ultrafutás
Martonvásár, 12 órás OB – Földi Zsuzsi, beszámoló
Vannak futások, amikor minden klappol. Amikor minden pont úgy történik és működik, ahogyan „kell”. Ilyen futások nálam viszonylag gyakran előfordulnak 10-20, vagy akár 40 km-es távokon, de 12 óra már olyan hosszú idő, amikor tervezhetek bármit előre, úgyis valami közbejön, de ez egy ilyen játék, ezt tudva indulok neki.
Aztán vannak olyan futások, amikor falak (gátak?) dőlnek le. Olyan falak, amiket évek alatt éptettünk fel, atomstabilnak hittünk, ledönthetetlennek. Mint például a „70-80 km után nekem kicsit gyalogolnom kell, ezért bírom sokáig” (ez vagyok /spoiler:voltam/ én).
És vannak azok a futások, amikor minden tökéletesen klappol, és közben omlanak össze a falak.
Az én legutóbbi 12 órás futásom ilyen volt.
Martonvásáron 2024. 04.13-án rendezték meg a VI. Fehér Enikő és Vörös Balázs Emlékverseny keretein belül a 2024. évi 12 órás Ultrafutó Magyar Bajnokságot, és bár nekem edzőversenynek lett betervezve, az OB-ra neveztem, nem a nyílt futamba.
A verseny reggelén hajnalli 4-kor, mégis teljesen kipihenten ébredtem. Reggel 7-kor volt a rajt. 5-kor elindultam, vettem jeget, Erikát (Nagy Erika Coachery) Bákásmegyeren összeszedtem, reggel 6-ra Martonvásárra értünt. Rajtszámátvétel, cuccok (frissítésem, jég, asztal, szék) kipakolása, 5 perc alatt frissítési terv átbeszélése: fél óránként minimum 2,5 dl izó, ami most Sponser Endurance volt. Két héttel korábban a 4x50km-es edzések közül kettőn is ezt használtam, miután feledékenység miatt kifogytam a szokásos i:am-ból, és Áditól ezt kaptam – szerencsére remekül működött. Mivel tudtuk, hogy meleg lesz napközben, erre az óránkénti fél liter izóra terveztünk még óránként 1-2 i:am sótablettát, melegtől függően.
A futásra Gabitól annyi instrukciót kaptam, hogy pulzust tartsam könnyű aerob zónában, tempóval, távval nem foglalkozni, egyenletesen haladni, és beleképzelni magam egy hosszú ultra 24-36. órája közé, amikor már fáj, de még haladni, futni kell, valamint bármi megoldandó dolog van, azt maximum 1 perc állásból oldjam meg.
A futást zenével terveztem végig, és újra csak a két héttel korábbi 4x50km-es edzésekre gondolva pont úgy, mint ahogy akkor az utolsó két ötvenesen csináltam és elképesztően jól fókuszban tartott: egy adott számot végtelenítve fogok hallgatni.
Eredeti tervem az volt, hogy 3-4 óránként váltok zeneszámot, de végül csak két szám maradt versenyben, 4,5 órán át az egyik, a maradék 7,5 órában a másik ment.
A pálya útvonala csodaszép környezetben vezetett a Brunszvik kastélyparkban levő tó körül, 1360 m hosszan, aszfaltos úton, kb 6-7 m szinttel egy körben.
7-kor elrajtolt minden 12 órás futó, az OB-n összesen 15-en indultunk, 7 nő és 8 férfi. Induláskor még elég hűvös volt, fejemen csősál, rajtam a trikón egy póló is volt, plusz karszár. Kesztyű csak az első két körben hiányzott kicsit, de bírható volt nélküle még az én extra fázós kezeimnek is.
Viszonylag hamar lekerült rólam a plusz póló és a karszár, kb. 2 óra futás után cseréltem a csősálat baseball sapkára. Másfél óra körül volt egy wc járatom, itt majdnem sikerült tartani a max 1 percet 😊
Az első pár kör után a pálya karakterisztikája miatt meg sem fordult a fejemben az, hogy itt bármiféle PB, vagy azt megközelítő eredményem lesz, de nem is ezért jöttem.
