aszfalt
SPAR Budapest Maraton – Huszti György, beszámoló
Még most is a maraton hatása alatt vagyok. Nagyon örülök, hogy a végén a többiekkel együtt le tudtunk ülni egy kis élménybeszámolóra, ez a nap így volt kerek. Fantasztikus fesztiváli hangulat volt végig az úton. Köszönök mindent.
Amíg a néhány héttel ezelőtti Wizz Air félmaratonról alig jutottak eszembe gondolatok, itt most meg gyakorlatilag össze-vissza kavarog minden. Hosszú ideje fülig érő szájjal futok, minden edzést becsülettel végigcsináltam. Mint egy kisgyerek a Karácsonyt, úgy vártam a maratont is. És ennek nagyon örülök, hogy így éreztem. Szerencsére most nem volt a felkészülés ideje alatt olyan esemény, hogy már a verseny előtt veszítsek a mentális forintjaimból.
Fülig érő szájjal értem a célba, egy szivecskét formázva az ujjaimmal fordultam a célfotósok felé, majd jött egy kis könny is, eltört a mécses. Megint. Nem tudom, hogy más hogy érez ilyenkor, egy maraton befutón, amikor az idáig vezető út nem rövid és akár lehet mindennel terhelt. Most nem volt terhelt és mégis jött.
Szinte az elsők között neveztem az idei SPAR maratonra, őszi célversenyként tekintettem rá. Ha már célverseny, egyértelmű aprócska idő cél volt, egy picinyke PB. Azzal, hogy szinte minden frankó volt az edzéseken, sikerült is magamra aggatni egy kis terhet, mert hittem benne, hogy meg lehet a PB, egy héttel maraton előtt azt mondtam magamnak, hogy ezt innen már csak elb..ni lehet. De azt is tudtam, hogy ehhez mindennek tökéletesnek kell lenni. Szinte végig izgultam a verseny hetében. Hétfőn és kedden ráadásul alig aludtam. Görcsösen figyeltem arra, hogy még véletlenül se találkozzak rossz étellel (két éve egy éttermi kaja 2 napig parkolópályára tett a maraton hetében)
Szombaton átvettem a rajtszámot, hangolódtam a versenyközpontban, vasárnap reggel meg pont ugyanakkor érkeztem, mikor néhány hete a Wizz Air-re. Elég jó helyre sikerült így parkolni. Kényelmesen tudtam készülni, majd a találkozó pontra menni. Egészen jó futóidő volt, úgyhogy minden adott volt egy jó futáshoz.
A rajtzónában a 3:45-ös iramfutók mellé sikerült beállnom. Akkor azt gondoltam, hogy ez egy jó ötlet, hiszen ez már egy PB lenne, egy jó 5:20-as átlag. Az elején a szokásos heringelés ment, de most nem volt gáz, szépen haladtunk, jó tempóban. Nagyon örültem, hogy a pulzusom is meglepően jó helyen volt. Elképesztően élvezetes volt, hogy az alagút után a Lánchídon átfutottunk, majd tekergett a mezőny a belvárosban, hatalmas volt a hangulat, egyszerűen libabőr volt végig. Egészen az első kör végéig sikerült az iramfutók mögött mennem, de innen már távolodtak, miután megálltam frissíteni. Itt elkezdtem érezni, hogy fáradok, aminek nagyon nem örültem. Dóri pacsija jól jött, nagyon örültem, hogy ott volt a pálya szélén.
17-18 km-ig sikerült jól tartanom a tempót, innen eléggé belassultam, néhány ütéssel vittem ugyan feljebb a pulzust és itt még bőven a megbeszélt tartomány alsó felében voltam, de egyre nehezebbnek éreztem a futást, messze volt még nagyon az a bizonyos 35. km, ahol még jobban feljebb toltam a pulzust, úgyhogy nem tudtam tartani a tempót, egyre jobban lassultam. A frissítést toltam becsülettel, minden frissítőponton megálltam vízért, sótabi 20-25 percenként ment, ráadásul szétrágtam, mielőtt lenyeltem (tipp a gyártó oldaláról), a ch-t banánnal és izóval vittem be. Néhány km-ig Gizion Ervin hátát nézegettem, ami jól jött, ha már a 3:45-ös iramfutókat nem tudtam beérni.
A Margitszigeten már szenvedősnek éreztem a lépéseimet, de Juli hangja, bíztatása nagyon jól esett. (Köszi Juli) A szigeten pont azon gondolkodtam, hogy ha most valaki megkérdezné, hogy miért futok, nem tudnék egzakt választ adni.
