ultrafutás
Großglockner Ultra Trail – Szabó Tibor, beszámoló
Egy másik kávéház
A Mozart Ultra után hat hét maradt regenerálódni és visszaszerezni a verseny formát. Az első hét kiválóan sikerült, gyorsan vissza tudtam állni az edzésekbe, aztán a következő három hét is rendben minőségi edzésekkel telt, főként a lejtőzéseken volt a hangsúly, aminek a Glockneren nagy hasznát láttam. A nem várt pofon két héttel a verseny előtt érkezett előbb erős torokfájás, majd orrfolyás és berekedés formájában. Fura módon fizikailag nem éreztem a betegség hatását, de tartottam attól, hogy pont akkorra fog kiütni mikor a verseny lesz, így aztán az edzéseket kihagytam, a verseny hetében pedig csak két rövid edzést csináltam, ami inkább volt ,,rendszer ellenőrzés”, mintsem komoly ráhangolódás.
Az előjelek tehát kimondottan rosszak voltak, amin egy picit sem javított, hogy a versenyigazgatóság péntek éjszaka üzent, hogy a várható viharra való tekintettel rövidítenek az útvonalon, ami mínusz 3 km-t és mínusz 450m szintet jelentett, illetve egy figyelmeztetést, hogy este 7 óra körül vihar várható a területen. A péntek éjszakám szörnyű volt, talán ideges voltam, vagy a korai kelés miatt izgultam, nehogy elaludjak. Éjjel 2-kor keltem, összeszedtem magam, a lányok elvittek Kaprunba a buszhoz, ami 3:30-kor indult a rajtba Enzingerbodenbe. A rajtpisztoly 5-kor lett ellőve vak sötétben és piszok hidegben.
Első etap
A rajtból úgy indult a pálya és a mezőny, mintha rakétakilövés lett volna. Egyrészt az emelkedés az első frissítőig 6 km-en közel 900 m volt, másrészt mindenki úgy indult meg, mintha csak a sarki boltba kellene leugrani a vasárnapi ebédhez elfelejtett sütiért. Én igyekeztem visszafogottan kezdeni, mert fogalmam sem volt, hogy a betegség mit enged, és mit nem. Így gyakorlatilag az első frissítőig, aki a környéken járt, az megelőzött. A frissítő után jött egy technikás lejtőzés, ami előbb egy jól futható single trackké szelídült, majd egy dózerúttá szélesedett, ami a Kaslban lévő frissítőig vitte a mezőnyt. A lejtőzés nagyon jól ment, terepviszonyoktól függően 4:30-5:30 közötti tempóban haladtam, nagyon sok embert megelőzve a városig.
Kals 25 km-nél az első nagy frissítő pont volt, felkészülés az első komoly mászásra. Töltöttem, vetkőztem, Forma 1-es tempóban és robogtam is tovább. Igazán jó állapotban voltam itt, úgy fizikálisan, mint mentálisan.
Második etap
Kalsból a következő frissítőponthoz 1300 m-t emelkedett a pálya. Jó tempóban, jó erőben, de fejben nagyon szétesve értem erre a pontra. A végtelen emelkedő pálya teljesen felemésztette a mentális erőmet, ráadásul elborult és erős szél fújt fent. Innen hullámzó terepen jutottunk el egy komoly lejtőhöz, ahol kb. 2-2,5km-en veszítettünk 500m szintet. Ezzel meg is érkeztem a Glockner Straßén lévő frissítőhöz, ahol először éreztem, hogy ez nehéz lesz, ekkor már 40 km környékén jártam.