2-2,5 óra után azt éreztem, hogy na, jól vagyok, ez a nap így ahogy van, eléggé rendben van, helyemen vagyok. Mindkét fülemben füles volt, szólt a vegtelenített egy szám, külső zaj nem sok jött be. 3-4 körönként nyomta a kezembe az új kulacsot Erika, meg sem kellett állnom. Minden kör végén hallottam hogy a speaker bemondja hogy ki hol áll, én tudtam hogy 7-ből 7. vagyok, de egyrészt a verseny elején voltunk, másrészt nem volt érdekes sem a helyezés, sem semmi más azon kívül, hogy a pulzus legyen jó, és fussak, kényelmesen, egyenletesen, ez meg pont így volt.
A T8 nadrágomban futottam most is, amit nagyon szeretek, mert vékony, könnyű, és pont tökéletesen tudok bele pakolni (telefon, zsepi, soft kulacs), viszont melegben a rövidsége miatt a combjaim belső felét 1-2 óránként kenni kell vazelinnel, mert rommá dörzsölődnek különben. Elég hamar kiderült, hogy futás közben nagyon bénán tudom csak kenni magam, ezért úgy döntöttem, hogy felveszek alá egy combközépig érő nadrágot, inkább legyen picit melegebb a cucc rajtam, de kiiktaok így óránként fél perc állást 😊
Na, ennek az öltözködésnek (és a „visszafele nem futunk” extrán belém rögzült dolognak) az lett a vége, hogy lett egy grátisz/bünti köröm a 4. órában: a rajtszámom, rajta a chippel az asztalon maradt. Ezt észre is vettem kb 3-400méterrel később, és ahelyett, hogy visszamentem volna érte, lefutottam a teljes kört. Tanulópénz, akarom mondani tanuló extra kör volt – chip nélkül lehet visszafelé is futni, ha úgy hamarabb lesz mért köröm 😀
4,5 óra után cseréltem fülest és zeneszámot, úgy gondoltam hogy majd valamikor a 8. óra után lesz új szám, de végül maradt ugyanaz az utolsó 7,5 órában.
5-6 óra között kicsit nehezebbnek éreztem a futást, ránéztem a tempóra, lassabb is voltam, mint előtte, pulzus is alacsonyabb lett – hát akkor ez tuti nem a meleg miatt van, egyébként is folyamatosan ment a hűtés, sapka, karszár vizezve, fáradtságtól ötvenpár km után kizártnak tartottam az alacsonyabb pulzust, ittam is eleget, így bevettem még plusz sót, abból baj nem lehet. És egyszer csak elmúlt a nehézkes futás, újra jó lett minden, lett is egy órám szerinti 58-59 km-es 6 óra, juhéjj (PB). 7 óránál gyors pisi, és nagyjából ekkor tudtam meg, hogy a 4. helyen futok. Nem mondom, hogy nem örültem, de hát még 4,5 óra hátra van, az sok idő még.
Nem sokkal később Erika szól, hogy a 3. helyen futok.
Hű. Na jó, fókusz csekkolva, az a helyén, a tempó kényelmes, jól vagyok, nem változott semmi, tessék szépen ugyanígy futni tovább. Klassz dolog hogy dobogós helyen futok, de nem a dobogó miatt vagyok itt. Ha így marad, akkor hurrá, de az utolsó óráig nem szaggatom meg magam helyezésért, addig szigorúan saját tempó, kiírt pulzus, ez volt az instrukció mára. Közben Ádám írt, hogy úristen, a 3. helyen futok, nézik az eredménylistát, és nagyon drukkolnak.
