terep
Budai Trail, M táv – Pappné Mike Tünde, beszámoló
És akkor a nagybetűs verseny. Sosem írtam még ilyen beszámolót, de most 🙂
Egyáltalán nem volt ez célverseny, de nagyon örültem, amikor felmerült, hogy legyen még valami, mert a márciusi Vértes nagyon messze van. És bár amikor megbeszéltük, hogy megyek, még azt nézegettük, hogy beleférek-e a szintidőbe, azért persze azt reméltem, hogy bőven bele fogok férni. Ahogyan az őszi és tél eleji futásaim egyre jobbak lettek, kezdtem magamban remélni, hogy nem csak a teljesítés lesz a cél, de a tavaly nyári Verőce Trailt is lepipálom, és 2:30 alatt fogok beérni. Amikor megláttalak a rajtban, akkor már tudtam, hogy nincs B terv, csak A terv van, és nyomni fogom, hogy meglegyen az álom.
Már korábban fejben felosztottam a távot: 2 x 1 óra, amit 7 km/óra alatt kell megtenni, és a maradék 3,5 km-re ott van a fél órám. Persze, ez csalóka, mert az első óra volt a legszintesebb, de próbáltam ebből nem engedni. 6,2 km lett, és gyorsan számoltam is tovább fejben, hogy mit kell a második órában elérni. Azt tudtam, hogy a 14 km nem feltétlenül reális, még nem értünk fel a Nagy-Kopaszra, és néhol csúszott is az út rendesen, de a 7 km/óra és a végén a sok lejtő is elég reményt adott. Végül ennél jobb lettem, és ezt már az utolsó 5 km-en tudtam. Amikor újra találkoztunk, biztos voltam a jó időben, sőt, már a 2:25 lett az új cél.
Imádtam a futás minden percét. Még ha felfelé gyalogolni is kellett, azt is nagyon jó tempóval, néha bele-bele futva tudtam tenni. A frissítőpontokról csak egy kis kólát kértem, időben frissítettem egy emelkedőn géllel is, és szépen ittam. Nem fáztam, sőt, volt, amikor a kesztyűt is le kellett vennem, mert nagyon melegem volt, de a szeles részeken azért jól esett a téli ruházat. Az útvonalat nem tudom megítélni, mennyire volt nehezebb, vagy éppen könnyebb a hó miatt. Néhol eléggé csúszott, de tükörjég sehol sem volt, így igyekeztem a talpam jól odacsapni a talajhoz, hogy a cipő rücskei megakadjanak a havon. A kisebb ösvényeken inkább puha porhó volt, ami nagyon jól futható.
Mindig meglepődök, hogy a terepen, főleg versenyen mennyire nem unatkozom. Nem várom a végét, nem számolom, hogy jaj, még mennyi van hátra, nem számít, hogy hány órája vagyok már ott. Élvezem, flow van, és fókusz. Most leginkább a lábam elé, figyeltem a nyomokat, és hogy előttem hol futnak, így végül 1 eséssel, egy csúszás-mentéssel meg is úsztam az egészet. Kis lépés ez az emberiségnek, de nagy lépés volt nekem.
Messze a legjobb versenyélményem ez most, amiért nagyon hálás vagyok, ahogyan a telefonban is mondtam: “képzeld el, hogy most a nyakadba ugrok, és sírok!” Beérett a fejemben is az eddigi munka, és most már tudom, hogy ezért érdemes ezt csinálni. Köszönöm!
Bodri Trail – Göndöcs Eszti, beszámoló
Egyszer egy kedves futótársam azt mondta, hogy minek írjon beszámolót, ha nem történt semmi extra a versenyen, mert olyan jól ment. Végre én is bekerülhetek abba a klubba, hogy egy verseny – ami nem verseny, de ezt hamarosan kifejtem – csak úgy simán jól ment. Iszonyat jó érzés és én meg talán pont ezért írok róla, hogy végre csak legyen egy szimpla, boldog beszámoló. 
Szóval a Bodri Trail-re Enikővel már évek óta szerettünk volna menni, de általában nekem valami utazás vagy síelés mindig arra az időpontra esett, így eddig kimaradt.
Most a novemberi időpont nekem ideális volt, se utazás, se verseny a közeljövőben. Mivel nagyjából egy hónapja voltam a VTM maratoni távján, amin 21 km körül lesérültem (végül azért sikeresen beértem), így Gabival az volt a megegyezés, hogy számomra ez nem verseny lesz, csak élvezzem, fussak egy jót. Spoiler: így lett.
