ultrafutás
UB-Hanka 2:1
Nem mindig jössze:-(
Az Ultrabalaton idén szépített velem szemben, 2:1-re javította az egymás elleni mérkőzéseink arányát. Nem örülök neki, de ez van, már nem tudom visszacsinálni. Ez nem az én versenyem volt, egyáltalán nem, de nagyon sok olyan dolog történt, amiből tanulhatok és amit hasznosíthatok. A kudarcélmény megélése és az önsajnálat helyett tiszta fejjel igyekszem kezelni ezt a helyzetet, és beépíteni a további futásaimba a tanultakat.
Nincs sok feladott versenyem, ezzel együtt összesen három, de ez volt az első, amit nem “csak úgy” befejeztem, mert nem ment, hanem sérülésveszély, a komoly sérülés elkerülése miatt hagytam abba. Pont emiatt nem tudom magam gyötörni, hogy miért nem fejeztem be, miért álltam ki, hiszem, hogy az adott helyzetben a legmegfelelőbb döntést hoztam meg, persze ennek ellenére szomorú vagyok.
No de kezdjük az elején. Nem vagyok könnyű eset, ami a versenyekre való készülést illeti, és ez itt most hatványozottan igaz volt. Bármennyire is szerettem volna, nem tudtam annyira lazán kezelni a szituációt, miszerint egy 220 kilométeres futásra készülök, mint terveztem. Izgultam, aztán mégsem izgultam, és ennek ugyanaz az oka volt: tudtam, mi vár rám. Nem voltam túl összeszedett, eközben próbáltam dolgozni, közben idegesített a csípőm is, amivel Sárvár után kisebb problémák voltak, a körözés miatt megint kissé szétcsúszott, de Vanda kezelte, Krisz is megmasszázsolt, én mégis azt éreztem, hogy fáj, meg minden más helyen fáj valami – oké, fantomfájások, de akkor is. Végül körbetapaszoltam magam, és bíztam benne, hogy tényleg nem lesz semmi gond sehol. Péntekre aránylag megnyugodtam, időben elindultunk Tibivel és Mikivel, ők kísérték Milánt, és Siófokon a szálláson találkoztunk Nicollal és Bocsival, akik az én frissítésemet vállalták. Szerencsére a chipeket idén a rajtszámmal együtt át lehetett venni, így nem kellett a versenyközpontba bemennünk, hogy ott elhúzzuk az időt. A korai rajt miatt bevásárlás és “taktikai értekezlet” után csak egy vacsorát terveztünk a Gizionokkal, majd korán fekvés és alvás. Mondjuk ez utóbbi nem sikerült túl jól, eleve nem vagyok jó alvó, verseny előtt, nem a saját ágyamban pláne. Azért nagy nehezen sikerült vagy 3 órát aludni, 3.10-kor keltünk, elég durva hányingerrel ébredtem, valószínűleg a korai ébredés miatt. Egy kis kávét sikerült innom, majd toalett, az evést nem erőltettem, ilyen korán nem tudok enni, és futás előtt nem is szoktam soha, emiatt egy gyümölcspürét tettem az övtáskámba, hogy futás közben megegyem.
Fél 5-re értünk a rajthoz, Tibi vitt át minket, a többiek a másik autóval később indultak utánunk és menet közben csatlakoztak be. Gyorsan interjúztunk egyet a 24.hu-s kollégákkal, majd be is álltunk a rajtba, idegeskedésre nem volt idő szerencsére, már indultunk is.
Elég darabosnak éreztem a mozgásom, és ugyan nem akartam gyorsan kezdeni, hanem 5:40-5:50 körül kényelmesen, de még a 6 perces is iszonyú nyögvenyelős volt, egyáltalán nem esett jól a futás. 7 km környékén ettem meg a pürét, a frissítőknél pedig vizet és kólát kortyoltam. Haladtam, de nem éreztem egyben magam testileg, ezért fejben próbáltam átbillenteni magam mindenféle motiváló mormogásokkal, hogy minden oké, nem kell rohanni, tök jól vagyok, tartalékolok, hiszen hosszú a verseny, kell az energia. Szóval döcögtem, kicsit futottunk Badics Attilával, Csákány Krisztával, Marton-Mlecsenkov Évivel, de tartósan senki mellett nem maradtam meg, nem volt ritmusom még magamhoz sem, nemhogy máshoz. Egy vasúti átjárónál kaptunk egy kis “pihenőt”, de 10 kilométernél erre nem is volt még szükség, Krisztával emlegettük, hogy 2 éve pont együtt állított meg minket egy vonat 50-nél, és annak nagyon örültünk. A megállás most nem esett jól, kellemetlen volt újra elindulni, nehezen vettem fel újra a fonalat, a mozgásomat futás helyett inkább a döcögéshez hasonlítanám. Egyszer csak eszembe jutott, hogy miért is nem hallgatok zenét, az majd segít, úgyhogy be is tettem, egy kicsit jobb is lett, de nem túlzottan.
