aszfalt
SPAR Budapest Maraton – Polonkai Éva, beszámoló
A hétvégi verseny előtt lamentáltam, hogy első maratonnak számít-e ez, ha már futottam hosszabb távot. Végül az izgalom mértékéből – dedukció útján – arra jutottam, hogy egyértelműen első maraton lesz ez.
Szegény KérdezzeMegGyógyszerészét segélykérő pillantásokkal nézett rám szombaton, amikor egy órája és negyvenhét perce raktam ki- és be a futás legkülönfélébb kellékeit három különböző táskába és – ból. Lemondóan nyugtázta is fél tízkor, hogy nyolckor nem fogunk elindulni itthonról Budapestre – és aztán az egész napunk ennek a szöszmötölős elkésésnek a hangulatában telt.
A verseny előtti zen buddhizmusomhoz viszont nagyban hozzájárult, hogy jött velem Zsolti (a házi patikárius), aki ha kellett, a hotelben veszekedett, hogy márpedig a fűtés igenis esszenciális kelléke a verseny előtti regenerációmnak. Máskor pedig stratégiai nyugalommal vásárolta fel és nyújtotta át nekem egy közepesnél nagyobb család havi kalóriamennyiségét kitevő ellátmányt (mindig mondom, hogy a futókat olcsóbb öltöztetni, mint etetni).
A lomha szombat után a verseny reggelére cserébe minden adott volt, amikre nekem szükségem van egy jó futás előtt. Ott volt az előre kikészített felszerelésem az ágy mellett, a grammra kimért, bevált reggelim, és sikerült tartani a pontról pontra megtervezett rajt előtti rituálékat is. Elég kontrasztos volt az előző napi, otthonról Budapestre való elinduláshoz képest, mindenesetre az a száz forint elég peckesen villogott a markomban a rajtnál.
A verseny alatt aztán – azt a cirka négy sírást leszámítva, amit a rajtban az eufória (meg az adrenalin) ((meg Gabi szurkolása)) okozott – , az égvilágon semmi váratlan nem történt. Elképesztően mélyen el voltam magamban veszve, kivéve amikor megláttam egyszer Dj Dominikot, akitől innen is elnézést kérek a kollokviális üdvözlésért, ha olvassa – megesküdni nem mernék rá, de gyanús, hogy puszikat dobáltam felé. Upi. Amúgy az égvilágon semmi és senki nem tudott a kis boldogságfelhőmbe bejutni. Kiválóan működtek a mantráim, és szokás szerint a világ minden pszichotrükkjét is elővettem.
Az utolsó négy kilométeren észleltem egy izgalmas, ismeretlen eredetű új fájdalmat a bokámban. Ez volt az egyetlen, ami picit is el tudta vonni a figyelmem a haladásról: kétszer álltam meg igazgatni a cipőm, hátha csak valami triviális “elnyomta a cipő nyelve” fájdalom. Nyilván nem az volt. Ezt visszatekintve simán ráértem volna a célban konstatálni – de legalább ennyivel is könnyebb lesz jövőre megtalálni, hogy min lenne érdemes javítani :))
A frissítésem a jól bevált rengeteg só, poralapú CH majd zselé, mellé pedig igény szerint jó sok víz most is klasszul működött. Egy haszontalan korty kóla majdnem megzavart a lelki egyensúlyom (második javítandó, nem pepsizgetünk verseny alatt), de végül megbeszéltem a gyomrommal, hogy borzasztóan ráérünk erre a hisztire a Lágymányosi Campuson is – addigra már nem volt semmi baja.
A kilométeridőket tudtam, az is megvolt végig, hogy ez gyorsabb, mint amire egy nagyon ideális terv alapján készültem, de mivel RPE alapon edzek, és a versenyre kiírt célt végig sikerült tartalni, ezért szinte teljesen biztos voltam benne, hogy nem futom el az elejét. Azt, hogy mennyivel sikerült a “hátha négy órán belül leszek”-re belőtt időnél jobbat futni, csak kábé a 38. kili környékén realizáltam, amikor egy fordítónál szembefutottak velem a 3:45-ös iramfutók. A versenyt így végül 3:40-es idővel zártam, ami nem csak minden várakozást, de még az álmaimat is felülmúlta. Köszönöm a mindenre kiterjedő felkészítést, Gabi, végtelenül hálás vagyok!
SPAR Budapest Maraton – Huszti György, beszámoló
Még most is a maraton hatása alatt vagyok. Nagyon örülök, hogy a végén a többiekkel együtt le tudtunk ülni egy kis élménybeszámolóra, ez a nap így volt kerek. Fantasztikus fesztiváli hangulat volt végig az úton. Köszönök mindent.