Az időjárástól tartottam, fogalmam sincs miért, merthogy szeretem a sarat, a hideget, a meleget, az esőt, a ködöt, a jeget, egyedül a szelet nem. Valamiért azt képzeltem, hogy bazi hideg lesz, így eléggé túlöltöztem. De aztán már a rajtban toporogva sokadik hezitálás után, gyors döntést hoztam, felül csak egy rétegben szabad futnom, egyszerűen végre ki kell próbálnom, hogy kicsit alulöltözve indulok neki. Mindig nagyon félek attól, hogy fázni fogok, emiatt általában túlöltözök, most végre ez is tökéletes volt. Már az első emelkedőn elégtétellel vigyorogtam, ahogy néhányan veszik le a rétegeket magukról.
Gabitól ezt az instrukciót kaptam: “Legyen normális bemelegítés, nem pálinka formájában:-)”
Jelentem, tökéletesen végrehajtottam, ittam egy korty forralt bort és elmentem bemelegíteni, aztán izgulva vártam a rajtot.
Szóval valahogy minden annyira klappolt, hogy megnyugodtam, hogy ennek jónak kell lennie.
M távon mentem, ami 24 km 560 m szint a kiírás szerint, 17. lettem 53 női indulóból, 2:29:01 a hivatalos időm, ez 6:12-es pace-t jelent. Iszonyat boldog vagyok ettől az eredménytől.
Végig egyenletesen jó ütemben tudtam haladni, semmi extra nem volt a pályán, volt egy lány, akivel előzgettük egymást kb. 12 km-ig, ő mindig erősebb, gyorsabb volt az emelkedőn (ezúton is gratula neki) míg én mindig befogtam a síkon vagy a lejtőn. A lejtők eszméletlen jól mentek, fiúkat is simán előztem le, annyira jól esett csapatni, térdem tökéletesen bírta.
Aztán persze az emelkedőkön jöttek szépen fel és előztek vissza, azon még van hova fejlődnöm, de úgy egyben nagyon jó futás volt. Utolsó 8 km-en egy fickóval előzgettük egymást, ő végül az utolsó lejtőn hagyott ott, de akkora már jól esett, hogy őt meg az emelkedőkön tudtam otthagyni, szóval egy jó, mókás hullámvasútként éltem meg ezt az egész futást.
Nulla holtpont, alapvetően rendben volt a gyomrom, ettem közben 1 energiaszeletet, 1 zselét, 1 banánt, ami elég volt, mert reggel már túl voltam két szendvicsen és egy banánon. Isoból nem ittam túl sokat. Talán erre jobban kellett volna figyelni, de ez sem okozott semmi gondot, frissítőponton toltam a cola-t.
Végig találtam mindig valakit, akit meg tudtam előzni, az nagyon jó érzés volt. Persze aztán utolértek az L távosok és ők lazán tűztek el mellettem, akár még az emelkedőkön is, de ez pont arra volt jó, hogy próbáltam azt, hogyha gyorsítani nem is tudok, de legalább tartani a tempómat, ami szintén egy fontos lépés nálam, hogy végre nem elfáradok és csak vonszolom magam, hanem van erőm végigmenni jól futva.
Az már csak hab volt a tortán, hogy amikor beértem a rajtközpontba az asztalon cola volt és rozé fröccs. Hatalmas vigyor és ez kitartott még napokig.
Nagyon nagyon köszönöm Gabi, hogy végre eljutottam ide, hogy ilyen jól eső, tökéletes „nem versenyem” legyen. 
Mosolyogva gondoltam sokszor arra, hogy ha az kell ahhoz, hogy jól sikerüljön a futás, hogy azt hitetem el magammal, hogy “nem versenyen vagyok”, akkor legyen a “nem verseny” a szlogenünk.
UB Trail – Zsubrits Gábor, beszámoló
A hátam közepére sem hiányzott, mikor reggel 5-kor ébresztett a telefon. Utána másfél óra kocsikázás, és várakozás a rajtra. A várakozás az egész napot jellemezte, mivel minden ponton 1,5-2 órát vártunk a váltások miatt, ilyenhez nem igazán vagyok hozzászokva és nagyon vártam már, hogy rám kerüljön a sor. A legszívesebben már az első váltáskor nekiindultam volna.
