UTH

László Vali – Visegrád Trail beszámoló

Posted on Updated on

view2Ez a nap egy csoda volt, mai napig nem értem, hogy sikerülhetett ilyen jól, de nagyon boldog vagyok és felvillanyozott 🙂 Lehet a szervezetem ezzel hálálta meg, hogy végre nem a repülőn ülök 15-20 órát és nem a szmogos városi levegőt szívom.
Reggel álmosan ébredtem, előző nap kicsit későn feküdtünk, és talán még az időeltolódás is érződött. Balázs vitt ki Szentendrére, jól esett, hogy az én dilimet komolyan véve ő is hajnalban kelt, hogy fuvarozzon. Egyből ahogy mentem átvenni a rajtszámot, Lubics Szilvi jött szembe, nagyon kedvesen rám köszönt, amikor felismerve bambán rávigyorogtam a spártai hősre, ezt jó ómennek vettem 🙂
Átvettem a rajtszámom, szöszmötöltem, beszereztem last minute izot (és egy nélkülözhetetlen Love, Trail, Peace polót:)), betöltöttem az ivózsákomba az izot Carlos mellett, újabb jó omennek könyveltem el, hátha ragad rám valami a futólegendákról.
A buszon még pihengettem, szundítottam, másokat hallgattam, most nem volt kedvem bandázni, szerencsére a “padtársam” is csöndre vágyott. Felbaktattunk a Salamon toronyhoz, mint egy csapat túlkoros osztálykiránduláson levő diák, többen poénkodtak is, hogy ez benne van-e a szintben. A Salamon Toronyban rácsodálkoztam a gyönyörű kilátásra, és hogy itt még nem jártam, pedig milyen szép (utólag szülők korrigáltak, hogy márpedig ők a hátukon felcipeltek egyszer ide kirándulós hátizsákban).
Fagyoskodva vártuk a rajtot, kicsit olyanok voltunk mint egy csapat ázott veréb, de rajt előtt már lekaptam a kabátom, mert alakult az idő, a rövid ujjú póló elég is volt. Az időmérő chipnek próbáltam memorizálni a feliratát, Run&Smile, tökéletes tanács egy versenyre 🙂
view1Az elején óvatoskodva indultam neki az emelkedőnek leghátul. Nem vártam sokat magamtól, itt azt mantrázgattam magamban, hogy az se baj, ha utolsó vagyok. A hűvös idő nagyon jót tett, a pulzusom kb 8-10 ütéssel a Muzsla Trailes pulzusom alatt volt, figyelgettem magam és sokkal jobban éreztem magam. Az aszfaltos részt egész jól megfutogattam, aztán a Pap-rétig tartó hullámzást is kifejezetten éreztem. Sokszor eszembe jutott Béla T50es tanácsa, hogy ez az egyik legfuthatóbb szakasz, és most tényleg éreztem is, hogy az. Megemlékeztem arról a helyről is, ahol orrvérzés miatt megálltam T50en (akkor is jetlagesen, USA után futottam). Most minden sokkal gyorsabban jött, nagyon kellemes volt. A tájat is sokkal jobban tudtam élvezni, a hegygerinc rész a virágokkal lenyűgöző volt. A kerítés átmászások utáni egy nyomtávos szakaszt kifejezetten élveztem, itt hárman együtt vonatoztunk. Végre Pap-rét se taglózott le, már tudtam, hogy sokat kell menni a pontig és vissza. A ponton fejedelmi kiszolgálásban volt részem, tudtam mit akarok és az önkéntesek szuperül valóra is váltották, pikk-pakk mentem tovább.
Itt lepődtem meg, hogy nem vagyok utolsó, egész sokan jöttek még szembe a pontra, hajráztam nekik, mert ez a rész picit idegörlő tud lenni a pont fele, és nekem is irtó jól esett a szembejövők biztatása útban a pont fele. Itt lepődtem meg, hogy nem tök utolsók között vagyok, vannak még mögöttem, és értem is be pár előttem levőt.
Vöröskő fele egy nagyon saras részen összeakadtunk öten lányok, vonatoztunk egymás után a legnagyobb sárban tapicskolva, csúszkálva, cuppogva, vicces videó lett volna, ha vki felveszi. A hosszú szerpentint lefele élveztem és érzésre egész pörgősen mentem.
