III. szakasz: Keszthely – Balatonberény 11,9 km 01:06:18 5:34/5:01
Kicsit paráztam ettől szakasztól, mert sosem futottam még éjjel, fejlámpával. Aztán megnyugodtam, amikor láttam, hogy eléggé egykupacon vannak az emberek, nem kell egyedül “bátorságpróbáznom” a susnyásban:-) Viszont az kellemetlen meglepetés volt, hogy már induláskor érkezett az ismerős késszúrás a térdem mellől… Tuti, hogy a dombok gyepálták meg a szalagokat… Próbáltam nem tudomást venni róla és azzal biztatni magam, hogy majd elmúlik a fájdalom, ha bemelegszik… Érdekes élmény volt ez az éjszakai futás. Leginkább azért, mert egyáltalán nem jól érzékeltem a sebességemet. Meg voltam róla győződve, hogy 5 percesekkel hasítok, aztán amikor 3 km után ránéztem az órámra és láttam a 6 perc feletti átlagot, akkor elcsodálkoztam… Tudom, hogy ez itt most nem a sebességről szólt. És nem is támasztottam a csapattal szemben sem ilyen követelményt – egyáltalán nem versenyként fogtam fel azt a hétvégét. Azért jöttünk, hogy sérülés nélkül, vidáman, EGYÜTT végigcsináljuk. Viszont magamban kitűztem egy célt, amit megpróbáltam tartani: a menetrend elkészítésekor az edzőnk 5:40-es átlaggal számolt az én esetemben, amit szerettem volna hozni! Tudom, hogy ezt nem elvárásként írta, de azért bennem volt, hogy ha Gabi azt gondolja, hogy erre képes vagyok, akkor igenis meg kell próbálnom megcsinálni! Szóval 3 km után tempót váltottam, és próbáltam visszahozni az átlagot, ami végül sikerült is. A térdfájás is csillapodott, ahogy bemelegedett a lábam.

IV. szakasz: Balatonföldvár – Zamárdi 10,8 km 57:44 5:20/4:46
Fél órát tudtunk aludni a kocsiban, ami nagyon jólesett, úgy éreztem, teljesen kipihentem magam. Ami kicsit elkeserített, hogy ahogy megpihent a lábam, egyre jobban fájt 😦
Kicsit bizonytalanul indultam, egyedül a térdem miatt nem voltam biztos benne, hogy végig tudom-e csinálni. Semmi más nem fájt, fáradtságot sem éreztem, az izmaim is teljesen rendben voltak, csak ez a makacs nyilallás… Aztán arra gondoltam, hogy ha most elkezdem sajnálni magam, akkor baj lesz… én most vagyok itt, 1 évig nem lesz rá lehetőségem, hogy újra megpróbáljam, és baromira utálnám magam, ha feladnám… Szóval összeszedtem magam és uzsgyi! Gondoltam, ha fáj is és kicsit lestrapálom magam, akkor is lesz elég időm utána, hogy felépüljek, inkább beleadok mindent, amit tudok! És az 5. kilitől elkezdtem “száguldani” (na persze a magam mércéjével). Szárnyakat adott, ahogy belegondoltam, hogy a barátnőm ott fog várni Zamárdinál a célban, mindketten teljesítettük a távunkat és nagyon büszkék leszünk magunkra! Közben világosodott, néztem a Balatont és annyira boldog voltam, hogy az leírhatatlan!!! Úgy éreztem, repülök! :.) A végére sikerült még 4:25-re is felgyorsítanom, annyira feltöltött ez az egész! Rájöttem, hogy imádok futni és baromi büszke vagyok arra, hogy ennyi szuper embert megismerhetek a futás által!

Végül 23:47:07 alatt teljesítettük a kört és a befutó után nem sokkal már a jövő évi lehetőségeket tervezgettük. Nem tudom még, hogy hány fővel, milyen felálllásban indulunk majd (én szívesen megpróbálkoznék egy 3 vagy 4 fős csapattal is akár), de az biztos, hogy ez a hétvége olyan életreszóló élmény volt mindannyiunknak, hogy jövőre is újra át szeretnénk élni! 🙂