Harmadik etap
Glockner Straßéról 600 m szint emelkedéssel értem a pálya legmagasabb pontjára 2670m-re. Normális esetben ez nem kihívás, most viszont elég nehezen ment és ez fejben megint kikezdett. Ilyen mentálisan gyenge állapotban érkeztem a gleccserhez, ami minden várakozást felülmúlt. Esélyt sem láttam talpon leereszkedni, ezért gondolkodás nélkül hátra vágtam magam és seggen csúszva robogtam lefelé. Aztán kb a gleccser felénél három hegyimentő vetett véget a mókámnak, és finoman jelezték, hogy akkor most tessék rácsatlakozni a fix kötélre. Ha jól számoltam 5 kötélhosszt ereszkedtünk és sajnos volt olyan a sorban, akit a hegyimentők segítettek le, mert félt, ezért nagyon lassan haladtunk. Itt nagyon sok időt veszítettem kb 1 óra volt 3 km, amiből a gleccseren fél órát töltöttem. A gleccser után egy nagyon hosszú technikás lejtőzés következett, ahol 1600 m szintet mentük lefelé. Kb. 52 km-nél tudatosult bennem, hogy a be nem kalkulált időveszteség miatt elfogyott minden vizem és frissítő nélkül maradtam a következő 10-12 km-re. Üzentem Gabinak és Reninek, hogy valahogy elmegyek a következő pontig és ott kiszállok, mert szinte biztos, hogy meg fogok dőlni addig. Innentől a tempót visszavettem a pulzust visszaengedtem 120-130 közé és szépen lassan ereszkedtem. Közben utolértem egy német srácot, akivel sokáig együtt mentünk Kalstól. Sétált. Kérdeztem mi történt vele, mondta, hogy ő feladta mert a gleccseren megsérült a lába. Mondtam neki, hogy nekem meg nincs vizem és így nem fogok tudni tovább menni, túl messze van a következő pont. Azt mondja erre, hogy dehát az csak 2 km menjek nyugodtan. Ezen belelkesültem és felvettem a tempót. Persze nekem volt igazam 60 km-nél volt a következő frissítő, de közben egy játszótéren találtam egy kutat, ahol tudtam vizet tölteni és robogni tovább. Így a feladást elvetettem.
A következő kilométerek eseménytelenül teltek, aránylag jó tempóban haladtam, minden működött. Az utolsó frissítőponthoz érve éreztem, hogy baj van. Megérkezett a kalapácsos ember. Fél liter izót megittam és sétálva indultam tovább, majd lassú kocogásra váltottam. Kb 2 km-re kezdődött az utolsó hegy, addig elkocogtam, ott viszont végem lett. Itt megittam fél liter vizezett kólát, majd 10 perc múlva ettem egy gélt és rá negyed óra múlva még egy gélt. Közben minden lépésért megküzdve araszoltam fölfelé, nagyon lassan. Aki feltűnt a látótérben mögöttem, az megelőzött. Az vigasztalt, hogy 3 hányó embert is elhagytam és azért én még mindig jobb helyzetben voltam. A második gél után kb. 5-10 perccel éreztem, hogy jön vissza az erő, már egész vállalható tempóban mentem fölfelé. Az ébredő erővel viszont együtt érkezett a várt vihar is, ami némi apró jéggel kopogott a fejemen. Ekkor már újra teljes tempóval haladtam, a kalapácsos embernek nyoma sem volt. Hogy a nap teljes legyen az utolsó 1-1,5 km egy szűk erdei single track volt, sok gyökérrel, kővel és a vihar miatt rengeteg sárral. Ez így magában sem lett volna öröm a végén, de ez még lejtett 200 m szintet is. Egy örökkévalóságnak tűnt mire a végére értem.
A városban mosoly, tapsoló emberek, zene, család, érem, hullaszag. 
14:58 Korosztály 12., összetett 33. hely.
Az elején ezt az eredményt simán aláírtam volna. A végén annyira nem voltam elégedett, mert sok idő maradt benne, főként a gleccseren.
A verseny közben gyönyörű ívet húzott a hozzáállásom a további versenyeket illetően 50 km környékén azt mondtam, soha többet nem futok maraton fölött, 60 km-nél már csak félmaratonokban gondolkodtam, a célban azt mondtam, hogy soha többet nem jövök Kaprunba, sőt soha többet nem indulok versenyen.