Vöröskő továbbra se kellemes, a végén nagyon csúszott a sár, de kihasználtam egy gél megevésére a lassabb tempót és elismételtem magamban párszor a tavalyi itteni mantrám első felét, hogy Csanya egy szadista (de én meg egy hülye mazochista vagyok, hogy még fizettem is érte). Néha a Hanka féle örökzöld “kiba…ott futógép vagyok” is eszembe jutott, de Vöröskőn igazából semmi futógép-szerű nem volt a mozgásomban 🙂 Azért csak vége lett, és utána nagyon szép volt a lefele. 1-2 kanyarban kicsit bénázva tötyörögtem, egy ponton kicsit meg is untam a saját bénázásom, és seggen csúsztam egyet, de a meredekebb részeket leszámítva nagyon szép single track volt.
trackNyerges hegynél nem tudtam mire számítsak. Az eleje gyanúsan kellemes emelkedő volt, egész jól megfutottam nagyrészt. A végén azért lett egy combosabb elnyújtott mászás, itt megettem megint egy gélt, de aztán egész gyorsan le lett tudva. A lefele meglepően jól futható volt, nagyon sokáig hitetlenkedtem, hogy milyen jó fej a Csanya, én egy saras küszködős meredekre számítottam, helyette tök jól futható volt és még a kilátás is megkoronázta a dolgot. A végére azért nem csalódtam Csanyában, volt egy kellemetlenebb saras rész, de egész jól csúszkáltam és még hoztam is itt másokon.
Egy idő után az tűnt fel, hogy órám szerint már kellene jönnie a skanzeni pontnak, de csak nem jön. Itt egy kicsit elkenődtem, hogy félremért az órám és sokkal lassabb vagyok mint hittem. A pont meg csak nem jött pedig egy másik lány órája szerint is már rég távban túl voltunk. Végre azért csak meglett a pont, királynőknek kijáró kiszolgálás megint csak. Amikor megkérdeztem, hogy tuti innen még 10km, megnyugtattak, hogy igen, úgyhogy arra jutottam, fel kell kötnöm a gatyámat kicsit, mert ha tényleg 10 kili, akkor odébb van még a célba érés.
Az utolsó részre szerencsére emlékeztem tavalyról, és sokra és hosszúra is számítottam. A pont után kicsit leült a tempóm, gélt ettem és az emelkedőkbe belesétáltam, de aztán egyszer csak valahogy elkapott a flow, jött egy kellemesebb lejtő és onnantól megállítha, nem tudom mi szállt meg, de a Bükkös patak partján is végig toltam, nagyon jó érzés volt, összehasonlíthatatlan a tavalyi vánszorgásommal. Még itt sem esett le, hogy már tök közel vagyok a célhoz és igazából nincs 10 km a skanzentől a célig. Mikor a híd előtti ellenörző ponton mondták, hogy még 1 km, annyira nem akartam elhinni, hogy meggyőztem magam, azt mondta, még négy km 🙂 De aztán eljött a belváros, a felfelén kicsit belesétáltam egy sorstárssal, hogy a célbefutónk mégis csak menő legyen, és amint ráfordultam a célgyenesre újra futásra kapcsoltam, már csak élveztem a szuper hangulatot, szurkolókat, tiszta eufória volt:) 4:40 lett az időm, amivel teljesen elégedett vagyok, 26. lettem a lányok között, középmezőny, az nem is olyan rossz.
cipőÖsszességében az egyik legjobb versenyem volt ez, pedig nem volt bennem sok várakozás az előző heti nátha és utazás miatt, és Muzslán se voltam erős. De most szuper jó volt a hűvös idő, meg tudtam találni a saját ritmusom, rendben volt a pulzusom. A pálya csillagos 5-ös, gyönyörű helyeken vitt, jó volt a hullámzása, a két tüske benne és a minőségi sár:) A sarat tavaly nagyon utáltam, de érdekes módon most nem zavart, inkább egy játékosságot adott a futásnak, csúszkáltam, pocsolyában tapicskoltam. Jó döntés volt rövidebb távra menni idén, ez közelebb állt az én edzettségi szintemhez és sokkal jobban élveztem is így a tájat, a környezetet, az egész futást.