Nyolcvan km felett jártam, és még mindig eszemben nem volt gyalogolni, azokat a kis sunyi emelkedős részeket is megfutottam, néha 1-2 lépést gyalogoltam, amíg a sótablettát elővettem, 9-9,5 óra futás után már nem voltam annyira ügyes, hogy ne szórjam szét, ha futva szedtem volna elő. Beszéltem futás közben Ádámmal pár szót telefonon, közben a következő körben mondja nekem Erika, hogy második vagyok. A reakcióm nem túl nőies módon annyi volt, hogy b.ssza meg. Egy részem rettenetesen örült, hogy azta, és wow, a másik részem meg, hogy uhh, hát ez jó kis nyomást tett rám. Itt már tényleg nincs kifogás, alibi-gyaloglás, csak mert úgy szoktam. 90+ km, és persze fáradtak már a lábaim, de igazából sima ügy futni. Jó a pulzus (még mindig nem esett le, jé! ), tartom a 6:10-6:20 közötti nagyon kényelmes tempót. 1-2 körrel később szól Erika, hogy ne toljam nagyon, van még 2,5 óra. Hm. Hát pedig nem is tolom, tök kényelmes… Aztán megkapom Gabi üzenetét: ha meg tudom tartani a helyezést, az tök jó, de csak a saját tempómmal menjek, ne szaggassam szét magam, jövő héten edzések vannak. Cuki 😊Innentől már direkt meggyalogoltam az emelkedős szakaszokat, legyen akkor tényleg nagyon kényelmes, már-már túl laza, de azért haladós az utolsó 2 óra. A harmadik és negyedik helyezett 2-3 körrel volt mögöttem, így teljes nyugalommal és csak befelé, magamra figyelve futottam. Élveztem nagyon.
10,5 óra köröli százas, azta. Hát, ha nem szúrom el nagyon, akkor PB lesz. Az órám szerint bőven, de a hivatalos is, a nem mért kör nélkül is. És így is lett. 113,04 km lett a hivatalos eredményem, OB ezüst.
A 2019-es 110 km-es egyéni legjobbamat javítottam, a nem mért körrel együtt ez 114,4 km lenne. Az órám 116 km mért, csak érdekességképpen (ez körönként 20m különbség a hivatalos pályahosszhoz képest).
A futás óta sokat gondolkodtam, hogy mi kellett ehhez a majdnem tökéletesre sikerült futáshoz.
Kellett az, hogy nagyon jól voltam minden szempontból a verseny körüli napokban. A verseny hete, a verseny előtti este, a verseny napjának reggele, minden tökéltes volt. Nem volt idegeskedés, kapkodás, nyugodt, higgadt ébredés, magamra figyelés.
Tökéltesre sikerült a frissítés. Erika szólt, én ittam, egyszer próbáltam csak felülbírálni azt, amit mond, de utána befogtam a szám, az én dolgom a futás volt, az övé az én frissítésem intézése – ha azt mondja, hogy kevés volt az adott órában ami fogyott, akkor az úgy van. Végül a 12 óra alatt megittam 7 liter vizet, ebből 6 liter izó volt, pont ahogy terveztük.
A hűtést időben kezdtük, semmi megborulás nem volt miatta, őszintén szólva nekem nem is volt igazán melegem a futás alatt. Reggel picit fáztam, de később pont jó volt a hőmérséklet.
A fókusz, az most 12 órán át végig nagyon rendben volt.
Pár nappal ezelőttig azt gondoltam, hogy tuti a zene, ez az, halleluja, megtaláltam azt, hogy mi tud tökéltesen benne tartani ebben az extra fókuszált állapotban. Aztán rájöttem, hogy bármi lehet, amiről elhiszem, hogy na, EZ lesz AZ. Segített, az tény, de csak ettől a két végtelenítve lejátszott számtól nem fogok jobban futni. Ez bennem van. És ha most, edzőversenynek tudtam ilyet, akkor ez bennem volt már korábban is. És EZ lesz AZ, ami miatt legközelebb sem fogok gyalogolni sem 70-nél, sem 80-nál, sem 100-nál. Ha meg mégis, hát bumm, nagy ügy. De a tudat, hogy tudom, és az erő, amit ezen a futáson megtapasztaltam, az lesz az, ami ugyanilyen tűéles fókuszt tud majd adni a következő versenyeken. Legalábbis most ezt gondolom. Vagy ebben hiszek, és ez a hit legalább olyan fontos, min t a 7,5 órás végtelenített zeneszám hatásába vetett hit (ami mondjuk tény, hogy egy adhd-s agyra tényleg extra hatással tud lenni 😉 ).