De azt hiszem a célba érkezés mindenre választ adott. A sziget után 30-nál Erős Gábor hangos gondolatán mosolyogtam, „a bemelegítés megvolt, úgyhogy lehet már futni!” – kiabálta a futóknak. A 31. km után volt még egy fordító, innen már csak egy irányban kell haladni. Fejben számolgattam a hidakat, megcsodáltam a parlamentet, a budai kilátást, és tényleg csodálatos Budapest. De fájt, egyre jobban, sokkal jobban, mint egy hétvégi harminconikszes hosszú, viszont gyorsan telt az idő, fantasztikus volt a szurkoló tömeg a pálya szélén. 35. km-nél próbáltam még feljebb tolni a pulzust, a mozgásom nem volt az igazi, de mozogtam, mentem előre. Itt meg már csak azért is akartam, akartam kozmetikázni az időn. A végén úgy éreztem, hogy a fal félmaratonnál jött és nem tudtam fizikailag áttörni, nem gondoltam volna, hogy a szívem már innen fog bekapcsolni, hogy elvezessen a célig. A hivatalos időm 3:52:29, ami hat perccel elmaradt a bolognai maratonomtól, de talán lehet azt mondani, hogy ott véletlenül jól kijött a lépés 🙂
Egy újabb csodás utazás, egy újabb maraton egy csodás városban. Akarom még, a SPAR-t is újra. És köszönök mindent, mindenkinek, nagyon sokan tettek hozzá ehhez a maratonhoz, még ha néhányan nem is tudnak róla, hogy egy-egy jól megfogalmazott gondolat mennyit jelentett nekem. És persze a negatív dolgok is csak megerősítettek abban, amit csinálok.
Wizz Air Budapest Félmaraton – Huszti György, beszámoló
Az a helyzet, hogy sok esetben fordult elő, hogy már a hétvégi hosszú futás közben elkezdem megfogalmazni az élménybeszámolót. A mai nap csak néhány gondolat járt az agyamban, hogy mennyire szeretek futni, mennyire élveztem végig a futást, mennyire jól tettem, hogy eljöttem a versenyre, és hogy vajon hogy lesz ebből hosszabb leírás, ha más nem kavargott a fejemben.
Nem lett ugyan PB, de nem is vártam el magamtól, persze az edzések alapján akár kerekedhetett is volna egy PB, nem sok kellett volna hozzá. Úgy érzem, hogy nagyon jól felépített futással sikerült abszolválnom a félmaratont. A két héttel ezelőtti Suhanj váltó és a verseny előtti néhány edzés alapján teljesen reális eredmény született. Elégedett vagyok.
Imádtam idén tavasszal terepen futni és bevallom, az UTH után picit izgultam, hogy vajon milyen lesz újra aszfalton gyűjteni a kilométereket. Szinte azonnal rákaptam újra síkfutásra, a Wizz Air-re igencsak motiváltan készültem és nagyon vártam. Persze, mint minden felkészülésben, most is voltak megoldandó problémák, nehezítő körülmények, a mai versenyre célként az fogalmazódott meg bennem, hogy a célba érésig 100 % – ig ott legyek fejben, egy pillanatig se veszítsem el a fókuszt.
Nagyon sokat jelentett nekem a szombat esti tésztaparti, nagyon köszönöm, hogy ott lehettem, a beszélgetések extra motivációként hatottak rám.
Talán először fordult velem elő, hogy mindent összekészítettem a verseny előtti este, így a reggeli készülődés flottul ment, bár nem aludtam sokat és jól, de jobban, mint szoktam ilyenkor.
A két héttel ezelőtti Suhanj 6 váltóra kapott pulzus volt a mai napra is a penzum. Jó gyorsan leadtam a csomagomat a ruhatárba, gyors pacsi és szelfi a Gizionokkal és bemelegítettem egyénileg. A rajt zónában igyekeztem jól előre menni, mert már a fészbuk csoportokban olvastam a napokban, hogy össze-vissza adták meg a zónákat az emberek a nevezésnél, úgyhogy el akartam kerülni a lassú bukdácsolást az elején. Persze nem is akartam elfutni, amolyan pont jól alakult a dolog. Hideg vízbe mártott pólóval és fejkendővel indultam. A nap már perzselt, a budai alsó rakparton nagyon lehetett érezni a meleget, szerencsére jól működött a hűtés és lassan kúszott fel a pulzus. A meleg miatt minden frissítőponton megálltam, a sótabikat is itt szedegettem be bő vízzel. A frissítőpontok között a magammal vitt fél liter vizet és izot kortyolgattam. Nem számoltam pontosan, de összesen két liter folyadék lecsúszott, két ponton ettem banánt, az iso kiegészítéseként.
A pulzust fokozatosan emeltem, a 15-16. km környékétől kezdtem a tartomány tetején tartósabban maradni, a Közgáztól pedig igyekeztem erősebben a lovak közé csapni és amennyi embert csak tudtam, megelőzni.
Nagyon sokat adott ez a mai verseny. Sok pozitívat, amit elraktározok és viszem magammal tovább. És nem csak a következő heti futnivalót, hanem a Maratont is izgatottan várom 🙂
Deseda 84 – Schmidt Dóri, beszámoló
Van egy pólóm, amin az áll: ‘a futás boldogság’, van egy kitűzőm, amin pedig az, hogy ‘magamhoz mérem magam’. És van egy edzőm, aki azt mondja: ‘ne csinálj úgy, mintha nem tudnál futni’. Melyiknek higgyek? Hiszek mindnek. A futás számomra valóban boldogság, ez a táv viszont öncélú, önző, mindenki más számára haszontalan, amit azért csináltam, hogy valami magasztosat bizonyítsak magamnak. Hogy képes vagyok erre, hogy többet érek annál, mint amit sokszor elhitetek saját magammal és hogy képes vagyok legyőzni a saját magammal szemben (feleslegesen és irreálisan) támasztott elvárásokat.