Belus Fruzsi – UTH55 beszámoló

Posted on Updated on

fruzsiAz idei félév célversenye az Ultra Trail Hungary 55 km-es (UTH55) távjára esett. És hogy miért? Szerettem a verseny “elődjének” számító Terep50-et, amelyet az évnek mindig ebben a szakában rendeztek, és amelyen korábban már kétszer részt is vettem. Több ismerősömtől is hallottam, hogy az UTH rendesen fel lett turbózva, szuper a szervezés minden tekintetben, csak úgy, mint a korábbi Terep100/50 versenyeken, így nem volt kérdés, hogy erre most menni kell. Tavaly ilyenkor már a várandósságom vége felé jártam, brutális nagy pocakkal a neten nyomon követve izgultam a terepfutókért arra gondolván, hogy egy év múlva talán már én is megint köztük küzdök.

Felkészülés

Tavaly november óta Barát Gabi edzéstervei és iránymutatása alapján igyekszem a kondimon javítani. Az előírt edzéseket szorgalmasan megcsináltam, a maximális kivitelezésre törekedtem, a jelszó se több, se kevesebb. Néha vegyítettem a futást egy kis erősítéssel (főként törzsizomra koncentrálva), de beficcent egy kis body-art is az elmúlt hónapokban. A nyújtással töltött heti időkeretet is megnyújtottam, amelynek a későbbiekben rengeteg pozitív hatása mutatkozott. Alapvetően átlagosan 60 km körüli heteket csináltam 1500 méteres pozitív szintemelkedéssel, de ez csak egy hozzávetőleges átlagos érték. Januárban eltörtem a lábujjam, így 3 hét kényszerpihenőre lettem kárhoztatva, ez okozott némi törést a felkészülésben, de utána viszonylag gyorsan felvettük újra a fonalat, és ment minden a maga útján. Február közepétől sok volt a terep, előtte főleg szintes aszfalt. A szülés után rajtam maradt 12 kg súlytöbbletből 10 kg-t ledolgoztam, sajnos maradt még 2 kg, ami makacsul ragaszkodik hozzám, de majd velük is jól elbánok. A kiegyensúlyozott, vegyes táplálkozásra törekedtem a felkészülés során, de azért ezen még van mit javítani persze. A vashiányommal pedig még lehetne valamit kezdeni (már rajta vagyok). A regeneráció szempontjából a megfelelő mennyiségű alvás kulcsfontosságú lenne, ebből az elmúlt két hónapban megint többet kaptam, hála annak hogy a kis 10 hónaposom elkezdte átaludni az éjszakákat. Érdekes módon most épp a 2 és fél évesem kel fel óraműpontossággal este 11 és fél 12 körül…

Ahogy közeledett a nagy nap, alapvetően egyre jobb formában éreztem magam. Megcsináltam az előírt hosszúkat, terepen futva, volt két 40 km-es edzésem, az egyik a Vértes Terepmaraton március végén, a másik pedig egy magányos edzőfutás itt a Budai hegyekben. A részidők is jók voltak, érzésre is teljesen rendben-levőknek látszottak. Egyszóval úgy gondoltam, hogy képes lehetek arra, hogy fussak egy jó időt az UTH 55-ön. Egy valamire nem voltam felkészülve…

A verseny 

A verseny előtt közvetlenül egy hétig esett eső. Az igazat megvallva tudtam, hogy nagy lesz a sár, és úgy gondoltam, hogy felkészültem a rám váró legrosszabbra, nagyot koppantam a verseny közben. A Garmin órámról a verseny hetében leszakadt a szíj, a pulzuspántom a verseny előtt 3 héttel megadta magát. A pulzuspánttal nem törődtem, mert óravásárlás előtt állok, és lehet hogy márkát váltok, így úgy voltam vele, hogy a verseny közben az érzéseimre hagyatkozok majd, amit meg is tanultam figyelni a korábbiakban. A futóórámat megragasztották kétkomponensű ragasztóval, de mivel aggódtam, hogy nem fogja bírni a versennyel járó strapát, ezért anyukám kölcsönadta az ő ugyanilyen 310XT-jét, így abban futhattam.