A 115 kilométeres távot 6-an teljesítettük, én délután 4-kor futottam, két szakaszt egymás után. Mivel még egyszer sem vettem részt ezen a versenyen, illetve még nem is igazán jártam a Balaton ezen részen fogalmam sem volt mire számítsak. A szintmetszetet nézve, úgy terveztem hogy a lejtőket fogom erősebben megfutni a többi részen meg minél jobb tempóban átmenni, aztán az erőm tart, ameddig tart.
Az első egy 10,4 kilométeres szakasz, ami különösebb gondot nem okozott. A szint egy kezdeti nagyobb emelkedőt leszámítva, ami a Hegyestűhöz vezetett fel elhanyagolható volt, a többi részen meg pár könnyebb emelkedőt leszámítva szintben haladt, én ennél nehezebb terephez vagyok szokva. Ellenben nekem sok volt az aszfalt, amit annyira nem élveztem, de utána borospincék és szőlőtőkék között futva szinte végig elkísért a balatoni panoráma, ami nagyon szép volt és pont ezekért érdemes a terepfutást választani. Itt egy helyen rossz felé kanyarodtam, de ugyanígy jártak mások is előttem, és szóltak, hogy rossz felé tartok. Gyors fordulás és hamar megtaláltam a helyes irányt. A jelölésre ettől függetlenül semmi panasz nem lehetett, sűrűn voltak a szalagok, és egyértelmű volt minden kérdéses kereszteződésben, hogy merre is kell menni. Innen már gond nélkül beértem a váltópontra, ahol csipogtam, banán és mentem is tovább.
A következő szakasz már jobban hasonlított egy terepfutó versenyhez, voltak szűk ösvények, és lejtők amiket nagyon élveztem, meg emelkedők, ahol azért lehetett küzdeni felfelé. Ezen a szakaszon sokat is tudtam előzni, ami mindig egy kis plusz motivációt adott is a futás közben. Lassan rám sötétedett, és valahol itt a szürkületben sikerült rosszul lépnem, de már csak pár kilométer volt hátra, és szerencsére nem történt komolyabb baj. Sötétben még nem futottam, de most ebben is lehetett részem. Annyira nem volt vészes, mint először sejtettem. Itt viszont éreztem, hogy kezdek szép lassan elfogyni, ez 21 kilométer után kezdődött. Addig viszont nagyon jól ment, 2 óra 14 perc alatt megvolt a félmaratoni táv. Innen viszont a futás kényelmetlen lett, nem is esett jól, egyre gyorsabban fáradtam, már nemcsak az emelkedőkön sétáltam bele, hanem egyre többször síkon is. Tény, hogy a csúcsformáról már az elején se tudtam volna beszélni, de ahhoz képest a tempóm szerintem nagyon jó volt, jól is éreztem magam, és csak az utolsó kilométereken adódtak nehézségek, de erre számítottam is, nem ért váratlanul. A fáradságot az is jelezte, hogy egyre többször néztem az órára, mikor fogynak el a kilométerek, nagyon vártam a váltópontot. Messziről már hallottam, a többieket, hogy biztatnak, de én csak arra figyeltem, hol a váltótársam. Örültem, hogy végre beértem, és kellett pár perc mire képbe kerültem újra, de hamar rendbe jöttem.
Aznap ennyi volt bennem, most aztán mindent kiadtam magamból, jó sokat is előztem közben, ami azért adott némi pluszt. Az időkkel meg teljesen meg vagyok elégedve az első 10,4 kilométert 1:01:39 alatt letudtam, és a csapatok között a 33. legjobb időt futottam a 159-ből, a második szakaszt, a 14 kilométerest pedig 1:35:31 alatt teljesítettem, minden nehézségek ellenére a 85. legjobb idő lett.
A csapatunk 12 óra 39 perc alatt ért körbe, alaposan felülmúlva az eredeti tervünket, és így 6-an gyorsabbak voltunk, mint pár éve mikor 10 fővel vágtak neki. A frissítésem a szokásos Turul körös pakk volt, plusz kiegészítve a pontokon található dolgokból. Összességében jó volt részt venni benne, kár lett volna kihagyni hiszen egy nagyon jó csapat tagja lehettem, és lett egy szép befutóérmem 😀
baratrunning.com 