Tour de Pelso – Cserta Balázs, beszámoló
4,5 éve vagyok Gizion. Voltak a mostaninál lényegesen aktívabb időszakjaim a közösségben (értsd: ügyeletes bohóc), de a bohócok is öregszenek…😊
Kicsit messzebbről indítom az egészet:
Majdnem 2 éve, mikor kb. 4 lépéssel álltunk meg a 3. fáradásos törésem előtt, egy biztosan életre szóló jó döntésünk volt közösen Gabival, illetve Matyi is szorgalmazta (gyógytornász), hogy ne menjen az állóképesség teljesen a kukába: üljek futás helyett bringára, ameddig újra nem futhatok. És beszippantott. Egy teljesen más és fájdalommentes világ nyílt meg számomra. Őszinte leszek: a kb. 5 évnyi futásomból szerintem 3,5 – 4 évet fájdalommal futottam. Amit a lehető legkevésbé ajánlott módon folyamatosan ibuprofennel palástoltam, mindig a következő fáradásosig. Ezt csak profik, gyógyszertárban dolgozók és teljesen elmeroggyantak csinálják. Ha szart akarnak maguknak. Én kipróbáltam mindenki helyett, hogy nektek már ne kelljen! Szívesen! 🙂
Annyira tiltakozott a futás ellen a teljes szervezetem, hogy amikor megpróbáltuk visszahozni Gabival heti 1-2 rövidebb edzés erejéig a heti gyakorlatba, akkor 5-10 perc után hasmenésem lett. Előtte sosem volt ilyen, bringán meg végképp nem. A futás ellen ágáltam. Ezért idén januárban teljesen el is engedtük. Nem tudom meddig, majd meglátjuk. De a mai napig, ha csak a futásra gondolok, sosem lesz kedvem hozzá. Kivéve évi 2-3 alkalommal, amikor Suhanj Guide-ként megyünk valahova. Akkor azokra a távokra semmi bajom.
Viszont a bringán soha semmi negatív nem történt. Nyilván van, hogy szarul esik, vagy nincs kedvem, de sosem fáj és napról napra egyre jobban motivál. Azt hiszem a helyemre kerültem a sportban is.
A heti 3-ból lassan 4 bringa lett, ehhez jött január óta heti 2x erősítés és ahogy közeledett a verseny, egyre növeltük a heti edzés időt, egyre többet próbáltam hegyre menni és egy csomó apró sikerélményt kaptam. Jobb lett a pulzus, a tempó. És amit szintén kipróbáltam mindenki helyett, ezt sem kell nektek és ezt is szívesen: bringás gatya alá SOSEM veszünk akár sportalsógatyát sem. Kb fél éve elhagytam és a korábbi vesekőlerázó Dózsa György út helyett hirtelen a kínai selyemútra kerültem.
Elég lassan haladok, itt már biztosan buktam pár olvasót, de legalább 2- 3 éve nem írtam, szóval összegyűlt…
A tavalyi Tour de Zalakaros után kezdtünk el tudatosan készülni a Pelsora, amit ki sem írtak, de aztán márciusban lehetett nevezni. Azonnal neveztem és innen kezdtük el növelni a távokat, szinteket és a verseny közeledtével a gyomorgörcs faktoromat is. Olyan dolgokat csináltam, amikben nem ismertem magamra a verseny közeledtével: masszíroztatni jártam, hetekig minden nap hengereztem, a versennyel keltem-feküdtem. Naponta újra terveztem a frissítést az Enduraid-el. Folyamatosan az időjárást figyeltem, és forgatókönyveket gyártottam, még jégre és havazásra is. Sokat beszéltem róla, sokat gondoltam rá, nagyon akartam. Akartam, mert tudtam, hogy azt csinálom, amit szeretek és egyre jobban is megy. Magamhoz képest. Mert:
”Magamhoz mérem magam” (Kövér András)
Csütörtök este mentünk le a Balcsira. Pénteken volt egy átmozgató 30 perc. Utána nagy henger, nyújtás. ÉS beszéltünk Gabival. Teljes idegállapotban voltam, mert egymástól függetlenül 2 olyan ember is, akiknek nagyon adok a véleményére ugyanazt a taktikát javasolták: Józsi is (mindenki Józsija😊) és Németh Szabi is (válogatott kerékpáros volt, ő szervizeli a bringámat) azt mondták, hogy az éles rajtnál menjek el a főmezőnnyel bármennyire is nem érzem odavalónak magam. És nem is vagyok odavaló. Mióta ezt javasolták, azóta ezen agyaltam. És bár tudtam, hogy igazuk van a tapasztalatuk alapján, de nekem nem volt ettől komfortérzetem. Gabival abban maradtunk, hogy az elejében próbálok maradni, ameddig komfortosnak érzem. Pulzusban pedig 145-155 a max pulzus. És ha 168 felé megy akkor 7órán belül sem lesz meg és szenvedni is fogok, mint a purgatóriumban. Gondolom… 🙂 Viszont miután Gabival beszéltünk, minden kisimult, megnyugodtam.