 

Tovább Fruzsi blogjára

Ultra Trail Hungary 52 – Erényi Tamás beszámoló

Posted on Updated on

53.7 km kb 1700 m szint
A versenyt megelőző este mindent össze akartam készíteni, hogy kora reggel csak az elindulással kelljen foglalkozni. Szervezetem nagyon tiltakozott a rá váró feladat ellen, este 8-tól kezdve masszív fejfájással jelezte, hogy ezt mégsem kéne. Ennek ellenére a pakolás sikeres volt, de a tiltakozás folytatódott, hajnalban kiszáradva ébredtem, mintha lázas lennék. Ittam egy pohár vizet és visszafeküdtem, de a szervezet még mindig próbálkozott, bevetette a végső fegyvert, a rémálmokat. Álmomban lekéstem a rajtot, elfelejtettem felvenni a rajtszámomat, elfelejtettem fényképes igazolványt vinni a pótlólagos rajtszámátvátelhez és mindeközben persze szakadt az eső. Még biztos volt egy csomó minden, de szerencsére nem emlékszem rá 🙂. A HÉV-en kifelé zötykölődve tudtam az első falatokat letuszkolni, ekkorra már a szervezetem is belátta, hogy jobb ha rendesen viselkedik.
A rajt előtt megkerestem Sally-t, bemutatkoztunk és jó utat kívántunk egymásnak.
A rajt hangulatos volt, a futókon kívül senki nem volt Szentendre utcáin. Kényelmes tempóban indult a verseny, 140-es max pulzust terveztem, Gabi az javasolta, hogy 39-40 km-ig legyen így, ha maradna erő akkor onnan még lehet vitézkedni. Időterv nem volt, a biztonságos teljesítés volt a fő cél. Kb. 4 éve nem futottam ilyen hosszút és az idei felkészülés is csak februárban kezdődött.
Szentendréről kiérve könnyű volt a terep és a tempó is. Kő hegyre felfelé már megjelentek az első saras szakaszok, de ez nem tűnt vészesnek, majdnem egy hét eső után ez normális. A pályát nem jártam be előre, csak a főbb pontokat jegyeztem meg, szerencsére jó volt a szalagozás és a festékpöttyök is a talajon. Lajos forrás felé egy lankás, hosszú emelkedő visz fel, jó tempóban futható lenne, ha nem lett volna ragadós sár. Néhol a cipőm is majdnem ott maradt. Egy-két helyen sikerült elkerülő ösvényt találni, de sajnos egyik sem tartott sokáig, vissza kellett merülni a sárba. A pulzusra folyamatosan figyeltem, ha megszaladt, azonnal lassítottam. Megkönnyebbülés volt kiérni Lajos forráshoz (1:30 kb 11 km). Ettem egy gélt, ittam egy kevés vizet és futottam tovább. Hamar véget ért a száraz talaj, újra saras részek jöttek, ezúttal lefelé. Ez sem volt pihentető, de legalább úgy tűnt haladok. Hamar leértem a Bükkös patakhoz, innen pedig egy rövid emelkedős és ismerős részen kellett felfutni a Kisrigó vendéglőig.(2:05 kb. 15.6 km) Meglepetésemre itt Emma és Hanna szurkoltak és be is kísértek a frissítőpontra. Lemostam a sarat a tenyeremről, (valahol felfelé jövet csúsztam el), majd elvettem egy kis almát és ropit, elbúcsúztam a lányoktól és futottam tovább. Emlékeim szerint nagyjából lejtős szakasznak kellett következnie, amin akár még gyorsan is lehetne futni, ha nem kéne legalább ötször átkelni a patakon. Az emlékek nagyjából stimmeltek csak, mert még Visegrád előtt hirtelen egy emelkedőn találtam magam. Szerencsére nem volt hosszú és így legalább lejtőn futhattam be az itató pontra.