Köszönöm Gabi a felkészítést, szuper futásom lett minden szempontból ❤
Köszönöm Erika a verseny közbeni segítséget, május végén folyt köv ❤
És köszönöm páromnak, Ádámnak a verseny előtti és utáni supportot, legközelebb közben is ❤
14. Balaton SZupermaraton – Földes Csabi, beszámoló
BSZM 2024
Ez a történet nagyjából 4-5 évvel ezelőtről indul. YouTube-n találtam rá a BSZM-re és az ott található videók rögtön magukkal ragadtak. Mire viszont úgy gondoltam,hogy talán most már készen állok a teljesítésére és úgy éreztem,hogy itt az idő,nevezek, jött a szomorú hír…a BSZM elmarad. A covid keresztülhúzta terveim.
Hosszú volt ez a 4 év, közben sok minden történt, de ami a futás szempontjából számomra a legnagyobb változást hozta, az pedig, hogy tavaly rátaláltam Gabira és a Gizionok csapatára.
Végre van hova tartozni és lett valami rendszer abban, hogyan edzek, készüljek fel egy effajta megmérettetésre. A nevezés megnyitásakor azonnal be is neveztem. Gabi küldte az edzésterveket, én meg minden egyes méterét végre is hajtottam. Egy métert nem csaltam el belőle. Tudtam,hogy Gabi tökéletesen fel fog készíteni. Aztán már csak vártam, hogy végre eljöjjön a tavasz és a verseny időpontja.
És eljött.
Szinte az utolsó pillanatban döntöttük el, hogy inkább már szerdán leutazunk Siófokra. Végül nagyon jó döntésnek bizonyult, mert egyrészt megúsztunk egy kora hajnali ébredést, másrészt pedig rögtön az érkezés után összefutottunk jónéhány ismerőssel, baráttal. Már itt éreztük, hogy jó lesz ez. Persze a készülődés és ráhangolódás is sokkal nyugodtabb volt igy. Lezajlott a szokásos rutin is. Rajtcsomag átvétel, frissítő bekészitése stb. Itt már azért kicsit izgi kezdett lenni a dolog. Feleségem, Adrienn aki a biciklis kisérőként tartott velem, már Ő is úgy bújt ágyba, hogy ,, jaj mi lesz velem holnap”…
1.nap Siófok – Fonyód
Végre eljött a pillanat. Reggel találkozás Gabival, meg a csapat néhány tagjával. Ölelés, kézfogás, közös fotó, még néhány jótanács és már indult is a nagy utazás. Itt már felpörögtek az események elég rendesen. Az időjárás szinte tökéletes volt, remek hangulat uralkodott és végre megszólalt a rajtban a kürt. Taktika igazából nem volt, csak a sokak által legtöbbször hallott tanácsot próbáltam megfogadni. ,,Ne fusd el, még a negyedik napon is futni fog kelleni “. 5:45/km -t terveztem el magamban, de olyan könnyűnek tűnt az 5:30 körüli, hogy végig egyenletes tempóban ezt tartottam is. Ennek ellenére nagyon hosszúnak tűnt a nap.Ez talán annak a sok végtelen hosszú egyenesnek tudható be, ami jellemezte az első szakaszt. Adrienn az első frissitő ponton csatlakozott be hozzám és végig ott volt a közelemben. Ügyesen tette a dolgát, közben pedig sokat beszélgettünk. Legalább kicsit elvonta a figyelmem az unalmasabb szakaszoknál. Igazából holtpont nélkül sikerült lefutni az első szakaszt, persze némi izomfáradtság azért volt.