Aztán a verseny utáni éjszaka a vezérhangya elindult és reggel már egy talán jövőre még egyszer meg kellene próbálni gondolat kezte el bontani a szépen felépített páncélt a következő versenyek ellen. Mára ez annyiban módosult, hogy jövőre ott leszek a rajtban, mert a 13 óra az egy elérhető cél, tehát azt csak meg kellene csinálni.
A pálya gyönyörű részeken vezet végig, a jelölés kifogástalan volt, a frissítőpontokon az ígért frissítés mindenhol elegendő mennyiségben rendelkezésre állt. (Hammer Heed izo, Hammer gél, Hammer energia szelet, banán, dinnye, Coca Cola, 2 ponton meleg étel, 1 ponton masszőr) Részemről ajánlott verseny.
Edzőtábor – Hollóháza, 2023
A Gizion edzőtáborok receptje állandó: kemény munka, jó hangulat, finom kaják. Idén sem volt ez másképp.
Bács-Kiskun Ultra, 80 km – Gyurcsán Gábor, beszámoló
Ez a nap is eljött 😀 Bács-Kiskun Ultra 2023.
Az egész – ahogy visszanéztem a levelezést – tavaly október 18-án kezdődött 😀
Nem nagyon volt idáig célverseny, tavaly a Korintosz 80k-t elengedtük, így beneveztem ide.
“A Bács-Kiskun ultrán akkor 50 km, ugye? “ – kérdezted, és hát milyen jó, hogy nem 😀 Na jó, megállapodtunk, hogyha úgy látod, hogy nem fog menni, akkor marad az 50k.
Úgyhogy az elmúlt 8 hónapot ennek tükrében csináltam, gyakorlatilag nem volt vasárnapom futás nélkül az elmúlt 30x hétben. Aztán az április végi maraton után közölted a jó hírt: maradunk a 80k-nál, öröm-bódottá 😀
A verseny előtt edzőtársakkal folyton azon poénkodtam, hogy vagy gettó meleg lesz, vagy esni fog, amikor én futok, úgyhogy már nem is érdekelt – mondjuk inkább akkor essen.
De valahogy sikerült a fohászaimnak célba érnie, ugyanis a verseny hetében lévő 32-35 fokot péntek este egy szupercella-megavihar elsöpörte és hajnalban az eső is elállt, ideális időjárás.
A szállás parkolójában volt a rajtzóna, így nem okozott gondot, amikor a rajt előtt kb. 20 perccel visszamentem a szobába, hogy a kissé vastagnak ítélt kompressziós zoknit lecseréljem….egy sima, utcai vékony zoknira 😀
Nem volt nálam másik futózokni, de ez egy jó döntésnek bizonyult, ugyanis 1-2 kisebb vízhólyagon felül a talpaim megúszták. A másik jó döntésem az volt, hogy a 2 kulcsom helyett csak 1-et vittem – a feleségem és a fiam is pánik közeli hangon hívott, hogy “apa…itthagytad a kulacsod” 😀
A rajt előtt bemelegítésként egy kis gimnasztika, búcsú a “kiccsalád” egy részétől, aki még biztosan aludt volna, de hát na…rendesen voltak, lekísértek a rajthoz 😀 Aztán gó.
Juhász Edit futótársammal – akinek itt is nagyon gratulálok és mindenkinek aki rajthoz állt és befutott – vágtunk neki az 50 mérföldnek, ami picivel több, mint 80k hivatalosan. Az első km végén odaszóltam neki, hogy már csak 79. A célban azt mondta, hogy ezen nevetett magában még vagy 10 km-en keresztül 😀 Na szóval próbáltam tartani magam az előre megbeszéltekhez….15 percenként sótabletta-víz, kövi 15 perc zselé, tempó 6:00-6:20 között.
