Day: június 16, 2022

Nagy-Hársas Ultra – Belus Tamás, beszámoló

Posted on

Ha nem Börcsök Andrisék rendezték volna, és ha nem lett volna a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség bajnoki futama, akkor egy héttel az UTH után egész biztosan a lábamat lógattam volna, vagy legalábbis valami lazát futottam volna Tokajban. Így viszont nem volt mit tenni, jól leragasztottam az időközben már 2 hete gyógyuló bokámat (mert igen, az UTH közben is gyógyult 😃) és Lizával szombat reggel elautóztunk Pusztafalura. A Zemplénnek ez az északi szeglete annyira messze van mindentől, hogy még nekünk is bő 1,5 órás az út Nyíregyházától. Előző nap és este esett is a környéken, és egyébként is éreztem még a lábaimban az UTH-s menetet, úgyhogy nagy csodát nem vártam magamtól.

A versenynek helyt adó Öreg Bence Turistaház és Erdei Iskolaban fél kilenc körül jókedvűen gyülekezett a pici, de annál sűrűbb mezőny. A Mátrabérc bajnoki futamán jobb idővel célba érők közül csak kevesen tudtak/akartak(/mertek) ide is eljönni, úgyhogy igazából két célom volt. Egyrészt, hogy ne kapjak a File Balázstól 20 percnél többet, másrészt, hogy legalább olyan állapotba vigyem be a gyógyulófélben lévő bokámat a célba, mint ahogy elindultam. Végül mind a kettőt sikerült elérnem, és ahhoz képest, hogy milyen kemény pálya ez (de nem úgy kemény, ahogy gondolod, attól sokkal durvább…) egész jó érzésekkel telt el a 6 óra 24 perc, amit úton töltöttem.

Az első hosszabb szakasz az északi-zöldön még a tervezettél is óvatosabban telt. Gyakorlatilag nem volt olyan köves szakasz, ahol egy picit is kerestem volna a határokat, vagy akár egyetlen kockázatosabb lépést is megtettem volna, úgyhogy ahogy jött a nehezebb rész, szépen le is szakadtam Balázsról és Dendel Nikiről.

Tovább a teljes beszámoló Tomi sportolói fb oldalára