2.nap Fonyód – Szigliget
Kicsit döcögősen indult a reggel, pedig elég jól sikerült kipihenni a tegnapot. Ebben nagy segitség volt az esti közös nyújtás, henger amivel Gabi lepett meg bennünket. A startban ismét fotó, kézfogás, hajrá stb. és már neki is vágtunk a hosszú hétvége leghosszabb távjának. Pár kilométer múlva minden helyre állt. Az előző napnak szinte már nyoma sem volt. A test tette a dolgát és ami nagyon meglepett, csak úgy peregtek a kilométerek. Élveztem a futást,tartottam az előző napi tempót és minden olyan simán ment. Ez ki is tartott szinte a végéig. Keszthelyen versenyen kívül becsatlakozott mellém egy nagyon jó ismerősöm, aki az utolsó 21 kilométeren végig kísért. Így már hármasban szórakoztattuk egymást, mert persze Adrienn szintén ott volt velem az első frissítő ponttól. Bár, ha igazán őszinte szeretnék lenni, akkor az utolsó pár kilométeren már én nem igazán szólaltam meg. Ekkor már nagyon fájt, de a Szigligeti vár, a cél ott magaslott előttem. Csak olyan elérhetetlennek tűnt, de nem lehetetlennek. Jó volt megérkezni.
Este ismét volt közös nyújtás, henger ami azért nagyon sokat segített és nem mellesleg nagyon jó hangulatúak is voltak. Sztorizgattunk és ha valakinek tanácsra, segitségre volt szüksége ,akkor azt is kapott a rutinosabbaktól. Én például összeszedtem egy vízhólyagot a nap folyamán. Lupus ( Farkas Lacitól) kaptam egy nagyszerű tanácsot, ami nagyon jól működött a továbbiakban. Ezúton köszönöm szépen mégegyszer. 
3.nap Badacsonytomaj – Balatonfüred
Ez a reggel még nehezebben indult. Ki gondolta volna?
Ezzel viszont nem csak én voltam igy. A szállodában már mindenki messziről kiszűrte,hogy ki az aki a BSZM-n fut. A hétvége legrövidebb napja várt ránk. Pazar időjárás volt, talán már egy kicsit túl meleg is. Ismét el kellett, hogy teljen pár kilométer, mire helyre állt a rend és kicsit kisimuljon az ember mozgása. A frissítés is jól működött és amin a legjobban meglepődtem, még gyorsulni is tudtam. Nagyon örültem,mert álmomban nem gondoltam,hogy a harmadik nap ilyen jól fog menni a futás. Igaz már egyre jobban fájt(ez csak az izom fáradtságból fakadt), egyre jobban kidörzsölődtem, amiben ismét nagy segítségemre volt Adrienn, aki már készitette is a krémet.Egyéb gondom,bajom talán nem is volt. Soha nem futottam még segítővel, de most érzékelhető volt, hogy mekkora nagy segítség is ez egy futó számára. Kemény perceket nyerhetünk velük. Ismét csak úgy peregtek a kilométerek, de azért nagyon jó volt megérkezni Füredre. Jó kis nap volt a mai is. Este persze ismét nyújtás…….
4.nap Balatonfüred – Siófok
Elég szoros volt a mai menetrend, korán indult a nap, még jobban fájt ,lehűlt az idő. Itt már minden bajom volt. Bevallom elég nyűgös voltam. El nem tudtam képzelni,hogy lesz ebből futás. A rajtra azért össze kaptam magam. Kicsit tovább tartott, mire a szervezetem is elkezdte értékelni,hogy ismét futásra kényszerítem, de azért csak rájött, hogy nem igazán van más választása. 30 km-ig minden okésnak is tűnt, de ekkor már egyre jobban kezdett fájni jobb lábamon az achillesem. Elejétől fogva éreztem egy picit, de ott már nagyon zavart a futásban. Akkor jött is egy elég rendes megzuhanás, ami az utolsó pár kilométert leszámítva, szinte a végéig kitartott. Eléggé belassultam. Így utólag visszagondolva van egy olyan sejtésem, hogy az a lassulás nem is a fájdalom miatt volt (mert az csak fájt), hanem a frissítést rontottam el. Előző este is kevesebbet vacsoráztam, reggel a szoros időrend miatt is jóval kevesebbet ettem a megszokottnál.Nem töltöttem vissza elegendő mennyiséget. Gyanús is volt, hogy már az elején egyre gyakrabban kértem Adrienntől az italom. A fájdalom elvitte a fókuszt és ez miatt aztán borult is a frissités. Ez viszont már csak igy utólag esett le. Ahogy említettem a végére visszajött a tempó és az utolsó pár kilométert már extázisban futottam végig. Akkor már nem számított semmi. Hatalmas élmény volt megérkezni újra Siófokra. Megcsináltam, megcsináltuk
Hogy mit is kaptam a BSZM-től? Hát amit a már az említett YouTube videókban is láttam. Rengeteg élményt, régi és új barátokat, sok-sok biztatást,szurkolást szinte végig az út mentén, jó kis beszélgetéseket, csodálatos Balatont, hogy olyan dolgokra képes a testem,amit elképzelni sem mertem. Szuper volt!!!
