UTH
Belus Fruzsi – UTH55 beszámoló
Az idei félév célversenye az Ultra Trail Hungary 55 km-es (UTH55) távjára esett. És hogy miért? Szerettem a verseny “elődjének” számító Terep50-et, amelyet az évnek mindig ebben a szakában rendeztek, és amelyen korábban már kétszer részt is vettem. Több ismerősömtől is hallottam, hogy az UTH rendesen fel lett turbózva, szuper a szervezés minden tekintetben, csak úgy, mint a korábbi Terep100/50 versenyeken, így nem volt kérdés, hogy erre most menni kell. Tavaly ilyenkor már a várandósságom vége felé jártam, brutális nagy pocakkal a neten nyomon követve izgultam a terepfutókért arra gondolván, hogy egy év múlva talán már én is megint köztük küzdök.
Felkészülés
Tavaly november óta Barát Gabi edzéstervei és iránymutatása alapján igyekszem a kondimon javítani. Az előírt edzéseket szorgalmasan megcsináltam, a maximális kivitelezésre törekedtem, a jelszó se több, se kevesebb. Néha vegyítettem a futást egy kis erősítéssel (főként törzsizomra koncentrálva), de beficcent egy kis body-art is az elmúlt hónapokban. A nyújtással töltött heti időkeretet is megnyújtottam, amelynek a későbbiekben rengeteg pozitív hatása mutatkozott. Alapvetően átlagosan 60 km körüli heteket csináltam 1500 méteres pozitív szintemelkedéssel, de ez csak egy hozzávetőleges átlagos érték. Januárban eltörtem a lábujjam, így 3 hét kényszerpihenőre lettem kárhoztatva, ez okozott némi törést a felkészülésben, de utána viszonylag gyorsan felvettük újra a fonalat, és ment minden a maga útján. Február közepétől sok volt a terep, előtte főleg szintes aszfalt. A szülés után rajtam maradt 12 kg súlytöbbletből 10 kg-t ledolgoztam, sajnos maradt még 2 kg, ami makacsul ragaszkodik hozzám, de majd velük is jól elbánok. A kiegyensúlyozott, vegyes táplálkozásra törekedtem a felkészülés során, de azért ezen még van mit javítani persze. A vashiányommal pedig még lehetne valamit kezdeni (már rajta vagyok). A regeneráció szempontjából a megfelelő mennyiségű alvás kulcsfontosságú lenne, ebből az elmúlt két hónapban megint többet kaptam, hála annak hogy a kis 10 hónaposom elkezdte átaludni az éjszakákat. Érdekes módon most épp a 2 és fél évesem kel fel óraműpontossággal este 11 és fél 12 körül…
Ahogy közeledett a nagy nap, alapvetően egyre jobb formában éreztem magam. Megcsináltam az előírt hosszúkat, terepen futva, volt két 40 km-es edzésem, az egyik a Vértes Terepmaraton március végén, a másik pedig egy magányos edzőfutás itt a Budai hegyekben. A részidők is jók voltak, érzésre is teljesen rendben-levőknek látszottak. Egyszóval úgy gondoltam, hogy képes lehetek arra, hogy fussak egy jó időt az UTH 55-ön. Egy valamire nem voltam felkészülve…
A verseny
A verseny előtt közvetlenül egy hétig esett eső. Az igazat megvallva tudtam, hogy nagy lesz a sár, és úgy gondoltam, hogy felkészültem a rám váró legrosszabbra, nagyot koppantam a verseny közben. A Garmin órámról a verseny hetében leszakadt a szíj, a pulzuspántom a verseny előtt 3 héttel megadta magát. A pulzuspánttal nem törődtem, mert óravásárlás előtt állok, és lehet hogy márkát váltok, így úgy voltam vele, hogy a verseny közben az érzéseimre hagyatkozok majd, amit meg is tanultam figyelni a korábbiakban. A futóórámat megragasztották kétkomponensű ragasztóval, de mivel aggódtam, hogy nem fogja bírni a versennyel járó strapát, ezért anyukám kölcsönadta az ő ugyanilyen 310XT-jét, így abban futhattam.
Ultra Trail Hungary 52 – Erényi Tamás beszámoló
53.7 km kb 1700 m szint
A versenyt megelőző este mindent össze akartam készíteni, hogy kora reggel csak az elindulással kelljen foglalkozni. Szervezetem nagyon tiltakozott a rá váró feladat ellen, este 8-tól kezdve masszív fejfájással jelezte, hogy ezt mégsem kéne. Ennek ellenére a pakolás sikeres volt, de a tiltakozás folytatódott, hajnalban kiszáradva ébredtem, mintha lázas lennék. Ittam egy pohár vizet és visszafeküdtem, de a szervezet még mindig próbálkozott, bevetette a végső fegyvert, a rémálmokat. Álmomban lekéstem a rajtot, elfelejtettem felvenni a rajtszámomat, elfelejtettem fényképes igazolványt vinni a pótlólagos rajtszámátvátelhez és mindeközben persze szakadt az eső. Még biztos volt egy csomó minden, de szerencsére nem emlékszem rá 🙂. A HÉV-en kifelé zötykölődve tudtam az első falatokat letuszkolni, ekkorra már a szervezetem is belátta, hogy jobb ha rendesen viselkedik.
A rajt előtt megkerestem Sally-t, bemutatkoztunk és jó utat kívántunk egymásnak.
A rajt hangulatos volt, a futókon kívül senki nem volt Szentendre utcáin. Kényelmes tempóban indult a verseny, 140-es max pulzust terveztem, Gabi az javasolta, hogy 39-40 km-ig legyen így, ha maradna erő akkor onnan még lehet vitézkedni. Időterv nem volt, a biztonságos teljesítés volt a fő cél. Kb. 4 éve nem futottam ilyen hosszút és az idei felkészülés is csak februárban kezdődött.