Sajtos tejfölös tésztával tésztapartiztam, korán feküdtem, jót aludtam. Reggel ismét olyat tettem a ruhaválasztásnál, ami „alap” bármilyen verseny előtt. A pénteki 30 percben kipróbált új bringás gatyát vettem fel a versenyre. Hibátlan döntés volt. Talán a végére ezzel nem volt bajom egyedül.
Timi és Apu kivittek a rajtba, majd miközben bebringáztam és hallgattam Péter Attila jótanácsait…baszki napszemüveg…telefon, visszafordultak, lett napszemüvegem. Anélkül legalább 40 muslica lett volna a retinámban.
9 óra, lassú rajt. A tervek szerint i:am meggyel frissítek. 2 liter nálam a bringán, ha minden jól megy egy újratöltés kell 120 körül. Se víz, se sótabi nem kell mellé.
Zamárdiban lőtték el az éles rajtot. Első felében voltam a mezőnyben egész jól sikerült helyezkedni. A földvári emelkedőn sokat előztem (thx Pilis és Budai) Az elején 40 körül ment a mezőny, pulzus 150 körül, minden rendben.
Balatonszemes körül állt össze a bolyunk. Ez szerintem a 3. nagyobb lehetett, kb. 40 fő. Én maradtam a közepében, folyamatos 32-38 tempó, kényelmesen lehetett haladni. Teljesen eseménytelenül telt egészen a balatonszentgyörgyi emelkedőig. Itt elkezdte a folyamatos 4-5% szétrángatni a csapatot. Egészen jól jöttem ki belőle. Előztem, de pulzust figyeltem. Ittam 20 percenként, semmi stressz, csak annyi, hogy az összes csoporton belüli tempóváltást átvegyem észszerű pulzuson belül. Keszthely környékére azért már a kezdeti 40 fő szétszakadt 3 nagyobb csoportra. És a folyamatos számolás. Frissítésem kb 120 kiliig elég, de frissítőpont 100-nál és 140-nél van. Mi legyen? Frissítek amíg van, és utána zsíron el 140-ig. Ez lett volna a szar döntés 32 fokban. Szóval badacsonyi frissítés 115-nél. Kulacstöltés, pisi, fél banán, sótabletta és kb 3 deci víz. Közben nyolcan megbeszéltük, hogy bolyozunk tovább. Jobb úgy minden. Elindulunk, én elöl, beállok egy saját tempóra, 10 perc után visszanézek 200 méterre vannak. Ok, megyek tovább visszaveszek, utolérnek, beforognak. Kb 20 perc múlva újra én jövök, saját tempó, ami nem gyorsabb, mint az addigi, hullámzik a szint, és megint nem jönnek, rottyon vannak. Egy fontos dolog, amit tavaly tanultam Zalakaroson: öten mentünk egy bolyban az utolsó 50 kilin. Frissítettünk 100-nál és az egyik csávónak folyamatosan görcsölt a talpa, a másik 3 mondta, hogy egy boly vagyunk várjunk kicsit. Kb. 10 perc volt, mire elindultunk. És mivel jó nevelést kaptam, én is vártam. Na 120-nál mikor egy kicsit rángatni kezdett a görcs, egyik sem nézett hátra és hagytak ott a pitlibe. Szóval én azóta bolyozok szívesen, mert hatékony, dolgozom is benne, de amint nekem nem ad az egész semmit, csak hátráltat, akkor csá.