A menet közbeni frissítés nekem kicsit sűrűnek tűnt, de a sótabit azt mindenképpen tartani akartam, mert tudtam, hogy közeleg a nagy meleg 😀
Az első 40 km olyan gyorsan elröppent, hogy nagyon érdemleges történés nem is volt. Az útvonal első kb. 20 km-e bringaúton vezetett, elszórva árnyék, fák stb. A második 20 km már emberek által ritkán látogatott szakasz volt, ahol az út szélén haladtunk, én viszonylag egyenletes tempóban. A 80k-s útvonalon 15 frissítőpont volt, a 2 közötti leghosszabb az majd 7 km. A pontokon elég sok minden volt, víz, ISO (erről beszéltünk Gabival, hogy ha kell, menjen, de nem vagyok hozzászokva, nem szeretem az ízét, így töredelmesen bevallom, hogy egy korty iso-t nem ittam-ettem….és ahogy korábban írtam, a hajam még mindig tart :D).
Az első 40k-n a legnagyobb gondom az volt, hogy NEM VOLT TÉRERŐŐŐŐŐŐ 😀 Vagyis térerő volt, csak 4G nem, így a jól megszokott kis online kabaré csatornám helyett hallgattam a csendet, a madarakat, a mezőgazdasági gépeket, az előttem-utánam futók (és a saját) trappolásom 😀 A hivatalos frissítőcsapatommal – a feleségem és fiam – megbeszéltük, hogy kb. a 42 vagy 48 km-nél lévő frissítőpontra jönnek elém bíztatni először (meg az összes futócuccom a csomagtartóban, ha bármire szükségem lenne, amire nem volt). Szóval olyan 40 km körül írtam egy üzenetet, hogy elég az 55 km-nél lévő pontra jönniük, mert nagyon jól érzem magam, semmi nem fáj, minden ok, tempó kb. OK – mondjuk itt megjegyzem, hogy agyban azért még szoknom és elfogadnom kell a lassuló tempót, de még biztos lesz rá alkalmam.
42k frissítőpont: eddig csak zselét ettem, nem kívántam szilárdat, tök jól elvoltam (igaz, a 15 percenkénti frissítések volt, hogy már elcsúsztak 20-22-23-24-25 percre), itt viszont megláttam kis sajtos pogikat. Olyan jól néztek ki, hogy egyből egyet el is vettem, de nem bírtam teljesen megenni, csak kb. a felét. Na ez nem volt egy jó döntés – hülye agy -, ugyanis 2-3 km-ig fákkoltam, hogy ezt nem kellett volna. A kisördög ott ült a vállamon, ugyanis ilyen hosszú igénybevétel alatt csak zselével még sosem csináltam végig, így biztos ezért is kívánta a szemem a szilárdat, de átvert. A verseny előtt beszéltünk róla Gabival, hogyha X ideig szar a gyomrom, inkább rakjam ki a rókát, ne szívassam magam. Bevallom, ez is megfordult a fejemben, de kb. 15 perc múltán sokkal jobb lett, go tovább, róka helyénmarad.
Itt már kezdett melegedni az idő, viszont mivel a frissítőpontokon szinte mindenhol volt jég, kulacsba be, vízzel feltölt, jó hidegen tartotta a következő pontig, és itt még árnyékos részek is bőven voltak.
Na de vissza a telefonhoz….47k körül ránéztem, hogy van-e 4G, és mit látok? A családnak az üzenet nem lett elküldve 😦 Gyors telefon, hogy NE GYERTEK MÉÉÉÉG, ráértek 😀 Már úton voltak, úgyhogy megbeszéltük, hogy tali az 55k-es frissítőpontnál.
