maraton
Kis-Duna Maraton – Dányi Zsuzsa, beszámoló
2,5 éve volt egy rossz emlékű maratonom, akkor eldöntöttem, hogy ha mégegyszer rászánom magam a 42 km-re, akkor annak örömfutásnak kell lennie! De annyira ismerem magam, hogy ez egyedül nem ment volna, ezért tavaly nyár végén kerestem meg Gabit, majd október végétől kezdtünk el együtt dolgozni.
Rendszert hozott az életembe a heti 4 futás, és egy erősítés. A felkészülés jól haladt, az előírtakat 99%-ban tartani tudtam, nem voltak különösebb akadályozó tényezők. Célom volt, hogy ezt a maratont 4 órán belül fussam le. Ez sokszor ott lebegett a szemem előtt 1-1 feladatos futásnál, vagy a vasárnapi hosszú futások közben. A maraton előtt 1 héttel beparáztam, hogy egyáltalán képes leszek -e úgy teljesíteni, ahogy azt én most elvárom magamtól. Nem “csak” lefutni akartam a távot, hanem az általam kitűzött célidőt is teljesíteni. Gabi megnyugtatott, hogy nincs miért aggódni.
A verseny napján 1 órával korábban érkeztünk a helyszínre, szóval még mindenre jutott idő, ami start előtt kell.
A rajt után, jó tempóban kezdtem, sőt talán kicsit túl jóban, mert félmaratonon PB-t futottam függetlenül attól, hogy a kezdeti rövid aszfaltos rész után, füves, murvás, kavicsos szakasz következett, amihez én, az aszfaltos futó nem vagyok hozzászokva.
Két srác haladt előttem, az ő tempójuk úgy gondoltam jó lesz nekem. 22-23 km-ig minden olyan szépnek tűnt, semmi gond nem volt a frissítéssel, bírtam a tempót, viszont ekkor a fordulónál olyan szembeszéllel találtuk szembe magunkat, hogy úgy éreztük, egy helyben topogunk. A futótársakkal felváltva “húztuk” egymást, biztattuk a másikat, de iszonyú sokat kivett belőlünk a brutális szél.
A frissítésem gél volt meg víz, de 30 km után már ránézni se bírtam, sós mogyoróra váltottam, azt ettem és vizet ittam. Nagyon rendesek voltak minden frissítőpontnál, le a kalappal a segítők előtt.
Folyamatosan futottam, nem álltam meg, a szél ellenére igyekeztem tartani a tempót, ami ugyan lassabb volt mint a táv elején, de tudtam, hogyha ezt sikerül tartani, akkor elérem a saját magamnak kitűzött célt. 38 km után, gondoltam már majdcsak beérünk a városba, a házak közé, ahol esetleg gyengébb a szél…. na ez nem így volt. Az utolsó 500 méteren egy balkanyar után lett “szélcsend” ekkor már láttam a célkaput, még egy kicsit fokoztam a tempót és amikor a nevemet bemondták, az órámra néztem, és nagyon-nagyon boldog voltam mert 3 óra 55 percet mutatott!
Cél teljesítve, mindezt úgy, hogy a 42 km alatt nem volt mélypont, nem volt olyan gondolatom, hogy mit keresek én itt, nem volt FAL. A magam tempójában lefutottam, és tényleg mondhatom, hogy örömfutás lett, de igazából én az elmúlt 5 hónapot, a maratonhoz vezető utat is imádtam sőőőőt…. ahogy a nagy bölcsek megmondták, “az út a fontos, nem a cél” (vagy valami ilyesmi:-)
Pozsony Maraton – Pilli Kati, beszámoló
“Azért szeretek futni, mert nagyon szeretem azt az embert, aki futás közben vagyok: az az ember erős, megállíthatatlan, legyőzhetetlen, baromira szexi és nagyon magabiztos!”
Az idei egyik célversenyemen vagyok túl. A felkészülés nem ment teljesen zökkenő mentesen. A téli időszak bölcsis vírusai jelentősen megnehezítették a dolgom, főleg a verseny előtti 3 hétben küzdöttem én is felsőlégúti nyavalyákkal.
Már előző nap kiutazunk, próbáltuk feltérképezni az helyszínt. Éjszaka jól aludtam, reggel magamtól ébredtem az ébresztő előtt, nyilván dolgozott bennem a versenydrukk. Egy kávé és a szokásos reggeli után 8 órakor már a helyszínen voltunk. A szervezés közel sem volt tökéletes, sokadmagunkkal majdnem lemaradtunk a rajtról, mert nem találtuk a zónákat, nem volt semmi kitáblázva és mindent csak szlovákul mondtak be. A pálya számomra sokkal nehezebb volt, mint a budapesti. 2 kört kellett teljesíteni, 17 és 38 kmnél hidat kellett futni oda-vissza. ami nagyon meredek volt és ez a széllel kombinálva sokat kivett belőlem. Az útvonalon bokatörős macskakő, sunyi emelkedők és keszekuszán tekergő utcák voltak, pár 180as visszafordítóval. Az időjárás sem volt kegyes, szemerkélő esőben indultunk, majd 32 kmtől rendesen ráeredt, totál eláztam (szerencse, hogy a hatalmas zuhé előtt célba értem).
A frissítésen sok idő spóroltam egy számomra új “trükköt” bevetve. Az iso port a száraz kulacsba készítettem be és így vittem magammal. Kevesebb súlyt kellett így cipelnem és viszonylag gyorsan meg tudtam csinálni a bekeverést.