Nicolék a megbeszéltek szerint 5 kilométerenként bukkantak fel, mindig kaptam valamit inni és kínálgattak kajával is, de még nem kívántam nagyon enni, csak később kezdtem el eszegetni, akkor sem sokat. Az öltözékemet sikerült jól megválasztani, a rajtnál viselt vékony hosszúujjút hamar levettem és trikóban futottam, hogy ne kelljen össze-vissza húzgálnom magamon a különféle pólókat. Az idő kellemes volt, de nagyon erős szél fújt, főleg szemből és jobbról, nem könnyítette meg a haladást, és néha arrébb is tett. Kerékgyártó Petivel is futottam picit, aztán “elzavartam”, hogy ne miattam rontsa le a Sallyvel és Balázzsal alkotott csapat átlagát.
Sárvár 6 óra, beszámoló – Hanka
Ha Sárvár, akkor 12 vagy 24 órás futás, legalábbis eddig így volt. De idén nem. A két héttel korábbra hozott Ultrabalaton borította az eddig megszokott menetrendet, vagyis a 2014-ben és 2015-ben is sikerrel lehozott Sárvár 24 órás teljesítés – Ultrabalaton célba érés kombót.
Amikor idén év elején megláttam, hogy melyik verseny mikor lesz, és egyeztettük Gabival az éves terveket és a versenynaptárat, akkor tudtam, hogy ebből most 24 órás nem lehet, mert túl közel van egymáshoz a két hosszú és nehéz verseny, a kettőt együtt nem vállalhatom be, főleg a teljesen kihagyott tavalyi év után. Első körben az Ultrabalatonig próbáltam gondolkodni, hiszen a Spartathlon nevezés lutri, vagy sikerül bejutni, vagy nem, de az Ultrabalatont így is, úgy is szeretném teljesíteni.
A Spartathlonra egyébként az esélytelenek nyugalmával neveztem be idén, úgy éreztem, hogy nem lesz még egyszer akkora szerencsém, mint tavaly, de azért teszek még egy próbát, adok magamnak esélyt a bekerülésre – és lássatok csodát, besorsoltak, mehetek. Lehet, hogy Leonidaszhoz eljutott a tavalyi “levelem”, és “belenyúlt” a sorsolásba, hogy még a várólista előtt kihúzzák a nevem a bödönből.
Na de vissza Sárvárhoz. Az UB miatt a 24 óra szóba sem jöhetett, de a 12-t nagyon szerettem volna – arra viszont Gabi mondta azt, hogy szó sem lehet róla, 6 óra. Először 6 óráért el sem akartam volna menni, de aztán Milán (szintén hasonló versenytervekkel nyárig) mondta, hogy de menjünk, jó lesz az. Picit bántam a 12 órát, de aztán ahogy közeledett a verseny időpontja, egyre inkább éreztem én is azt, hogy ez így lesz jó, elég lesz a 6 óra, ott leszek, versenyzek, futok, de nem csinálom ki magam teljesen, nem használom fel az összes energiámat, nem merítem le magam, és idén először úgy mehetek el az Ultrabalatonra, hogy minden erőmmel arra tudok összpontosítani, hogy ott minél jobb legyek. A verseny hetében beköszöntött ítéletidő pedig még inkább megerősített abban, hogy jó lesz az a 6 óra, azon gyorsan túl vagyok még akkor is, ha hideg van, hó vagy havas eső esik, és nem kell még az elemekkel is küzdenem.