Nagyon szépen köszönöm Adriennek,hogy végig kísért és segített ezen az úton mindenféle felkészülés nélkül. Mintha több éves tapasztalattal rendelkezne, úgy tette a dolgát. Ha kellett társalgott velem,viszont nagyon jól ráérzett,mikor hagyjon a beszűkült állapotomban,magányomban futni. Köszönöm az összes jó tanácsot,segítséget, biztatást amit a Gizionoktól kaptam, végül pedig nagyon szépen köszönöm Gabinak, hogy felkészített,segített,támogatott. Hatalmas erőt adott minden egyes ölelése,amit az összes szakasz végén kaptam Tőle a célban.
Köszönöm
Bükki Kilátások Hard – Üsztöke Andi, beszámoló
2-3 hónapja gondoltam ki, hogy legyen Bükki Hard, ha már az összes terepverseny szervező megőrülni látszik idénre (legalábbis remélem jövőre visszaintelligensednek!). Nagyon szuper lett volna márciusban egy jobb 50-es VTM-et futni, mint tavaly, de Csanya átpakolta áprilisra a versenycsokrot. Így már túl közel került volna az 50-es az UTH Szentlászló trailjéhez.
A legkedvesebb versenyemről ne is beszéljünk! A Vadlán máshonnan rajtol, másik irányba, és ráadásul törölték az 50-es távot… Ezt kb katasztrófaként élem meg azóta is.
Ezek nyilván negatívan hatnak a mentális állapotomra.
Az elmúlt 1-2 hónapban 2x voltunk Bükköt kukkolni. Na most nem tudom még, hogy “Boldogok a lelki szegények…”-kel jobban jártam volna-e, ha ezt nem teszem. Ott és akkor további papírnehezékek kerültek lelkemre.
Az első bejárásnál rögtön az arcunkba kaptuk az Istállóskői mászást. Tettem ezt a fogyókúrám (értsd: karácsony utáni teljes édességmegvonás) harmadik, illetve menstruációm első napján. Hátööö…nem volt pozitív élmény! Ne fogyózzatok, úgyis lefutjátok! 😁
A második bejárásnál nagyobb kompániával felvértezve (a szopás többfelé osztódik??) vettük be az erdőt. A jeges, saras, havas erdőt. A 3,5 órásra tervezett futás 4,5 órás lett. Azóta is olvadásért imádkozom minden áldott nap!
Belus Fruzsi, Palkovics Nóri, Belus Tomi (és persze még sok más futó) beszámolói nagyon sokat segítenek és sok mosolyt (fejhangon nyerítést) csalnak az arcomra. Tudom, hogy nem vagyok egyedül sem a jó, sem a rossz dolgokban. Egy ennél is nagyobb plusz, az a baráti társaság, akikkel hétről-hétre együtt futunk. Nagyon sokat ad a barátságuk!
Szóval azokban a pillanatokban, amikor elvesznék a hasztalan önsajnálatban, elég rájuk gondolnom! Várom, hogy mit ad ez a verseny. Már csak bő 2 hét.
