terep
Black Hole – Belus Tamás, beszámoló
BLACK HOLE Ultra Running Race versenybeszámoló. Illetve nem is tudom, hogy hívhatom-e így, mert néhány kósza pillanatot leszámítva úgy futottam 8 órát a Bakonyban, hogy halvány fogalmam sem volt, hogy hol vagyok éppen. Azért utólag megpróbáltam rekonstruálni az eseményeket 
2019 őszén jött ki Öcsi és Simonyi Balázs az első Black Hole videóval, ezzel itt: https://vimeo.com/365280431 . Klassz kis promó volt, titokzatos meg vicces, meg is vett azonnal kilóra, úgyhogy vártam a folytatást. Aztán pár hét múlva rámírt Balázs, hogy készítenek egy Black Hole kisfilmet mindenféle futó arcokkal, Lubics Szilvia, Maráz Zsuzsanna, Spero és még hosszasan sorolhatnám, és ebbe a mókába kellene tőlem valami testhezálló üzenet Black Hole témában. Ez volt az: https://vimeo.com/370863234
Így született meg az „Öcsi bazdmeg…a fa&zom…itt a pont?” mondat, ami azt hiszem, utólag egész jól kifejezi, hogy mennyi esélyt láthattam volna arra, hogy ne tévedjek el egy olyan versenyen, ahol nincs előre közölt útvonal, nem jártam be pályát, nem töltöttem fel az órámra a tracket, meg óra amúgy sem lehet nálunk (sem pulzuspánt, telefon, futómellény, saját kaja, gps-es kütyük, stb stb.) Szerintem a GARMIN.hu-s MagPeti is azért segített ilyen lelkesen a versenyen, mert érezte, hogy törlesztenie kell valamit a mezőnynek így, hogy a negyedmilliós szuperkütyüjei a Black Hole-on semmit sem érnek. Teltek a hónapok, és nem jött új infó, úgyhogy a futós barátokkal állandó téma volt, hogy mi is lesz ez a verseny tulajdonképpen. Aztán lett szép (ijesztő) weboldal, „normális” versenykiírás, ahol persze nem írták le a teljes koncepciót, de legalább annyit megtudtunk, hogy annak érdemes neveznie, aki le tud futni 100km-t 12 óra alatt. Mivel ebbe a szórásba én is beleestem, meg amúgy sem akartam ebből az őrületből kimaradni, ezért nem is volt kérdés, hogy nevezni fogok. 2020. márciusában jött a COVID, huhh ezt megúsztuk, és végül 2021 sem alakult úgy, hogy Öcsiék meg tudják/akarják szervezni a versenyt, egészen 2022 tavaszáig kellett várnunk a dologra. Kiváló futóedzőm (Barát Gabriella) szerint edzői szempontból ez az egész egy rémálom (mondjuk nem csak edzői szempontból) mert mennyire nem mindegy már, hogy egy könnyű sík aszfaltos 55 km lesz a verseny vagy egy nehéz szintes terep 120. Mert a versenykiírás szerint mindkettőre volt esély, és kettő közt bármire.
De eleget beszéltem arról, hogy mitől nehéz ez a verseny, most jöjjön, hogy mitől könnyű. Szinte mindentől. Frissítési tervet csinálni és összekészíteni a géleket, izókat? Nem kell, mert nem lehet saját kajánk, csak a frissítő asztalok kínálatán mehetünk. Órát feltölteni, tracket az órára tenni, az útvonalat bemagolni, a jelzésváltásokat megjegyezni? Nem kell, hiszen még a rajtban sem fogjuk tudni, hogy merre fogunk menni. Lizával megtervezni, hogy hová jön majd oda az útvonalon és ott mi a teendője? Szintén nem kell, mert az útvonalat a kísérők SEM fogják tudni. Gyakorlatilag annyi dolgom volt a verseny előtt, hogy kitaláljam, hogy milyen cuccban és cipőben futok, amit végül reggel az időjárás ismeretében döntöttem csak el. Négy pár cipőt vittem Zircre, nem bíztam a véletlenre. Vittem aszfaltost, nagyon aszfaltost, terepet meg sáros szar terepest is. Mivel már péntek kora délután megérkeztünk a szállásunkra, ezért futottam egyet Lizával a szálloda óriása parkjában (a golfpálya zárva volt az eső miatt, ehh) Nem volt nagy sár ugyan, és én alapvetően aszfaltos útvonalra számítottam a versenyen, de ennek ellenére inkább egy Hoka Speedgoatban indultam el, mert az aszfalton sem fogalmatlan, terepen meg természetesen remek, és az igazán hosszúakat egyébként is ebben szoktam futni. A szeles hűvös időre tekintettel hosszú nadrágot választottam, egy Compressport 3D Thermo kapusznyis felsőt és egy fényvisszaverős Compressport szélmellényt, ami szintén kötelező felszerelés volt (már nem a szélmellény, hanem a láthatósági cucc).
A péntek esti technikai értekezlet nagyon jó hangulatban telt, Öcsi meg Balázs stand-upolt egy jót, megtudtunk pár dolgot, de a fontos részletek (mennyi lesz a táv, terep v. aszfalt, hány frissítő pont lesz) továbbra is a bakonyi erdők homályába vesztek. Másnap reggel még sötétben és élénk hideg szélben vettük át a jeladókat, próbáltam bemelegíteni kicsit, beszélgettünk, vacogtunk, röhögtünk, a vihar előtti csendben. Már kivilágosodott, mikor megmutatták nekünk az első infó táblát, ilyenek lesznek majd a frissítő pontokon is, amiről megtudtuk, hogy az első pont 9 km-re lesz. Az is ki volt írva rá, hogy milyen szintidő alatt kell odaérni, ami azért volt minden ponton érdekes adat, mert ebből próbáltuk kiokoskodni később, hogy a következő szakasz mennyire lesz szintes és nehéz.