Egyébként úgy érzem, hogy jó formában vártam a versenyt, jól sikerültek az edzéseim, jól mentek a futások, lazán, gyorsabban futottam mostanában, mint eddig bármikor. Továbbra is nagyon figyelek a regenerációra, vitaminokat, ásványi anyagokat, aminosavakat szedek, hengerezek, Vandánál is voltam, Kriszhez is járok masszázsra, nyújtok, tényleg mindent megteszek, hogy nehogy lesérüljek, és tisztességesen meg tudjam csinálni ezt az évemet.
Bizakodva mentem a versenyre, és a Gabi által kijelölt 65 kilométerre próbáltam koncentrálni, úgy éreztem, hogy azt meg tudom futni. A készülődést, pakolást magamhoz képest szolidan végeztem, nem vittem a fél házat, csak a legszükségesebbeket, futócuccból és frissítőből is, de úgy, hogy azért minden legyen nálam, ami kellhet (persze utólag már tudom, mit kellett volna még vinnem, de ezeket meg megjegyeztem). A frissítés nálam a gyenge pont még mindig, edzésen rendben van, de versenyen még nem állt teljesen össze, a 100-ason túl sokat vittem be, nem is bírta a gyomrom, most ez el szerettem volna kerülni. Egyébként a bevált cuccaimmal készültem: a Panhellen porokból (Carbo100, Radical, Evolution) és a hányásízű Sponser izóból álló kombót készültem inni, mellé kóla, ropi, gyümölcspürék, pár energiaszelet. Ruhából egy pár lila darab, meg mellé egy kis fekete – nem kisestélyi, hanem nadrág és sapka. 🙂 És végre megvan a lila Hokám, be is járattam az elmúlt két hétben, itt volt a feladat, bele kell tenni egy hosszú futást az UB előtt.
Tovább a teljes beszámolóhoz >>
Erényi Tamás – BSZM beszámoló
Kedd, rajt-2 nap
A megfázás mélypontja. Elképzelhetetlennek látszik a teljesítés ebben az állapotban. Pánik, dühöngés miért nem vigyáztam jobban.
Szerda rajt-1 nap
Megfázás múlóban, jön helyette derékfájás. Székből felállás csak kapaszkodással. Gyereksétáltatás közben próbafutás, 3 lépés. Fáj. Másnap nagyjából 60000 lépés kéne. Pánik a négyzeten. Induljak vagy ne? Este sikerül kapaszkodás nélkül felállni. Felcsillan a remény. Megszületik a döntés, utazok, futok egy tízest aztán ha nagyon gáz, kiállok. Hogy miért pont tízet, nem tudom, tegnap este nem voltam teljesen beszámítható. Megvettem a vonatjegyet.
Csütörtök 1. nap
Fáj, de jobb, mint tegnap. Ennek ellenére ideges vagyok, alig tudok reggelizni. Remek, egy szelet kenyér az kevés lenne 48 km-hez. Mindegy úgyis csak tíz lesz. Azért csinálok szendvicset, hátha. Ágitól elbúcsúzom, majd este jövök. Azt mondta 4 napig ne merjek hazajönni, de vasárnap szeretettel vár. Kibumlizok a Délibe a nagy hátizsákkal, egyik járművön se merem levenni, nehogy ne tudjam visszavenni. A vonaton sikerült úgy ülnöm, hogy nem fájt a derekam. Nem is mozdultam Siófokig. A vasútállomástól 30 perc séta a rajt. A nagy zsák ellenére vagy épp amiatt nem fájt. Már csak enni kéne. Kiülök a Balaton partjára nézem a vizet, kikapcsoltam minden mást és sikerült a rajt előtt 50 perccel végre enni. Innen már rutinmunka, öltözés, csomagleadás. Rajt. Nem fáj:-) Hű ebből 48 lesz. Az idő nem számít csak a teljesítés, végig figyelem a pulzust. Inkább lemaradok egy bolyról minthogy elfussam. Szigorúan betartom a frissítési tervet, megütne a guta, ha ilyen előzmények után eléheznék. 10 km – nél örömmel gondolok arra, hogy még futhatok 38-at. Az idő csodaszép a kilométerek és a gélek fogynak. A tempó érzésre egyenletes, gond nincs. Cél. Az ilyet hívják örömfutásnak.
