UTH
UTH Twin Peaks – Mocsáry Gabri, beszámoló
Pár napja befejezettnek láttam az UTH beszámolók sorát, de azóta is érkeznek újak, úgyhogy ismét UTH-s élményeket olvashattok. Ezúttal a Twin Peaks távról.
Mikor megkaptam az UTH crew behívómat, azon gondolkodtam, hogy hova is mennék segíteni. Megrohamoztak az emlékek, a verseny hangulata, a futók, a segítők, az erdő semmihez sem fogható varázsa és miközben ezeken gondolkodtam, megjelentek az előző években befutott futók arcai, akik fáradtan, izzadtan, elcsigázottan, de mégis nagyon boldogan értek célba. Pár perc alatt elhatároztam, hogy idén én is futni szeretnék és én is ilyen boldogan akarok célba érni.
A legkisebb táv a 22 km 680 méter szintes, Twin Peaks elnevezésű verseny az UTH-n, de nekem márciusban még ez is nagyon nagy falatnak tűnt. Tavaly november óta edzek Gabival, szinte a nulláról kezdtük az edzéseket, és decemberig nem futhattam napi fél óránál többet orvosi utasításra. Szerencsére meggyógyultam és januártól már lehetett emelni az edzésre fordított időt. Áprilisban lefutottam a Garda fm-et, és onnantól már elhittem, hogy képes vagyok a Twin Peaks 22 km távját teljesíteni.
Viszont a verseny előtt 2 héttel lesérültem, becsípődött egy ideg a derekamba és járni alig bírtam. Elkezdtem célzottan nyújtani, milgammát és magnéziumot szedtem, így a hét végére már elég jól tudtam járni, de még nem futottam. A verseny hetében rohamosan javult a helyzet és futhattam először 20, majd 30 percet, szerencsére fájdalom nélkül.
Gabival megbeszéltük, hogy a táv teljesítésének nincs akadálya, bennem felmerült kérdésként, hogy 2 hét kihagyott edzéssel beérek-e szintidőre. Gabi végig hitt bennem, és csakis ezért indultam el végül.
Azt előre bocsátom, hogy a terepfutásban nekem két dolog nem megy, az emelkedők megfutása és hát a lejtőkön való ereszkedés…..khmmm, igen tudom, de akkor miért is indulok el? Nagyon szeretem az erdők varázslatos hangulatát, a terepfutókat, a terepfutást, önmagam legyőzését és az UTH erre bőven ad lehetőséget. Bízom benne, hogy idővel nekem is jobban megy majd a terepen való nyargalászás.
A rajtba úgy álltam be, hogy ha nagyon nem megy akkor pár kilométer után visszafordulok, addig Ati vár a rajtban. Délután 5 kor elrajtoltunk és nekivágtunk ennek a csodás kalandnak. Az első pár kilométert nagyon nehezen futottam meg, többször belegyalogoltam és végig számolgattam, hogy mikorra kell a frissítőpontokra odaérni. Aztán a futás egyre jobban ment, elkezdtünk ereszkedni a Hétvályú forráshoz. Az első ellenőrőzpontra viszonylag jó idővel érkeztem 18 perccel a zárás elött. A crew elküldött mindenkit a forráshoz felfrissülni, de tudtam, hogy én ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak, ezért elindultam az első tüskén felfelé. Mikor felértem, örömmel állapítottam meg, hogy bár nagyon kemény menet volt, de maradt még bennem annyi energia, hogy elég lesz a Nyergesre. Viszont innentől meredeken ereszkedünk lefelé és ez az én igazi mumusom. Túl óvatosan ereszkedek, kerülgetem a köveket, próbálok biztos pontot keresni, a tempóm nagyon visszaesik. Nagyon örültem, mikor a Nyerges lábához értünk, és elkezdtük a mászást. Nem figyeltem a szalagozást, csak az előttem futó lányt, aki szintén nem figyelte a szalagozást és így esett, hogy eltévedtünk. Próbáltunk visszamenni az útra, betájolni, hogy hol is lehetünk, és a sűrű bokrokon keresztül visszatalálni az ösvényre, ami végül sikerült. A Nyergesről elkezdtünk ereszkedni, ez a rész viszonylag jól futható, jó tempóban haladtam és itt tudatosult bennem, hogy van rá esélyem, hogy beérjek szintidőn belül. Hatalmas boldogsághullám futott végig rajtam, nyargaltam lefelé. A frissítőpontra 11 perccel a zárás előtt értem be, mindenki úgy fogadott, mintha csak rám várt volna, ez egy nagyon szuper érzés. Én még magamhoz sem tértem, de a crew-k már vették el kulacsom, megtöltötték, kínálgattak mindenfélével. Ati itt várt, hozta az aszfaltos cipőm (örök hála), leültettet egy kis székre és miközben cipőt cseréltem begörcsölt