Megadta! Ha tömören akarok fogalmazni jó volt! És kellett a pályabejárás! Így aki nem akar hosszabban olvasni, már mehet is futni!
Pénteken munka után indultunk Egerbe, Rebekáékhoz. Voltak olyan kedvesek, hogy elszállásoltak a saját otthonukban.
Este elmentünk vacsorázni, aztán elmentünk még egyszer. Csak hogy biztos jól frissítsek…ööö töltsek! 🙈
Nem aludtam túl sokat, mert kb óránként mentem pisilni, hála az este elfogyasztott 1 liter almalének…
Reggel az ébresztő előtt már fent voltam. Felpakoltunk, elindultunk…volna…a házban, a töltőn felejtettem az órám (Spoiler alert…így is lemerült 8 km-rel a cél előtt…)
Teljesen nyugodt voltam. Felkészültnek éreztem magam, még a frissítésemről is csináltattam “tetoválást” a kézfejemre, puska gyanánt (akinek nincsen esze alapon).
Tudom-tudom…percre kell írni, de addigra már nyomdában volt a tetkó, illetve a bejárás segített, hogy kilire is jó legyen. Jó volt! Ja! És most magammal is vittem a frissítésem. 😂
A rajtközpontban ment a tanakodás, hogy hosszú, rövid, hosszú vastag, vékony hosszú+rövid….váááá…rosszul döntöttem, de szerencsére mindig van a zsákomban karszár, kesztyű. Később kellettek is.
Szemerkélő esőben indultunk, ami később hol erősebbre, hol gyengébbre váltott, ami tejköddel párosult. Személy szerint imádom a ködöt, bár itt kissé ijesztő volt, amikor már az ösvényt sem láttam magam előtt.
A két kép ugyanazon az útszakaszon készült 2 hét különbséggel.
Szilvásváradra nagyon jól érkeztünk Tibivel. 20 km, 2,5 óra, 800m szint. Gabiék ezen a ponton segítettek Imarónak, illetve amikor odaértem, nekem. 🥰
A dupla zacsiba csomagolt izó kiszakadt, minden poros lett a zsákomban, amit az eső ragaccsá változtatott. Még a pólómat is deréktájon…😂
Pár apró kavicstól itt meg kellett szabadulnom, de utána már nem volt gond. Jobban mondva nem foglalkoztam a talppárnámba fúródó apró biszbaszokkal a későbbiekben.
Felvértezve indultunk tovább Istállóskő felé.
Felérve a tetejére (óbaz…sose érünk fel???), kis kanyar, és egy másik szélességi fokon találod magad. Nem szidtam én sem Petit, sem Főnit, csak saját magamat. Kellett volna a vastagabb felső, plusz még egy. Még jó, hogy mindig cipelem ha kell, ha nem a karszárat/kesztyűt!!! Még így is fáztam kicsit, de kb fél órával később újra saját szélességi fokunkon találtam magam. Mondjuk ettől még nem lett melegem.
Még Istállóskő felé mászás közepén leszakadtam egy kisebb csapatról, plusz Tibiről. Kicsit elveszve éreztem magam a ködben, de szerencsére az órám mutatta, hogy jó helyen vagyok! Ezen a ponton van egy olyan kilométer, amin már áthaladtunk egyszer, így erősen figyelned kell, hogy merre kell tovább futni. A köd és az oda-vissza szakasz a pályában kissé elbizonytalanított, de szerencsére nem csak szalagok voltak (iszonyat jól volt jelölve a pálya!!! 5 csillagos!), hanem ezen a ponton egy irányító is volt! Itt megcsíptem Tibit és egy kisebb csapatot, köztük Fekete Beatrixot és futótársát. Velük a verseny végéig kergettük egymást.
