Magyar Bankok XXX. Sporttalálkozója

Posted on 2018.09.17. Updated on 2019.08.23.

A nyertes csapat 6×400 m-en, benne Kormány Alex-szel, aki tartalékként került a csapatba, és végül pályára is lépett. Eredménye 1:11

Alex:
Izgalmasan alakult az elmúlt pár hét: kezdődött a győri 400m-es váltóval, amiről álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi pozitív élményt és motivációt fog adni a továbbiakra nézve. Fura volt hónapokig úgy készülni valamire, hogy nem is lehetett tudni, egyáltalán részt vehetek-e rajta. Félmaratoni távok után nagy kihívás volt átállni a sprintre, pont ezért is érdekelt már az elejétől ez a verseny – úgy gondoltam, rákényszerít majd arra, hogy kilépjek a komfortzónámból és talán jó hatással lesz a hosszú távon elérhető eredményekre is, gyorsít majd a 10 km-es és akár az FM időmön is. Valamint a tavaly nyáron elkezdett és időközben egyre lelkesebben űzött teniszhez is jobban passzoltak ezek a robbanékony, pörgős sprintek, így ez is a rövid táv irányába való elmozdulás mellett szólt. Gabival tavasszal megbeszéltük, hogy a heti 4 futóedzésből egyet kifejezetten az erre való felkészülésre fordítunk, így megpróbálom legalább a lehetőséget megkapni arra, hogy beférjek a bankos váltócsapatba. 1:21-es időről indultunk, ezt kellett jelentősen lefaragni. Így a szombat hajnalokat általában a sportpályán töltöttem és hazudnék, ha azt mondanám, nem bántam meg párszor, hogy egyáltalán felvetődött bennem az ötlet, hogy “átképzem” magam a rövid távra. Amikor megkaptam a heti edzésterveket, szörnyülködve olvastam a kiszabott adagot – és itt nem a heti hosszún (15-25 km) akadtam fenn, hanem a jóval rövidebb, de pörgős sprinteken – aminek jó részét a halálzónában töltöttem 🙂 De elég kemény fejű vagyok ahhoz, ha valamit elhatározok, akkor nem adom fel könnyen, úgyhogy a nyár ennek a jegyében telt – részben azért is, mert más konkrét cél még nem körvonalazódott őszre – ellentétben az előző két nyárral, amikor javában készültem a 34 km-es Kis-Balaton körre. Idén azonban ezt valahogy elengedtem – talán azért is, mert tavaly azt mondtam, hogy szuper, hogy megvan, de köszönöm ebből mostanában többet nem kérek, részben meg azért, mert úgy gondoltam, egy fenékkel két lovat nehéz megülni: egyszerre készülni a 400m-es sprintre és a 34 km-re elég bizarr ötlet… Egy héttel a verseny előtt derült ki, hogy a nyáron legjobbnak mért 1:17-es időmmel tartalékosként férek be a csapatba (mehetek, de futni akkor fogok, ha valaki kénytelen lemondani). Így 2 nappal a verseny előtt már úgy éreztem, mégiscsak kellene szerezni egy szöges cipőt, hogy legalább egyszer az életben legyen a lábamon és ne ott kelljen kitalálni, hogy is kell ebben futni 🙂 A kölcsönkapott szögessel lecsattogtam a pályára, ahol egy kedves tornatanárnő ismerősöm tartott egy fél órás gyorstalpalót sprintből (ekkor jöttem rá, hogy ez mennyire más technikát igényel, mint a hosszú táv). A salak pályán szögesben elsőre sikerült már egy 1:15-ös időt mennem, ami némileg megnyugtatott a közeli versenyt illetően (ha gáz van és tényleg be kell ugrani, akkor talán nem járatom le a csapatot (annyira)). Végül úgy alakult, hogy az időjárási körülmények miatt az elődöntőt és a döntőt egy napon tartották, ami miatt az egyik, friss sérüléssel küszködő csapattársunk a döntőtől való visszalépésre kényszerült, így lehetőséget kaptam a bizonyításra. Meglehetősen nagy gombóccal a torkomban vártam a rajtot, kezdő emberként rajtolhattam. Azt sejtettem, hogy a futamunkban induló két lány és egy fiú közül max. a lányok ellen van esélyem, és nagyon boldog voltam, hogy sikerült is másodikként átadni a stafétát (a srác már az elején úgy elhúzott, hogy a nyomába sem érhettünk, de a csajokat sikerült megelőzni) és 1:11-es idővel az addigi legjobbamat futni. A csapatunk iszonyatosan jól teljesített, 6×400 m-en 6:34,62-vel magasan nyertük a döntőt – a második helyezettet 12 mp-vel megelőzve. Az eddig egyéniben átélt örömet nehezen lehet ezzel a csapatgyőzelemmel összehasonlítani – én alapvetően egyébként is csapatjátékos vagyok, gyerekkoromtól a kosárlabda volt a fő sportágam – egészen egy 9 évvel ezelőtti bokatörésig, ami szintén kosarazás közben történt és annak abbahagyására kényszerített.