaggal lezártak, bár az az útvonalban szerintem benne se volt), mi pedig jó cserkész módjára lementünk, mert a track arra vitt, és láss csodát, újra a 60. km-es frissítőpontnál találtuk magunkat, ahonnan csak a meredek út vezet vissza. Így beletettünk 2,5 km-t és közel 300 méter szint emelkedést. Egészen odáig alig voltak előttünk, hát ezzel a “kis” plusszal jól belekeveredtünk a mezőny közepére. De a legnagyobb bánatom az volt, hogy a 10 óra nem lesz meg. Ezen a ponton fejben teljesen megborultam és “csak érjek be” alapon mentem az utolsó 15 km-t, nem túlzottan érdekelt már az idő sem. Nálam a fejben való megborulás általában fizikai megborulással is jár, ami lábfajdommal társul, és ez most se volt másként, minden bajom volt, de igazából mégse.
Szerencsére a frissítést azért tartottam, úgyhogy legalább az energia ellátásom nem omlott össze, az utolsó 5 km-re pedig az eszem is helyrejött, újra tudtam tempózni, és a lábaim sem fájtak már.
Az eltévedés, és a megborulás egy közel 11 órás teljesítést eredményezett 78 km-re és több, mint 1900 méter szintemelkedésre. Csalódott voltam, mert ha nem esek szét fejben, akkor még a plusz kilométerek ellenére is szép időt mehettem volna. De utólag okos az ember, legközelebb igyekszem nem hallgatni a hangokra a fejemben. 🙂
Black Hole Nano – Erényi Tamás, beszámoló
Kilencre hirdették az indulást, majd kilenckor eljátszották a rajtot és mindenkit felültettek 2 buszra, elkalandoztuk Tardosra és végül 11-kor rajtoltunk.
Így gyakorlatilag betetettek minket a hosszútáv pályájának a záró szakaszára. Szerintem meg akarták várni a hosszútáv élmezőnyét, kb 10 embert és utána ráereszteni a 100 futót a pályára, de ez csak privát tipp. Emiatt kissé kaotikusra sikerült az indulás, 20 percet vártunk a buszon, 20 percet a szabadban, kellemetlen szélben. A kihirdetett időponthoz igazodva 6:30-kor reggeliztem, ehhez képest a 11 órás indulás nem annyira esett jól.
Első szakasz, 15 km, idő 1:49:29 átlagtempó 07:18
Négy dl vizet kellett beosztani ismeretlen távú szakaszra az első frissítőig, dimbes-dombos, helyenként technikás szakaszon. Akkor 1:20 percre becsültem az időtartamot ez, mint utólag kiderült, majdnem 1 óra 50 perc lett. Itt azért jól jött, hogy nem volt nálam óra, belehülyültem volna, ha látom, mennyi ideje futok éhesen. Egyébként meglepően jólesett, felfelé is, és lefelé is, mindkettőből volt bőven. Sikerült egy másik futással közös útvonalat jelölni a hétvégére, de szerencsére nem volt zavaró. Mondjuk, amikor a kritikus elágazásnál, azt mondták, hogy decathlonosok lefelé, Black Hole felfelé, egy pillanatra azért irigykedtem. A felmenet kaptatós, gyaloglós volt, nagyjából futhatatlan még friss lábakkal is. Egy enyhe lejtő vitt be a várva várt pontra.
Eleinte azt terveztem, hogy a pontokon felveszek egy gélt, megtöltöm a kulacsot és nyomás tovább, na ezt nem így csináltam, ettem mindent, még kolbászt is. Széles választék volt a frissítőpontokon és a nagyon kedvesek voltak a segítők is.
Második szakasz, 22 km összidő 2:31:21 szakasz: idő 0:41:52 táv 7 km átlagtempó 05:59
Lankás emelkedők, lankás lejtők következtek, volt néhány útjelző tábla, ebből lehetett tudni, hogy Koldusszállás felé haladunk, előjöttek a Kinizsi emlékei. Meglepő módon a következő frissítő is itt volt, kicsit korán jött az előzőhöz képest. Itt elkövettem egy frissítési hibát, nem ittam eleget a ponton, csak néhány kortyot, naivan azt hittem, mostantól sűrűbben jönnek a frissítőállomások. (Nem így lett) Érzésre jól voltam, ettem, indultam.
Harmadik szakasz, 32 km összidő 3:57:19 szakasz: idő 1:25:58 táv 10 km átlagtempó 08:36
Kényelmes utak jöttek, átmentünk az M7-es alatt aztán valahol az 1-es utat is kereszteztük. Akadt egy szakasz, ahol szerintem még ösvény se volt, mi tapostuk ki. Szerencsére olyan jól volt jelölve, hogy nem aggódtam az eltévedés miatt. Fogyott az erő, akikkel eddig együtt haladtam, lassan, de biztosan távolodtak. Megettem a pontról elhozott gélt, ekkor szembesültem vele, hogy fogytán a vizem. Rutinosan azért hagytam két kortyot a kulacsban, hogy ne pánikoljak később a szomjúságtól. Nagyjából ekkor voltam 3 óránál, ezt nyilván utólag mondom, akkor fogalmam se volt róla. Innen még egy óra volt a következő pontig, akkor nem tűnt annyinak, békésen kocogva, spórolósan haladtam, találgattam merre lehetek. Az időjárás rendes volt, a hőmérséklet közel ideális, egész futás alatt 5 percig esett, szél több helyen előfordult, de kibírható mértékben.
A 3. pontot messziről észrevettem, evvel kb. egyidőben a környék is beugrott itt már jártam, ez már tuti a Vértes. Abban azért elég biztos volt mindenki, hogy Várgesztesen lesz a cél.
Negyedik szakasz, 46 km összidő 5:49:47 szakasz: idő 1:52:28 táv 14 km átlagtempó 08:02
Kényelmes kajálás, kóla, víz, feltöltődés. A Vértesben lassú hosszú emelkedők voltak, egy darabig felkocogtam rajtuk, de egy idő után éreztem, ha tovább erőltetném combgörcs jönne, így kénytelen voltam gyaloglásra váltani a felfeléken. A lejtőkön kocogtam, sík nem nagyon volt, de ott is. Amúgy futható emelkedők lettek volna, de az edzettségem a 35 feletti távokra már nem jogosított fel 🙂
A család ott várt az utolsó emelkedő tetején teljessé téve a napot 🙂
Elégedett vagyok, jól sikerült, kihoztam belőle, amit lehetett. Fejreállás nem volt, az, hogy belassultam a végére, teljesen normális.
baratrunning.com 