6.34-kor elrajtoltunk egész jó hangulatban, élénk, de nem túl erős tempóban a Bakonybél felé vezető aszfaltúton. Elég hamar előre keveredtünk egy kis csapattal, Strifler Atti (akire számítottam a két héttel ezelőtti remek Császta Trail menete miatt) Séd Krisztián, Bakonyi Andris, Csáki Karcsi, őket ismertem és Puskás Máté, akivel a verseny közben haverkodtunk össze, kb így, hogy: Figyu, te ilyen aszfaltos figura vagy, igaz? Aztán amikor a Nagy-Som hegyről lefele a sárban a Kipchogés Nike-jában úgy jött le, mint én, na onnantól nem aszfaltosoztam le.
Tovább a teljes beszámolóra >>>
Gizionok a VTM-en
Fotókért köszi a Terepfutás.hu-nak
Futott A Költő, de előtte még lelkesítette a zsúfolt hétvégén rajthoz állókat is. (Omszki Ultra, VTM, Vivicittá)
Nagy dilemmájában elmélked a Költő,
Vajon önmagának szurkolni illő?
Esetleg saját magát kihagyja,
Versével csak a többi futót biztassa?
Nehéz terhem alunni se hagy,
Közeleg a nyár, elmúlik a fagy.
Félreteszem most ezt a nagy dilemmát,
Fussanak a többiek iramlást.
Tiporjátok a szigeti aszfaltot,
Csanyánál meg nyaljátok a fagylaltot
Legyen a lábatokban erő,
Hokában fussatok, mert most az a menő.
Örüljetek a célban a nagy nagy eredménynek
Aki meglát engem, óriás szerencsének.
Lelki világomban én Veletek futok,
Halljátok a Költőt aki nagyon szuszog
VTM félmaraton – Zsubrits Gábor, beszámoló
A VTM számomra mindig egy “különleges” verseny lesz, mivel ez volt az első, amire már Gizionként készültem, habár akkor még a 15 kilométeres távra. Azóta eltelt 3 év és sok-sok kilométer, de idén újra bekerült a naptárba, és már nagyon vártam a téli alapozás után, hogy eljöjjön a március vége és a verseny napja. Az addigi edzések és futások után bizakodva állhattam rajthoz.
Fél órával a kezdés előtt estem be Szárra, így gyors rajtcsomagfelvétel, átöltözés és bemelegítés után beálltam a mezőny hátsó részébe. A terv egy lendületes félmaraton volt, és az emlékek, illetve a korábbi szintrajz nézegetés azt mutatta számomra, hogy ez össze is jöhet.
Az táv első felében lévő emelkedős részt leszámítva az útvonal szintben halad, vagy lejt. A frissítést nem gondoltam a szokásos félmaratoni csomagot állítottam össze reggel, a hirtelen meleg miatt több folyadékot vittem magammal, más szükséges dolgot a frissítőpontokon terveztem magamhoz venni. A rajt és pár kilométer könnyed aszfaltos futás után egy éles kanyarral gyakorlatilag megkezdődött a verseny számomra mászósabb része. Ezt tempós sétával próbáltam minél előbb letudni, és jobban is ment, mint azt előre sejtettem. Illetve egy sokkal nehezebb emelkedős részre emlékeztem korábbról, ezért próbáltam nem elfutni magam már az elején, mire erre a részre érek. Mikor felértem elkezdődött számomra a verseny élvezetes része, próbáltam minél előbb egy gyors tempóra váltani, ami könnyedén sikerült is. Innentől már csak arra kellett figyelnem, hogy tartani tudjam, esetleg a lejtős szakaszokon még jobban megnyomni, és kis időt nyerni, amit az emelkedőn elveszítettem a sétával.
Mivel elég hátulról indultam, és próbáltam egy lendületes tempót tartani, emiatt a verseny nagy részét a többiek beérésével és előzgetésével töltöttem, ami a motivációmra az egész versenyen kellően pozitívan hatott. Mindig volt előttem valaki, akinek elé akartam kerülni, és ez segített, hogy ne hagyjam magam elkényelmesedni. Egy bizonyos részén a távnak én voltam az, akit a többiek üldöztek, ami egy új dolog volt, hiszen általában és kullogok mások után. De sikerült egy nagyobb előnyt kiépíteni és ez kitartott a már a verseny végéig.
A faluba visszaérve az utolsó aszfaltos kilométerek már nem estek annyira jól, de tartva a korábbi tempót, sőt, kicsit gyorsabban futottam át a célon. Az időm 2 óra 3 perc lett, ami végül a középmezőny elejét jelentette. Összességében egy nagyon jól sikerült versenyt tudhatok magam mögött, most minden körülmény nekem kedvezett, igazi örömfutás volt végig. Az útvonal nem a legnehezebb, de egy ilyen lendületes és jól sikerült kör, nagy motivációt tud jelenteni az év további részére, mert ha ilyen jól kezdődik, akkor a folytatás se lehet majd rosszabb.
baratrunning.com 