Amíg a néhány héttel ezelőtti Wizz Air félmaratonról alig jutottak eszembe gondolatok, itt most meg gyakorlatilag össze-vissza kavarog minden. Hosszú ideje fülig érő szájjal futok, minden edzést becsülettel végigcsináltam. Mint egy kisgyerek a Karácsonyt, úgy vártam a maratont is. És ennek nagyon örülök, hogy így éreztem. Szerencsére most nem volt a felkészülés ideje alatt olyan esemény, hogy már a verseny előtt veszítsek a mentális forintjaimból.
Fülig érő szájjal értem a célba, egy szivecskét formázva az ujjaimmal fordultam a célfotósok felé, majd jött egy kis könny is, eltört a mécses. Megint. Nem tudom, hogy más hogy érez ilyenkor, egy maraton befutón, amikor az idáig vezető út nem rövid és akár lehet mindennel terhelt. Most nem volt terhelt és mégis jött.
Szinte az elsők között neveztem az idei SPAR maratonra, őszi célversenyként tekintettem rá. Ha már célverseny, egyértelmű aprócska idő cél volt, egy picinyke PB. Azzal, hogy szinte minden frankó volt az edzéseken, sikerült is magamra aggatni egy kis terhet, mert hittem benne, hogy meg lehet a PB, egy héttel maraton előtt azt mondtam magamnak, hogy ezt innen már csak elb..ni lehet. De azt is tudtam, hogy ehhez mindennek tökéletesnek kell lenni. Szinte végig izgultam a verseny hetében. Hétfőn és kedden ráadásul alig aludtam. Görcsösen figyeltem arra, hogy még véletlenül se találkozzak rossz étellel (két éve egy éttermi kaja 2 napig parkolópályára tett a maraton hetében)
Szombaton átvettem a rajtszámot, hangolódtam a versenyközpontban, vasárnap reggel meg pont ugyanakkor érkeztem, mikor néhány hete a Wizz Air-re. Elég jó helyre sikerült így parkolni. Kényelmesen tudtam készülni, majd a találkozó pontra menni. Egészen jó futóidő volt, úgyhogy minden adott volt egy jó futáshoz.
A rajtzónában a 3:45-ös iramfutók mellé sikerült beállnom. Akkor azt gondoltam, hogy ez egy jó ötlet, hiszen ez már egy PB lenne, egy jó 5:20-as átlag. Az elején a szokásos heringelés ment, de most nem volt gáz, szépen haladtunk, jó tempóban. Nagyon örültem, hogy a pulzusom is meglepően jó helyen volt. Elképesztően élvezetes volt, hogy az alagút után a Lánchídon átfutottunk, majd tekergett a mezőny a belvárosban, hatalmas volt a hangulat, egyszerűen libabőr volt végig. Egészen az első kör végéig sikerült az iramfutók mögött mennem, de innen már távolodtak, miután megálltam frissíteni. Itt elkezdtem érezni, hogy fáradok, aminek nagyon nem örültem. Dóri pacsija jól jött, nagyon örültem, hogy ott volt a pálya szélén.
17-18 km-ig sikerült jól tartanom a tempót, innen eléggé belassultam, néhány ütéssel vittem ugyan feljebb a pulzust és itt még bőven a megbeszélt tartomány alsó felében voltam, de egyre nehezebbnek éreztem a futást, messze volt még nagyon az a bizonyos 35. km, ahol még jobban feljebb toltam a pulzust, úgyhogy nem tudtam tartani a tempót, egyre jobban lassultam. A frissítést toltam becsülettel, minden frissítőponton megálltam vízért, sótabi 20-25 percenként ment, ráadásul szétrágtam, mielőtt lenyeltem (tipp a gyártó oldaláról), a ch-t banánnal és izóval vittem be. Néhány km-ig Gizion Ervin hátát nézegettem, ami jól jött, ha már a 3:45-ös iramfutókat nem tudtam beérni.
A Margitszigeten már szenvedősnek éreztem a lépéseimet, de Juli hangja, bíztatása nagyon jól esett. (Köszi Juli) A szigeten pont azon gondolkodtam, hogy ha most valaki megkérdezné, hogy miért futok, nem tudnék egzakt választ adni.