Pedig azt gondoltam, hogy majd osztogatjuk egymásnak a fájdalmat, küzdünk, de nem. Átment egy nyugdíjas „ugorjunk el fagyizni” bringázásba. Na itt nem köszöntem el, de saját tempón sokat adhattam nekik, mert innentől nem láttam őket többet. Innen egyedül mentem.
Füreden megint frissítettem és az egyik üres kulacsba tiszta vizet kértem. Ez is jó döntés volt. Biztosan kiadta volna az Enduraid-es matek, de ez nekem így jobb volt. Itt már nem is kerestem cimbiket, frissítettem, sótabletta, fél banán és mentem is tovább.
Kb 165-185-ig voltak problémák. Tempó és a pulzus jó volt, de 175-180 körül az almádi emelkedőnél mindkét lábam, elöl, hátul, lent-fent egy teljes görcsben volt. Szinte sosem szoktam görcsölni. De rájöttem, hogy emelkedőt is meg lehet tekerni görcsölő lábakkal és már nem is zavart annyira. Csak a focista kér ápolást görcsre…😊
Az kicsit rosszul esett, hogy azt hittem, hogy bevisz Világosra és úgy Siófok, de amikor tekertem át az autópálya felett, akkor morzsoltam el pár könnycseppet magamért, mert kivitt a régi 7-esre és folyamatos emelkedés mellett vitt Siófok felé. Itt megálltam és ettem egy gélt. Igazából, ahogy Gabi mondaná ez egy teljesen felesleges büfézés volt, mert energiahiányom nem volt, csak ezzel szórakoztattam magam. Viszont új nap virradt, amikor megláttam a 10 kilométeres jelzőt. Hirtelen minden összeállt. Hirtelen a szar matekommal is kijött, hogy nemcsak, hogy 7 órán belül leszek, amit addig is láttam, hanem 6:45 is meglehet. És ettől olyan erő lett bennem, hogy előzni kezdtem. Sőt olyan energikusan mentem át a célvonalon, hogy Timi hallotta, ahogy az ott lévő segítők mondták, hogy milyen energikusan érkeztem. Egy olyan célba, ahol a cél felirat fordítva volt feltéve…:)
Nem tudom, hogy ennyire jó érzésű, összeszedett, mindent betartó versenyem volt-e valaha. Lehet sosem. Nagyon kihajtottam magam, de végig kontrolláltam mindent, semmitől nem estem szét. Szerintem 110 forinttal értem célba, mert ez a 6:42 perc ráébresztett, hogy megtaláltam a sportágamat.
Nem érdekelt, hogy átlag 33 fokban mentem végig, nem érdekelt a fájdalom, mert végig olyan tiszta volt a fejem, annyira tudtam, hogy mi a célom, amiért előtte 8 hónapja dolgoztunk, amiért télen is heti 4x kint tekerek.
Köszönöm Gabi, hogy erre lehetőséget adtál. Hogy végig mellettem voltál ebben a 4,5 évben és ennyit kellett az esetemben arra várni, hogy igazán jól érezzem magam a bőrömben. És ez biztosan nem látszott, de én érzem most a pozitív különbséget.
Már másnap bringán mentünk halat enni és fagyizni. És már vasárnap terveztem a következő időszakot. Ennyire funride volt…😊
#gizionpower
A “funride” strava linkje
baratrunning.com 