(3:07, kb 25 km) Feltöltöttem a tartályt, ittam egy kis kólát és nekivágtam a Fellegvár felé vezető emelkedőnek. Itt nem is próbálkoztam a futással, sok volt még hátra egy ilyen vitézi tetthez. A pályarajz szerint ez egy 6 km-es majdnem folyamatos emelkedő eleje, vigyázni kellett a tartalékokra. A tartalékolás meghálálta magát, amint kicsit kisimult az emelkedő, könnyedén tudtam futásra váltani. Az útvonal itt a kék jelzésen vezet jó sokáig, és nagyon szép élmény itt futni. Pap-rét előtt kb 3 km-rel, ketten futottunk el egy másik versenyző mellett, hogy aztán 100 méterrel később egyszerre forduljunk meg, amikor a megelőzött lány fájdalmasan felkiáltott és leült a földre. Begörcsölt a vádlija, kihúztam a görcsöt, segítettünk neki felállni, és elindulni. Amikor látszott rajta, hogy rendben mozog, akkor mentünk tovább. (Tényleg összeszedte magát, beért a célba, ráadásul még szintidőn belül is). Pap-rét felé néhány száz méteres szakaszon szembe futottam a mezőnnyel, lehetett szurkolni, Sally-vel észre is vettük egymást. A frissítőponton gyorsan magamhoz vettem amit előre kigondoltam (alma, ropi, kóla) és amit nem (banán) (4:46 34.7 km). Jól éreztem magam, a nehezén már túl voltam, nem volt semmi gond. Jöhet a Vöröskő, az ide vezető úton előbb egy meredek szerpentinen kellett lefutni, majd egy meredek ösvényen felfelé mászni. A lefelé rendben volt, de a felfelé az minden időben futhatatlan, ráadásul most még csúszott is. Szerencsére nem túl hosszú, ennek ellenére elég lassan értem föl, volt hogy visszafelé csúsztam. A kilátás viszont pazar volt. A hegyről egy kanyargós ösvény vezetett lefelé, amikor leértem, akkor járhattam kb 6 óránál. Itt ettem meg az utolsó gélt és sejtettem, hogy ez azért kevés lesz végig, de már nem volt mit tenni, futok ameddig megy aztán majd lesz valami. Pihent állapotban ez a szakasz jól futható, semmi gondot nem jelentene, de akkor kezdtem rádöbbeni, hogy itt bizony még vannak emelkedők. Sőt az, hogy már látom Szentendre tornyait, az nem jelenti azt, hogtomator_uthy egyenest be lehet oda futni. Úgy tűnt az egész várost meg kell kerülni. Sebaj itt a Bükkös patak, itt majd kanyarodunk, de nem, előbb még van egy névtelen domb arra fel kellett futni és csak utána vissza a patakhoz. Amikor végre a patak mellett futottam, már tudtam, hogy rendben be fogok érni kb 7 és félórás idővel, koncentráltam hát arra, hogy kiélvezzem a befutót. Sikerült is, szerencsére észrevettem a lányokat így együtt futhattunk be:-)
Nagy élmény volt!
Az időjárás tökéletes volt, a talaj nem annyira. A verseny alatt 1,5-2 liter vizet és 3 kis pohár kólát ittam, megettem 4 szelet almát, egy negyed banánt, fél marék ropit 4 High5 gélt és 3 High Isogelt. Ez utóbbiról szomorúan kell megállapítanom, hogy nem adott annyi energiát mint a “rendes” gél. Kb 20 percre volt elegendő, szemben a másik 40-50 percével. A tartalékolós taktika bejött, a végén is tudtam futni (kivéve néhány emelkedőt). Az idő 7:32:08 a pulzusátlag 139.