Cserepeskő és Tar-kő igen technikás szakasz. Dőlésszöge jól futhatóvá tenné, de a 25 centinként függőlegesen élére állított lapos szikláknak köszönhetően értelmezhetetlenné tette ezt a mozgásformát. Ha ezen a ponton videó készült volna rólunk, akkor azt hinné az néző, hogy itt mindenkit frissen engedtek a detoxikálóból… (Ha itt “futott” a Fun táv is, akkor értem az elnevezést! 🤣)
Végig fegyelmezetten frissítettem, de nagyon vártam már a Nagy-mezői pontot, mert ott engedélyeztem magamnak egy nagyobb habzsi-dőzsit. Jó volt valami értelmeset enni a sok zselé meg izó után!
Nagy-mező után jött egy hosszabb lejtős szakasz, aminek egy idő után úgy éreztem, hogy nem akar vége lenni. Igazából csak az utolsó mászáson szerettem volna már túlesni… Sajnos az Ódor-vári mászás elején visszaelőzött Fekete Bea. Hiába készülsz lelkileg a verseny szinttérképéből (bár nagyon sokat segít), meg pályát jársz be, ha edzések alatt “ellógod” a mászásokat. Itt már csak az akaratom vitt.
Sokan mentek ki úgy, hogy rohadtul nincs kedvetek, ez fáj, az fáj…Na! Hát ezek azok az edzések, amik az ilyen holtpontokon átsegítenek a hosszú versenyeken. Ha nem is látod ott és akkor az értelmét, hidd el, hogy azok is kellenek! Nem feltétlen az “Ez is beépül” blabla miatt. Részemről azt gondolom, hogy a testileg-lelkileg fos edzések a mentális erőnlétedet edzik ! Ott alakulnak a midikloriánok! 🥰
Szóval elhagyjuk Ódor-várat, az egyetlen helyet, ahol végre volt kilátás is, erre nem lemerül az órám?? Mondom magamban: “Marha jó lesz ez az UTH Szentlászlóján…powerbankkal kell majd futnom??” Jól felcsesztem magam, elszórtam pár fityinget a mentális százasból. Még jó, hogy ott volt Tibi! Ha futott, futottam, ha sétált, sétáltam. Lehajtott fejjel tettem az egyik lábamat a másik után. Innen már nem sok minden kötötte le a figyelmemet. Épphogy rápillantottam a Bambara hátsó (?) bejáratára. Szét volt szalagozva, hogy itt élesen kanyarodj jobbra, még az elkábult futó sem tévedt volna be a wellnesbe, olyan erőszakosan tereltek vissza a fák közé. Még egy nagyon durván fellocsolt lejtő jött, lehet egyszerűbb lett volna seggre ülve lecsúszni, de derekasan leküzdöttük magunkat két lábon. A “célban” a tiszteletkör előtt hallom Gabit, ahogy kiabál: “Told meg Andiiii!”. 🤣 Örültem, hogy végre beértem, nem volt már nafta tolni. De beértem. Mondjuk nem voltak kétségeim, de azért ennél többet szoktam mosolyogni a célban. Ha másért nem, hát azért, mert vége van! 🤭
Aki rivalgásért, meg éremnyakbaakasztásért jönne, az ne tegye! Csöndes célbaérés, csöndes nyűglődés a teremben. Megszán az egyik önkéntes, és elmegy a levesemért. Felejthetetlen segítő, felejthető leves. Míg várom, hogy hűljön (ehetetlenül forró), addig vakarom a vádlimról a sarat. Ki volt írva, hogy saras cipővel nem menj az emeletre…végig lelkifurkám van. Csak később eszmélek, hogy a földszinten vagyunk…
Nem elégedetlenkedek (persze Gabi és Peti fogadásokat kötöttek, hogy mi lesz az első ((elégedetlenkedő)) mondatom), mert sok mindenben fejlődtem (frissítés), célidő 9:30 volt, 9:39 lett… Nem vész. Van hová fejlődni! (Botozni kéne…)( Meg mászni. Sokat!) Még van bő két hónap az UTH-ig. A világot nem váltom meg ennyi idő alatt, de azért próbálkozni lehet!
Szóval a pálya jó, csodás helyeken vezet, a szervező és csapata jó fej. Ha szeretnéd magad kihívás elé állítani, akkor itt a helyed!