A rajt előtti káosz miatt az emberek egymást löködve próbáltak bejutni a kordonon belülre, ez okozott némi bosszúságot. A pulzusom már az elején sokkal magasabb volt, mint a kapott érték. El is futottam az elejét, nagyon vitt a tömeg. Így egyenletesen próbáltam tartani a hr-t több-kevesebb sikerrel, ennek viszont meg is lett a böjtje, mert a végére nagyon elsavasodtam.
Boldog vagyok, hisz 12 percet javítottam az őszi maratonomhoz képest, nekem ez nagy teljesítmény. De van még bennem, amit most nem tudtam kifutni. Szóval vár az új cél 🙂
Korosztályos 35. hely, női abszolút 80. lettem.
Másodszor is maratonista 🙂 nagyon köszönöm a felkészítést.
VTM, maratoni táv – Zsubrits Gábor, beszámoló
A VTM mindig különleges lesz a versenyek között számomra, hiszen ez volt az első igazi terepfutóverseny, amin részt vettem, és az első, amire már Gabival készültem fel. Teljesítettem már a mini és a félmaratoni távot is, így ideje volt a maratoni távon is rajthoz állni.
A téli felkészülés nem volt zökkenőmentes, de egy októberi UB Trail, 39 kilométeres távjának teljesítése után bátran neveztem erre a távra. A munka és egyre több családi elfoglaltság mellett előző nap sikerült megnézni, hogy milyen útvonalon is fogok futni, és akkor szembesültem vele, hogy ez egy kicsit nehezebb lesz. Nem növelte a motivációm, hogy verseny előtti nap volt az óraátállítás, és bármennyire is igyekeztem, nem sikerült annyit aludni végül, mint terveztem, így a reggel elég nehezen indult.
A versenyre a rajt előtt 25 perccel sikerült megérkezni, és gyors öltözés, mosdólátogatás után már a rajtzónában találtam magam. Itt viszont már csak a versenyre koncentráltam, és nagyon motiváltnak éreztem magam, hogy én ezt most teljesíteni fogom. A rajt után szinte azonnal sikerült a mezőny közepén elhelyezkedni és végig itt is futottam, nagy versenyzésben most nem volt részem.
A táv elejét már az előző évekből jól ismerem, így az első nagy emelkedőre harmadik alkalommal hihetetlen gyorsan felértem, és utána az egyik előttem haladó futónak annyira jó és nekem is megfelelő tempója volt, hogy “nyúlként” használva hosszú kilométerekig futottam vele. Szeretem ezt alkalmazni a versenyen, mert se pulzusra, se útvonalra nem kell figyelnem, egyszerűen csak futok, kicsit pihentetem magam fejben is a verseny során.
Ezután jött a kedvenc szakaszom a verseny során, ami egy kis hurok volt az útvonalban de szűk, emelkedős és lejtős szakaszokkal, habár a sok kidőlt fa miatt nehéz volt egyenletesen haladni rajta. Egészen féltávig semmi gondom nem akadt, de utána elértem egy kisebb holtponthoz, ami nemcsak versenyeken, de edzések alatt is többször előjött már. A tempóm nem lassul jelentősen, de a motivációm alaposan lecsökken. Mivel már nem először fordult elő, tudtam, hogy pár kilométer és minden rendben lesz velem megint. 2-3 kilométer múlva egyre jobban éreztem magam, nemcsak fejben, hanem fizikailag sem voltak már problémáim.
Az utolsó nagy emelkedőn már éreztem az addig eltelt kilométereket, és most nem bántam, hogy kicsit feltartanak, addig is tudtam picit tartalékolni, sejtettem kelleni fog majd a végére. Azt már előző nap megjegyeztem, hogy 29 kilométer után már lejteni fog egészen a célig, hogy legyen, ami motiváljon a végén, ha nagyon magam alatt lennék. Szerencsére nem kerültem ilyen helyzetbe, egyedül az zavart meg, hogy bármennyire is figyeltem a frissítésre, elkezdtem éhes lenni. A frissítőpontok most nagyon jól jöttek ki, mert pont akkor értem oda, mikor tényleg szükségem volt rá, és volt a két kedvencemből is bőven, ami vagy banán vagy alma esetleg mindkettő. Itt egy pillanatra felmerült bennem, hogy lehetnek problémák a végén, de sikerült úgy látszik hamar orvosolni a bajt, mert el is múlt az éhség és a célig nem is találkoztam vele. A korábbi tapasztalatból kiindulva, arra számítottam, hogy 35 kilométer felett fog az energiám elfogyni és onnantól alaposan megszenvedek minden kilométerrel sok-sok séta mellett is, de meglepődve tapasztaltam, hogy ha lassabban is, de még mindig futva haladok.
A korábbi évekkel ellentétben most más útvonalon vezetett vissza a faluba az útvonal, de nem tudott ez sem megzavarni a végén. Nekem az egyik legnagyobb előrelépés az volt, hogy az utolsó kilométert is végig futva tudtam teljesíteni és így érkezhettem meg a célba, 4 óra 21 perces idővel, ami egy erős középmezőnyt jelentett számomra. Ezzel továbbra is nagy kedvenc a VTM verseny, nekem az időjárás is mindig kedvezett minden évben, és még most a formaidőzítés is a legjobban sikerült. Semmi hiányérzet nem maradt bennem, én amit tudtam kihoztam számomra ebből a versenyből.
baratrunning.com 