a vádlim. Azonnal felálltam és próbáltam figyelmen kívül hagyni a fájdalmat és elindultam. Az első métereken még éreztem a görcsöt, de hamar elmúlt. Kiszámoltam, hogy milyen tempót kell hozni, hogy beérjek 21 órára. Az első kilométereken viszonylag jól ment a futás, a terep után jó volt, hogy betonon futhattam, de ez nem tartott sokáig. Sokszor bele kellett sétálnom, nagyon fáradt voltam, sírt minden izmom, kezdtem eléhezni. Az utolsó kilométeren összegyűjtöttem minden erőm és próbáltam a tempót tartani. Beérkeztem Szentendrére, az utolsó száz méteren a turisták, a crew-k bíztattak és itt elsírtam magam. Hatalmas mosollyal és könnyes szemekkel futottam be a célba, ahol Gabi várt rám és nyakába ugorva köszöntem meg neki mindent: a felkészítést, a biztatást, hogy végig hitt bennem. 20 óra 56-kor értem be, majdnem 4 percet bent hagytam a szintidőből. 😊
Salomon UTH 2025 – VÉGE
A héten kiörömködtünk magunkat, az idei UTH-ra pontot teszünk, és a nyár kihívásai felé fordulunk, úgyis mint Kör, júliusi edzőtábor, WTF versenyek, Suhanj6… Méltó lezárása az eseménynek, hogy a csoport költője, Erős Gábor is rímekbe szedte az élményeit, a crew szempontjait is beemelve. Bár van benne pár belsős poén, azért remélem élvezhető outsiderek számára is.
Köszi Csanya az idei versenyt is, jövőre #ottali
Álldogállék álmosan a Szentendrének partjában
Mellettem a fotós horkol lencsével a karjában.
Nem aludtunk mert miért is, nem azért van Pünkősd,
Kalácsos is zárva van még, nem árulgat kürtőst.
Éjjel indult a sok hülye erdőt körbe szaladni
Szürkepólós többi marha segít nekik haladni.
Lubickoltak éj vizében Városháznál szurkolni
Aztán mentek a raktárba futócuccot rámolni
Reggel bizony fájós szemmel utálják az egészet
Remélik a futókákat nem nyeli az enyészet
Nem tör bele térdkalácsuk Vadállónak kövébe
Nem szülnek sok rókakölyköt Vöröskőnek tövébe.
Szóval állunk unatkozva szpíker hangja csendül
Mingyá jön az első futó, ki-ki talpra lendül.
El caminó el matador futó eszpanyőle
Másodiknak honfitársunk nem is messze tőle.
Na nem ezért izgulok én örülök bár nékik
Skanzennál vagy -nél Gizion bátyuskánk felrémlik.
Tiporja ő délibábnak tűnékeny eszményét
Dobogóra rakosgatja szentlászlónak tréljét.
Nyomjad Csabi patak partján ne kíméld az ösvényt
Inkább kapjunk izgulástól hasmenést mint köszvényt.
Lázár cár tér nagy kanyarja zajjal telve szisszen
Célbaérve ő csak lazán, elegánsan biccent.
Gizionnak lenni de jó, kell még ilyen élmény
Szpíker szóla, nyugi legyen, célba ért a kérvény.
Hosszú távon híres bátya, bottal ütve nyoma
Aki Tomit utolérné, nincs most ilyen koma.
Várunk persze izgalommal, messze van a messze
Frissítőtől megkérdezzük, maradt-e még keksze.
Meg is jön Ő, célszalaggal hadonászik égre
Nem először nem utószor fogja aztat kézbe.
Öröm lett itt sírás rívás, boldogság meg minden
A költőnek dolga lévén el kell menni innen.
Lát azért még pár giziont sajnos nem is mindet,
Esőn ázva irigyeltem vasalt, száraz inget.
Jó volt ez na, jövőre is ugyanide gyertek
Ha nem győztök akkor is majd igen sokat nyertek.
Fotó: terepfutás.hu
UTH Szentendre Trail – Tamás Krisztián, beszámoló
Az ugye megvan, hogy ha én elutazom valahova nyaralni, futni, kikapcsolódni, ott esik az eső. A terepfutóknak az is nyilvánvaló, hogy ha Csanya versenyt rendez, ott is esik az eső. Úgy néz ki, hogy ha mi ketten egyszerre vagyunk egy helyen, ott garantált a kánikula. Oké, a 2013-as VTM-ről hallgassunk, az egy elég komoly kivétel, de visszaemlékezve az összes többi Terepfutas.hu versenyemen meleg volt :-))
Idei első versenyem lett az Ultra-Trail Hungary, még januárban szétgyepáltam a bokámat a BHTCS-n, azóta próbálom rendbe hozni, de messze van még a tökéletestől. Az idei nagy tervek ugrottak már tavasz elején, május közepére viszont úgy éreztem, hogy nagyon kellene valami komolyabbat futni. Szerencsére az eszemre hallgattam a szívem helyett, így az UTH hosszú helyett csak 54 kilis ifjúsági távra kuncsorogtam be magam a terepfutás papájánál (köszi itt is a lehetőséget!).