Nagyon jó volt, ekkor már bővel 5 óra felett, hozták a jeget, vizet, mit hozzanak, stb. – első ilyen frissítő támogatásuk volt, a második ponton már rutinszerűen vették el a kulacsom, töltötték fel jéggel, vízzel, a sapkámat vízezték, tök profik lettek 😀
Éééés….jött a várva-várt fákkolás. Nem is tudom, hogy hány óra lehetett, kellően felmelegedett az idő (na jó 26-28 fok körül), és jött egy földutas szakasz. Nem is igazán földút, hanem egy mezőgazdasági terület, az elején az útba beépítve téglamaradékok, stb., aztén amikor elfogyott, jött a süppedős homok, jobbra napraforgó, balra szőlő, 0 árnyék, jobb kanyar, tehenek- legyek…. Na itt csúszott el a fókusz. Valaki még az elején mondta nekem, hogy ez a szakasz kb. 7 km… Na itt agyf@szt kaptam, nem léééééteziiiik!!!!
Nem is létezett, csak 5 volt, de nagyon kínkeserves egy 5km volt. Mentálisan ez nagyon megviselt, itt sétáltam igazán egybefüggően hosszabbat először. Meg is előzött 2-3 emberke, bíztattak, aranyosak voltak. Egy hosszú poros útszakasz végén megláttam a sátor fehér tetejét, véééégre FP. Frissítőcsapat a helyén, itt kértem egy kis RedBullt (nem ittam meg csak kb. egy felet). Jött a jeges víz, vizes sapka, és az aszfalt (tudom, hogy ez sok gizionnak furi, de nekem ez a megváltás volt :D).
És itt jön a szokásos story….órám lemerül 😀 Annyi eszem volt, hogy egy akkubank és töltőkábel volt a táskámban, így feltettem tölteni picit – kb. 5km hiányzik az órás mérésből 😀
És egy újabb szenvedős 5km, hiszen 60-65 között egy bringaút, no árnyék, itt már tényleg meleg, sokszor megálltam inni, mert kívánta a testem. 60k-tól indultak a versenyen a félmaratonisták, akik a számításaimhoz képest később értek utol, pedig itt már bőven lassultam. Sokszor bele is sétáltam, nem kívánta a testem a futást. Néztem őket, hogy milyen szépen, energikusan, gyorsan futnak 😀 Nekem meg még hátra van vagy 15k 😀 De legalább itt már volt 4G, szólhatott a stand-up/Retro Radio kombó 😀
A sótabletta fogyott rendesen, a zselét viszont egyre kevésbé kívánta a testem, így itt már óránként csak 2 db csúszott le. A 15-ből szerintem legalább 7-8 frissítőponton volt GU zselé, amiből 1-1-et tettem a hátizsákba, hogy legyen, rendre el is fogyott.
És jött az utolsó előtti frissítőpont, ez már Soltvadkerten, emberek között, történnek az események. A frissítőcsapat csinálta a rutint, jég+víz kulacsba, sapka a vízbe, én pedig leguggoltam és nekidőltem egy ház falának. Fújtam picit, felálltam és egy pillanatra megszédültem 😦 Na akkor ácsi, néhány másodperc relax egy helyben állva, hogy ez vajon mi volt – nem vagyok szédülős, nincs vérnyomásproblémám. 5-10 másodperc és újrabootolt a rendszer, minden rendben van, a fáradtság lehetett (a feleségem arcán egy pillanatra valami mintha látszódott volna….de mivel helyreállt a világ rendje, megnyugodott), én pedig indultam tovább. Már csak 10 (és nem 79, mint az elején :D). Elértek a Mozaik Medes 21k-sok is, az ő arcukon sem volt őszinte a mosoly ebben a nagy melegben, de szuperek voltak, hiszen pár 100 méteren keresztül nyulaztak nekem 😀 Aztán hagytam, hadd menjenek csak 😀
Itt a “futás” már kb. úgy nézett ki, hogy olyan 800-1000m olyan 6:45-7:00 között, és kb 2-400m séta. Bringaút vissza Kiskőrs felé, utolsó frissítőpont, az egyik őnkéntes egy marék jeget szorított a tarkómhoz, nagyon jól esett. A kisfiam azzal bíztatott, hogy innen már sima ügy, hős leszek, ha (illetve amikor) beérek 😀 Dudálva elhalad mellettem a frissítőcsapat, én meg integetek nekik bőszen, az egyik futótársam megkérdezte, hogy valami kellett volna tőlük, vagy valami gond van, hogy így kapálózok? Nem, csak a feleségem elfelejtette felkapcsolni a lámpát a kocsin:D Ezt próbáltam neki jelezni 😀
Az utolsó néhány km már Kiskőrösön belül volt, és annyira örültem, láttam a végét, hogy a 800-1000m futás átváltott 1500-1800 m futásra, 1-200m, sétára (az aszfalt itt sem volt azért már hideg, délután 5 körül).