De azt hiszem a célba érkezés mindenre választ adott. A sziget után 30-nál Erős Gábor hangos gondolatán mosolyogtam, „a bemelegítés megvolt, úgyhogy lehet már futni!” – kiabálta a futóknak. A 31. km után volt még egy fordító, innen már csak egy irányban kell haladni. Fejben számolgattam a hidakat, megcsodáltam a parlamentet, a budai kilátást, és tényleg csodálatos Budapest. De fájt, egyre jobban, sokkal jobban, mint egy hétvégi harminconikszes hosszú, viszont gyorsan telt az idő, fantasztikus volt a szurkoló tömeg a pálya szélén. 35. km-nél próbáltam még feljebb tolni a pulzust, a mozgásom nem volt az igazi, de mozogtam, mentem előre. Itt meg már csak azért is akartam, akartam kozmetikázni az időn. A végén úgy éreztem, hogy a fal félmaratonnál jött és nem tudtam fizikailag áttörni, nem gondoltam volna, hogy a szívem már innen fog bekapcsolni, hogy elvezessen a célig. A hivatalos időm 3:52:29, ami hat perccel elmaradt a bolognai maratonomtól, de talán lehet azt mondani, hogy ott véletlenül jól kijött a lépés 🙂
Egy újabb csodás utazás, egy újabb maraton egy csodás városban. Akarom még, a SPAR-t is újra. És köszönök mindent, mindenkinek, nagyon sokan tettek hozzá ehhez a maratonhoz, még ha néhányan nem is tudnak róla, hogy egy-egy jól megfogalmazott gondolat mennyit jelentett nekem. És persze a negatív dolgok is csak megerősítettek abban, amit csinálok.
Wizz Air Budapest Félmaraton – Huszti György, beszámoló
Az a helyzet, hogy sok esetben fordult elő, hogy már a hétvégi hosszú futás közben elkezdem megfogalmazni az élménybeszámolót. A mai nap csak néhány gondolat járt az agyamban, hogy mennyire szeretek futni, mennyire élveztem végig a futást, mennyire jól tettem, hogy eljöttem a versenyre, és hogy vajon hogy lesz ebből hosszabb leírás, ha más nem kavargott a fejemben.
Nem lett ugyan PB, de nem is vártam el magamtól, persze az edzések alapján akár kerekedhetett is volna egy PB, nem sok kellett volna hozzá. Úgy érzem, hogy nagyon jól felépített futással sikerült abszolválnom a félmaratont. A két héttel ezelőtti Suhanj váltó és a verseny előtti néhány edzés alapján teljesen reális eredmény született. Elégedett vagyok.
Imádtam idén tavasszal terepen futni és bevallom, az UTH után picit izgultam, hogy vajon milyen lesz újra aszfalton gyűjteni a kilométereket. Szinte azonnal rákaptam újra síkfutásra, a Wizz Air-re igencsak motiváltan készültem és nagyon vártam. Persze, mint minden felkészülésben, most is voltak megoldandó problémák, nehezítő körülmények, a mai versenyre célként az fogalmazódott meg bennem, hogy a célba érésig 100 % – ig ott legyek fejben, egy pillanatig se veszítsem el a fókuszt.
Nagyon sokat jelentett nekem a szombat esti tésztaparti, nagyon köszönöm, hogy ott lehettem, a beszélgetések extra motivációként hatottak rám.
Talán először fordult velem elő, hogy mindent összekészítettem a verseny előtti este, így a reggeli készülődés flottul ment, bár nem aludtam sokat és jól, de jobban, mint szoktam ilyenkor.
A két héttel ezelőtti Suhanj 6 váltóra kapott pulzus volt a mai napra is a penzum. Jó gyorsan leadtam a csomagomat a ruhatárba, gyors pacsi és szelfi a Gizionokkal és bemelegítettem egyénileg. A rajt zónában igyekeztem jól előre menni, mert már a fészbuk csoportokban olvastam a napokban, hogy össze-vissza adták meg a zónákat az emberek a nevezésnél, úgyhogy el akartam kerülni a lassú bukdácsolást az elején. Persze nem is akartam elfutni, amolyan pont jól alakult a dolog. Hideg vízbe mártott pólóval és fejkendővel indultam. A nap már perzselt, a budai alsó rakparton nagyon lehetett érezni a meleget, szerencsére jól működött a hűtés és lassan kúszott fel a pulzus. A meleg miatt minden frissítőponton megálltam, a sótabikat is itt szedegettem be bő vízzel. A frissítőpontok között a magammal vitt fél liter vizet és izot kortyolgattam. Nem számoltam pontosan, de összesen két liter folyadék lecsúszott, két ponton ettem banánt, az iso kiegészítéseként.
A pulzust fokozatosan emeltem, a 15-16. km környékétől kezdtem a tartomány tetején tartósabban maradni, a Közgáztól pedig igyekeztem erősebben a lovak közé csapni és amennyi embert csak tudtam, megelőzni.
Nagyon sokat adott ez a mai verseny. Sok pozitívat, amit elraktározok és viszem magammal tovább. És nem csak a következő heti futnivalót, hanem a Maratont is izgatottan várom 🙂