Csak, hogy ne könnyítse meg a dolgomat, a nevezéssel együtt elküldte azt is, hogy ITRA pontok alapján 6. vagyok a mezőnyben. Ez persze bekapcsolta bennem a versenyzőt, rendesen felkészültem a pályából, terveztem frissítést, előre megnéztem hol fogok parkolni, mikorra kell odaérni, stb…
Persze egyértelmű volt, hogy a bokám lesz a kulcskérdés, a meleg az mindenkinek adottság volt.
Vasárnap reggel a rajt első sorában felbukkant még 2-3 futó, akik nem voltak ott az előzetes esélylatolgatásban, így tudva a helyemet, hátra is húzódtam a másodikba, elkönyvelve, hogy egy TOP 10-zel elégedett lehetek.
Két fontos instrukciót kaptam Gabitól a versenyre: (147-152-es utazópulzus, ami napos részeken magasabb lehet, és hogy 40-ig nem versenyezhetek.
Az első már közvetlenül a rajt után elbukott, a mezőnynek az a része, ahova kalibráltam magam, olyan tempóval indult, amihez 164-es pulzus tartozott. Próbáltam kicsit visszavenni, de a 152 esélytelen volt, oké, akkor menjünk érzésre, amennyire lehet óvatosan.
Ahogy kiértünk a városból, beállt a mezőny, kb. a 10. helyen futottam, sem felfelé Lajosforrásig, sem onnan lefelé Visegrádig nem történt semmi. Egyedül a bokám nem szerette a lefeléket, főleg a meredekebb, technikásabb kavicsos lejtőket.
Szentlászlótól már folyamatos előzés a verseny, ott csatlakoztunk be a két hosszú táv útvonalába, belecsöppenve annak a mezőnynek a derékhadába. Persze a tempókülönbségből egyértelmű, hogy saját távost, vagy mást előzöl-e éppen. Innentől egész sok ismerőssel találkoztam 
.
A Szentendre Trail Visegrádon kezdődik, addig tart a bemelegítés. A Kálváriát okosan gyalogoltam (nagyrészt), Anettnek mondtam félúton, amikor utolértem, hogy a két srác, aki előttem próbálja kikocogni a meredeket, nemsokára zsebben lesz. Itt már éreztem az erőt, pedig még csak féltávnál voltunk.
Ahogy tippeltem, Borjúfőig meglett a két srác, onnan Pap-rétig jött a jól futható hullámvasút. A pont előtti oda-visszában 9 percen belül voltak előttem 4-en, papírforma alapján nem az én súlycsoportom, de újra elkapott a versenyláz. Itt engedtem el a második instrukciót, 40 helyett már 32-től elkezdtem versenyezni.
Az első skalp meg is lett hamar, de ő már gyalogolt, végül nem is ért célba. Stabilan toltam a tempót, a Hétvályús-forrásnál a pontőr mondta, hogy 7. vagyok. Eldöntöttem, hogy a Nyerges-hegy tetejéről felhívom a Főnit, nézzen rá az élő eredményekre, közeledek, vagy távolodok-e az előttem levőktől. Erre végül nem volt szükség, Bercit a Nyerges aljában, Tomit pedig pont a tetején fogtam meg. Lefelé beálltam mögé, próbáltam kímélni a bokámat, hogy a Skanzentől meg tudjam tolni a maradék 6,5 kili aszfaltos unalmat. A ponton még feltöltöttem mindkét kulacsomat vízzel. Nem volt már szükség ennyi löttyre, de jobban esik úgy futni, hogy ki van egyensúlyozva a mellény. A Skanzentől kilőttem, abban reménykedve, hogy le tudom szakítani Tomit. Persze fogalmam sem volt, hogy Berci mennyivel jön mögöttünk, szóval tolni kellett, mert ha az ő cipője aszfaltot ér, még 47 kili után is simán tolja 4 percen belül.
50,5-ig tartott a lendület, utána kicsit belassultam, de még itt is ment hajszálnyival 5 percen belül. A vége igazi örömfutás volt, láttam, hogy nem jönnek mögöttem, ki lehetett engedni, és Ritaval befutni a célba.
A frissítést elég jól összraktam, és be is tartottam a tervet: 90 gr ch/óra (1 gél+1 izó), 2 sótabi+ fél liter víz, a meleg miatt egy tartalék kulacs víz. Az utolsó 45 gr-os gél helyett csak egy 23 gr-os cuccot ettem, el is fogytam 2 kilivel a vége előtt
54 km, 1800+ szint, 5óra 13perc (5:57-es átlagtempó), 5. hely. Meglepően jól bírtam a meleget és a magas pulzust (max 152 helyett átlag 158 lett), ha rendbehozom a bokámat, lehet még ebből énekes halott.
baratrunning.com 