A cél előtti utcában egy staff-os fiú fut felém nagy lendülettel: HOGY HÍVNAK??? Hát ez meg mit akar tőlem?? …. 188-as rajtszámom, válaszoltam! Nem az érdekli, hanem a nevem, mert elő kell keresni a befutószalagot….Jaaa 😀 Gyorsan előszedték, ezzel a nyakamba sikerül befutni a fiammal együtt 😀 Jó volt végre befejezni és megállni, sikerült. Érem a nyakba, készül néhány fotó, feleségem és anyukám is megkönnyezi a befutót, de mindenféle komolyabb probléma nélkül megcsináltam! Néhány Mozaik Med-es futóval pár szót beszélgettem, majd az járt a fejemben, hogy hogyan is kellene hűteni a lábam, ahogy Gabi mondta…. irány fel a szobába, lassan, de biztosan. Egy gyors zuhany, nem az út porát kellett lemosnom, hanem azt a rengeteg sót, ami a lábaimra kiült. Aztán irány a fürdő leghidegebb medencéje, az úszómedence, ahol csak lebegett hab estem a víz felszínén.
Amikor valaki rákérdezett a verseny előtt, hogy mi a cél, azt mondtam, hogy szintidőn belül beérni (bruttó 10 óra). Az, hogy menni fog Gabi szerint pénteken nem volt kérdés, és az utolsó hetekben már én is kezdtem elhinni.
Bevallom, hogy a fejem hátsó kis csücskében olyan 50k körül az is megfordult, hogy kezdődhet ez a célidő 8-assal is….aztán jött a meleg, ami olyan mind a medve. “Ami nem öl meg, az megerősít…kivéve a medve….mert az megöl” 😀 – tartja a székely mondás.
Szóval a meleg az én fő ellenségem, és az utolsó 20k-ra ő lett az én medvém 😀 Mindenesetre a hivatalos bruttó időm 9:23 perc, ami bőven a 10 órán belül van, MEGCSINÁLTAAAAM 😀
És akkor köszönöm…..
… először is ismételten és sokadszor a családomnak, hogy egyáltalán elkísértek versenyre és az elmúlt 1 év (majdnem napra pontosan ennyi ideje dolgozunk együtt Gaboval) kitartó támogatását, a futós vasárnap délelőttök (vagyis azok hiányának) elfogadását és a professzionális frissítést a versenyen (legközelebb is őket viszem, az tuti).
… másodszor Gizion Főnéninek, aki tudta, hogy hogy kell egy ilyen testből egy ilyen teljesítményt kihozni 😀
… harmadszor az edzőpartnereknek, mozaikmedesenek, futópajtiknak, akikkel sok-sok km-t nyomtunk le, mert éppen egy időben volt kedvünk (vagy nem) futni – mindenki magára ismer, ugye? 😀
… és persze mindenkinek, aki bíztatott, szurkolt, küldte a csííít, mert éreztem ám menet közben, hogy jött, köszi szépen 😀