Péntek 2. nap
Azért ez simább indulás volt, mint tegnap:-) Reggeli rendben, készülődés rendben. Versenyláz normál szinten. Derékfájás volt, de nem aggasztó, ráadásul hiteles mérési eredmények vannak, hogy rajt után elmúlik. (El is múlt.) Fonyódon sátorborogató szél volt, így felvettem a széldzsekit, kesztyűt és egy csősálat. 5km után a kesztyű és a dzseki bekerült a futómellénybe de a csősálat le-föl vettem a szélerősségtől függően. Ugyanazt a taktikát alkalmaztam, mint tegnap, pulzuskontrol és sűrű frissítés. Legnagyobb meglepetésemre ehhez ma gyorsabb tempó tartozott, mint tegnap. Pedig jóformán végig szembeszél volt. 25 és 30 között mintha lett volna egy holtpont de mire megsajnáltam volna magam, elmúlt. Az utolsó 6-7 km-en a szél megkapta a hideg jelzőt, ez már annyira nem esett jól. De az 50-es tábla kárpótolt, ilyet azért nem sokat láttam saját versenyen. A záró emelkedőn értékelhető futómozgással sikerült felérni. Cél. Holnap hazai terep, itt már sokszor futottam.
Szombat 3. nap
Ideális verseny előtti készülődésben volt részem. Bőséges reggeli, kapkodás nélküli utazás. A rajt helyszínén elég hideg volt, fáztam és reménykedtem, hogy majd bemelegszik az idő. Vittem a széldzsekit és úgy ahogy tegnap, néhány km után elraktam. A taktikán ma sem változtattam és a tegnapihoz hasonlóan ma is gyorsabb tempó tartozott ugyanahhoz a pulzushoz. 10 és 15 között kicsit erőtlen volt minden, vissza is fogtam a tempót. Az első váltópont után utolért az egyik váltó második embere és pont kényelmes, egyenletes sebességet diktált. Kihasználtam a lehetőséget és legalább 10 km-t utaztam vele. 28 körül volt egy emelkedő az aljában megköszöntem a segítségét és bölcsen saját tempóban futottam föl. A megszerzett lendület a célig kitartott, egész jó idővel értem be. Az időjárás teljesen rendben volt, pont annyira melegedett fel amennyire kellett. A holnapi nap kemény lesz, a második leghosszabb és jó korai rajt. Biztos nem lesz gyorsabb, mint a mai 🙂
Vasárnap 4. nap
Az induláskor kb. 4 fok volt és enyhe szél, így hosszú nadrágot választottam, felülre pedig egy réteggel többet. Kellett is, főleg a táv első felében, de később se éreztem szükségét a változtatásnak. A rajt után lassan melegedtem be, figyeltem a pulzust és próbáltam bolyhoz csatlakozni, néha sikerült, de általában a frissítőnél lemaradtak büfézni, ilyenkor én elléptem. A fűzfői kanyar után a szélből hátszél lett, kicsit könnyebbé téve az utat. Kb. a felénél egész jól álltam idővel, a duplaannyit simán elfogadtam volna végeredménynek. Csak az emelkedőkkel nem számoltam. Mindegyik futható volt, gond nélkül felértem, csak lassan. 36-nál -már síkon- kicsit megszédültem, volt 2-3 bizonytalan lépésem. Nem értettem, hiszen pár perccel korábban ettem. Jobb ötlet híján ettem még egy gélt és lassítottam, kb 2 km kellett ahhoz míg hatott. Utána visszataláltam a korábbi tempóra. Úgy kalkuláltam (egyébként rosszul), hogy ha 5:10-en belül beérek, akkor belül leszek a 20 órán. Bár nem voltam biztos ebben, elkezdtem fokozni a tempót az utolsó 6 km-en. Jólesett, jól ment, sikerült is. Csak 5:10 helyett 5:03-on belül kellett volna:-) De ez nem érdekes, a teljesítés és a sérülésmentes beérkezés volt a lényeg. Az pedig külön ráadás, hogy minden nap jól ment a futás, közben nagy gondom nem volt, a kicsiket megoldottam. (Előtte volt bőven, de azon szerencsével túljutottam)
Hivatalos eredmények: http://sportident.hu/