Viszont ehhez kellene cinkosok, akik kussolnak, ha úgy van és felráznak, ha másként. A versenyt megelőző 20 napban mindben volt részem, hála a körülöttem lévő közeli és távolabbi embereknek, nehéz is lenne egyenként megköszönni, de idővel igyekezni fogok mindenkinek meghálálni, mert egyedül nem ment volna. Az, hogy rajthoz álltam és végigmentem nem az én egyedüli teljesítményem, hanem a Tiéd is, mert mellettem voltál, amikor úgy éreztem, kevés vagyok, jókor és szépet szóltál hozzám. Lehet, Te nem tudod, mennyit jelentett ez nekem, talán Neked semmiség volt, de hidd el, sokszor úgy éreztem, hogy nekem az a minden. Köszönöm a bíztató szavakat, üzeneteket, tanácsokat, amiket kaptam, mind velem volt, velem voltál Te is!
“Ahova érdemes eljutni, oda nincs rövidebb út.”
Két maratont lefutni nincs rövidebb út, mint megtenni (legalább) nyolcvannégy szájbevert kilométert. Élveztem-e minden percét? Nem mondhatnám. Nem lehet felkészülni minden buktatóra, ami jön, de tudni kell az aktuális helyzet megoldására készen állni és én készen álltam rá, rinyálással nem pazaroltam a százasomból. Egy-egy ‘waaaaaahhhhhhh’ kiáltással talán igen, de ha annyi erőm volt, hogy ordibáljak, akkor tovább is tudtam menni. Ha megkérdezik, nyertem-e, nyugodt szívvel mondhatom, hogy igen! Rengeteg tapasztalatot és lementem a pincébe olyan tartalékokért, amikről eddig csak álmaimban gondoltam volna, hogy ott vannak. Nem én voltam a leggyorsabb, valószínűleg egy csomó hibát vétettem és még csak igazi futásnak sem nevezném, inkább átbillenteném teljesítménytúrának a straván (valójában többet futottam, mint gyalogoltam), de mindezek nem vesznek el számomra semmit az értékéből, tele van a szívem hálával és boldogsággal, hogy mindvégig vidám és (az utolsó 2 km-t leszámítva) energikus tudtam maradni, a belső motivációm mindvégig elkísért.
Ez volt a mentális/ lelki része, de ami a futást illeti: az első két kör 3 óra körül volt, a 3. tervszerűen ment, a negyediktől viszont nem tudtam (=hiába próbáltam, nem voltam képes) megfelelő mennyiségű energiát bent tartani, ezáltal folyamatosan lassultam, az utolsó körben a kocogást leváltotta a gyorsgyaloglás, azt viszont toltam, ahogy bírtam. Nem volt kaszinózás, nem volt rihiröhi, hanem fókuszáltan mentem.
Megittam úgy 12l vizet, 1l kólát, 10 gélt (70g-os sponser), megettem 20 sótabit, némi sós ropit, felhasználtam úgy fél kg jeget és magamra locsoltam sok l vizet.
Garmin szerint a számok: 85,25 km, 11:24:07, 517m D+, átl. hő: 30 fok
Ha nem ismered a versenyt: a Deseda-tó körül futó 14 km-es kerékpárúton haladó futó- és kerékpárverseny, 14 km-es távtól 252 km-ig bármit futhatsz (ha tudsz és akarsz). Amiért én ezt választottam: Lillával (Wittmann) történő értekezésünkkor merült fel, hogy ha nem Korinthosz 80 (mert előző nap lesz a Húgom esküvője) és nem UTT 65 (mert ugye az full sz.pó), akkor ‘Deseda esetleg? Ott voltam, az egy nagyon jó kis verseny’. Nagyrészt igaza volt, de egyelőre úgy hiszem, nem lesz fő versenyem többet nyáron.
Track: https://ridewithgps.com/routes/46970460
Regeneráció: csak a versenyt követő napon volt robotmozgásom, harmadnapra elmúlt, de az első héten csak kétszer tudtam kimenni, azokat sem mondanám minőségi edzésnek, inkább sebnyalogatás volt, erősen hagyatkoztam az érzésekre és nem terheltem nagyon magam (fájt még itt-ott a lábam), voltam masszőrnél is, és sokat (= rengeteget) aludtam, szinte állandóan álmos voltam. Tanulság az is, hogy 900+ km-t futott cipőben nem szabad ilyen távnak nekimenni (gondoltam, az a csukám megbízható, bevált, nem kockáztatok, de ez óriási hiba volt).
Ami a jövőt illeti..
„Néha jó, néha rossz, néha nem.
Néha nem foglalkoztat semmi sem.
Végül minden végső helyére kerül,
maradok — ott, ahol voltam – egyedül.
Beborítva sugarakkal,
szemben állok a Százzal.”