Szentendréről kiérve könnyű volt a terep és a tempó is. Kő hegyre felfelé már megjelentek az első saras szakaszok, de ez nem tűnt vészesnek, majdnem egy hét eső után ez normális. A pályát nem jártam be előre, csak a főbb pontokat jegyeztem meg, szerencsére jó volt a szalagozás és a festékpöttyök is a talajon. Lajos forrás felé egy lankás, hosszú emelkedő visz fel, jó tempóban futható lenne, ha nem lett volna ragadós sár. Néhol a cipőm is majdnem ott maradt. Egy-két helyen sikerült elkerülő ösvényt találni, de sajnos egyik sem tartott sokáig, vissza kellett merülni a sárba. A pulzusra folyamatosan figyeltem, ha megszaladt, azonnal lassítottam. Megkönnyebbülés volt kiérni Lajos forráshoz (1:30 kb 11 km). Ettem egy gélt, ittam egy kevés vizet és futottam tovább. Hamar véget ért a száraz talaj, újra saras részek jöttek, ezúttal lefelé. Ez sem volt pihentető, de legalább úgy tűnt haladok. Hamar leértem a Bükkös patakhoz, innen pedig egy rövid emelkedős és ismerős részen kellett felfutni a Kisrigó vendéglőig.(2:05 kb. 15.6 km) Meglepetésemre itt Emma és Hanna szurkoltak és be is kísértek a frissítőpontra. Lemostam a sarat a tenyeremről, (valahol felfelé jövet csúsztam el), majd elvettem egy kis almát és ropit, elbúcsúztam a lányoktól és futottam tovább. Emlékeim szerint nagyjából lejtős szakasznak kellett következnie, amin akár még gyorsan is lehetne futni, ha nem kéne legalább ötször átkelni a patakon. Az emlékek nagyjából stimmeltek csak, mert még Visegrád előtt hirtelen egy emelkedőn találtam magam. Szerencsére nem volt hosszú és így legalább lejtőn futhattam be az itató pontra.(3:07, kb 25 km) Feltöltöttem a tartályt, ittam egy kis kólát és nekivágtam a Fellegvár felé vezető emelkedőnek. Itt nem is próbálkoztam a futással, sok volt még hátra egy ilyen vitézi tetthez. A pályarajz szerint ez egy 6 km-es majdnem folyamatos emelkedő eleje, vigyázni kellett a tartalékokra. A tartalékolás meghálálta magát, amint kicsit kisimult az emelkedő, könnyedén tudtam futásra váltani. Az útvonal itt a kék jelzésen vezet jó sokáig, és nagyon szép élmény itt futni. Pap-rét előtt kb 3 km-rel, ketten futottunk el egy másik versenyző mellett, hogy aztán 100 méterrel később egyszerre forduljunk meg, amikor a megelőzött lány fájdalmasan felkiáltott és leült a földre. Begörcsölt a vádlija, kihúztam a görcsöt, segítettünk neki felállni, és elindulni. Amikor látszott rajta, hogy rendben mozog, akkor mentünk tovább. (Tényleg összeszedte magát, beért a célba, ráadásul még szintidőn belül is). Pap-rét felé néhány száz méteres szakaszon szembe futottam a mezőnnyel, lehetett szurkolni, Sally-vel észre is vettük egymást. A frissítőponton gyorsan magamhoz vettem amit előre kigondoltam (alma, ropi, kóla) és amit nem (banán) (4:46 34.7 km). Jól éreztem magam, a nehezén már túl voltam, nem volt semmi gond. Jöhet a Vöröskő, az ide vezető úton előbb egy meredek szerpentinen kellett lefutni, majd egy meredek ösvényen felfelé mászni. A lefelé rendben volt, de a felfelé az minden időben futhatatlan, ráadásul most még csúszott is. Szerencsére nem túl hosszú, ennek ellenére elég lassan értem föl, volt hogy visszafelé csúsztam. A kilátás viszont pazar volt. A hegyről egy kanyargós ösvény vezetett lefelé, amikor leértem, akkor járhattam kb 6 óránál. Itt ettem meg az utolsó gélt és sejtettem, hogy ez azért kevés lesz végig, de már nem volt mit tenni, futok ameddig megy aztán majd lesz valami. Pihent állapotban ez a szakasz jól futható, semmi gondot nem jelentene, de akkor kezdtem rádöbbeni, hogy itt bizony még vannak emelkedők. Sőt az, hogy már látom Szentendre tornyait, az nem jelenti azt, hog
y egyenest be lehet oda futni. Úgy tűnt az egész várost meg kell kerülni. Sebaj itt a Bükkös patak, itt majd kanyarodunk, de nem, előbb még van egy névtelen domb arra fel kellett futni és csak utána vissza a patakhoz. Amikor végre a patak mellett futottam, már tudtam, hogy rendben be fogok érni kb 7 és félórás idővel, koncentráltam hát arra, hogy kiélvezzem a befutót. Sikerült is, szerencsére észrevettem a lányokat így együtt futhattunk be:-)
Nagy élmény volt!
Az időjárás tökéletes volt, a talaj nem annyira. A verseny alatt 1,5-2 liter vizet és 3 kis pohár kólát ittam, megettem 4 szelet almát, egy negyed banánt, fél marék ropit 4 High5 gélt és 3 High Isogelt. Ez utóbbiról szomorúan kell megállapítanom, hogy nem adott annyi energiát mint a “rendes” gél. Kb 20 percre volt elegendő, szemben a másik 40-50 percével. A tartalékolós taktika bejött, a végén is tudtam futni (kivéve néhány emelkedőt). Az idő 7:32:08 a pulzusátlag 139.
baratrunning.com 